Fülszöveg: 

A kansasi rónaság közepéről Dorkát és Toto kutyát a forgószél csodás vidékre repíti, a mumpicok országába. Kiderül, hogy a kislány messzire elkerült otthonától. A jóságos Északi Boszorkánytól megtudja, hogy Smaragdvárosba kell eljutnia Ozhoz, a legnagyobb varázslóhoz, mert csak az ő segítségével juthat vissza az otthonába. A hosszú vándorút során Dorka igaz barátokra talál: a Madárijesztőre, a Bádog Favágóra és a Gyáva Oroszlánra, ők is a Bölcsek Bölcse segítségére vágynak. Számtalan kaland után elérkeznek Oz fényes palotájába. A nagy varázsló „megajándékozza” a Madárijesztőt ésszel, a Bádogembert szívvel s a Gyáva Oroszlánt is bátorrá teszi. De Dorkát csak a jó Déli Boszorkány útmutatása segíti haza szeretett otthonába.

Szerintem: 

Ezt a történetet már nagyon sokféleképpen feldolgozva láttam – a musicalt, a klasszikus filmet, sokféle mesét, még Tom és Jerry verziót is, de regényben is olvastam már átdolgozást belőle, többet is. Furcsa is, hogy az eredeti történet eddig kimaradt.

Az első pozitívum számomra az volt, hogy

kaptam meglepetést. Baum használt sötétebb elemeket, mint ami a filmbe bekerült. Főleg a szereplők eredettörténete durvább, mint amit Hollywood gyomra bevett. A bádogember pl. eredetileg szimpla ember volt, akinek a jegyese kezéért kisebb vagyon kellett összegyűjteni. A baltáját viszont elátkozták, így sorra vesztette el a végtagjait, amelyeket bádoggal pótoltak. Végül, félbe is lett vágva, és teljesen bádogként kellett folytatnia az életét. A sötét, eredeti tündérmesék hangulatai és rémségei vannak beidézve, és ezzel felnőttként is szórakoztató tudott lenni.

Kalandok alkotják az egészet, és nincs is túlbonyolítva. Lineáris, követhető és csak a beépített egyéb mesék, eredettörténetek bővítik a horizontját. Azok akár saját lábon is megállnának, legyen az akár a szárnyas majmok elvarázsolásának meséje, vagy Dorothy társainak történetei. Még az emlegetett sötétebb elemek ellenére is, áthatja a derű és a pozitív hangulat. Egy baráti társaság van a középpontban, akik összedolgoznak, segítenek egymásnak és működnek csapatként.

A szereplők, ami szintén nagyon szerethető benne. Kifejezetten tetszett, ahogy Dorothy társai észre sem veszik, hogy rendelkeznek azzal, amit szeretnének kapni. Az oroszlán gyávának tartotta magát, valóban félt is több helyzetben, de egyszer sem hagyta cserben a társait, mindig bátran küzdött és keverte magát életveszélybe. Legyen az harc szörnyekkel, vagy szakadékok átugrálása. A csapat esze kezdettől a Madárijesztő volt. Ahogy a Bádogember végig érzékenyen, kedvesen közeledett mások felé, noha szívtelennek érezte magát. Így Őz trükkjei kifejezetten jól sikerülhetnek, kicsit feketébb humorral, mint a filmen, de így még jobban is tetszett. Ahogy az üzenet is. Gyakran csak az önbizalmon múlik, mert több lehet az emberben vagy bádogban, mint amit magunkról feltételezünk.

Még Dorothy sem idegesített, meg tud maradni egyszerű kislánynak, aki nem száll el attól, hogy pl. kapásból a megérkezésekor megmentőként ünneplik és tündérnek nézik. Helyes Toto, és Dorothy jó barát tud lenni a többieknek, noha még csak egy kislány, aki csak haza szeretne menni.
Mondjuk, ez az a pont, amiben a film több. Itt nem érteni, ahogy Madárijesztő meg is fogalmazza, hogy mi vonzza annyira vissza a lányt Kansasbe. A filmbe érzelmileg betették, a regényben ez eleve elrendelés, amit kezdettől akar Dorothy, és nincs ráébredés a szeretetre és az otthonra.

Korrekten le is lett fordítva, a kisebbeknek is élvezhető meseregény. Igaz, azok az elemek, amelyek miatt nekem a vártnál jobban tetszett a könyv, az igazán kis gyerekeknek nem hiszem, hogy komfortosak lennének. Én legalábbis nem olvasnám fel talán 8 éves kor alatt a favágó darabokra vágását testrészenként vagy Óz kirohanását, hogy Dorothy azonnal menjen legyilkolni a gonosz boszorkányt.

Tetszett az is, hogy ez a díszkiadás szép illusztrációkat kapott. Nincs belőle túl sok, de ami igen, az egész oldalas, szépen rajzolt és színezett. Az oroszlán kifejezetten jól sikerült, de a tündérek, szárnyas majmok, vagy éppen Toto is helyesek és szívesen nézegettem őket.

Kellemes meglepetás volt számomra a kötet – nem feltételeztem volna, hogy jobban fog tetszeni, mint a Judy Garland-film. Pedig de.