Fülszöveg: 

Bár ​sikerült elszakadnia betöréses lopásokkal tarkított múltjától, Márk Budapestre költözve sem az átlagos huszonévesek életét éli. A talpraesett srác egy barátjával együtt egy titokban működő varázslórend növendékeként próbálja letenni a szükséges próbákat, hogy aztán belőlük is az emberek védelmére felesküdött garabonciások legyenek, arra azonban egyikük sem készült fel, milyen áldozatokat kénytelenek meghozni a siker érdekében.
Dóra stabil munkahely nélkül, de boldog párkapcsolatban él a fővárosban, és igyekszik nem gondolni vér szerinti családjára, az egészen különleges hagyományokat őrző közösség mellett ugyanis súlyos traumáját is hátra akarja hagyni. Miután azonban barátján különös betegség jeleit látja, és egy tündér felajánlja neki, hogy eltűnt felesége előkerítéséért cserébe segít megtörni a fiúra kivetett átkot, a lány kénytelen-kelletlen belevág egy veszélyekkel teli kalandba.

Szerintem: 

Vártam ezt a regényt, de

nem váltotta be a hozzá fűzött reményeim. Próbálom is megfejteni, miért.

Talán az első számú ok, hogy túlzottan fura volt nekem a cselekmény. Van két, egyenrangú főszereplőnk, akik éppen csak érintkeznek egymással. Azt is mondhatnám, hogy van Márk története, van Dóra története, amelyek a regény elején és végén egy ponton találkoznak, és annyi. Ezzel nem nagyon tudtam mit kezdeni. Pláne, hogy különösebben egyikük története se fogott meg.

Dóra egy hagyományőrző, tündérekben hívő vidéki közösségből menekült fel a fővárosba. Ám amikor barátját megátkozzák, vissza kell térnie a feledni akart világhoz, hogy megmentse a fiút. Márk is menekült, de ő egy rendben lel otthonra. Garabonciás akar lenni, ehhez pedig próbákat kell kiállni. Csak éppen minél közelebb kerül a célhoz, annál biztosabb lesz benne, hogy olyasmiket kell feladnia magából, amiket nem lenne szabad odadobnia a hatalomért.
Hol találkoznak? Az egyik próba során Márk és barátja lesznek azok, akik ellopják Dóra barátjának az árnyát, ami a fiú halálát okozná. A végén ezt a kölcsönt adja majd vissza Dóra. És ennyi. Még csak egy párbeszédük, interakció sincs köztük. Ettől meg olyan fura, mintha két történetet olvasnék, amit csak az urban fantasy környezetük köt össze. Ezzel nem tudtam kibékülni.

A másik gond, a nyelvezete. Értem, hogy plusz színt ad neki ez a népies, archaizáló stílus, de roppant nehezen olvastam. Nem egyszer fennakadtam a számomra idegen mondatszerkezeteken, vagy éppen kifejezésmódokon. Valamiféle irodalmi értéket ettől kap, de nem egy fantasy regényben keresem az ilyesmit.

Tudnám mondani azt is, hogy egyik szereplőt sem éreztem közel magamhoz. Mindketten menekültek, akik otthont keresnek maguknak, és a végére rá kell jönniük, hogy eddig nem jól csinálták. Mindketten megtesznek olyasmiket, ami miatt etikai értelemben nem számítanak jó embernek, ha Dóra szándékai nemesebbek is. Márk csak a saját gazdag, befolyásos jövőjét építi, Dóra másnak akar segíteni. De ettől még nem lett szimpatikusabb a lány sem. Az agyamra ment, ahogy menekült a könyv egész első felében, vagy ahogy a családjával bánt, amikor hazalátogatott. Az különösen bökte a szemem, ahogy a bátyját kezelte, pedig nyomorult kezét-lábát törte, hogy legalább annyit megígérjen a húga, hogy írnak majd egymásnak.

Nagyon nem szerettem a szerelmi szálakat, már amennyire ezeket lehet annak nevezni. Inkább nem. Dóra kapcsolata kényelmen alapul – igen, akkor se lopta be magát a lány a szívembe, amikor az ötlött eszébe, ha a barátja meghal, akkor utcára kerül. Jó tudni, mi a lényeg. Márk kapcsolatai meg érdekeken, elvárásokon és puszta kéjvágyon alapulnak. Amikor a végén Karingó férjül kéri? Ha ettem volna, kiköptem volna a falatot. Mennyi kapcsolat is volt köztük? Egyszer összefeküdtek, és ennyi? Nem mintha a romantika hiányzott volna, de ezeket a részeket zavarónak találtam. Mindkét szereplőt még ellenszenvesebbé tették csak.

Viszont, hogy a végére valami pozitív is kerüljön. A világa ötletes és egyedi. Több lény van benne, a hiedelemvilágot velősen beépíti a cselekménybe. Urban fantasyként is jól olvasható, ahogy a modern világ színfalai mögött létezik egy másik.

Arra látok esélyt, hogy máskor és más idegállapotban újraolvasom, hátha más benyomást gyűjtök, de most sajnos nekem nem tetszett.