Fülszöveg: 

1964, Dél-Karolina. Lily Owens tizennégy éves, édesanyját kiskorában vesztette el. Dajkája Rosaleen, aki nagyon szereti Lilyt. Rosaleen harcos kiállással védelmezi a feketék jogait, ezáltal összetűzésbe kerül a városban élő elvakult rasszistákkal. Lily kezdeményezésére elszöknek Tiburonba, a kisvárosba, amely anyja emlékét őrzi. Lilyt három lánytestvér fogadja be, akik méhészkednek, és beavatják a lányt a fekete Mária-kép történetébe.

Szerintem: 

Először is, ki kell írnom, hogy korrekt, zsánerében jól megírt történetnek tartom. Könnyen olvastam, nem volt vele bajom. Csak ma

nyűgös napom van, és belekötnék a fába is.

Így nem arról van kedvem írni, hogy milyen szépen fel van építve egy gyerek lelki világa és mennyire jól elkapta Kidd, hogy Lily milyen önáltatásokra volt képes. A kislány úgy érezte, hogy az apja nem szereti, nem tud jól bánni vele. Nem is hívta apának, T. Raynek emlegette csak. Hogy ellenpontozza az életét és az apját, az anyja köré emelt piedesztált. Aki szép volt, nagyon szerette őt, és aki miatt bűntudata is volt, mert meggyőződése, hogy egy véletlenül elsült fegyverrel ő ölte meg. Nagyon nem véletlen, hogy Lily akkor szökik el, amikor az apja a halott feleségéről, Lily anyjáról mond olyasmiket, ami nagyon nem fér bele a lányka világképébe. Még hogy az anyja elhagyta, és csak a holmijáért jött haza, amikor Lily véletlenül felvette a puskát, ami elsült! Ha pedig T. Ray hazudik, Lily elmegy. Lélektanilag nagyon szépen össze van rakva, és levezethető, mire és hogyan reagál a kislány.

Ma inkább azon pörögne az agyam, hogy milyen naiv tudott lenni az a kislány. Képes lennék felróni neki, hogy gyerekes, amikor gyerek. Mikor legyen gyerekes, ha nem ekkor? Ennek ellenére idegesít, ahogy még az esélyét sem kapja meg az apa annak, ami az anyának alapból járt. Vagyis, Lily nagyon csak a rosszat látta meg az apjában és az otthonukban. És a menekülés lenne a megoldás? Lélektanilag alá van támasztva, de akkor sem egy jó példa, ahogy elmegy. Abban is érzek valami nem kellemes elemet, ahogy August és a családja körébe keveredik. Értem, ott megkapja azt a szeretetet, amit otthon nem, és ettől miért jobb neki ott. Azt már kevésbé támasztja alá, hogy miért fogadják akkora szeretettel és kap egy második otthont. Vagy, ma túlzottan negatív vagyok, és vannak jó emberek, akik boldogabbak attól, hogy így tudnak segíteni és túlragozom.

Lehetne nézni, mennyire érzékenyítő is a regény. A rasszizmus probléma abban a korban, de ma is, és komoly megdöbbenést okoz, hogy a fehér lány odaköltözött a fekete nővérekhez. Az meg természetes, hogy Lily fekete dajkáját megverik a fehér ’úriemberek’ és míg Lilyt kiváltja az apja a börtönből, Rosaleen tőle ott is rohadhatna. Lily ilyen szempontból színvak, neki az ember jelleme és nem a bőrszíne fontos. Többször is szembesít azzal a regény, hogy az emberség kellene, hogy a lényeg legyen és nem egyebek. Nem a rassz.

A mai felem meg azzal bajlódik, hogy egysíkú az ábrázolás. August annyira pozitív jellemnek van megírva, hogy másodállásban elmehetne tündér keresztanyának. Nem csak cáfolja a sztereotípiát és mutat be a rasszizmusnak, hanem kifordítja. A legjobb szíve ebben a történetben annak az asszonynak jutott. Ha van is velük probléma, az valahogy elsikkad a pozitív dolgok között. Még egy öngyilkosságot is sikerül felmentésként megírni benne.

Lehetne nézni, milyen összetetté válik Lily anyjának története. Lily még kislány megérteni, de August szépen el tudja magyarázni a lényeget. Hogy miért szeretett bele T. Ray-be, aztán hogyan lett az érzékeny, jómódú lánynak sok egy veterán farmer feleségének lenni. Hogyan kapott idegösszeomlást, és miképp igyekezett újraindítani az életét. Az olvasó inkább meg tudja érteni, de annyit Lily is fel tud fogni, hogy ne gyűlölje az anyját. Még az apját is jobban tudja érteni, ha azt továbbra is állítom, hogy vele keményebb, mint az anyjával.

Ki vannak találva a motívumai, a méhek és a méz, a fekete Mária és a barackok. Munka van benne, érzékeny is. A cselekmény a lelkekben viharzik, ha a tényleges események kevesebbek is.

Máskor jobban szeretem és kevesebbet vitatkozom magammal, de ma ilyen a kedvem. Pont.

Idézet: 

Életemben először döbbentem rá, hogy a világ csupa rejtély. Ezek a titkok belesimulnak a sivár, eseménytelen napjaink szövetébe, észre sem vesszük őket.

Egészen addig azt hittem, az a cél, hogy a fehér és a fekete emberek jól kijöjjenek egymással, de most már láttam, hogy jobb lenne, ha inkább mindenki színtelen lenne.

A bőrünk színét úgysem tudjuk megváltoztatni – mondta.
– A világot kell megváltoztatni. Így érdemes gondolkodni.