Fülszöveg: 

A könyvet jól elrejtették. Lapjai magának a Boszorkánykirálynak a hatalmát ígérik. És most, hogy rábukkantak, még az sem állítja meg az érte küzdőket, hogy a könyv megöl mindenkit, aki elég botor ahhoz, hogy felüsse. Artemis Entreri, az orgyilkos, és sötételf társa, Jarlaxle, sárkány patrónusaik kérésére érkeztek a fagyos észak szörnyektől hemzsegő pusztaságába. Nem telik sok időbe, hogy hatalmas erők küzdelmének közepébe csöppenjenek, ahol mindkettejüket holtan akarják látni… vagy még ennél is rosszabbra készülnek ellenük. Ám Entreri és Jarlaxle nem akármilyen kóbor zsoldos, így a Vérkőföldekért harcoló elkeseredett riválisok és ősi gonoszok végül méltó ellenfélre lelnek.

Szerintem: 

Teljesen külön kalandot kapott a két főszereplő. Fel is merült bennem, mi rendezi őket sorozatba, mert

nem tudnám azt mondani, hogy a Zsoldosok első része kicsit is kellene ennek a megértéséhez.

Jarlaxle és Entreri most kettesben teljesítenek zsoldos feladatokat, éppen egy sárkánynővér párosnak hajtanak fel mágikus kincseket, egy boszorkánykirály hagyatékát. Az újabb adag a boszorkány egykori kastélyában vár, és útra is kelnek, másokkal is ideiglenesen szövetkeznek, stb. Az érdekes része nem is a sima kalandok, hanem Jarlaxle ki nem mondott tervei.
Mert az egyszerű fantasy road akció kaland, hogy kikkel találkoznak, milyen szörnyeket győznek le. Az is a regényben van, simán olvasható fantasy kalandnak.

De egyre inkább úgy érzem, hogy a drow egy komolyabb tervet is megvalósít a háttérben. Ő csinál valamit, nagyobbra tör, ha még nem is látom, mit. Ennek lenne része, ahogy Entrerit maga mellé vette és barátként kezeli az orgyilkost? Érdeklődve várom, hogy a zárásból kiderül-e. Mert azt nagyon kétlem, hogy annyi lenne a történet, hogy szerezzenek egy királyságot.

Azt szerettem a történetben, ahogy az antihősök egyre inkább hősök lesznek. Igen, Jarlaxle nagy intrikus és még azt is átveri, aki őt akarja rászedni. Más a morális értékrendje, de eleve sötét alakok között mozog. Arról nem is beszélve, honnan érkezett. De mindezek mellett van egy belső, saját normája, amit mindig tiszteletben tart. Ő az, aki nagyon dolgozik azon, hogy Entrerit jó értelemben emberivé tegye. Ő kapja ebben a kötetben a bölcsességeket, amiket általában a visszaemlékező Drizzt szájába szokott adni a szerző.
Artemis Entreri pedig olyan útra indult el, amit korábban szerintem elképzelni sem tudott volna. Mindig is a harci tökély és a legjobb harcos címe izgatta, de most Jarlaxle hatására érezni kezdi a szívét. Ő volt az, aki bárkit és bármikor minden merengés nélkül kivégzett. Most viszont többször is ebbe a helyzetbe kerülve nem döf. Csak foglyot ejt, és nem hullát hagy maga után. De mondhatnám azt is, ahogy a félelf harcosnő iránt kezd érezni. Az érezni a kulcsszó jelen esetben. Entreri kezd valami mássá, emberségesebb harcossá válni, ha azért a hős címet még nem is adnám neki. De alakul.

Salvatore tud és sok harci jelenetet is ír, a kalandra vágyó olvasó megkapja a maga adagját. Én jobban szeretem a párbeszédeket, pláne, amikor Jarlaxle és Entreri feszülnek egymásnak. Korábban is megjegyeztem már, hogy Salvatore jól ír negatív szereplőket és antihősöket, ez most halmozottan áll. Velem kifejezetten megszerettette ezt a párost.

Vagyis, jelen kötetben egy fokkal több volt a harc, mint amit szívesen veszek. Még mindig várom, mi Jarlaxle nagyobb terve. Talán kicsit várakozóálláson vagyok, valami nagy meglepetést várok. Elszórakoztat, szívesen olvastam, de valami pluszt még keresek.

Idézet: 

– Aggódom miattad.
Entreri arra gondolt, hogy még jobban aggódna, ha tudná, milyen gyakran felmerül benne, hogy megöli, de itt félbe is szakította tűnődését, mert Jarlaxle arcán sokat sejtető mosoly jelent meg.

– Nem tudnak rajtunk ütni. – Nyugodt magabiztossággal mosolyodott el és kanyarodott el a lovával.
Jarlaxle kétkedő arcot vágva fordult Entreri felé.
– Igen – nyugtatta meg az orgyilkos –, szinte mindenkinek, akit megöltem, hasonlóak voltak az utolsó szavai.
– Akkor megint csak örülök annak, hogy az oldalamon tudhatlak.
– Ezt is gyakran mondták.