Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Herbert: A Dűne istencsászára

Dűne 4.

2024. május 26. - BBerni86

dune4.jpgFülszöveg: 

Paul Atreides homokféreggé vált fia, II. Leto három és félezer éve uralkodik az egykori Impérium felett. Birodalmában béke honol, a színfalak mögött azonban a régi világrend hatalmai az istencsászár uralmának megdöntésére szövetkeznek. Ha tervük sikerül, és a császár elpusztul, a világegyetem felszabadul a zsarnokság alól.
Csakhogy Leto a Dűne utolsó homokférge. Férgek nélkül pedig a bolygón soha nem lesz újra melanzs, és a készletek kimerülése káoszba taszítja a fűszer különleges hatásaira épülő multigalaktikus társadalmat.

Szerintem: 

Frank Herbert Dűne-sorozatára szokás mondani, hogy

nem egyszeri elolvasásra írta Herbert. Egyik kötetet sem. Engem most kapott el az érzés először, hogy máris újra kellene olvasni egy részt, vagy párbeszédeken többször is átrágni magam.

Miről is szól A Dűne istencsászára? Évezredeket ugrottunk előre, Leto már szinte teljesen homokféreggé vált, és az emberi világ mindenek feletti ura lett. A fűszer az ő kezében van, és ezzel minden felett rendelkezik. A Bene Gesserit éppen annyira ki van neki szolgáltatva, mint a személyes szolgái. Neki meg víziója van, az emberiséget vezeti előre az Arany Ösvényen.

A történet az utolsó időszakot mutatja be – ahogy a Dűne gyermekei a kezdetet jelentették, ez a rész a vég. Már ott áll a látómezőben az örököse, saját genetikai programjának végterméke. Siona, Leto ikertestvérének leszármazottja, akire mindent hagyni akar. De előbb a fiatal nőnek bizonyítania kell, kiállnia a próbát.

Folyamatosan küzdöttem azzal is, hogy miként olvassam ezt a regényt. A konkrét cselekmény szintje, ami önmagában érthető. Ahogy Leto ténykedik, ahogy Siona szervezkedik a lázadók élére állva. Ahogy az újonnan ébresztett Duncan Idaho beletanul ebbe a világba, és felméri, Leto milyen útra lépett. Van egy-egy összecsapás és akció, de nem ezek a regény meghatározói. Kicsit olyan ez a rész Letónak, mint Paul számára a Dűne messiása. Csendesebb, lassabb, már a jövőre fókuszáló a jelenben keresve rá az utat.

Mert a másik szint az, hogy Leto mit akar elérni. Mi az a nagyobb cél, aminek az egész létezését alávetette, amiért istencsászárrá vált. Sokat beszél Duncannel, Moneóval, a végén már Sionával is. Ahogy meg is fogalmazza, ő a múlt és a jövő hordozója is, mindent ismer. Tele van a szövege utalásokkal. Történelemmel. Ez már önmagának nehezebbé és elmélkedővé teszi, intellektuálissá. De ezen felül én folyamatosan azt kutattam, hogy miért. Minek kell történnie, amiért mindezt megtette? Célozgat, miért kellett ez a zsarnoki uralom. Hogy ezt követően egy dolog jöhet – de mi? Leto nem csak az istencsászár, de a homályos és rejtélyes megfogalmazás mestere is. Ez az, amiért már most olyan érzetem van, hogy újra kellene olvasni, és megfejteni, mikor mit akar mondani. Ez nekem nagyobb játszma volt olvasás közben, és nem is nyertem meg, mint az egyéb, történelmi és filozófiai utalások felismerése.

Bajban vagyok azzal is, hogy a jó – rossz oppozíciókat kiadjam. Még Leto esetére sem mondanám, hogy ő rossz. Az bizonyos, hogy brutális áldozatot hozott. Nem csak az, ahogy élt, és amivé alakult, hanem, ami lesz belőle. A születendő homokférgekben tudata sok-sok darabkára szétesve, néma szemlélőként. Elképzelni is rémálom. Az utolsó megkísértése egy nő lesz, a szerelem lehetősége. Teremtenek egy nőt, aki neki van szánva. És Leto felméri, mi lehetett volna, hogy talán ember lehetne megint. Erről lemondani, ami mindenki másnak lehetőség, ez is az áldozata része. Duncan, akinek a folytonos klónozása szül agyament helyzeteket. Milyen lehet fiatal férfiként szembesülni azzal, hogy az előző énjének asszonya, gyerekei vannak, akik mégsem a családja? Vagy az, hogy még mindig Jessicára hasonlító nőkbe szeret bele. Az ő esetében az árulás egész más szintet jelent, mert ő az eredeti Atreides-család hű embere, értük még mindig bármit megtenne. De ennek milyen létjogosultsága van 3000 évvel később? Siona, aki lázad. Hwi, aki Duncannel keveredik viszonyba.

Herbert tudott látványos jeleneteket komponálni, és kalandregényt írni. Siona és a csapatának küldetése ilyen rögtön a nyitányban, Leto kriptájába betörve, a farkasok elöl menekülve. De most sem ez a meghatározó. Inkább intellektuális, mélyebb bázisból válogat, mint simán szórakoztató sci-fi kalandot ír.

Már csak azért is folytatni kell tovább, mert innen már érdekel, miért volt Leto áldozata. Mi jött utána, ha ezt a zsarnok és féreg hibrid létet bevállalta érte.

Idézet: 

Őrület a rendszerben. Ez a zseni.

Óvakodj az igazságtól, kedves nővér. Bár sokan keresik, az igazság veszélyes lehet a kutatójára. Mítoszokat és megnyugtató hazugságokat sokkal könnyebb találni és elhinni. Ha igazságot találsz, még ha csak átmeneti is, az fájdalmas változásokra kényszeríthet. A szavakat sokkal könnyebb megemészteni, mint a néma ómenek jövőbe látó döféseit. A szavakkal kórusként kiálthattok: „Miért nem figyelmeztetett valaki?”

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr4418412945

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása