Fülszöveg: 

Különös, ismeretlen világ tárul fel előttünk a kis kötet lapjain: az ausztráliai bennszülöttek ősi világa. Ma is szinte ugyanazon a kezdetleges kultúrfokon él Ausztrália őslakossága, mint száz meg száz évvel ezelőtt. Testvéreiknek tekintik az állatokat, isteni eredetűnek a természeti tüneményeket.
A kötet legendái a bennszülött törzsek eredetével, egyes természeti jelenségek keletkezésével, s az ausztráliai állatvilággal foglalkoznak. Különös képviláguk, szokatlan nyelvük egy valaha nagyszámú nép életéről mesél, s ez a nép ma már egyre fogy, egyre pusztul, mióta a Wundák, ahogy a fehér hódítókat nevezik, mind jobban kiszorítják őket ősi földjükről.

Szerintem: 

Milyenek az ausztrálok? Nekem kapásból a Hemsworth testvérek ugranak be, csak éppen ők messze vannak az őslakosoktól. Tudjuk, hogy Anglia miképpen használta börtöntelepnek a kontinenst, és hogyan lett 'fehér' országgá.

Így nem is meglepő, hogy az ausztrál népmese gyűjtés az

őslakosok történeteire koncentrál. Kb. az amerikai kontinens indiánjaihoz tudnám őket hasonlítani, törzsekben éltek és vadászattal, gyűjtögetéssel szerezték meg az élelmüket. A vadon állatait nagyon ismerték, és saját körükben megvolt a tudásuk, a saját hitviláguk.
Ez a kötet ebbe enged egy kis betekintést.

Nagyon sok történet olyan jellegű, hogy valami miképpen alakult ki. Akár a teremtés mítosz, akár az egyes lények születése, pl. A gyerekek teremtése. De nem csak az emberek; mivel annyira az állatokhoz kötődő népek, mítosz örökíti meg, hogyan született egy kacsa és egy patkány kierőszakolt nászából az első kacsacsőrű emlős, vagy az eredetileg még négy lábon járó kenguru miképpen vált kétlábon ugráló lénnyé.

Az ilyen mítoszok tetszettek talán legjobban, amiben az állatok tulajdonságait magyarázták meg, gyakran állatmeseként. Dinewan, az emu és Goomble-Gubbon, a pulyka története elmeséli, hogy az irigy pulyka miképpen tette röpképtelenné az emukat, cserébe az emu elintézte, hogy a pulyka csak kettő tojást költhessen ki egy-egy évben.
A táncoló madárban egy leány (Brolga), aki már híres volt egyedi táncairól, hogyan vált madárrá, és tanította meg a többi madarat is a táncára.

Az istenek elsősorban természeti jelenségek emberszerű megszemélyesítése, mint Bahloo, aki a Hold. Elmesélték, hogyan került az égre, vagy pl. hallunk a kutyáiról, amelyek igazából kígyók.

A varázslat különben nem túl gyakori elem a mesékben. Az istenes történetekben fordul elő, vagy abban a kevésben, amiben a törzs mágusa kap szerepet. A kőbékákban pl. azt tudhatjuk meg, hogy a szép lány által kikosarazott férfi miképpen állt bosszút a lányon, hosszú évekkel később.

Visszatérő szereplő Wurrunna, aki vándorútra indult és mindenféle kalandba keveredett. A címadó mese a házasságáról szól, de több vándortörténete is benne van. A kedvencemben is szerepel, A fekete hattyúkban, amiben a mesék minden eleme meg tud jelenni egyszerre. Van benne eredetmítosz: egy virágé, egy hegységé. Van benne varászlat, hiszen állattá varázsolva mennek majd a férfiak fegyvert lopni az égre. Van benne állatmese, mert a címbéli hattyúkat majd sasok ragadják el, és kiderül, hogy vesztették el a fehér tollakat, kapták helyette a fehéreket.

Ami nem tetszett benne, az nem is annyira a mesék hibája, mint inkább az, hogy visszatükrözik a mesék az elmesélőik életét. És abban vannak olyan elemek, amelyeket nem szeretek. Legyen az a kannibalizmus, a többnejűség vagy éppen az emberrablással összekötött frigyek.

Vagyis, olvastam már jobbat a Népek meséi sorozatban, de rosszabbat is. Az állatmeséik tetszettek, a többi kevésbé.