Fülszöveg: 

Hősünk megkapja a legnagyobb karácsonyi ajándékot, amit csak el tud képzelni: a lehetőséget, hogy átírja a múltat. A romantikus regényeket író sikeres szerző, Jacob Churcher nem járt a gyerekkori otthonában csaknem húsz éve. Amikor néhány nappal karácsony előtt egy ügyvéd felhívja, hogy tájékoztassa, az anyja elhunyt, és Jacobra hagyta a házát, a férfi visszatér gyermekkora színterére. Nemcsak azért, hogy elrendezze a hagyatéki ügyeket, hanem azért is, hogy megpróbáljon megbékélni a fájdalmas múlttal.

Amint Jacob régészként feltárja a lomok egyre mélyebb rétegeit, sok meglepő tárgyra bukkan. Többek között egy naplóra, amelyet egy Noel nevű személy hagyott hátra. A férfi nem emlékszik a fiatal nőre, aki az ő családjánál lakott a várandóssága idején.

Jacob váratlan vendéget is kap. Rachel az anyját keresi, aki lemondott róla harminc évvel ezelőtt. Mindketten arra vágynak, hogy megértve a múltat, átírhassák a jövőjüket, ezért közösen kezdenek kutatni Noel után. Eközben sokkal több mindent találnak, mint amit valaha is képzeltek volna. Többek között irgalmat, megbocsátást és esélyt a szerelemre.

Szerintem: 

Az első gondolatom az volt, hogy most jól megindokolom, miért

vannak ellenérzéseim ezzel a regénnyel. Aztán rá kellett jönnöm, hogy nem is a könyvvel van bajom, hanem sajnos láttam a belőle készült film ajánlóját – magát a filmet még nem. És azzal van bajom, nem az eredetivel.

Ami egy karácsonyi romantikus történet, némi családi drámával megfűszerezve. Erre nem tudom azt mondani, hogy másról se szól, csak Jacob és Rachel egymásra találásáról. Éppen hogy nem – inkább a szerelmi szál a plusz, ami a családi történet és egyéni drámát színezi.

Mindkét főszereplő családi terhet cipel, és szenved tőle. Jacob anyja pszichés beteg volt, és a testvére halála, a szülei válása után a fiú otthoni élete pokol lett. Most, az anyja halála után, a háza rendbe rakása közben keresi a válaszokat. Miért nem szerette?
Rachel örökbe fogadott gyerek, aki most bukkant a szülőanyja nyomára. Egy időszakot Jacob szüleivel töltött, és segít a férfinak a ház körül, remélve, hogy az anyja nyomára bukkan. Ő is azt akarja tudni, miért nem szerette annyira a nő, hogy megtartsa?
Mindkét történet tartogat meglepetéseket, és egyikük eredettörténete sem annyira egyszerű, ahogy elsőre tűnhet. Nagyon karácsonyi is, ahogy a megbocsátás ereje, a továbblépés és a család egyesítése a témája.

Közös az üzenet – hogy van, amikor nem az ember tehet arról, hogy a körötte levő emberek érzelmileg viszonyulnak hozzá. A szeretet nem kiérdemeljük – a szeretet kegyelem. Olyan szépen bele van ágyazva a regénybe, hogy még akkor sem tűnik a szánkba rágottnak, amikor konkrétan erről beszélnek, és meg van fogalmazva a regény üzenete. Idézhetően. Kiírhatóan.

Léleksimogató azzal együtt, hogy én hajlamos lennék az ilyen történeteken morogni. Elengedni a fájdalmat, a dühöt és tényleg megbocsátani – azért regény, mert a szereplők képesek lesznek erre, példát mutatnak. Én beleéltem annyira magam, hogy hiányzott nekem egy érzelmi robbanás. Nincs olyan pont, amikor Rachel vagy Jacob kifakad, és minden sérelmük rázúdítják az okozójára. Tudom, nem vezetne sehova, és az visz előre, amit ők megtesznek. Mégis, én annyira szerettem volna, hogy legalább egyszer kiadhassák magukból, és ne simítson el egyből mindent a megbocsátás.
De karácsonyi történet, a kellemes a legjobb jelző, amit tudok rá mondani. Mindenki fejlődik, előre lép, bocsánatot kér és/vagy kap. Lehet, hogy nekem túl idilli ahhoz képest, ahonnan elindultak a szereplők? Ezen még gondolkozom.

Ahogy a történet, a szereplők is kellemesek. Ezzel együtt egyoldalúak. Sebzettek, de megvan a helyük az életben, kedvesek és kvázi jó emberek. Még Rachel az, akinek annyit lehet felróni, hogy annyira meg akar felelni mindenki elvárásainak, hogy a saját szívére már elfelejtett hallgatni. Ezt meg jellemhibaként eladni… Könnyebb lenne ezt is pozitív dologként látni, ha egyet is értek azzal, hogy akik csak adni tudnak, a mai korban szerencsétlenek lesznek.
Alapvetően Jacob és Rachel regénye, a mellékszereplők éppen csak megjelennek mellettük. Ők is kedves emberek, és pl. Jacob apját is már úgy ismerjük meg, hogy összeszedte magát, rendes ember lett, és kéri a fia bocsánatát. Nincs negatív szereplő. Aki lenne, már nem él. Jacob anyja, vagy Rachel nagyszülei férnek ide, de nekik is van mentségük. Az egyik beteg volt, a másik meg annyira a társadalmi normáknak akart megfelelni, hogy azzal a gyerekének ártott.

Hol a konfliktus? Leginkább saját magukban. Jacob és Rachel is azt kell megtanulja, hogy ne magába keresse a hibát. Merjen szeretni.

Nem is egy izgalmas regény. Hangulatos, karácsonyi, szerethető, csajos. De cselekményt, izgalmakat, nem lehet és nem is kell keresni benne. Szereplőközpontú.

Az egyetlen, ami plusz színt ad neki, Noel – Rachel anyja – megtalált naplója. Abból derül ki, mi történt jó 30 évvel korábban és hogyan alakult a két család tragédiája, ami a két gyereküket azóta is bénítja.
Napló, belső monológ, nagyon személyes. Olyan szempontból is érdekes, hogy férfi író miképp írta meg azt, hogy milyen gyereket várni.

Bár férfi jegyzi, egy érzelmes és karácsonyi értelemben szép regény született. Belülről megfogott, nem lett túl édes sem. Kicsit olyan volt, mint Nicholas Sparks, csak talán Evans némileg humorosabb vagy több bölcsességet csempész a történeteibe.
Mivel a főhőse, Jacob író, és éppen romantikus regényeket ír – vajon mennyit merített magából, kérdezhetnénk – még a zsánerekről is van benne kis szó, amiben szintén találtam olyasmit, amit magammal tudok vinni. Mi a különbség a romantikus regény és a románc között? Az, ahogy ezt a szereplők a végére a maguk történetére is ráhúzzák, meg már a humor kategóriába is belefér.

Szóval, tudnék kötekedni azon, hogy kevés a cselekmény. Tudnám említeni azt, hogy nem éreztem Rachel és Jacob között a kémiát. Románcnak ez elég vérszegény – ahhoz képest meg nagyon rövid idő alatt jutnak oda, hogy Jacob azt kéri Racheltől, bontsa fel érte az eljegyzését. Azt is írhatnám, hogy nagyon szomorkás, ahonnan a szereplők indulnak, és Jacob karácsonyi emlékei több mint fájdalmasak.
De igazából egyik sem zavar, mindnek van funkciója. Attól nem tudok szabadulni, hogy mennyire másképpen képzelem én a szereplőket, mint ahogy a filmet castingolták. De ez már a személyes agybajom, a regény karácsonyi romantikusnak kellemes.

Idézet: 

Ahogy mondani szokták, a haraghoz ragaszkodni olyan, mintha mérget nyelnénk, azt remélve, hogy valami más belehal.

Én azt hiszem, legtöbbször nem a nehézségek ellenére leszünk sikeresek, hanem pontosan azok miatt.

– Mindig boldogan élnek, míg meg nem halnak?
– A románcokban igen. A szerelmes regényekben attól függ.
– Mitől?
Elvigyorodtam.
– Hogy van-e folytatás.

[…] a szeretetet nem lehet kiérdemelni. Az igazi szeretet kegyelem.