Fülszöveg: 

A fény kioltja a szégyent.

Ősi borzalom kel életre Mariefredben és magával ragad egy gyermeket, aki nyomtalanul eltűnik; egy lányt súlyos titkok gyötörnek; Irist pedig Migrén-Maggi tartja fogva, és közben sötét terveket forral. Vajon Viggo és Alrik képes lesz-e megtalálni a fekete boszorkányt anélkül, hogy maguk is bajba ne kerüljenek?

Szerintem: 

Ez most újra egy jobb rész. Változott a megszokott szerkezet és bőven van meglepő húzás is benne, miközben egy újabb mitológiai lénnyel ismertet meg. Illetve, kettővel, és egyik sem olyan, ami

sűrűn szembejönne velünk egy fantasy történetben.

Ez már egyenes folytatás különben, és minden eddiginél jobban összekapcsolódnak a részek. Eddig nagyjából lehetett epizódonként olvasni, amiben az aktuális lénnyel való küzdelem volt a lényeg. Most viszont már a fekete boszorkánnyal csatáznak közvetlenül, és egymásra épülnek a fejezetek. Most érezni a legerősebben, hogy nem véletlenül vannak a fejezetek is folytatólagosan számozva. Ez egyetlen, nagy történet.

Végre, nem egy olyan történetet kapunk, amiben a banya a háttérben settenkedik, míg a gyerekek szembeszállnak az aktuális szörnnyel. A boszorkány már felfedi magát, és az is kiderül, neki mi a célja. Mondjuk, nem nevezném nagyon eredeti vagy összetett jellemnek, a sima világuralom és szörnyek hatalomra juttatása nem éppen bonyolult és múltból fakadó történetszál eredménye. Simán mesebeli gonoszt idéz, de gyerektörténet, így ebben el is megy.

Ami belőle hiányzik jellemben, belekerül szép lassan a főszereplőkben. Most Iris eredettörténetét is megismerhettük, és abban már van jellemfejlődés, megbánás és dráma. Még a banyát is ellenpontozza, és megragadja, mi a legnagyobb különbség a két varázsolni imádó, hatalmat akaró boszorkány között: a fekete uralni és megfélemlíteni akar másokat, míg Iris végtére is szeretetre és családra szomjazik, ha ezt nem is fogalmazza így meg. Iris történetében bontja most ki a rossz szülők szokásos fejezetét – a fiúk anyja a részegség ellenére szereti a gyerekeit, de Irisnek tehernek kellett éreznie magát a saját otthonában, akit meg akarnak változtatni. Lehetne vitatkozni, melyik a nehezebb gyermeki sors.

Bár van ebben a részben is szörny és összecsapás, mágia, valahogy mégis azt érzem a történet fontos részének most, ahogy Iris és a fekete boszorkány beszélgetnek és felmérik egymást. Ahogy a helyére kerül ezzel minden kocka, ki kicsoda, mi a célja és merre felé halad a végjáték.

Ha már a szörnyeket emlegetem, most két új lényt kapunk, amivel bővül a mitológia. A fehér sárkánykígyó és a spiritusz. Van fordulat azzal kapcsolatban, hogy melyik jó vagy rossz szereplő, és mire képes. Egészen drámai lett, ahogy a sárkánykígyó szembenézett a sorsával. Sajnáltam kb. annyira, mint amikor Freyja ugrott neki a démonkutyának még a történet elején. Ezzel megint bebizonyosodott az is, hogy nincsenek a szereplők biztonságban, ha a főszereplők azért nem is esnek el. Henry után a fajában egyik utolsó sárkánykígyó áldozza fel magát némi reményért a gyerekek számára. Mindkét lény kap leírást, jellemzőket, el van helyezve a világban.

Pörgött a cselekmény, és ment előre a nagy összecsapás is. Jó folytatás: viszi tovább az eddigieket, van saját kalandja, és érdemben viszi a sorozatot a végjáték felé.

A stílusa a szokott. Könnyű olvasni, érthető, levegős. Talán csak annyi, hogy most bökte a szemem, mennyi mondat kezdődik és kötőszóval. Egy-egy alkalommal stíluselem is lehet, és nincs vele bajom, de ha már feltűnik, mennyi ilyen van, az nem tetszik. Ilyenkor mindig beugrik, hogy és-sel nem kezdünk mondatot. Különben de, kezdünk, de nem kellene halmozni.

Az illusztrációk is hozzák a szokott minőséget, de már érezni, hogy az eddigieknél is sötétebb a történet, és több dráma, fájdalom kerül megjelenítésre. A humor már szinte teljesen kiszorult a történetből, és ez a rajzokon is látható.

Ezzel a résszel átléptünk a végjátékba, már a nagy összecsapások vannak csak vissza. Meg, gondolom, el lesz varrva még, ki neveli majd fel a gyerekeket és milyen jövő elé néznek.

Idézet:

[…] olykor érdemes többféle módszert is kipróbálni. És valamelyik csak beválik.

Minden mesében van egy gonosz királynő […] És a valóságban mindig a gonosz királynő győz.