Fülszöveg: 

Lili ​kisbabája jóval korábban születik meg, mint várták, és amilyen picike, annyira nagy figyelmet követel magának. Lili nem így képzelte el a nagy találkozást a lányával, de ezen nincs sok ideje töprengeni, mert a féltő gondoskodás és szüntelen aggodalom minden gondolatát leköti. Egészen addig, míg észre nem veszi, hogy újdonsült örömeivel és félelmeivel nincs egyedül a koraszülöttosztályon.
Élise úgy érzi, kiüresedett az élete, miután felnőtt gyerekei kirepültek a családi fészekből. A lánya Londonban, a fia Párizsban él, neki pedig Bordeaux-ban kell boldogulnia gyerekei örökségével, egy bolond kutyával. Hogy hasznossá tegye felszabadult energiáit, Élise új kihívások elé állítja magát.

Szerintem: 

Ez a könyv egyszerűen ötletesen van megírva. Simán szívmelengető, jó értelemben csajos és van üzenete. De a történeten túl a forma is jó.

Ugyanis a regény

két történetet követ nyomon. Az egyik hőse a fiatal anya, Lili. A kislánya korábban született, és nem biztos, hogy életben marad. Miközben minden idegszála a gyerekre van kihegyezve, egyben kell tartania a házasságát és az anyósáék sem könnyítik meg a helyzetét.
A másik hősnő idősebb, elvált. Elise kisebb gyermeke, a fia is kirepült, egyetemre ment és a nő szenved a kiüresedett otthonában. Próbál zöldágra vergődni a fia hátrahagyott kutyájával, és értelmes hobbit találni magának.

Mindkettő érdekes saját jogon, és ha így leírva nem is tűnnek érdekesnek, olvasva helyén vannak benne a dolgok. Mindkét nőnek konfliktusok sorát kell megoldani, és igenis, ebben a könyvben tudtam azon izgulni, hogy pl. Elise ellenszenves főnökének sikerül-e a kutyát kiutálni az irodából. Van bennük cselekmény, több szereplő és átélhető konfliktusok. Még akkor is, ha nekem hasonló élethelyzetem sem volt, mint ennek a két nőnek. Nem simán az anyaság, a mindennapjaik úgy érdekesek, mint egy olyan emberé, aki mi is lehetnénk.

Grimaldi elkapta azt az arányt a cselekmény – lélektani elemzések és érzések halmaza között, ami nekem még szórakoztató. Hiszen nagyon alaposan megismerjük a két nő gondolkozását, érzelmi alakulásukat, de nincs elfelejtve, hogy közben haladjanak az események. Lehet izgulni a kutyus, vagy éppen a kisbaba sorsa miatt. Lili most tanulja, mit jelent anyának lenni, míg Elise azt próbálja feldolgozni, hogy már nincs úgy szüksége rá a gyerekeinek, kirepültek.

Amiért pedig jó így a cselekmény, hogy végig pörgött az agyam, mi fogja ezt a két történetet összekötni. Voltak menet közben is tippjeim – pl. Elise jelentkezik majd abba a kórházba csecsemődajkának, ahol Lili babája fekszik. Első tippem az volt, majd ő lesz a kislány dadája, esetleg meg is menti az életét. De Grimaldi hagy nyomokat, lehet találgatni, és már irányba kezdtem el gondolkozni. A következő elméletemben már rokonok voltak, csak nem jöttem rá, hogyan. Ezzel is jót játszottam, és most nem is éreztem rá, mi a megoldás. Csak utólag fogtam a fejem azon, hogy jobban bele kellett volna gondolnom, miért bánik a szerző olyan szűkmarkúan a nevekkel. Lili családtagjait alig nevesíti, mert ha megtette volna, egyértelmű lenne, hogy Lili és Elise miképpen kapcsolódnak össze.

Hangulatos is, az a nem túl édes limonádé, ami kellemesen frissít, mert nem csak cukros és édes, de savanykás íz is dominál benne. Pozitív, de nem mesés, életszerűnek tudtam elfogadni.

Megkedveltem a két nőt és mindkettőnek drukkoltam is. Ők a főszereplők, és mindketten kedves, pozitív emberek. Nem is jó – rossz felállás van ebben a regényben, talán nincs is benne negatív szereplő. Ok, Lili anyósa kapcsán lehetne a helikopterszülő negatív hatásairól elmélkedni, de ő is jót akar, egyáltalán nem gonosz, csak túl sok. De ezzel humort is hoz a történetbe.
Itt az a konfliktus, hogy túl tudják-e élni, és mennyire egészben a nehéz élethelyzetet, amibe kerültek. Hogy a címet is dicsérjem, hogy képesek lesznek-e limonádét készíteni a citromból.

Egyetlen negatív dolgot tudok megjegyezni. Egy történetszálat sajnáltam. Hogy Lili házassága majd szétmegy. Nem a cselekményben, de a két idősík között. Pedig a koraszülött babánál annyira drukkoltam, hogy ki tudjanak tartani egymásért…

De különben helyén vannak a dolgok a történetben. Olvasmányos, emberközeli, tartalmas és éppen annyira vannak benne tragédiák és nehézségek, hogy ne érezzem mesének se.

Idézet: 

A boldog pillanatok nem tűnnek el azzal, hogy elmúlnak. Valahol, mélyen bennünk örökké tartanak. Emlékeknek hívjuk őket.

A kor egy börtön […] Én nem hagyom magamat bezárni. Vannak, akik húszévesen is öregek, én hatvanasan is fiatal vagyok! Mindez csak rajtad áll.

A harag egyébként nagyon hasznos tud lenni, elfedi a bánatot és a szorongást, elrejti a szégyent meg az önmarcangolást. Amolyan dzsókerérzelem, elfoglalja az összes többi helyét, és segít, hogy jobban elviseljük saját magunkat, miközben tökéletes zsarnokká tesz.