Fülszöveg: 

Nora Jansson mindent megtenne, hogy megmentse a trendi pékségek és kávézóláncok miatt lassan megfulladó családi cukrászdáját a csődtől, még azt is vállalja, hogy Henrik Eklund, Svédország kedvenc sztárpékének műsora, a Kigyúrjuk karácsonyi adásában szerepeljen. A haldokló hagyományos cukrászdákat és pékségeket „felturbózó” – illeve Nora szerint leginkább meggyalázó – valóságshow épp olyan szörnyű, amilyennek képzelte: Henrik bicskanyitogatóan arrogáns, és mindent leszól, amit Nora meg akar őrizni családja örökségéből. Ám a hosszú adventi estéken megismeri a férfi másik arcát is, aki még mindig zsarnokoskodó apja befolyásával küzd, és kétségbeesetten vágyik arra, hogy megvalósíthassa saját álmait.
Ahogy telnek a napok, már nem csak a cukrászda sorsa és a Kigyúrjuk nézettsége a tét, hanem valami még fontosabb…

Szerintem: 

Egy része nagyon tetszett, egy másik felén

elég sokat morogtam. De összességében kellemes kis romantikus regény, amit filmen is el tudok képzelni.

A történet egyszerű: Nora a családjától örökölt pékséget vezeti, de a csőd szélén áll. Az egyetlen esélyének az tűnik, ha bevállal egy karácsonyi show-t és valahogy elviseli a sztárpéket, Henriket, aki meg akarja neki mondani, hogyan vezesse az üzletét. Henrikről aztán kiderül, hogy korántsem olyan elviselhetetlen, és neki is megvan a maga terhe.
Vagyis, klasszikus ellenségekből szerelmesek regény.

Tudnám azt írni, hogy lehetetlenül hamar lesz az egymás agyára menés szerelem és egyre komolyabb kapcsolat. Tudnám azt is hozzátenni, hogy nagyon a klisét követi – összevesznek egy ostoba félreértés miatt, és majd igencsak nagy gesztus lesz, ami kibékíti őket. Henrik az égő házba rohan be a nő után, és majdnem bele is hal abba, hogy segíteni akar neki. De persze karácsonyi romantikus, nem temetés van a végén. Ezt talán mondanom se kell.
De mindezeken túl volt benne valami aranyos is. Amikor már leteszik a harci bárdot, kezdenek megnyílni és megmutatni magukat, akkor tud működni az ünnepi báj. Ahogy a műsor kapcsán Henrik azt mondja, hogy nem botrányt akar, hanem valami kedveset, ugyanaz működik a regényben is. Szívmelengetőbb, ahogy tényleg együtt sütnek, álmodnak és erősítik egymást.

A humora annyira nem talált el, a szereplők traumáit jobban sikerült megfogni. Ahogy Nora már annyi szerettét elvesztette, hogy mániásan kapaszkodik mindenbe, amiről eszébe jutnak. Hogy inkább ellök magától mindenkit, minthogy megint gyászolnia kelljen. Ahogy Henrik az apja elnyomásában próbál túlélni, és most esélyt kap, hogy kilépjen abból a mérgező kapcsolatból.
Nyilván, el vannak túlozva, már túl drámai, ami létrejön itt. Ahogy Nora elvakult, ahogy képtelen megérteni, hogy miért nem működik az üzleti modell, ami a nagyanyja idején. Visszatérő téma, hogy mi teszi tönkre, de képtelen hozzányúlni, megsértődik, ha valaki kimondja a nyilvánvalót. Túl makacs, túl reménytelen a tévhite. Végig vártam, hogy mikor kap a fejéhez, hogy mit művel. Ugyan majd kapunk egy magyarázatot, hogyan alakult ez ki nála, de akkor is, már szinte elmekórtani eset.
Ahogy Henrik apja is. Olyan szinten alázza a gyerekeit, hogy mindenkinek menekülnie kellene tőle. Csodálom is, hogy a gyerekek nem lázadtak fel ellene – hárman akár a cégben is elnyomhatták volna, de Henrik lesz majd az egyetlen, aki mer ellene tenni és elszakítja a láncokat.

A cselekményt a műsor felvétele adja, mellette szerepel Henrik és Nora közeledése egymás felé. Van bőven mellékszereplő, és más szálak is, nem csak a szerelmi. Ezt mind tudtam díjazni, mert nem azt éreztem, hogy ez csak egy karácsonyi románc.

Viszont, ami mindig kizökkentett és nem szerettem: a nagyapa és a dédi meséje. Szerelmi történet van ékelve a jelen eseményeibe a múltból, és nekem semmit nem adott hozzá a történethez. Sokkal rövidebben elég lett volna, hogy a kovász története összeérjen, de részleteiben romantikus regény ez a betét is.
Az idegengyűlölet ugyan egy plusz színt ad a történethez, de ennek nem örültem. Ez egy karácsonyi románc – miért kell benne olyanokat olvasnom, hogy a helyi fiúk késsel megvágják egy kislány mellkasát, csak azért, mert nem svéd, hanem finn származású?

A gasztronómiát, a sütéseket szerettem benne. Az egyik szülőm szakács, a fél gyerekkorom konyhában töltöttem, így nekem nosztalgikus volt ezekről olvasni. Különben ízes-szagosak a konyhai részek, jól magam elé tudtam képzelni a kávétól kezdve a kenyereken át a sütikig az elkészült termékeket.

Vagyis, ebben is megtaláltam pár dolgot, amit a zsánerben sérelmezek, de volt olyan plusz is benne, amiért tetszett.