Fülszöveg: 

Ezek ​az indián mesék nem híres-neves kultúrák üzenetét hozzák, nem a büszke inka, azték vagy maja folklór gazdagságát hirdetik, hanem a dél-amerikai őserdők primitív népeiről vallanak. Ismeretlen táj, ismeretlen természet, furcsa élet, furcsa ember tárulkozik ebben a mesevilágban és sok-sok meglepő külsőséget kell lehántanunk, hogy közel férkőzzünk ennek a sejtelmes világnak lelkületéhez, gondolkodásához. „Egyszer két kisleány meghallotta, hogy a kolibri furulyázik. Olyan szépen játszott, hogy az egyik kisleány így szólt: >A felesége akarok lenni.< Felkereste a kolibrit és vele aludt.” – Ilyen üde színek váltakoznak nekünk oktalan, szokatlan drasztikummal, varázslattal, olykor suta költőiséggel, de kópé-derűvel és bölcselő kedéllyel is. ha figyelmesen olvassuk, mi mindent gondol a kóbor halász-vadász önmagáról és környezetéről, a sok furcsaság mögött valami nagy megnyugtató tanulságot lelünk: egy kissé rokonok vagyunk, mert talányai-honnan-hogyan-miért jött létre az ember és a környező világ ezer jelensége, a tűz, az éj, a csillag, az ünnep, a dal vagy a földművelés – tulajdonképp a mi talányaink is.

Szerintem: 

Ezt a kötetet nem is annyira mesekönyvként olvastam. Pedig az, mesegyűjtemény. De

most sokkal érdekesebbnek találtam azt, hogy ezeken a történeteken keresztül mit tudtam meg a dél-amerikai természeti népek mindennapi életéről.

Az egyik, hogy észre lehet venni belőle, mivel találkoznak a mindennapokban. Meséik fő alakjai az állatok, az emberek küzdése a megélhetésért és a csillagképek történeteit találták ki. Kiugrik, mennyire hiányzik belőlük a technika, vagy a társadalmi szervezettség. Nekik a vadászat, a köröttük levő növények és állatok, az időjárás a meghatározó, így a mesék is ezekről szólnak.

Kiugróan sok az a történet, ami hagyományos állatmese vagy alakváltás révén az emberekkel kerülnek egy szintre az állatok. Itt alapvető elgondolás, hogy az állatoknak az állatin túl emberi alakjuk is van, pl. amikor egy emberré alakult madárral egybe kelő férfi a családjával majd látogatóba megy a felesége madár családjához az égbe, ott egy égi királyságot mutatnak be, amelyben a madarak mindegyike emberi alakban él ott fenn. Több történetben van ilyen állatember – ember frigy. Van, ahol ezek boldog családok lesznek, mint a tigrissel házasodott férfi, de akadnak olyanok is, amelyben a férfi majd simán kiszolgáltatja a párját a családjának, akik felkoncolják és megeszik az állatot.

A házasságot különben is kritikusnak érzem ezekben a történetekben. A szerelem nem is tűnik pozitívnak, a kapcsolatok inkább szükségből köttetnek. Mi több, könnyen elárulják egymást a felek. Pl. az asszony, aki elveszejtette a férjét, mert a sógora tetszett neki jobban, el is nyeri, amit szeretne. Az öccs lesz az új férje, gyerekeik is lesznek. Aztán néhány év elteltével a férj megöli, mert nem tudja neki megbocsátani, amit a bátyjával tett. Épp csak azt nem értem, ezért miért kellettek évek neki. Hiszen kezdettől tudott mindent, nem később derült ki, mit tett az asszony. Ilyen logikátlan dolog akad benne több is, de mese, igyekszem nem túl komolyan venni.

Egyet azért kiemelek, mert azon egészen megdöbbentem. Az egyik történetben van egy varázsfa, ami mindenféle gyümölcsöt terem és nagy bőség jellemzi. Az emberek meg kivágják. Ugyan rá van magyarázva, hogy az innen elvitt élelmiszerek adják majd a növénytermesztés alapját, de egyszerűen nem értettem meg, ehhez miért kellett a fát kivágni.

Végül, ezek meglepően rövid mesék. Hosszabb talán nincs is benne. Jelölve van, kinek a meséje volt, honnan lett gyűjtve. Érezni a szóbeliség hagyományát bennük. Könnyen megjegyezhető, egyszerű mesék ezek, amiket lehetetett a tűz mellett mondani is egymásnak.

Inkább érdekes volt, mint tetszetős. Egy teljesen más világba enged betekintést, mint amiben mi élünk.