Fülszöveg: 

A bűntények megoldásában jeleskedő amatőr nyomozó, a detektívregényeket író Jessica Fletcher Londonba utazik, hogy részt vegyen a krimiírók konferenciáján a híres Savoy Hotelben a könyves világ krémjével. Előtte meglátogatja a még nála is híresebb, idős és dúsgazdag barátnőjét, Marjorie Ainswortht impozáns kúriájában – ekkor pedig az események váratlan fordulatot vesznek. Jessica egy gyilkosság kellős közepébe csöppen, és az áldozat éppen a krimiírás nagyasszonyaként tisztelt Marjorie. Nem elég, hogy a londoni látogatás már rémálommá vált, ráadásul Jessicát kirabolják, megfenyegetik, és még gyanúsítottá is válik barátnője halálának ügyében. Nem hagyhatja el Londont, ezért ő is nyomozni kezd a jóképű, régi vágású felügyelő oldalán.

Szerintem: 

Azt hiszem, ehhez némileg rajongónak

kellett volna lenni. Mert ez a sorozat egy az egyben a tévésorozatra épül, amiben Jessica bűnügyeket oldott meg. Ugyan az alapok itt vannak a regényben is, lehet önmagában is érteni, de valahogy más élmény.

Hozzáteszem, én nem tartoztam a Gyilkos sorok lelkes nézői közé. Talán pár részt láttam, de ha író és nyomozás, én inkább a Castle-t nézők generációjába tartozom.

De nem is a sorozatot, a könyvet kellene minősítenem. Az első és sajnálatos benyomásom pedig, hogy engem idegesít Jessica. A könyvben alapból úgy kezelik, mint olyan írónőt, aki mellette szuper bűnmegoldó is. Híres arról, hogy az életben is megoldja a bűnesetet, ha elé kerül. Csak éppen én nem láttam benne semmi nyomozói vénát. Olyan esetlenül nyomoz.

De ennél is nagyobb bajom, hogy szerintem a semmiből jött a megoldás. A regény nagy részét átszerencsétlenkedik, a végére meg egy nagy elbeszélésben felvezetik, mi történt és miért. Érzem benne, miképpen akar Agatha Christie nyomdokain járni, csak éppen nála voltak nyomok is. Ha az embernek azonnal nem is esett le, és gyakran nem, a végén a magyarázattal minden a helyére került. itt meg kedvem lett volna megkérdezni a szereplőket, hol van a jövőt mutató üveggömb, vagy esetünkben a múltat, amiből meglett a megoldás?

Elkalandoztam, ez az, amiért a krimit nem szerettem. Nekem nem logikus, nem jön a cselekményből a megoldás és fárasztónak is találtam. Elvben könnyed krimi, amiben humor is van, de tőlem nagyon messze esett ebből minden könnyedség.

Jessica – zavart az is, ahogy a nyomozóval kap egy kvázi románcot. Úgy csapja neki a szelet, olyan megnyilvánulásaik vannak, hogy komolyan megfordult a fejemben, hogy ez valami előzménykötet. De nem, Jessica egy idősebb özvegy. Nekem nem áll össze, hogy van annyira jó nőnek megírva, miközben meg egy nyugdíjaskorú özvegy. Plusz, a sorozatból is láttam annyit, hogy nem tudom még egy dögös, idősebb nőnek sem elképzelni. Ő inkább a kedves nagyi típus.

Ebben a részben lehetne szeretni, hogy az egyik témája az írás. Jessica nagyon híres írónő barátnője hal meg, és a cselekményben téma az is, hogy az utolsó, nagyon jó regénye mennyire a saját munkája. Szó van írásról, írókról és módszerekről, de ezt is nagyon felületesnek éreztem. Jessica, mint író nincs is jelen, Marjorie új könyvét olvassa csak, és nekem semmi nem húzta alá, hogy ő maga akkora irodalmi szenzáció lenne.

A stílusa is olyan semmilyen. Én szeretek egy-egy magvas gondolatot, vagy humort a sorokban. Itt erre lett is volna lehetőség, de nem találtam ilyet. Nem rossz olvasni, nem hanyag vagy obszcén munka, csak éppen jellegtelen.

És most elgondolkoztam, mennyire befolyásol, hogy nekem Jessica ellenszenves. Bizonyára, eléggé, de krimiként sem tetszett a kötet.