Fülszöveg: 

Egy ​kicsi tünde, egy nemrég született bolyong erejét megfeszítve, magára maradottan a kietlen, széltépte, esőverte vidéken. Eljött a Sötétség Kora. Övéi mind egy szálig odalettek a barátságtalan Tünde Zugokban, ahová száműzték őket. Az emberek gyűlölik a tündéket. Mindenki gyűlöli a tündéket. Egy asszony és egy férfi – noha maguk sem értik, mi okból – mégis pártfogásukba veszik, s Yorsh, a kicsi tünde velük vándorolván döbbenten ismer magára egy ősi prófécia üzenetében:

Mikor a víz elönti a földet,
Eltűnik a nap,
Elérkezik a sötétség és a fagy.
Mikor az utolsó sárkány és az utolsó tünde
Megtöri a kört,
Találkozik a múlt és a jövő,
Egy új nyár napja ragyog fel az égen.

Ő lenne az? Aki helyrehozhatja a múltat és megmentheti a jövőt? Csakhogy ezzel az is együtt jár, hogy ő az utolsó. Utolsónak lenni pedig kegyetlen dolog. Ha csak nem lel visszhangra – s egyúttal vigaszra – feltétlen, önzetlen szeretete igaz barátaiban, legyenek azok muslincák, sárkányok, emberek, egy kutya vagy akár egy hegyi troll.

Szerintem: 

Ez a meseregény szíven ütött. Kétszer is

folytak a könnyeim, de ha belegondolok, akkor maga a történet miatt is sírni tudnék. Mégis, felemelő fantasymese azzal együtt is, hogy micsoda tragédiákat belepakolt az írónő. (Különben ezek miatt merengek is, mekkora gyereknek van szánva. Ezek a drámai halálok és az erőszak…)

A főszereplőnk a címbeli utolsó tünde. Még kicsike, éppen csak kisgyerek, amikor a nagymamája halálával ő lesz az utolsó tünde. Yorsh szerencséjére egy asszonyba botlik, aki megszánja és segíti, annak ellenére, hogy a tündéket mindenki gyűlöli és írtja. Egyszer el is beszélgetnek arról, miért. Hiszen a tündék végtelenül szelídek, minden ölést megvetnek, okosak és kedvesek. Viszont, varázshatalmuk van. Az emberek meg félnek mindentől, ami más, ami erősebb lehet náluk, és végeznek vele. Plusz, jók bűnbaknak is. Minden bajért lehet őket okolni és bántani érte. Ez már egy olyan része a könyvnek, ami mutatja, hogy nem csak meseregény.
A csapat majd bővül egy vadásszal, és kisebb-nagyobb kalandokba keverednek, míg Yorsh el nem kötelezi magát az utolsó sárkány ápolásának. (Később kiderül, hogy a sárkány nem haldoklik, kotlik – de a fióka születése egyben az ő pusztulása is.) Yorsh neveli majd a fiókáját, Erbrow sárkányt, akivel majd szintén kalandokra indulnak és megtudjuk, mi lett a fiú gyerekkori megmentőivel. Tulajdonképpen belelépnek a jóslatok világába, ahol kardot kap a harcosnak szánt, koronát az uralkodó és mentik a gyengét, az ártatlant a zsarnoktól.

De Mari szépen hozza sorra a mesékből ismert elemeket, ezért is lehet meseregénynek besorolni. A jóslatok, ahogy összeérnek a dolgok, a próbatételek, a szereplők kalandjai. A beszédes nevek – mert lefordítva a neveiket, sokaknak a sorsa bizony a neve. Yorsh olyan hosszú eredeti neve, amit kimondva mindenki ledöbben, és ami azt jelenti, az utolsó és legnagyobb tünde. Erbrow, jelentése az üstökös. Rövid idegig létezik, zuhanásra születve.

De Mari még humort is tudott vinni a jelenetekbe. Ahogy Yorsh szörnyülködik, hogy a sárkány mit meg nem bír enni, ő meg mindig a fűszerezéssel húzza a tündét. Vagy, amikor három fenevad a kis csapatra bukkan, és az emberek már a halálra készülnek, Yorsh meg szépnek és jónak nevezi a trollt és gyilkos óriásait, akik tényleg mások kezdenek lenni. Majd amikor később visszahalljuk, milyen életük lett később, azon is jót mosolyogtam. Amikor Yorsh jobb ruha nem révén egy menyasszonyi ruhát (!) húz magára, és azzal indul sárkányháton Rózsapír megmentésére.

Egyszerre sikerül nagy, epikus kalandot írnia a jóslatokkal és a nép megmentésével, miközben emberi és mindennapi jelenetek sorát is beletette. Mosolyogtat, máskor meg az ember szívét töri össze. Ahogy Yorsh családját elpusztították. Ahogy majd Robi szüleit kivégzik. A hűséges Fido kutya, aki várja haza kis gazdáját erőn felül, míg Yorsh érkezésével megpihenhet. Erbrow áldozata, ahogy az életét adja a barátaiért. Ahogy az utolsó leheletével az első emlékét kelti életre, amikor fiókaként Yorsh átölelte és margarétamezőt varázsolt maguk köré. Tényleg vannak szép és nevetős pillanatai, tulajdonképpen happy endet is kapunk, de annyi tragédia, sírós rész is van benne, hogy most az elnyomja bennem ezeket.

Szépen össze van rakva, a szövege játékos és kedves. A cselekménye egyszerre epikus vonalú fantasy és mégis emberközeli, személyes kis kalandok is belefértek. Nagy hősök, sötét gonoszok és kapzsi emberek, szívszaggató áldozatok. Azt hiszem, megtaláltam azt a meseregény/fantasy könyvet, amit A Szél Dalnoka sorozat mellé tehetek a képzeletbeli polcomon.

Idézet: 

Arra gondolt, hogy nem a dolgok fontosak, hanem az, hogy milyen értelmet adunk a dolgoknak. A halál előbb-utóbb mindenkit elér. Annál, hogy halogatjuk, fontosabb, hogy értelmet adjunk neki.