Fülszöveg: 

Cristabel és a mostohatestvérei, Flossie és Digby Dorsetben nőnek fel, a Chilcombe-birtokon. Cristabel nevelőszülei nem nagyon foglalkoznak velük: leköti őket a vendégsereg, az alkohol és az összejövetelek. Cristabelt világéletében lenyűgözik a könyvek, a történetek, de érzi, az ő története szabálytalan. A regényekben még csak hasonlót sem talált. Tizenkét éves, amikor Dorsetben, a Chilcombe birtokon partra sodor egy bálnát a tenger. A lány még aznap kitűzi rá a zászlóját: a bálna az övé.

Apránként felnőnek, közeledik a háború kitörése, Flossie, Digby és Cristabel élete nagyon eltérő pályákra kerül. Bevonódnak a konfliktusba, és mindegyiküknek módot kell találnia arra, hogy megírja a saját történetét…

Szerintem: 

Ez a könyv leginkább nyomasztott. A szereplőkkel, a sorsukkal, de még a

történelmi korszakkal is. Gondolom, hogy a nyomasztáson túl egyéb szerzői cél is lehetett, de bennem ez maradt meg leginkább.

Eleve a család, amelyet megismerünk, fájdalmas. Nincs benne egy szereplő sem, akinek kicsit is rendben lenne a sorsa vagy az élete. Ha az első generációt nézem, van a testvérpár: az idősebb a rondább, egyszerűbb és testi fogyatéka is van. Rátalál a szerelem, megnősül és boldog lehetne, de elveszti a nőt. Csak egy kislány marad neki, de mivel ő a földbirtokos, kell örökös. Újranősül. A fiatalabb testvérért mindenki rajong, világjáró és könnyed ember. Nem béklyózza felelősség. Mi másért kezdene viszonyba a fivére második feleségével, aki éppen csak túl van a lánya születésén? Van abban valami mélyen tragikus, ahogy a bátyja meghal, ő elmenekül, de vissza kell jönnie, mert a sógornője terhes tőle és nevet kell adnia a gyereknek.
Már ez egy nagyon beteg környezet, amiben mindenki nagyon boldogtalan. Ha más lenne a hangsúly, akkor pikáns szerelmi történet lenne, de így csak senyvedő emberek történetei, amiben mindig a gond és a fájdalmas van kiemelve. Nem is tudnak örülni semminek.

A második generációban meg ott van a három gyerek, akik együtt nőnek fel. A középső, Flossie az összekötő kapocs a hármasban. Az apja révén féltestvére a legidősebb Cristabelnek. Az anyja révén féltestvére a legkisebbnek, a fiúnak, Digbynek. De hogy még cifrább legyen a kép, mind unokatestvérek is, hiszen Digby apja és a lányok apja édestestvérek. De törődik valaki a gyerekekkel? Kb. mintha magukat nevelnék fel, és nem számítanának annál többet, hogy majd Digby örököl.

A kötet első fele ennek a felállásnak a létrejöttét, a gyerekek kiskori játékait emeli ki. Ahogy jól elvannak magukban, és egy partra sodródott bálnatetem kerül az érdeklődésük középpontjába. Az ő életükben legalább jelen van a boldogság, mert ők valóban szeretik egymást.

Majd, a kötet második felében a gyerekek már fiatal felnőttek, saját tervekkel, amiket a kitörő második világháború ír át. Digby szinte azonnal bevonul, és a lányok is ki akarják venni a részüket. Ezekről olvashatunk, egészen a háború végéig. Jönnek veszteségek, jobb pillanatok és egy olyan befejezés, ami miért is kellett? Szinte a legvégén Digby tüdőlövést kap, és felszerelés híján a kórházban sem tudják megmenteni az életét. Cristabel marad mellette a végén. És majdnem ez a zárókép. Még egy kis nyomasztás.

Joanna Quinn szépen összerendezte, lineárisan és sorban meséli a történteket. Vannak erős jelenetei, érzelmei tetőpontjai. A szülők generációjának sehova sem tartása, és a mindenkire jellemző boldogtalanság nagyon át is jön.
Csak éppen, mi az egésznek a lényege? Annyira szeretnék valami tanulásgot levonni, de nem tudok. Családtörténet, veszteségekkel – a túlélők meg mennek tovább.

A karakterábrázolások jók benne. Főleg, amikor Quinn ellentétpárokat tesz egymás mellé. Mint a szülők generációjában a testvérpár, akik majd a gyerekek apjai lesznek.

De ettől függetlenül nem tudom hova tenni a regényt. Nem szórakoztat, engem nyomaszt, ahogy mindenki szenved és rossz véget ér, vagy egyedül maradva igyekszik kitalálni, hogyan tovább. Bár vannak kalandok, Cristabel és Digby kész háborús kalandorok lesznek, de soha nem a tényleges cselekményt éreztem benne a legfontosabbnak. Inkább az emberek közti kapcsolatokat: ahogy a három gyerek szereti egymást, és ott vannak egymásnak.

Lopjunk Shakespeare-től, hogy valami értelmet találjak az egészben? Az élet egy fellépés a Bálnacsont színházban, ahol mindenki színész és igyekszik a maga történetét megírni? Végülis, amikor a bálnacsontváz és a színház megszületik, Cristabel Shakespeare-t szeretett előadni a kis társulatával…

Idézet: 

– A szerelem makacs.
– Hogy érted?
– Úgy értem, hogy amikor már a romok között állsz is, általában meg tudod győzni magad, hogy ez még lakható, hogy egy jó szőnyeggel lakályossá tudod tenni.