Fülszöveg:
Az elektronikai vívmányok korát éljük. Az MI egyre inkább jelen van mindennapjainkban, csakúgy egyszerűbb okoseszközök, mint nagy kapacitású számítógépek által vezérelt, önálló gondolkodásra és döntéshozatalra képes, komplex rendszerek formájában. Ami régen csak fantasztikum volt, az századunkban előbb-utóbb kézzelfogható valósággá válhat.
Vajon hogyan alakul a társadalmunk a jövőben – a talán nagyon is közeli jövőben –, hogyan telnek majd a napjaink, amikor feltételezhetően szorosan együtt fogunk élni a saját magunk alkotta mesterséges intelligenciával? Választ kapunk-e arra az ősi kérdésre, hogy szert tehetnek-e emberi tulajdonságokra, érzelmekre a gépek, illetve elgépiesedhetnek-e az emberek? Átvehetik-e megalkotóik szerepét a gépek, valamint mivel járhat egy gép és egy élő szervezet teljes vagy részleges egybeolvadása a genetika és az elektronika ugrásszerű fejlődésének köszönhetően?
Szerintem:
Nem először írom, hogy én kifejezetten szeretem a tematikus novellás köteteket. Szerencsére egyre több olyannal találkozom, amely egy pályázat nyertes anyagát tartalmazza. Talán csak az év legjobb gyűjteményei
állnak közelebb hozzám, ahol már befutott szerzők és amatőrök is megmutathatják magukat.
Az Ember és gép is kihívás nyerteseiből összeálló kötet. Bár hazai sci-fi nagyágyú nincs a szerzők között, és szerintem mindenkitől most olvastam először, nagyon kellemesen csalódtam. Ezek olvasmányos, jól sikerült novellák. Az külön dicséretet érdemel, a zsűrinek is, hogy az adott téma ellenére mennyire sokszínűnek sikerült lenniük.
Hiszen meg volt adva, hogy ember és gép kapcsolata a jövőben, az MI legyen a téma. Ehhez képest szinte minden novella külön ötlet és más történet. Rendben, robot több novellában szerepel, de még ez is változatosan. Vannak a klasszikus szolga robottól kezdve egészen a robottá válásig vagy az öntudatra ébredésig minden, de Hatodik érzék stílusú befejezés is.
Volt benne olyan történet, aminek a kérdésfeltevését szerettem nagyon. A nyitány pont ilyen volt: ha az ember már robottestbe költözött, mint ennek a történetnek a hőse – 18 évesen kérhetik a testük feltöltését robottestbe, miután sperma/petesejt mintát adott majd esetleges szaporodáshoz - akkor mi különbözteti meg az embert és a robotot? Konkrétan egy robotként élő férfit ismerünk meg, akinek be kell tanítania egy olyan robotot, aki ember gyártotta gép, nincs mögötte emberi intelligencia. Ezért is Az üresfejű a cím, utalva a nem emberi kezdetre. Ő kezd el olyan kérdéseket feltenni, amelyek egyre kényelmetlenebbül érintik a főszereplőt. Kapunk csattanót a végére és tipikus emberi viselkedést. Hát igen, könnyen fordulnak erőszakhoz még robottestben is…
Nekem nagy kedvenceim a virtuális valóságot megidéző történetek, és ebben is volt egy. László Bettina Identitásában az emberek a Metaverzumba menekülnek, mert az atomcsapások utáni, összedőlt és rothadó környezetből, sérült testükből szabadulni akarnak. Fáy Luca is ezekért a virtuális valóságban töltött percekért él, míg egy ideig nem kell nélkülöznie egészségügyi okból, és meg nem ismeri Nándit, aki egy teljesen más szemléletet képvisel. Az emberi és a mű, a valódi és a látszat kerül szembe egymással. Mi ér többet: egy üres, de látszatra tökéletes kapcsolat és külcsín, vagy esetleg egy sérült és sebhelyes társ, de aki igazán meg tud ölelni? Tetszett Luca beszédes neve, a Fáy. Mert ennek a lánynak tényleg fájt minden, és megnézzük, mi az igazi gyógyszer. Tetszett, ahogy reflektál a megosztott társadalomra és a még világ végén is létező különbségekre. Még csak az sem zavart, hogy a Metaverzum mennyire emlékeztet a Ready Player One világára, és még az üzenete is egyezik. A valóság jobb, ha kevésbé is tökéletes.
Ha már a mára reflektálás – A falon túl roppant jól elkapja, hogy merre haladhat a migráns válság, és hogy az embereknek – itt még a gépeknek is – mennyire megy a szeparálás. Inkább elkülönít magukat és anyagilag megkülönböztetik egymást élettérben is, csak ne kelljen másokat megismerni, megérteni vagy osztozni. Ok, megvan az erőltetett volta annak, ahogy szembe lesz állítva, hogy miképpen él a sátorban a legszegényebb és a villában a leggazdagabb, melyiknek milyen ára van. Pl. mennyire tartanak össze a családok, az érzelmeket miképpen fejezik ki. De még akkor is van egy jó meséje, és csattanó is jutott a végére.
Az anyagiak mindenek felett és az emberek ezért való rosszá válása ott van a Duplikációs protokollban is, ahol a nagyvállalat a két menthető rekesz közül a drága fémet vitte, míg egy egész kolónia lakosságát hagyták szörnyű halált halni a másikban. Itt az Alien nagyvállalati rendszerét is emlegethetném, de nem kell más sci-fi világot sem keresnem. A kapitalizmusra és az emberi természetre ezt nem fikciósan is el tudjuk mesélni.
Amit talán érdekesnek tartok, hogy a Terminátor irányvonal itt nem jellemző. A robotok inkább pozitív lények. Van olyan történet, ahol egyenesen egy kolóniát hoznak létre a kevés túlélő embernek a földi háború elől, és más vágyuk sincs, mint a túlélők és a kiemelt főszereplő szerelmes páros megmentése.
Máshol, mint a Testbe zárt lélekben egy kirakati baba megundorodik az emberi lényektől, ahogy a kirakatba állítva, mozgásképtelenül, de tudatára ébredtem figyeli őket. Mégis, amikor később kitör a tűz és felélesztik, menekülhetne és lázadhatna, nem tudja a beléje kódolt segítségnyújtást felülírni.
A lényeg, hogy a kötetbe lerült 10 novella közül egyet se tudnék mondani, amit rosszul esett volna olvasni. Talán vannak ismerős elemek innen-onnan vagy hasonló megoldások, de kifejezetten szórakoztatónak és változatosnak találtam a kötetet.
Idézet:
Szóval… szerintem szedjétek össze magatokat! Hiába sírtok a történtek miatt, azon már nem tudtok változtatni. De a jövőtöket még alakíthatjátok.
A lakásunkban elöl hagyjuk, amire büszkék vagyunk, amivel dicsekedni akarunk. A démonok pedig a fiók mélyén lapulnak.