Fülszöveg: 

Az emberek és az arkánok közti véres háború nem csillapodik, a legveszedelmesebb csaták azonban mégsem a csatatéren, hanem a szívek­ben és az elmékben dőlnek el. Farkas­vérű Maika és Zinn az Alkonyudvar markába került, és most arra kényszerülnek, hogy fájdalmas titkokat tárjanak fel a múltjukból. Tuya azonban mit sem törődik a múlttal, inkább azon ügyeskedik, hogy minél jobban biztosítsa saját jövőjét.

Az Ismert Világ jelene azonban könnyen lehet, hogy nem a hatalmasok és az intrikusok, hanem pont a kis Kippa kezében van…

Küzdelem, belső démonok és a régóta várt vála­szok – eljött az ideje, hogy immár nemcsak Maika és szövetségesei, hanem ellenségei is belássák, a világot káosszal fenyegető erőknek csak együtt szabhatnak gátat.

Szerintem: 

Talán kevesebb volt a tényleges cselekmény, mint

Az esküben, de érzelmileg és magyarázatban nagyon a helyén van a Bitorló. Határozottan jó darabja a sorozatnak.

Mivel a Monstress engem a szépségével nyert meg először, most is azzal kezdem, hogy mennyire szépen rajzolt és festett ez a képregény, a Bitorló kifejezetten az. Talán a színvilága most is sötétebb két fokkal, mint ami igazán jól esne a szememnek, de most olyan monumentális, látványos képek vannak benne, hogy nem is bánom. Látjuk, milyen volt Zinn világa. Csodaszép. Békés. Festménybe illő. Közben meg olyan pazar jelenetek vannak benne, mint Maika ébredése a méregből. Ahogy a teljes sötétből kapaszkodik a fény felé. De remekül kitalált, új alakok is érkeznek – az eredeti Bárónő ilyen. Horrorfilmbe illő banya, ha rövid akarok lenni.
A szemnek megint pazar a rész.

A történet pedig jól hoz drámai nagyjeleneteket. Megtudjuk, hogyan halt meg Maika anyja. Kiderül, miért ennyi nagy játékos és gátlástalan Tuya. Corvin családi viszonyaiból is derülnek ki rémisztő részletek. De az Ősök tettei a leszármazottaikkal – újabb horrorba illő képek tömegmészárlással. Az különösen szívfacsaró, ahogy a jobb jövőben reménykedő anya – gyermek páros mosolyogva összekapaszkodik, aztán arcukon valami szörnyű szenvedéssel, holtakként hevernek egymás mellett. Összességében nem haladunk sokat, de a jelen állapotokat kibontja, még inkább érezteti, miért kell a változás és micsoda kegyetlen lények vívják harcukat a gyengébbek feje fölött.

Nem a szokott szereplők, hanem Tuya, a Doktor másik lánya és kicsit a Tábornok kap nagyobb teret. Kellett is, nekem kényelmesebb attól a képregény világa, hogy Maikán túl is van benne élet, dráma és kemény döntések. Tuyának ugyan most sem tudok megbocsátani, de már legalább jobban értem, mit miért csinál. Árnyaltabb. Különben vele kapcsolatban Corvin véleményét osztom – meglepően sokszor a Holló nézeteivel tudok egyetérteni, most is.

Még egy fokkal jobban dark fantasy, mint ahogy megismertük, pedig már igencsak véres és kegyetlen háborúban is jártunk. Nem annyira a lények vagy a csaták kegyetlensége és formája, pedig erre is van példa, hanem a kegyetlenség és gátlástalanság, ami rémítő tud lenni ebben a kötetben.
Szinte részről részre árnyalja, mit is jelent szörnyetegnek lenni. Kezdetben Zinn volt a példa, de már ott tartunk, hogy rá egyáltalán nem használnám ezt a szót. Mások viszont sokszorosan kiérdemelték. Nem a külcsín, a tettek tesznek valakit élő borzadállyá.

Megint kezdek rákattanni a sorozat sötét meséjére – vagyis, újfent kifejezetten várom, hogy miképpen folytatódik a történet.