Fülszöveg: 

A ​téli vihar nyomában a gonosz újra betör Castle Rock kisvárosába. Norris Ridgewick seriff és csapata két eltűnt lányt keres kétségbeesetten, de egyre fogy az idő, és egyre bizonytalanabb, hogy élve találják-e meg őket.
Washington D. C.-ben a harminchét éves Gwendy Peterson nem is különbözhetne jobban attól az öntudatos tinédzser lánytól, aki valaha egy teljes nyarat azzal töltött, hogy fel-le szaladt a Castle Rock-i Öngyilkosok lépcsőjén. Szerelemmel teli házasságban él, rendkívül sikeres író lett, és most pedig már kongresszusi képviselőként formálja országát. De azon a régi nyáron ismerte meg a titokzatos, fekete öltönyös Richard Farrist is. A kalapos férfi egy csodálatos, mahagóni varázsdobozt bízott rá, ami apró ajándékokat ajánlott fel Gwendynek a gondozásáért, ugyanakkor hatalmas felelősséggel is járt, hiszen egy gombnyomással bármikor elpusztíthatta volna a világ bármelyik földrészét. Bár Farris végül elvitte a különleges tárgyat, és megígérte, hogy a lány soha többé nem fogja látni a dobozt, Gwendyt mindig is nyugtalanította, vajon a furcsa doboznak köze volt-e ahhoz a csodálatos élethez, amelyet azóta élt.
És egy nap a varázsdoboz váratlanul mégis felbukkan az irodájában. A doboz titokzatos újbóli megjelenése, valamint a Castle Rockban történt nyugtalanító eltűnések Gwendyt ismét hazavezetik, ahol talán segíthet megmenteni az eltűnt lányokat, és megállítani egy őrültet. És miközben a rendőrökkel együtt versenyt fut az idővel, Gwendynek át kell gondolnia, vajon a sors vagy a döntéseink irányítják az életünket, és milyen árat kell fizetnünk azokért a döntéseinkért, amikor a leginkább vágyott dolgokhoz nyúlunk?

Szerintem: 

Gwendy visszatért, és az írásban most nincs Chizmar mellett Stephen King. Ez nem kellene,

hogy számítson, de sajnos ez a kötet kevésbé tetszett.

Az első pont, hogy nekem nagyon hiányzott a borzongás. Ebben egész egyszerűen nem volt félelmetes elem. Ugyan szó van egy elkövetőről Gwendy szülővároskájában, de az annyira a történet hátterében, hogy szinte nincs is. Az sem tud elég nyomást kifejteni, hogy Gwendy a varázsdoboz csokijait a beteg anyjának adja, remélve, hogy meggyógyítja a haldokló asszonyt. Közben meg tart tőle, hogy a varázsnak milyen ára lesz.

A kettes gond, hogy Gwendy akármibe fog, az arannyá válik a kezei között. Nekem nagyon mesés, ahogy Chizmar egy áloméletet ír neki. Nem is egy, de három nagyon sikeres karriert is ad neki. Az első, hogy bestseller szerzőt csinál belőle, akinek a thrillerjeit filmesítik is, és nagyon jó eladásokat produkál. Utána komoly regényt ír az AIDS-ben meghalt barátjáról, ami meg kritikai siker lesz, majd dokumentumfilmet is csinál belőle Gwendy, amivel Oscart nyer. Ha mindez nem lenne elég, utána politikai karrierbe kezd, és be is jut a szenátusba. Vagyis: sikeres író – komoly és populáris –, Oscar-díjas filmes és politikus is lesz. Ha ez nem lenne elég, még a magánélete is egy idill.
Kb. úgy éreztem magam, mintha Gwendy mesehős lenne.

Nincs mellette jelentős szereplő, még mellékszereplőket is nehezemre esik megnevezni a nő mellett. A kalapos ember? Mert bizony a család, a férj és mindenki alig él körötte. Gwendy az abszolút középpont, és mást Chizmar nem tud kiemelni mellette. Ezért sem voltam oda.

Nem igazán tudnám megragadni, mi volt ennek a történetnek a lényege. Hogy Gwendy mindig is kivételes volt, és hatással lesz mindenkire és mindenre, amihez hozzáér? Valami hasonlót ki is mondanak a könyvben.
De ennél valami többnek jobban örültem volna.

A misztikus szállal se tudtam mit kezdeni. Ott vannak a tárgyak, különösek, de ennyi. Nagyon kevés ahhoz, hogy fantasy legyen.

A stílusa is szárazabb. Helyenként még összecsapottnak is éreztem, amiben a cselekményt összefogják pár mondattal, aztán pár év elment pár sorban. Nem mesélős, nem csinál kedvet a történethez.

Annyira egy oldalról se zavar, hogy rossznak mondjam. Lehet Gwendy túl tökéletes, de szimpatikus és lehet neki drukkolni. Lehet, ijesztő elem és thriller nincs benne, kevés a feszültség, de valamennyi azért jutott bele. Unalomba nem fullad. Nem fantasy, de a mágikus realizmus irányába kileng. Nem egy élvezetes szöveg, de nem is rossz, hogy félre akarjam dobni.

Nekem most ez egy semmilyen könyv. Nem utáltam, nem szerettem, és biztosan hamar el is fogom felejteni. Jut eszembe: alig folytatás. Annyira laza a kapocs az előzménnyel, hogy szerintem érthető lenne nélküle is.