Fülszöveg: 

Vay Viktória Francba, francia! című regényének főszereplője 16 évesen úgy dönt, egy kis francia városba megy cserediáknak, ahol egy évet tölt a zajos Lavalette család otthonában. Külföldi élmények, érdekes, vicces vagy épp megdöbbentő tapasztalatok voltak a Menő Könyvek novellaíró pályázatának témái. Az e-könyvben a nyertes novellákat közöljük.

Szerintem: 

Magát a kezdeményezést továbbra is nagyon bírom a kiadótól. Ha jön egy új könyv, egyes esetekben a reklámozás elemeként novellaíró pályázatot hirdetnek, a témához kötődve. Itt is ez volt – egy francia cserediákról jött ki regény, és várták a novellákat hasonló tapasztalatokról.

A nyertesek bekerültek egy kötetbe, és elektronikus könyvként jelképes áron be lehet szerezni. Konkrétan,

egy százasért már el lehet olvasni őket.

A kötet 6 novellát tartalmaz, és természetesen mind valamiképpen a külföldi nyaralás és kinti léthez köthető. Hozzátenném, azért a pályázat kiírást elég szabadon értelmezték. A hatban van olyan, ahol a fiatal felnőtt a párjával költözik ki dolgozni, köze nincs az egésznek diák élményekhez. Ahogy olyan is van, aki csak pár napos nyaralásra megy, nem élt tartósan kint. Vagyis, csak a fele, 3 olyan, amelyben tényleg valaki a tanulmányai miatt él külföldön diákként.

De még ez a legkisebb bajom. Azt sokkal inkább megszenvedtem, hogy érezhető, hogy nem írók, csak lelkes amatőrök írásai ezek. Némelyikben legalább valami ötletet találtam, de volt olyan, amit kifejezetten rosszul esett olvasni. Talán ezzel kezdem, hogy kiírjam magamból. Kösz a múltkorit! Egy kamaszlány – vagy, ha fiatal felnőtt, akkor még elég gyerekes – szenvelgése másnaposan, hogy előző nap részegen a buliban mégis kit csókolt meg. Az idegen kulturális élmény is csak annyi benne, hogy egy kifejezést félreértelmez, és nyomorult azt hiszi, hogy részegen a fél baráti társaságra rámászott. Távol áll tőlem az egész, nem éreztem viccesnek – ami a cél lehetett. Mert tartam nincs benne, csak egy anekdota. Még csak az elbeszélés se tetszett, de lehet azért, mert alapból ellenszenvesnek találtam az emlékeit összeszedegetni próbáló lányt. Előítélet, tudom, de pláne egy fiataloknak szóló kiadványban nekem böki a szemem az olyan hősnő, aki azt sem tudja másnap, mit művelt, mert annyit ivott.

Az átváltozás, a nyitány története sem fogott meg, de abban legalább volt egy kulturális geek, amit értékeltem. Prágában tanuló diák, sok Kafka emlék körötte, és egy személyes átváltozás, amivel ráutal a klasszikus Kafka-történetre. Semmi izgalmas nem történik benne, de ebben legalább az agyam kapott valami pluszt, amit kattoghatott.

Az Osztrák vitakultúrában a nyelvről van egy érdekes eszmefuttatás. Az közhely, hogy mindenki az anyanyelvén fejezi ki magát legkönnyebben, de itt egy új aspektusból van ez vizsgálva. Bár, hozzáteszem, azért az felmerült bennem, hogy ha valakit felvesznek külföldi egyetemre, akkor feltételezem, hogy van a felvettnek olyan nyelvismerete, hogy el tudja végezni az iskolát. Akkor meg miért olyan nehéz neki a fordítás? Mert itt konkrétan arról olvastam, hogy milyen nehéz a gondolatokat átültetni németre. Akkor hogy ment a felvételi, meg minden más? De mindegy, nem akarok ebbe belekötni, legalább volt benne egy jó gondolatmenet.

A maradék háromban meg az üzenet a közös. Hogy miért jó más kultúrákat és embereket megismerni. Mind arról szól, hogy a személyes élmény miképpen bizonyította, hogy utazni jó, nyitottnak lenni pozitív és aki teheti, fedezze fel a világot. Igen, van közhelyes elem bennük és gyakran a cselekmény is semmilyen. Az egyik pl. szinte csak egy felsorolás, hogy egy pár napos iskolai kiránduláson hogyan szaladtak végig a nevezetességeken. De ezekben volt egy üzenet, amit át akartak adni, és jobban – kevésbé jól meg is fogalmazták.

Az ötlet, valami kiugró nagyon hiányzik belőle. A profizmus. Nekem kb. olyan élmény volt ezeket olvasni, mint amikor egyetemen újra találkozott a baráti kör, aztán mindenki gyorsan beszámolt a nyaráról.