Fülszöveg: 

Nincs neki. Óceánia térségébe tartozó szigetek gyűjteménye, civilizációs értelemben primitív népektől. Ennek megfelelő elemek köszönnek vissza a mesében is. Nem az a kötet, amit szívesen gyerekkézbe adnék, ha azért egy-egy olyan mese is akadt benne.

Szerintem: 

Úgy tűnik, minél természetközelibb egy nép, annál betegebb meséi vannak. Azért nincs ez az eszkimó mesék szintjén, de elég közel van hozzá. Le is döbbentem azon, hogy micsoda ’értékek’ jelennek meg ezekben a mesékben.

Persze, lehetne úgy nézni, hogy halászó, törzsi közösségekről beszélünk, egy sokkal egyszerűbb élettel. De akkor is nem kicsit lepett meg, milyen végkifejletei vannak a meséiknek, eleve milyen cselekményelemekkel dolgoznak.

Több történetben benne van

a kannibalizmus. A Szellemek a ház előtt még az elfogadhatóbb verzió. Abban a szellemek követelik a gyerekeket, akiket meg akarnak enni. Három csemete elveszte után lesz elege az apának, és végez a szellemekkel. Nem tudom, hogyan, ha eleve halottak, de mindegy is. Viszont, Az emberevő öregasszonyban egy hétköznapi, pár gonosz asszony a gonosz, aki az eltévedt gyerekeket vagy az erdőbe egyedül menő gyerekeket vadássza le. Még olyanabb, mint a Jancsi és a Juliska. És mire utal, ha ennyi történetben megjelenik az emberevés ötlete? Hogy a szigeteken gond lehet az emberhús fogyasztás? Mivel negatív szereplők tesznek ilyet, annyira már alakultak a normáik, hogy ezt elítélendőnek tartják.

Sokkal rosszabbul érintett, hogy mennyi olyan családkép van benne, amikor a szülők durvák és bántalmazók a gyerekeikkel szemben. A folyton síró Matanoko még csak különösebben nem is rossz gyerek, csak sokat sír. A történet végére az apja kidobja. A mesében a Holdra, de a motívum adott. A gyereket elveszejti a saját apja. A mostohagyerekben az apa hagyja, hogy az új feleség bántsa az első asszonytól született gyereket. Mi több, a felesége szelleme sem segíti a kicsit, hanem majd a férjével együtt elnyelni a sírba. Van benne olyan mese is, ahol fordított a felállás: a kívánós asszonynak a férje halat fog, amit nem lenne szabad kifogni, megenni, mert rokonságot vállaltak velük. A gyerek, aki megszületik és felnő, majd elveszejti ezért a szüleit, hogy megfizessenek azért, amit a halakkal tettek. Nem éppen a családi idill képei jelennek meg.

Azt is észre lehet venni, hogy milyen fontos szerepe van a történetben a halaknak. (Ők különben tévesen a delfint is halként azonosítják be. Nem is kell meglepődni, hogy nekik nem megy a rendszertan. Vízben él, hal. Pedig a delfin emlős.) Gyakran megszemélyesítik őket, vagy egyenesen rokonságot vállalnak velük. Abszolút érezhető, hogy ezeknek az embereknek és a mesék elmondóinak az élete múlt a halakon és a tengeren.

A történetekben megvan a cselszövő isteni lény alakja is, aki ravaszan és önzőn borsot tör az emberek orra alá. Nareau a neve és több mesének is ő a főszereplője, aki pl. fejet cserél egy falubelivel, hogy helyette belakhasson a lakomán. De feleséget is úgy szerez, hogy sírós gyereknek álcázza magát, aki csak a kiszemelt szépség mellett nyugszik el. Mire észbe kapnak, már terhes is a lány, aminek lehet sejteni, mennyire örül a vőlegénye. Meg is öli a bűnöst, akinek a fejéért majd elmegy a lány, amelyből már férfiként növeszti újra magát Nareau és úgy él majd férjként a nő mellett. Ezekben is több a beteg elem, mint amit bevenne a gyomrom.

De ezt el tudom mondani arra is, hogy több mesében felismerem a mi meséink egy-egy elemét is, csak itt általában sötétebb és durvább a közeg. A mostohagyereket már emlegettem – viszont, azt még nem, hogy van benne herceg, aki ezt a lányt venné el és küzd érte. Hamupipőke – csak az anya szelleme itt segítség helyett elnyeli a családját a másvilágra. A Szinaloi története némileg a libabásztorlányéra emlékeztet, annyi különbséggel, hogy itt nem a menyasszony, hanem már a király feleségének elveszejtését lépi meg a banya és lép az asszony helyére. Nem is a ló feje mondja el majd az igazat, hanem a száműzetésben született ikrekre ismer majd rá az apjuk. Szerencsére még azelőtt, hogy megenné őket. Igen, mert a hajózó gyerekeket azért fogatja el először, mert megenni akarja őket. Megint a kannibalizmus…

Mondanám, hogy legalább rövidek. Semmiféle cifrázás, még párbeszéd se nagyon akad benne. Gyorsan és nyersen elbeszélt történetek gyűjteménye a kötet.

Most nagyon nem volt kedvem ezekhez a sötétebb történetekhez. Már nem lelkesít az sem, hogy a motívumokból következtessek, milyen életet éltek ezek a szigeti népek. Kannibalizmussal meg feláldozható gyerekekkel…