Fülszöveg: 

Mostoha körülmények között az örökös jég hazájában élnek az eszkimók. A zord, küzdelmes élet közepette is megteremtették saját képzeletvilágukat, melyet az ősök szellemei és a mesék hősei népesítenek be. A mítosz, a mese, a költészet és a tréfa itt is megterem és különös virágokat hajt, az Észak virágait. Ezek nem pompázóan dúsak, de egyszerűségükben is színesek, kedvesek és igen sok mindent mutatnak meg az eszkimó nép mindennapi életéből.

Szerintem:

Tény, az eszkimókról nem sokat tudok. A meséikről, mitológiájukról még annyit se. Nekem az ugrik be, hogy

az Avatarban a víz népe sokat kapott belőlük, illetve Madách nem éppen szívélyes képet festett róluk a tragédiájában.

Nem is voltak nagy elvárásaim, de ez a kötet kiborított. Nem is emlékszem, meséken mikor lettem ennyire ideges utoljára. Volt egyáltalán olyan? Ezek után, ha valaki a Trónok harcára azt meri nekem mondani, hogy véres és durva, ajánlom majd neki az eszkimó népmeséket olvasásra.

Ugyanis, ahogy sok nép meséjében, ezekben is megvannak a visszatérő elemek. Ami szinte mindenhol előfordult, az a vérfertőzés és a szigetek egy család általi benépesítése. Itt simán belefér, hogy a fiútestvérnek a húga lesz a felesége. Teljesen normális olyasmi, hogy a testvérek benépesítenek egy szigetet úgy, hogy az egymástól született gyerekeik is egymással fekszenek össze.

De lehet ezt még fokozni is. Ugyanis, teljesen rendben van itt a poligámia is. Van olyan történet, amiben az a happy end, hogy több fiútestvér egy nőt vesz feleségül, aki sorra szüli a gyerekeket, akik aztán egymással házasodnak. Még csak esély sincs tudni, kik édes-, kik csak féltestvérek, bár bonyolítja a képletet, hogy az apák testvérek. Bele se akarok gondolni, és itt folyamatosan ilyen történetek jöttek szembe.

Meséljem, hogy ezt még miképpen lehet fokozni? Mert eszkimóéknál lehet. Megvan az a mese, amikor a lányt a teknős/medve/valami szörny veszi feleségül, mert kisegítette az apát valamiben? Van itt is ehhez hasonló. Csak éppen itt a nyafka, senkihez feleségül nem menni akaró lányt a család KUTYÁJA veszi feleségül. Van nászéjszaka, meg minden. Itt a kutya tényleg kutya, nem elátkozta valaki, meg nincs emberi alakja sem. A lány meg kutyakölyköket szül, akiknek majd egy közös emberfeleségük lesz.
És olyan kedves ez a mese, hogy amikor a 'kedves' falusiak már nem bírják nézni a kutya – nő családot, átverik a kutyát, és az apósa által nekik készített ételes csomagot kitömik kövekkel. Kutyánk hazafelé úszva megfullad, a felesége megtalálja majd a kövekkel teli zsákot, és azt hiszi, az apja okozta a kutya vesztét. Reakció: amikor az öreg legközelebb jön játszani a kölykökkel, a lánya széttépeti velük a különben ártatlan öreget.

Erőszakosak ezek a mesék, és gyakran a happy endjük nekem minden, csak nem boldog befejezés. Nővérek: jó és rossz. A jó férjhez megy, elgazdálkodik a férjével és lesz két fia. Szépen élnek, minden szép és jó. Csak éppen a fiai egyszer a tiltott helyre mennek vadászni, így a gonosz nővér levadássza őket, majd a sógorát és testvérét is gyorsan megöli, a tanyán meg szépen éldegél tovább.
Mégis, milyen gyerek akar ilyen esti mesét hallgatni? Nekem még most is sokkolóak.

Ha mindez nem lenne elég, még a nyelvezetük se szép. Érezni, hogy gyűjtés, és soknál ott is a szöveg, hogy milyen mesemondó meséje. Egy szóban megőrzött történet gyűjtése, lejegyzése. Van benne valami archaikus, ami talán a mítoszok felé közelíti, de nem esett jól olvasni őket.

Pedig azt hittem, a japán meséket nehéz erőszakban és beteg vonásban felülmúlni. Az eszkimó meséknek sikerült. Még jó, hogy nem saját könyv, mert most azon kellene gondolkodnom, hova dugjam, hogy soha ne is lássam többet. Feledni akarom, de félek, nem fogom tudni.