Fülszöveg: 

Amikor a párizsi Charles de Gaulle repülőtéren egy izraeli technológiai vállalat menedzsere eltűnik egy vörös ruhás nővel, mindenki pikáns kis kalandot sejt. Izrael azonban állandó harckészültségben áll, és Zeév Abadi ezredes, a hírhedt izraeli hírszerző alakulat, a 8200-as egység frissen kinevezett parancsnoka történetesen ugyanazzal a géppel érkezik a francia fővárosba.
Az események felkeltik a párizsi rendőrségen dolgozó Léger felügyelő gyanakvását, és amikor a járat egy másik izraeli utasát is elrabolják – ezúttal szó szerint a hatóságok szeme láttára –, valóra válnak legrosszabb félelmei. A diplomáciai válság fenyegetésének árnyékában megkezdődik a hajsza, hogy azonosítsák az áldozatokat és elrablásuk okait, miközben egy titkos kínai kommandó a háztetőkről figyel, és a párizsi hullaházban egyre nyomasztóbbá válik az általában békés éjszakai műszak.
Ez a hosszú éjszaka Párizsban mintha sosem akarna véget érni.

Szerintem: 

A kémregény az egyik olyan zsáner, amivel sűrűn

szenvedek. Túl gyakran találom őket unalmasnak, és ami nekem ezekből tetszik, az inkább akcióregény, mint igazán kémtörténet. Valami hasonló bajom volt ezzel a kötettel is.

Több helyszínen vágtunk bele az eseményekbe. Párizsban elrabolnak egy fiatal, izraeli informatikust. Ugyanekkor Te-Avivban a titkosszolgálat vezető tagjai tanácskozni ülnek össze. Jó darabig nem is lehet érteni, a két eset miképpen függ össze. Pláne, hogy a fiatalember elrablása nem akarnak belefolyni, nagyon sokáig hagyják, hogy a helyi rendőrség nyomozzon.
Aztán majd kiderül, hogy az igazi célpont nem is ez a férfi, hanem egy fiatal katona volt, aki kényes helyen dolgozott, és kiválóan beszél kínaiul. Hamarosan már azon megy a hajsza, hogy ki kémkedik vagy sem a kínaiknak.

Van benne ötlet, és vezeti az olvasót a kötet, de én gyakran unatkoztam. Hiszen végig azt éreztem, hogy az igazán fontos dolgok a háttérben zajlanak, vagy éppen nincsenek is ábrázolva. Az ízlésemhez képest lassan is kaptuk meg a darabkákat, hogy egyáltalán megérthessük, mi a regényben az igazi tét.
És hiába került a végére csavar – mert az egyik hazafinak gondolt szereplőről kiderült, hogy leginkább a pénz mozgatja, így véletlenszerűen ad el információkat, meg nem sok gátlása van. Már nem mentette meg nekem.

Tanulságnak is csak annyit tudnék levonni, hogy nem lehet bízni senkiben. Titkos okok vannak, amik nagyon ki sem derülnek, és a játszmát igazán senki nem láthatja át.
Vagyis, kémregényes, és ezzel küzdök.

Több szereplőt mozgat, de a cselekmény és a titkos játszma a lényeg, így igazán senkit nem kedveltem meg. Nem is nagyon lehetne kiismerni vagy megérteni őket, annyiféle álarcot hordanak maguk is.
Még csak azt se tudnám kijelenteni, hogy vannak benne jók és rosszak. Mindenki a maga pecsenyéjét sütögetné, és mindenhol jelen van a korrupció.

A stílusa, ami azért menti a menthetőt. Nagyon gyors, rövid fejezetek vannak, lehetőség szerint objektíven és pörgetve megírva. Gyorsan lehet benne haladni. Még a női szemszög is annyira tárgyilagos és gyakorlatias, hogy érzelmeknek az egészben alig jut szerepe. Itt egy viszonyról is egész más dolgok döntenek, mint a vonzalom, érzelmek meg pláne nem.

A legjobban meg a csodás borítója tetszett. Ami azért egy regénynél sajnálatos. De hiába, nagyon nem tudott lekötni ez az izraeli – kínai – francia kémes.