Fülszöveg:
Egy állás, ami örökre megváltoztatta az életem.
Merrick Crawfordot az állásinterjúmon ismertem meg. Pontosabban húsz perccel korábban, amikor berontott a próbafülkémbe, pár háztömbnyire az interjú helyszínétől. Egy szál melltartóban veszekedtem a jóképű szemétládával, ezért amikor rájöttem, hogy ő lehet a jövendőbeli főnököm, nagyon megrémültem.
Ő azonban láthatóan nem ismert meg. Vagyis csak azt hittem…
Fel sem merült bennem, hogy megkapom az állást, mégis kaptam egy e-mailt, melyben behívtak egy második fordulóra. Elmentem, mert tudnom kellett, hogy a katasztrofális kezdés után miért tekintenek még potenciális jelöltnek. Kiderült, hogy Merrick csak azért akart alkalmazni, hogy lássa, ahogy kudarcot vallok. Csakhogy én nem adom meg neki ezt az örömet.
Arra azonban nem gondoltam, hogy lesz olyan, amit majd élvezetesnek találok Crawforddal való kapcsolatomban…
Szerintem:
Most már tudom, hogy a Keeland – Ward duó közös könyvei közül ki inkább a
szerző. A Kemény főnök ugyanis egy az egyben azt hozza, amit a két bestseller szerző közös könyvei. Meg is állapítottam, hogy a romantikus – erotikus irodalomban ez az a típus, amit jelenleg szívesen olvasok és szórakoztat annak ellenére, hogy nem ez a kedvenc típusom.
Egyrészt, szimpatikusak a hősei. A hősnő, jelen esetben Eve, de beírhatnám helyére a más történetek hősnőit is, nem egy törékeny virágszál. Kimondja a véleményét, harcias, nagyszájú. Egy modern, erős nő, aki természetesen szép is, de a külseje csak egy az erényei között. Ő aztán nem az a toronyba zárt hercegnő, aki a hercegre várna. Megmenti ő magát, ha olyan helyzetbe kerül – jó példa erre, amit akkor tett, amikor rájött, hogy a vőlegénye és a legjobb barátnője mit művelnek a háta mögött.
A férfi hős, jelen esetben Merrick meg elsőre egy nagy bunkónak tűnik. Gazdag, sikeres, szexi és eszes, de a modora miatt menekülne előle az épeszű nő. Csakhogy, ahogy megy előre a történet, megtudjuk a miértet is. Oka van annak, hogy ilyen lett, és igazán belül más ember. A ’Juli vagyok’ analógiáját használva ő a Szörnyeteg. Aki gonosznak és taszítónak tűnik, de ha lefejted róla a bundarétegeket, herceget találsz. És hiába ismerem fel a típust, a szerzőtől több könyvet olvasva már várom is, hogy milyen múltbéli trauma tette ilyen cinikussá, akkor is működik. A bunkó, de a feljavított verziót is bírom belőle, itt is nagyon tudtam sajnálni Merricket a korábban vele történtek miatt, és örültem, hogy Eve mellett azért majd visszatalál a jobbik énjéhez.
Maga a cselekmény is ijesztően ismerős a már emlegetett más regényekből. Ahogy megismerkednek, ellenszenvből vonzalom lesz, ahogy el van húzva, amíg tényleg összejönnek. Az a bizonyos pont, amikor minden meginog, de jön a romantikus regények nagy gesztusa, hogy minden jobb is legyen, mint korábban volt. Biztosan egyszer rá fogok unni, mert túlságosan ugyanaz a konkrét cselekmény mögött az alap, de jelenleg még nem tartok ott.
Alapvetően kétszereplős történet, nagyon kevés mellékszereplővel. Aki van, leginkább árnyalja a szereplők jellemét. Mert más oldalát látjuk azzal, hogy pl. Merrick miképpen bánik a nagyanyjával. És nincs igazán gonosz alak sem. Ha valaki vét, annak majd meglesznek a karmikus következményei. Mondjuk, jelen történetben a csalfa asszony aztán tényleg megfizetett a viszonyért…
Szórakoztató Keeland stílusa. Humort csempész a történetbe és pezsegnek a párbeszédei a felek között, főleg az utálom-korszakban. Nem állítom, hogy pont az én humoromra van szabva, de csajos és ebbe a zsánerbe az kell. Attól tartok, az a fekete humor, ami nekem bejön, romantikusba igencsak különösen hatna.
Nincs a kötetben semmi komolyabb vállalás. Nem akar tanítani az életről, és nem is akarja korunk látleletét adni. Női és szórakoztató mese, ami csak kikapcsol addig, amíg olvasod. Ezt tudja, és ahogy már írtam is, nálam jelenleg működik. Én jól szórakoztam.
Idézet:
Néha a legjobb dolgok váratlanul érkeznek.
