Fülszöveg: 

Bertram Wooster Londonban és New Yorkban számtalan furcsánál furcsább szituációba kerül a pöttöm Bingó, Agatha néni, valamint más barátok és rokonok elképesztő kalandjai révén, amelyekbôl többnyire az inasok inasa, Jeeves találja meg a kivezető utat. Pöttöm Bingó állandóan szerelmi lázban ég, hőseink ékszerrablásokba bonyolódnak, Bertie kénytelen szerelmes regények női írójának kiadni magát. Agatha néni pártfogoltját, a „tökfej Cyril”-t pedig a világot jelentő deszkáktól kell megszabadítani. Az események a forrpontot is elérik, amikor a lóversenypályákra vezet hőseink útja, meg a vidéki Anglia falvaiba, ahol nem csak a tiszteletesek prédikációinak időtartamára kötnek fergeteges körülmények között fogadásokat, hanem más, különleges versenyszámokra is.

Szerintem:

Sokadszorra érlelődik bennem, hogy nem értem az

angol humort. Olvastam ezt a könyvet is, és hiába tudtam, hogy egy-egy rész éppen vicces, én nem éreztem annak.

Mennyire regény egyáltalán? Szinte inkább novellafüzér, amiket a közös szereplők tartanak össze. De lineárisan előre halad az időben, össze vannak egymással kötve is, így valami laza szerkezetű regényként is működik. Kb. olyan, mint egy humoros tévésorozat, amelynek a részei között alig van átívelés.

A történetek egy-egy húzásra vannak kihegyezve. Általában Bertie és/vagy egykori iskolatársa és egyben jó barátja, Bingo kitalálnak egy úri vállalkozást, vagy bajba keverednek, és mindig Bertie inasától, Jeeves-től várják, hogy megoldják a helyzetet. Ezekben az esetekben mindig van valami, amivel mosolyogtatni akarja a szerző az olvasót. Meg valami abszurd is. Ez a páros még arra is képes, hogy egy piknik olyan versenyeire is fogadjanak bukinál, mint hogy melyik gyerek nyeri meg a tojásvívő versenyt vagy melyik asszony ér célba elsőként a zsákbafutásban. De rendszeresek a nősüléssel kapcsolatos helyzetek és Bingo pénzes idős rokonának a megbékítése is.

A szereplők nincsenek jó – rossz felállásba állítva, még csak igazi konfliktusok sincsenek a történetben. Ennek ellenére szenvedtem azzal, hogy olyat se találtam benne, akit kedvelhettem volna. Talán, mert mindeki társadalmi helyzetének annyira tipikus képviselője, hogy az már szinte paródia.
Vegyük csak Bingót, az élhetetlen és szerencsétlen angol nemest, aki magától elpusztulna. Folyton szerelmes, de a szerelemben szerencsétlen. Nincs hivatása, célja. Megélni sem tud, az idős rokon járadékaiból tartja fenn magát. Ha meg eljátszotta a havi apanázst, beáll házitanítónak, de az inkább csak cím, mint tényleges munka.

Még Jeeves a leginkább életrevaló, de benne pont ez az, ami egy ponton már zavart. Nem egyszer úgy éreztem, hogy ő az, aki átver mindenkit. Megkérik, segítsen és valamit alkot is, de érdekes mód, nem egyszer megesik, hogy gazdája és Bingo nem járnak jól, de Jeeves saját számításai bejönnek. Nem mintha nem érdemelnék meg azok a szerencsétlenek, csak éppen így furcsa, hogy a két úrigyerek miért zsenizi annyira az inast.

Egyedi a stílusa, mint egy angol komédia. Van benne kimértség és az úrifiúk saját nyelvet kapnak, saját kifejezésekkel. Még a kedélyeskedésében is érezni azt az angol fölényességet, ami különben zavar. Nem esett jól.

Ennyi alapján én nem lettem Jeeves-rajongó, de legalább utálni sem kezdtem el. Szimplán csak egyelőre nem értem, miért annyira szeretett és klasszikus angol komédia ez. vagy pont azért, mert a szolga felülkerekedik az úron?

Idézet: 

[…] a rang csupán aranyfüst […]