Fülszöveg: 

Három kiscica, Berlioz, Toulouse és Marie egy elgurult labdát követve rábukkan a párizsi állatok egykori kedvenc találkozóhelyére, a Mancsos Kávézóra. Sajnos a finom fogásairól is híres kávézó elhagyatottan áll, asztalait por lepi, pedig micsoda történetek keringenek róla! A kiscicák elhatározzák, hogy rendbe szedik, és újranyitják a helyet. Igen ám, de ahhoz, hogy ez sikerüljön, meg kell egyezniük, mert egyikük jazzklubot, a másikuk galériát, a harmadik pedig cukrászdát szeretni nyitni. Végül rájönnek, hogy ha összefognak, mindenkinek teljesülhet az álma!

Szerintem: 

Újabb szerzemény, amit az unokahúgom cica-mániája miatt ismertem meg. De be kell vallanom, ebben a világban minden cukormáz és túlzott optimizmus mellett is jól éreztem magam.

A történet azután játszódik, hogy a klasszikus Disney-mese befejeződött. A kiscicák egy

parki séta során botlanak bele egy korábban állatoknak nyitott, mára romos kávézóba, és eltervezik az újranyitást.
Tulajdonképpen nincs benne sok cselekmény, hiszen maga a könyv is vékonyka, ráadásul új szereplőket is be kell mutatni, meg el kell mesélni, mi történt a mesefilm után. Azt is fel tudnám róni neki, hogy túl könnyen megoldanak mindent, de aranyos annyira az egész, hogy ne akarjam túlgondolni. Különben is, miért keresném a logikát egy olyan történetben, ahol a macskák cukrászdát nyitnak?

Mert nekem azért megfordult a fejemben, hogy vannak nagyon buta megoldások. Pl. miért férne meg egymás mellett az étteremben olyan állatok sora, amelyek a természetben vadásznak egymásra? A cicák kapásból összebarátkoznak egy francia buldoggal, de mondhatnám azt is, hogy eleve egy egér a macskacsalád egyik legjobb barátja. De mese, elengedem.
Ahogy azt is, hogy mennyire nem tetszik az a megoldás, hogy a buldog, Pierre emberi gazdájának étterméből nyúlják le a hozzávalókat. Ugyan eredetileg az van leírva, hogy Pierre az ételmaradékokat nyúlja le, és viszi le az étterembe az állatoknak újrahasznosítani, ehhez képest a gyakorlatban bevitte a cicákat, és összeszedték még nyitás előtt, ami kellett Marie-nek a sütéshez. Nincs így kiírva, de az én agyammal simán loptak. Azt meg egy gyerekkönyvbe sem díjazom.
És, mivel fizetnek? Mert az állatoknak nincs pénzük, mihez is kezdenének vele?

De elengedem ezeket, annyira mese.
Amiben két dolgot sulykolnak, és mindkettő tipikusan Disney-üzenet. Az egyik, hogy az álmok igenis megvalósíthatók, csak dolgozni kell értük. Amikor a cicák meginognak, még az anyjuk is biztatja őket, és úgymond szabad kezet kapnak. Akarják a cukrászdát? Akkor tegyenek érte!
A másik, hogy a barátoknak és a családoknak mennyire érték az összetartás, és egymás segítése. Többször is ki van hangsúlyozva, hogy a sikerhez nem egymással kell vetélkedni, hanem összedolgozni és segíteni egymást. Hogy nem haragot tartunk és félünk, hanem beszélünk, megbocsátunk, és nyerni fog a szeretet. Pierre kutyus is kapott egy ilyen szálat, mert korábban egy macska vitte a kávéházat, és annak a barátságnak a megmentése is a cselekmény része.

Kedves, aranyos, bájos, tudnám sorolni rá az összes hasonló jelzőt. Maga a történet is, ahogy a cicák annyira adni akarnak a közösségnek, és megvalósítani a kreatív álmaikat. De maguk a szereplők is. Itt aztán minden állatka olyan, mint egy plüssfigura, vagy írjam azt, meseszereplő? Mindenki jópofa, jót akar, kedves, és ha kicsit alkuszik is a segítségért, jóindulatú és szerethető. Az egésznek van egy nagyon pozitív, mesei légköre.
Nincs benne negatív szereplő sem, és a konfliktusok is inkább belsők. Le kell győzniük a félelmet, akár a bukástól, akár a visszautasítástól.

Egyszerű maga a szöveg is. Végig követhető, gyerekeknek van szánva, és igyekszik könnyen érthető, lineáris és magyarázó lenni.
Rövidek a fejezetek, simán lehet esténként egyet-egyet elolvasni belőle a gyerekkel.

Illusztrált, időnként egy-egy teljes oldalas színes, minőségi kép van benne. Talán engem ezekkel sikerült annyira világban tartani is. Mert ezek tényleg szépek, és nagyon aranyosak az állatok rajta. Ilyen minőségű Disney mesefilmeken nőttem fel, úgyhogy nekem megvolt a nosztalgia is, ez a külcsín volt nekem gyerekként a mese. A francia buldog meg az egyik kedvenc kisméretű kutyafajom, úgyhogy Pierre rajzolva is,a történetben is az egyik kedvencem lett.

Szerette az unokahúgom, de én is. Mivel sorozat, szerintem a folytatását majd megveszem neki karácsonyra, aztán együtt elolvassuk majd azt is. Pontosabban, ő lapozza, én meg felolvasom, a képeket meg együtt nézzük. :)