Fülszöveg: 

„Valamit meg kell magyaráznom, szerelmem – mondja, és megfogja a kezed. – Az nem álom volt. Az feltöltés volt”.
Abbie egy kórházi ágyon ébred, és nem tudja, hogyan került oda. Az ágya mellett ülő férfi elmagyarázza, hogy ő a férje, mellesleg a technológia titánja, a Szilikon-völgy egyik legvakmerőbb cégének alapítója. Azt is elmeséli Abbie-nek, hogy ő pedig tehetséges művész, kisfiuk odaadó anyja, és a tökéletes feleség. Öt éve szörnyű baleset érte Abbie-t. Visszatérése a halálból a tudomány csodája, öt év kemény munkával kivívott, világrengető győzelem a mesterséges intelligencia kifejlesztésének frontján. Ám ahogy Abbie összerakosgatja emlékeit a házasságról, kezd kételkedni férje indítékaiban és meséjében. Elhiheti-e Timnek, hogy nem akar elválni tőle soha többé? Igazából mi is történt öt éve?

Szerintem: 

Ehhez most nem nagyon volt agyam. Thrillernek még csak elolvastam volna, de

a sci-fi szál nem nyerte el a tetszésem.

Mert mit is kaptam? Egy mesterséges intelligenciájú robotot, akinek a tudata egy meghalt nőéről lett levéve. Vagyis, a tökéletes feleség, Abbie kénytelen azzal szembenézni, hogy mi történt a mintájául szolgáló emberrel, miközben Abbie férje, az informatikus zseni Tim lesi minden mozdulatát.
A sci-fi miatti konfliktusok egyszerűen túl abszurdnak tűntek most nekem. Abbie, aki az ideális feleség emlékeivel és tudatával bír, szereti a férjét és vágyik a közelségre. Az intimre is. És megy azon a vita, hogy Tim nem olyan testbe tette, ami alkalmas lenne a szexuális együttlétre. Mert, nehogy azzal vádolja a világ, hogy szexbabát gyártott magának. Később kisül az is, hogy azért sem akarna lefeküdni vele, mert úgy érezné, megcsalja az igazi Abbie-t. Érdekes, az nem zavarja, hogy a bébiszitterrel viszonyba bonyolódjon.

Egész egyszerűen nem működtek most nekem a sci-fi elemek és az abból fakadó feszültségek. Már csak azért sem, mert már elég sok olyan történet van, ahol abba az irányba megy a fejlődés, hogy az ember a testét hátrahagyva más formában él tovább. Még gyerekkönyvbe is volt olyan, hogy a mágus egy robottestbe létezett, amíg nem talált egy fiatalt, akit megszállhatott. nem volt újdonság, nem lepett meg, csak fárasztottak, milyen házastársi dilemmákkal néznek szembe a szereplők.

Az már izgalmasabb volt, amikor Abbie robotban felmerül, hogy Tim nem mond neki igazat és nyomozni kezd. Mi történt Abbie-vel? Lehet, hogy még él? Mennyire veszélyes Tim? Ennek sem tetszett a megoldása, de legalább a végén volt egy elég nagy csavar. Az, hogy ki az, aki az út végén vár a nőre. Én az élő Abbie-t vártam volna, le is döbbentem, hogy ki a történet másik hangja, aki gyakran vezetgette a főszereplőt. De ahhoz nem volt elég, hogy megmentse nekem a regényt. Inkább ettől is idegenkedni kezdtem kissé.

Mégis, mennyire elmebeteg Tim? Plusz, sok tettében a logikát sem találom. Azt még el tudom fogadni, hogy azzal, hogy Abbie és a saját robot verzióját létrehozza, valamiképpen a halhatatlanságukat igyekszik megteremteni. Csak éppen, akkor minek neki a fiuk emberi alakban? Pláne, hogy egy szellemileg beteg gyerekről beszélünk, akivel nem tud mit kezdeni. Még a robotnak is kellene, de ugyan minek?

Pedig Delaney tud írni, és most is nagyon jó hangulatot tudott teremteni. Van feszültség és nyomasztás, vannak éles, súlyos jelenetei. Olvasmányos, gyakran filmszerű.

Csak a cselekmény. Az most nagyon nem fogott meg. Hiába látom benne a szerzőre jellemző húzásokat – ahogy pl. a nő megfejti a férfi indítékait és a múltbéli titkokat, ez most idegen volt nekem.