Fülszöveg: 

Mióta nagyanyám megtudta, hogy gyógyíthatatlan beteg, és az orvosok nem túl sok időt jósolnak neki, egyik őrült kaland követi a másikat – repülőgépekből ugrál ki, és cápák között búvárkodik.

Miután többször is hangot adtam aggodalmamnak, nagyi letiltott engem – a saját fiúunokáját –, hogy elérjem telefonon vagy a közösségi oldalakon, és csak az utazótársa, Eleanor elérhetőségét adta meg, aki eleinte kedves nőnek tűnt, de amikor meg akartam győzni arról, hogy próbáljon Louise józan eszére hatni, közölte velem, hogy nincs szüksége kéretlen tanácsokra.

Amikor megtudtam, hogy nagyanyám legújabb tervei még az eddigieknél is merészebbek, rögtön repülőre ültem. Mivel késő este érkeztem meg a szállodába, bementem a bárba egy italra, és úgy gondoltam, reggel lepem meg Louise-t. Itt megismerkedtem egy gyönyörű nővel, aki láthatóan egy minden kötöttségektől mentes éjszakára vágyott, mert felejteni akart. Pontosan azt kaptam volna tőle, amire ott és akkor szükségem volt. Mielőtt felment a szobájába, megkért, hogy tíz perc múlva kövessem őt. A bárpultnál azonban kiderült, amikor ki akartam fizetni a számláját, hogy túl sok alkoholt fogyasztott. Bármennyire is vágytam rá, ezt képtelen voltam figyelmen kívül hagyni, ezért kihagytam a lehetőséget. Tudtam, hogy mérges lesz és hogy többé nem látom viszont, azonban a „többé” elég hamar elérkezett. Egészen pontosan másnap reggel, amikor találkoztam nagyanyámmal és az utazótársával, aki nem volt más, mint a tegnap esti lány…

Eleanor eddig sem kedvelt engem, de ezúttal megmutatta, milyen az, ha igazán dühös valakire. Valamint megismertem azt is, milyen bosszús lesz attól, hogy a kétfősre tervezett utazás háromfőssé válik.

Szerintem: 

Pedig már azt hittem, meg leszek lepve. Keeland a végére azért visszakozott, de legalább

kis időre sikerült velem elhitetnie, hogy ez más lesz, mint a legtöbb románc.

A történet alapja azért nem nagy meglepetés. Adott a sikeres üzletember, rideg Beck, aki nagyon szereti a haldokló, őt felnevelő nagyanyját. Így amikor az asszony egy új és ismeretlen barátnővel az utolsó heteiben kalandtúrára indul, Beck eléggé kiborul. A barátnővel vad üzenet csatába bonyolódik, míg aztán személyesen megérkezve rá kell döbbennie, hogy nem egy idős néni, hanem egy huszonéves dögös szőke a nagyi társa. Kell innen folytatni? Szerintem adja magát, hogy Nora és Beck története miképpen kell, hogy alakuljon.

Ahogy egy romantikusban kell, a mindent elsöprő vonzalom elsöpri őket, és bele is mennek egy viszonyba. Az azért nem a megszokott verzió, hogy itt a férfi lesz az, aki többet akarna a megbeszélt ’csak szex’ kapcsolatnál. Ahogy az sem csak egy félreértés és könnyen megoldható probléma, ami miatt majd szakítaniuk kell és szenvedni. Nem akarom még spoilerrel se kiírni, mi is történik pontosan, de az a fordulat jó volt. Nem vártam, és tényleg más, mint amit a románcok be szoktak dobni. Csak a megoldás. Az annyira mese és annyira rossz húzás a bátor fordulat után, hogy sok mindent elrontott nekem. De, ahogy írni szoktam, én különben is haragszom a happy end kényszerére az ilyen történetekben. Most kicsit jobban is, mint általában.

Mert itt azért témában is több volt, mint csak Beck és Nora boldog végéért drukkolni. Louise helyzete miatt a halál és a gyász, a másik döntésének elfogadása kerül elő. Hogyan kell méltósággal meghalni, és hogyan tudja a család feldolgozni a történteket? Mert Beck orvoshoz menne, kezelésekre vinné, de Louise csak élni akar a végéig, nem harmadszorra és valószínűleg vesztes véggel megint a rákkal küzdeni. És sikerült beletenni a történetbe, ahogy Beck rádöbben, hogy nem az a szeretet, ha akarata ellenére életben tartja a nagyanyját. Hanem, ha támogatni tudja, szereti akkor is, ha nem egyezik a véleményük. Ahogy kinyílik arra a szeme, hogy miért így tesz a nagyi és mit nyer ezzel.

Ez nem gátolja azt, hogy azért Beck és Nora legyenek a középpontban, és a történet nagyja a szerelmükről szóljon. Innen visszanézve, most úgy rémlik, mintha a nagyja azt járta volna körül, hogy Beck miképpen jelezze és mutassa ki, hogy ő már nem csak egy viszonyt akar. Pedig ennél nagyobb konfliktus van a történetben, de azt Keeland okosan a végére hagyta. Elkalandoztam.

Azt akartam kihozni belőle, hogy hiába van a családtagokkal több mellékszereplő is a történetben, egyedül Louise nagyi kap érdemi részt. Különben ez tipikus erotikus románc abban a tekintetben, hogy a színen szinte mindig a két szerelmes áll és a téma a szerelmi történetük.
Nora és Beck pedig a megszokott románc szereplők. Beck elsőre keménynek és ridegnek tűnik, de arany szíve van. Nora pedig kb. a tökéletes nő: kedves, életvidám, harcos, szépséges. Azt gondolom, mondanom se kell, hogy Beck is annyira jóképű, hogy általában az róla az első vélemény, hogy milyen jól néz ki. Felnőtt mesehősök, akiket a tragédiák és itt a betegséggel való küzdelem árnyal.

A nyelvezet, stílus is teljesen illik a zsánerbe. Ami talán a szokásoshoz képest meglepő, hogy nem Nora az érzelmi központ, hanem Beck tűnik az érzéseit jobban elemző, szenvelgő félnek. Bárt, értem miért: ha Nora lett volna a pszichés oldal középpontjában, előbb le kellett volna leplezni a titkát, ami így viszont a végén nagyobbat tud ütni. Ettől függetlenül érzelmekre és szenvedélyekre szabott, könnyed és csajos, női könyv.

Volt benne ötlet, kicsit több tud lenni az átlagnál – de különben a zsáner megszokott elemeit jól használja egyébként is. Tényleg kár, hogy a végére bele kellett erőszakolni az elvárások formájába, és nem mert bátrabb, nem megszokott véget írni neki Keeland.

Idézet: 

Sosem késő, hogy az az ember legyen, akinek lennie kell.