Fülszöveg: 

Hát mi mást tehet egy magányos, gyenge nő, ha idegen katonák törnek rá, mint hogy megmérgezi őket?

Szerintem: 

J. Goldenlane eme regényéről aztán nem sokat tudtam meg előre. Egyetlen mondat az egész fülszöveg, amiből se a korszakot, se a stílust, se semmit nem tudtam megjósolni.

Így, sorra kellemes meglepetésként ért, mit is kaptam tulajdonképpen. Egy történelmi fikciót, egy általános császárság korabeli Rómából. Már kész az államapparátus, Róma nyújtja mindazt, amit abban az időszakban tudott. Vannak határvédő és – terjeszkedő háborúk, ármánykodnak a hatalomért és

Róma egyszerre a nagyszerűség és a korrupció fellegvára. Talán úgy fogalmaznám meg, hogy Goldenlane Rómája a császárkori Róma esszenciája, és nem egy fix pont az időben, hogy mikor is játszódik a cselekmény.

Másodszor, egy városi pikareszket. Hőseink, Claudia és Marcus/Triarius folyamatos mozgásban vannak, és szó szerint egyik kalandból sétálnak át a másikba. Még éjjel se nagyon van nyugtuk, és annyi ügybe belekeverednek, hogy elég átlátni, mikor mit és miért csinálnak. De Goldenlane van annyira rutinos és tehetséges, hogy elkezdi majd összefogni a káoszt. Kiderül majd, mi és hogyan függ össze, így a végére már nem is kell úgy érezni, hogy csak kapkodom a fejem. Annyi minden előfordul különben, hogy abból sorozatot is lehetne írni. Politikai ármány, zsarolás, csempészés, gyilkosság és nagy összecsapások, szerelmi vetélkedés.

A rejtély határozottan jelen van, és több formában. Ahogy a szálak gabalyodnak, vetnek fel kérdéseket. Ez be van építve a cselekménybe, a szereplőkkel együtt keressük a válaszokat. Ám, van egy másik oldal is. Van olyan titok, ami csak az olvasónak az. Pontosabban Marcus és Claudia múltja. Mi történt köztük 2 éve? Utalások vannak, de elég sokáig kell várni, amig valaki elmondja a múltjuk, és még tovább, amíg ők maguk is megbeszélik.

Komédiát is kaptam, mert az valami eszméletlen és gyakran nagyon vicces, amit ez a páros művel. Mondjuk, nem árt, hogy nekem bejönnek a fekete poénok is. Nekem vicces volt, hogy napokig halogatják a hulla elszállítását, mindenféle trükkel fedik el a szagot, és a végére még örülnek is, hogy nem dobtál előbb a folyóba, mert fel kell vágni a gyomrát. Ehhez hozzájön a szerző nyelvezete, amiben szintén van nyelvi humor.

De nem csak az. Goldenlane szólásokban-mondásokban is beidézi a Római Birodalmat, és a lábjegyzetekben pontosan nyomon is tudjuk követni, hogy éppen melyik szólás-mondás van megerőszakolva a szereplők által.

Megszerettem a szereplőket, és nem csak a főszereplő párost. Lehet, hogy mélységében senki nincs jellemezve, de itt különben sem érzelmekben gázolunk vagy lelki életet élünk a szereplőkkel. Ők eseteket oldanak meg, verekednek és zűrbe kerülnek, cselekszenek – így a jellemük is abból derül ki, hogy mit tesznek, kiért és hogyan. Bár Marcus és Claudia a nagyon kiemelt karakter, szépen sorakoznak melléjük a mellékszereplők, és eszembe sem jutna kétszemélyes történetnek nevezni. A kedvenceim közülük talán Capra, aki hol idegbajt kap, hol rezignáltan tudomásul veszi, hogy Claudia foglalkozik az ügyével, amikor tud. A másik meg a minden lében kanál Fausta, aki aztán tényleg mindent szervez és gondoz maga körül. Egy igazi jó barát. Azt pedig mondanom se kell, hogy Marcus és Claudia is megérik a pénzüket. Okos, bátor, harcos alakok, akik belemásznak a bajba, nem riadnak meg piszkos eszközöktől sem, de helyén van a szívük is.

Vagyis, szerettem a stílusát, a szereplőit, a történetét. Határozottan kellemes meglepetés volt a regény.

Idézet: 

Hidd el, nem bölcs dolog belekeveredni a politikába, az a legmocskosabb játszma mind közül.

Az a tapasztalatom, hogy amikor karnyújtásra kerül a halál, amikor már csak pár csepp marad a nem is oly rég még dúsan áradó életerőből, akkor az emberek már nem úgy viselkednek, ahogy elvárja tőlük a világ. Leomlik az egész, mint a rosszul rakott fal, amit már nem tud megtámasztani a meggyengült gazda. A legnagyobb betegségben kiderül, kinek mi lakozik a lelke mélyén.