Fülszöveg: 

Az országnak égető szüksége van hősökre. Angosztin hódítók özönlik el a Felföldet, és mindent elpusztítanak, ami az útjukba kerül. A sötétség érkezik a nyomukban, amikor egy eszelős nekromanta feltámasztja az évszázadokkal ezelőtt meghalt vámpírkirályokat. Csak Jarek Mace, a bandita és Owen Odell, a varázshatalmú bárd elég bátor ahhoz, hogy megküzdjön az angosztinokkal és az élőholtakkal.

Hamarosan azt kezdik suttogni, hogy Mace nem más, mint a legendás Hajnalcsillag, a megmentő, aki megvédi hazáját a szükség órájában. Mace azonban nem tűnik többnek egy hazudozó tolvajnál. Ahogy közeledik a végső csata, Odell azon tűnődik, hogy a két Mace közül melyik fog győzedelmeskedni: az önző gazember vagy népe megmentője, a Hajnalcsillag.

Szerintem: 

Egyetlen baj van a Gemmell-könyvekkel. Ha az

ember eleget olvasott belőlük, fel lehet ismerni a mintákat. Megvannak a visszatérő történetelemek, és egy-egy fordulatra is gyakran az jutott eszembe, hogy igen, ilyet is olvastam már tőle.
Ennek ellenére szerettem ezt a regényt és szívesen olvastam. Hiába, szeretem ezeket a történeteket, ha nem egy ilyet olvastam is már.

Újfent ismerős alaphelyzettel dolgozott Gemmell. Adott a Felföld, amit az angosztin hódítás fenyeget. Megjelennek Gemmell tipikus szereplői, akik kiállnak majd a nemes ügy mellett. Owen, a mesélő, a jellemes mesélő és varázsló, aki akaratlanul is életre hívja majd Hajnalcsillag legendáját. A felföldi, ravasz Jarek Mace, aki minden nemes és jó tulajdonsága mellett önző és szoknyavadász ember is, egyszerre benne a nagyság és az emberi gyarlóság. Ilka, a sokat szenvedett, de erős lány, aki majd ugyanúgy az ügy mellé áll, mint a férfiak.

Erre pakol rá két másik olyan elemet, amit már megírt máskor is. Az egyik, az időkapuk jelenléte. Itt pontosan mágia hozza létre, de szintén jellemző a Gemmell-hősökre az időben és térben való utazás.
Végül, a vámpírok elleni harc. A nem tökéletes lovagok, akik kiállnak a démoni ellenfél ellen. Hiszen ebben a történetben két ellenség ellen is ki kell állni: az angosztin király és a vámpír Golgoleth nagyúr ellen is.

Ám mindezek mellett van egy nagyon jó ötlete is. Ahogy az idő, a történetek körbeérnek. Mire megértjük a logikáját, a végét ki is lehet találni, de attól még zseniális, ahogy a legendák és a megélt történelem összeérnek. Nem csak az van benne, miből és hogyan lesznek a legendák, de az is, miképp módosítja az igazságot az emlékezés és mese. Azt egyszerűen imádtam, amikor Owen ráébred mindenre, és megérti, hogyan érnek össze a szálak az időben. Ettől ez egésznek van egy hatalmas, epikus volta, amitől még nagyobbnak tűnik a történet.

Továbbra is szeretem, ahogy Gemmell az angolszász mítoszokat használja. Rabain legendás királysága, és hogy visszatér, amikor az országnak szüksége van rá? Van egy varázskardja is, teszem hozzá ezt is. Ha más nevet mondok, mondjuk az Arthurt, ráismerni, igaz? Neki is vannak lovagjai, és mellette is áll egy tanácsokat adó varázsló. De az Arthur mondakör mellett most kicsit Robin Hood is feltűnik, ahogy életre keltik Hajnalcsillag történetét. Aki egy tolvaj, de amit elvesz, annak egy részét – itt azért nem az egészet, visszajuttatja a néphez.

Szívet törő, de attól epikus, hogy mekkora veszteségek és tragédiák is vannak a történetben. A dicső percek mellett nagyon sok fájdalom is jut a szereplőknek. de Gemmell ezt is tudja úgy írni, hogy líra is legyen benne. De az egésznek a hangulatához tesz hozzá a keserédessége is. Sokkal emlékezetesebb, nagyobbra szabott attól, hogy ekkora áldozatok vannak benne.

Továbbra is nagyon szeretem, ahogy ez a történet is el van beszélve. Az öreg Owen alakja mondja el a történetet, és nagyon sok jó sor van benne. Filmszerű, nagyon mesélős, és tele van jó gondolatokkal. Gemmellt könnyű olvasni, ezt a kötetet is. Még akkor is, ha a kétféle gonosz miatt néha meresztettem a szemem, hogy most ki ellen is küzdenek.

Eleve az egyik kedvenc szerzőm története, valószínűsíthető volt, hogy szeretni fogom. De magáért a cselekményért, a szereplőkért is szerettem.

Idézet: 

Amid van, azt elvehetik tőled, de azt, aminek örültél, már senki sem veheti el tőled.

Hosszú életem során arra jöttem rá, hogy sok olyan kifejezés létezik, aminek nagyobb a hatalma, mint bármilyen varázsigének. A legismertebb ezek közül természetesen a szeretlek. De messze a leghalálosabb a bárcsak.

Mindig van még mit tanulni – csipkelődött az asszony. – Még a halálos ágyadon is lesz mit megtudnod.