Fülszöveg: 

AZ ORGYILKOS
Egy hideg és szenvtelen gyilkos, aki számára minden léleknek, köztük sajátjának is, ára van, útnak indul, hogy megtudja, mennyit ér.

A ZSOLDOS
Egy gátlástalan sötételf kihívást intéz egy királyhoz, és helyet vív ki magának az ellenséges fönti világban.

ILNEZRA és TAZMIKELLA
Nagy hatalmú, vénséges sárkányok, akik hozzászoktak, hogy a körülöttük élő embereket irányítsák. Nem mindegyik hagyja azonban, hogy vezessék. Amikor a Vérkőföldek szívébe lökték Entrerit és Jarlaxlét, fogalmuk sem lehetett róla, milyen határtalan az orgyilkos elszántsága, és milyen magasra tör a drow becsvágya.

Szerintem: 

Hát most bajban vagyok. Ezzel a kötettel zárul a Zsoldosok-ciklus, de mi is volt ennek az egésznek az értelme?

Tartamban legalább meghatározható, mi kötötte össze őket. Jarlaxle és

Artemis Entreri szövetségesek voltak, akik együtt mentek mindenféle kalandra és kiküldetésre. Azzal, hogy Entreri a kapott lelki sebek hatására kiszáll és a saját útjára indul, megbomlik az egység és véget ér a ciklus. De hogy nagyobb egészet felfedezzek benne…

Ilyen szempontból ez inkább filler, csak mivel Salvatore nem egy-egy kötetben, hanem ciklusokban gondolkodik, nem egy-egy elmélyítő történetet adott a két szereplőnek, hanem egy sorozatban közös kalandokat és közben mélyíti az alakjukat, fed fel több mindent a múltjukból. A 2. részben Jarlaxle múltja lepett meg azzal, hogy Baenre anya gyermeke volt, most meg folytatódik az őrület azzal, hogyan élte túl az anyját és a bátyját. De a fő szálat, a múltidézést most inkább Entreri kapja. A kötet vége egy az egyben az ő szembenézése a gyökereivel, és felfedi, mi történt a családjával.

Így nézve a cselekményt is két részre lehet bontani, amiket nagyon laza szálak kötnek össze. A címbeli kaland a királlyal a történet eleje. Jarlaxle kitalálja, hogy a varázsló elfoglalt várából királynak kiáltja ki Artemist, aztán a Vérkőföldek királya felvonul a seregével. Lesz Bregan D’Aerthe feltűnés, Jarlaxle mesterkedik és valami egészen különös végkifejlet jön ki az egészből. Nem éreztem úgy, hogy az egész vezetne bárhova is. Jarlaxle vágyott egy kalandra, megszerezte, és lezárta úgy, hogy igazán nem sérült egyik oldal sem.

Artemis múltja sokkal jobban ki van találva, és keményebb az a világ is, ahova elmegyünk vele. Egy olyan környék, ahol jobb szó híján a vallási fanatizmus uralkodik még mindig. Artemis meg sorra szembesül a kegyetlen valósággal: az apja nem az apja. Az anyja is vallásos volt, imákért és papi segítségért magát is odaadta. Egy pap Artemis apja. Az anyja sem azért adta el a kisfiát, mert nem szerette vagy el akarta űzni. Halálos beteg lett, és a papok a gyógyításért túl sokat kértek. Nem mintha meg tudták volna menteni, de a pénzét elvették. Ezt űzik most is. De olyan titkokra is fény derül, mint a nagybácsinak mondott férfi, aki szexuálisan zaklatta gyerekként Artemist. Ő most gyorsan ki is lesz véreztetve… Személyes és társadalmi vendettát kapunk – Salvatore azt írta meg legerőteljesebben és átélhetően a kötetben, hogy a papok miképpen használják ki az embereket. Mennyire kétszínű az egész rendszerük. Artemis dühe személyesként indul, de ahogy mindent felmér, már igazságot is oszt a végére.

Volt kaland, volt humor és ezzel a papsággal kapcsolatos szállal a dráma is bejött a történetbe. De nem csak ott kerül szóba a társadalom felépítése – Jarlaxle majd elgondolkoztatja a királyt, hogy mennyire a maga érdeme a trónja, mit jelent valahova születni és kiérdemelni a helyünket. Ha mást nem is, de azt elérte, hogy egy bölcsebb uralkodó vezesse majd a Vérkőföldeket.

Az elejével különben szenvedtem, nem tetszett a királyságalapító kaland. A vége, a papokkal viszont betalált. Így bajban is vagyok, mennyire tetszett vagy sem. Az eleje nem, a vége igen.

A stílusában nincs meglepetés. Jót tesz neki, ahogy Jarlaxle ugratja a többieket, vagy Artemis ember- és világgyűlölete kap hangot. Kalandos, pörge, hangulatos. Kalandregényként jól működik. Néhol talán kissé túlírt, de sok párbeszéddel, rövidebb leírásokkal az sem vészes.

Drizzt világában különben jelen van mindkét figura, vagyis ez nem is igazán a vég. Még majd kiderül, merre vezeti a szereplőket Salvatore később.

Idézet: 

A kockának nem véletlenül van hat oldala, barátom. Abban, ami biztos, nincs semmi izgalom.