Fülszöveg: 

A nagy angol író fantasztikus históriája kíméletlen társadalomkritika és egyben komoly tanulság a mai ember számára. Szükségképpen szembe kell fordulnia az emberekkel, bűnözővé kell válnia annak, aki teljesen egyedül valami rendkívüli felfedezésre jutott? Griffin, a zseniális vegyész, az első láthatatlan ember lebilincselően izgalmas, életre-halálra menő küzdelmét elgondolkozva teszi le az olvasó.

Szerintem: 

Ez egy olyan történet és figura, amit már annyiféleképpen feldolgoztak és alakítottak, hogy

sajnos az eredeti már nem jut el az ingerküszöbömig. Még képregényben is láttam ijesztőbb láthatatlan embert, mint ahogy Wells eredetileg megírta.

De ez az, amit tudok benne értékelni. Ez az eredeti. Wells volt, aki kitalálta a figurát. A tudóst, aki magán kísérletezett és a tükörképével együtt sorra elvesztette a gátlásait is. Aki bizonyos szempontból kora egyik legnagyobb elméje, más szempontból meg egy tönkrement, lecsúszott és megvetendő ember. Griffin nem igazán antihős, nem hős és nem is gonosztevő. A határán mozog, de annyira elvetemültnek nem érzem, mint lehetne. Bár lehet, hogy az befolyásol, hogy más feldolgozásban láttam rosszabbakat tőle, mint itt. Lop. Megfélemlít és így befolyásol más embert. Kicsinyes bosszút készül állni.

Amit viszont Wells története profin hozott, a felépítés. A hétköznapi jelenettel kezdés, majd a jelek, hogy a kisvárosba érkező idegennek valami nem stimmel. A hajszára, és az ismételt Griffin utáni üldözésekre már elvesztett a szerző, de addig élveztem, amíg a helyiek nem tudják, mi van, csak nőnek a gyanúk.

A másik elem, ami viszont új volt, és kifejezetten ötletes is lett, egyben az egyetlen, ami elérte a horror küszöböm, a láthatatlanná tett macska esete. Mert Griffin nem magán kezdte, a szomszéd öregasszony macskáját tette először láthatatlanná. A szemét nem sikerült. Azt elképzelni, ahogy a macskából csak a szemét látod és les rád, esetleg megtámad, az a szerintem hatásos kép. Ez egy elmesélt történet a regényen belül, de ez mutatja, hogy mennyire új lehetett és ijesztő ez a sztori saját korában. Mert ők akkor szembesültek azzal az ötlettel, a láthatatlanná válással és ennek gonosz felhasználásával, amit a mai olvasónak már elkoptatott a tömegkultúra.

Wells jó abban is, hogy keverje a hangulatokat. A fogadó, az ottani emberek és jellemek még kedélyesnek is mondhatók. Van a történetben, a stílusában egy olyan könnyedség, ami a témájának szinte ellentmond. És mellette ott van a feszültség, Griffin tetteinek sötétsége a későbbiekben. Vagy a már említett macska. Nem halálra akar szerintem ijeszteni, hanem szórakoztatva borzongatni, amit el tudok képzelni, hogy a maga korában könnyeden el is ért.

Ha ma már az újdonság erejével nem is tud hatni, azért most is vannak olyan erényei, amiért nem bánom, hogy elolvastam.