Fülszöveg: 

Hiro ​Protagonist a Valóságban csak egy nyamvadt pizzafutár a CosaNostra Inc.-nél, a jövő háromdimenziós internetjében, a Metaverzumban viszont digitális szamuráj félisten. Amikor felbukkan a Snow Crash, egy új felkapott cyberdrog, Hiro is nyomozásba kezd, ugyanis arra gyanakszik, hogy ez a szer sokkal több, mint aminek látszik. Y. T.-vel, a kiskorú deszkás lánnyal az oldalán neonfényből és adatokból szőtt utcákon át követi az infokalipszis lovasának nyomait. A visszaszámlálás megkezdődött. A Snow Crash egy fergeteges, hagymázas hajsza egy bizarr és abszurd, mégis kísértetiesen ismerős jövőben.

Szerintem: 

Nem tudom, hányszor kellene elolvasnom ezt a regényt, hogy megértsem. Nem egyszer azon kaptam magam, hogy

olvasom ki kivel és mit csinál, de fogalmam se volt miért, és hogy jutottunk ide. Még csak abban sem vagyok biztos, hogy értettem, mi volt itt az alapkonfliktus, amit fel kellett oldani.

Az biztos, hogy főszereplőnek érzem Hirót, és talán Y.T.-t is mellé merném tenni. Azzal már bajban vagyok, hogy nekik mi a céljuk. Az egész életmódjuk fura nekem. Hiro pizzafutár és kivételesen jó hacker egyszerre. Fel nem fogom, hogy mi ez a pizzafutár vonal és az miért olyan menő. Még az is megfordult a fejemben, hogy a pizza nem is étel, hanem ez az egész csak fedősztori, és drogot visznek vagy valami illegálist. De pizza.

Az is biztos, hogy a drog miatt indul minden, amit Hirónak adnak. Mert ő nyomozni kezd utána, rájönni mi az és mit csinál. Ami majd átvisz minket egy mitológiai – nyelvészeti irányba, és bejönnek a sumerok és Mezopotámia. Sejtem, hogy az ezzel kapcsolatos dolgok önmagukban is érdekesek és sokatmondók kellene, hogy legyenek. De most egyszerűen nem vette be az agyam, mit kellene felfognom abból, hogy kapcsolódik össze ez a hitvilág a Bábel tornyával és a kontrollal.

De vannak olyan szereplők is, mint Raven. Akik terroristák. De mit is akarnak?

Talán úgy kellene két csoportot alkotnom, hogy kik akarják a vírust – vagyis a Snow Crash-t – szabadjára engedni, és kik gátolnák ezt meg. De ezt se nevezném jó – rossz felállásnak, mert nem igazán értem magukat az oldalakat sem. Annyit kivettem, annak kellene drukkolni, hogy a vírus ne szabaduljon el.

Próbáltam felfogni, mégis, mi ez a regény, és kicsit olvasgattam róla. Így botlottam abba is, hogy egyszerre cyberpunk disztópia is, meg annak paródiája is. A paródiára rosszul reagálok, nem nagyon szoktam érteni őket – furák és zavarnak. Ezt most is megéltem, csak most annyira nem tudok mutogatni, mi okozza. Legfeljebb a cselekményben egyes elemekre, amelyek ilyenek nekem. A pizzafutárkodás, vagy Raven – Y.T. szexuális kalandja.

Szokás emlegetni, milyen jó a világépítése. Hát… a társadalmi szinteket és Amerika szétesését, meg a cégek nagyobb hatalomátvételét még felfogtam. Azt is, hogy a CIA hogyan társult a Kongresszusi Könyvtárral – ez szerintem újfent paródia elem. De a virtuális valóság már kifogott rajtam. A Metaverzum nekem megfoghatatlan lett, egyszerűen nem bírom elképzelni sem. Dotkom előtti internethez hasonlít, kaptam ilyen tippet is. A gond csak az, azt sem tudom, milyen.

Úgyhogy, végigszenvedtem magam a könyvön és elfogadtam, hogy nekem nem tetszik és nem is igazán értem. A cselekményelemekre koncentráltam, de még úgy is gyötrődtem vele.

Idézet:

Huszonöt éves koráig minden pasas azt hiszi, kurva nagy gengszter lenne belőle, ha megfelelőek lennének a körülmények. Ha tíz évre elvonulna egy kínai kungfukolostorba. Ha kolumbiai drogbárók kiírtanák a családját, és bosszút esküdne ellenük. Ha halálosan megbetegedne, egy éve lenne hátra, és azt arra fordítaná, hogy megtisztítsa az utcát a bűnözőktől. Ha otthagyta volna a gimit, és beállna hivatásos rosszfiúnak.