Fülszöveg: 

Az ​opioid-válság idején, a klímakatasztrófa egyre fenyegetőbb árnyékában egyszer csak megszűnik a táborok közti politikai konszenzus, és Amerika-szerte eluralkodik a káosz. A viták heves erőszakba csapnak át, felfegyverkezett, a vélt igazság nevében cselekvő csőcselék járja az utcákat. Eközben a tinédzserek előbb csak Amerikában, majd a világ többi részén is sorra öngyilkosok lesznek, és olyan mém-üzeneteket hagynak hátra, amelyeket csak ők képesek értelmezni.

A piacokat nem érintik a vérengzések: az olyan szupergazdagok, mint Ty Oliver, továbbra is élvezik az életüket magángépeiken a lángok felett.

Miután elveszíti a lányát, Ty beadja a fiát, Simont, a Lebegj Szorongáskezelő Központba, hogy ott dolgozza fel nővére tragikus halálát. Simon itt találkozik a Próféta nevű fiúval, aki halaszthatatlan, rejtélyes küldetésre hívja: egy fiatal lány megmentésére, akit egy milliárdos tart fogva. Simon hamarosan fura bajtársakkal körülvéve találja magát, és lehetetlent nem ismerő útjuk az egész nemzetre hatással lehet.

Szerintem: 

Hát ezzel a regénnyel nem nagyon tudtam mit kezdeni. A borító alapján valami egészen

mást vártam, és kb. semmit nem találtam benne, amivel képes lettem volna azonosulni.

Ok, ez így nem igaz. Az alapproblémát én is a sajátomnak érzem. Egy olyan világban élünk, ahol az emberiség nem is lassan elpusztítja a bolygót és vele magát is. Még azzal is tudok azonosulni, hogy mennyire kicsi dolgok, amiket meg tudok tenni, és mennyire reménytelennek látom a jövőt. Csak azzal nem tudok mit kezdeni, hogy a válasz az öngyilkosság lenne. Hát, eléggé tömegesnek kellene lennie, hogy azzal a népesség eléggé lecsökkenjen…

Ahhoz nem elég durva a történet, hogy sokkoljon és a fejemhez kapjak. Nincs ébresztő hatása, alig érzékenyít. Inkább éreztem thrillernek az öngyilkosságok rejtélyével, mint disztópiának vagy sci-finek, vagy bármi másnak. Rám jobban hatnak azok a könyvek, amelyekben mutatnak valamit, hogy mit tehetek a világomért. Gáz, de könyvből tanultam szelektíven hulladékot gyűjteni, könyv hatására kezdtem nyáron fákat öntözni és ültettem is már otthon, de még olyan tippeket is az irodalomból vettem, hogy spóroljak a zuhanyzóvízzel vagy figyeljek oda az energiafogyasztásomra. De ebből a regényből mit lehet levenni, amit tényleg meg is tehetek? Öljem meg magam, vagy alapítsak öngyilkos szektát?

Ha legalább szereplő lett volna olyan, akinek érdekel a sorsa. De nem került hozzám közel senki. Még Simon sem, akinek van bánata, aki a jó ügy mellé áll, aki érdekes helyzetben van, mert már elvesztette a nővérét és egy hatalmas vagyon örököse. De így sem elég, ő sem lett olyan szereplő, akinek érdekelt volna a története. Vagy egy eszme megszállottjai és furcsák, vagy gonosz felnőttek, vagy az útjukat kereső gyerekek a résztvevők. Az sem segített, ahogy azonosítják magukat és popkulturális utalásokat vetnek be. Van egy szereplő, aki egyenesen Randall Flagg-nek nevezi magát és ezen a néven fut. Ok, én is szeretem Stephen King legtöbb regényét, de Randall Flagg? Vagy vegyem ezt is figyelmeztetésnek, hogy ez a világ oda tart, amit King megírt abban a történetben? Ezt azért bele tudom magyarázni, pláne, hogy én is abban a hitben osztozom, hogy a jövő inkább lesz a Mad Max és nem a Star Trek.

Néhány választ kapunk, sok mást meg nem. Még a végét se érzem igazinak. Ebbe is bele tudom magyarázni, hogy azért ilyen, mert ránk vár a megírása. Nincs lezárva, nincs megoldás, a szereplők is csak lógnak a semmibe.

Túl posztmodernnek éreztem, ahogy a szerző kiszól a regényből, magyaráz és áttöri a negyedik falat. De olyan szinten, hogy ki is lép a regénye világából, visszacsatol hozzánk. Sokkal direktebb, erőszakosabb, mint ahogy pl. Deadpool tisztában van a jelenlétünkkel és ő is áttör ezen a falon. Itt sokkal erősebb a nevelő szándék, az a bizonyos ébresztés, ami nekem mégsem jött át.

Ezt most egyszerűen nem értem igazán, de jelenleg erőt sem érzek magamban, hogy újra elővegyem. Talán majd jóval később, most eldugom a polc hátsó felére.

Idézet: 

Figyelj, a világon soha semmi nincs igazán ingyen.