Fülszöveg: 

Az ​igazságnak semmi keresnivalója a bíróságon.

Eddie Flynn valamikor hivatásos szélhámos volt. Majd ügyvéd lett. Kiderült, hogy a kettő között nincs is olyan nagy különbség.

Flynn azonban megfogadta, soha többé nem teszi be a lábát a tárgyalóterembe. Most mégsincs más választása. Olek Volchek, az orosz maffia hírhedt, New York-i feje egy rejtett bombát erősített Eddie hátára, ráadásul elrabolta az ügyvéd tízéves kislányát, Amyt.

Flynn mindössze negyvennyolc órát kap, hogy egy megnyerhetetlen gyilkossági perben Volchek védője legyen, és győzelmet arasson.

A média és az FBI árgus figyelmétől kísérve az ügyvédnek be kell vetnie borotvaéles eszét és minden létező szélhámostrükköt, amit csak ismer, hogy sikeresen védje „ügyfelét”, és Amy biztonságáról is gondoskodjon.

Vajon képes Eddie meggyőzni az esküdteket a lehetetlenről úgy, hogy közben a hátán ott ketyeg az időzített bomba?

Szerintem: 

Ugyan nem az első kötettel kezdték a kiadást, de pótlólag elkezdhettük olvasni Eddie Flynn ügyeit. És milyen

jó is ez!

Mert Cavanagh már az első kötettel bemutatta, hogy mit tud és egy kifejezetten izgalmas, pörgő, tárgyalótermi thrillert írt. Nem csak bevezeti a főszereplőjét, de folyamatosan veszélyes helyzetekbe is keveri, és Eddie-nek használnia kell az eszét, egyéb készségeket is, hogy jó vége legyen a történetnek.

Nagyon a cselekményt nem is akarom mesélni, mert Cavanagh folyamatosan adagolja a csavarokat is. Az események azonnal kezdetüket vesztik, és Eddie kész tények elé van állítva. Felrobbantják, a lányát pedig megölik, ha nem megy a bíróságra a volt társa helyett és nem képviseli a mondottaknak megfelelően a maffiavezért. De sok minden nem stimmel, Eddie gyanút fog, és ahogy helyezkedik, az ember álla leesik, mire rá nem jön. 48 órája van, közben megy a tárgyalás, és ezt az időt kapjuk meg mi is a szerzőtől. Nem csak egy nagy hajsza, de kombinálás és nyomozás is, nagyon meglepő kiderülő tényekkel.

Profin van keverve az akció, a nyomozás és a tárgyalótermi jelenetek. Nem is tudnék választani, melyik volt belőle a kedvencem. Ahogy Eddie gondolkodik, kis dolgokból is összerakja a történetet, ahogy kis trükkökkel elkezd harcolni az életéért. Akad egy-egy olyan jelenete is, ahol használnia kell korábbi bokszolói készségeit, vagy éppen a bíróság épületén utánozza Pókembert.
De talán a tárgyalótermi jelenetek és trükkök a kedvenceim. Eddie nagyon tudja, hogyan hasson az emberekre, miként tálalja a tényeket, vagy befolyásolja az embereket, legyenek azok tanúk vagy az esküdtek. Első karrierjét szélhámosként hozta össze, és többször el is hangzik, hogy annak az eszköztárát itt is tudja hasznosítani. És élvezet olvasni, hogy szed szét egy vallomást, mit és hogyan vet be, hogy alakítsa a tárgyalótermi eseményeket.

Emlékezetes szereplők veszik körbe, mert itt nem csak Eddie marad meg az ember fejében. Noha ő elég jól ki van találva: a kalandos múltja, az esze, a családi tragédiája, vagy éppen a küszködése a jelenben a családjáért. Nagyon kedvelhető figura, akiben éppen annyi csibészség van, hogy ne egy sima jófiú legyen.
De ott van a volt katona mentora, Harry. Egy kemény mentorfigura, akire lehet számítani. Lapos Jimmy, a gyerekkori legjobb barát, aki a bokszolói karrier helyett egész másban kamatoztatta kemény öklét és erejét. A maffiózók, akik között többféle pszichopatát is találhatunk. Cavanagh még törekszik is arra, hogy megmutassa, mi köztük a különbség. Igen, Eddie a főszereplő és rá épül a sorozat, de ez egy sokszereplős, jól összerakott történet a szereplők felől nézve is.

A konfliktust meg nem kell túlragozni: Eddie életben akar maradni, meg akarja menteni a lányát, lehetőleg úgy, hogy ne okozzon károkat. Vannak segítői, vannak ellene dolgozók, és ezzel fel is áll a két oldal.

Pörgős, nagyon jó tempóban lett megírva. A párbeszédek ülnek, a tárgyalótermi részek kifejezetten olvastatták magukat. És igen, kissé elfogult is vagyok, az egyik kedvenc zsánerem a tárgyalótermi krimi, és Cavanagh írja őket az egyik legjobban, akik közül olvastam ilyen regényt. Cselekményközpontú, lényegre törő, filmszerű.

Stílusos maga a kiadvány is, a fekete-vörös színezéssel.

Nagyon erős sorozatnyitány, zsánerében az egyik kedvencem lett máris. Jöhet a Vádalku is!

Idézet: 

– Billy? – ismételtem meg. – Akkor hogyhogy Gyíknak hívják? És hogy van az, hogy Frankie még csak kezet sem fog vele?
– Az az igazság, hogy sokan félnek tőle. Billy szereti a gyíkokat. A hátán van egy nagy tetoválás. Gyíkot ábrázol. Queensben lakik, és a háza tele van kígyókkal meg ilyen szarságokkal, és még két komodói sárkányt is tart a kertjében. De nem ez az egyetlen ok. Ha ki kell szednünk valamit egy fickóból, és akármit csinálunk, nem beszél, akkor szólunk a Gyíknak. Tudod, hogy némelyik hüllő levedli a bőrét. Hát ez Billy specialitása. Ha a fickó hallgat, Billy lassan meghámozza, mint valami nyavalyás banánt, aztán a bőrét megeteti a kis házi kedvenceivel – ettől mindenki beszarik. Én személy szerint kedvelem. Csak vigyázok, hogy sose menjek a rohadt háza közelébe.

A legtöbb esetben a kisemberek valójában a legjobb emberek.