Fülszöveg:
Aki, a japán kisfiú eltévedt, nem emlékszik, hogy került ide, és nem talál haza. Mintha senki sem venne tudomást róla… Kivéve Jizót, ezt a semmiből feltűnt furcsa fiút.
Utcagyerek lenne? Valóban hazavezeti Akit? Miért kell menedékbe húzódniuk egy templomban?
Akinak nehezére esik megbízni új barátjában, hiába is mosolyog az megnyerően. Főleg attól a pillanattól kezdve, hogy egy rémisztő boszorkány veszi üldözőbe a gyerekeket az éjszakában…
Szerintem:
Megkapóan szép – több értelemben is – kötetet vehettem kézbe. Sok jót olvastam már Mr. Tan munkáiról, de még így is meglepett a manga minősége.
Először is, amit elsőre
levesz az ember, hogy nagyon igényesen van megrajzolva. Az első kockától kezdve egészen a végéig. A színes képregényeket ugyan jobban szeretem, de ez tökéletes volt fekete-fehérben is. A gyerekek arca, érzelemvilága – a környezetük. A démoni boszorkány. Olyan minőség, hogy ebben a formában nyugodtan anime is készülhetne belőle, akkor is szépnek találnám. Részletgazdag, igényes. Még a rajzokban is benne van a félelem, horror elem – hozza a történet hangulatát is.
A második, hogy remekül ötvözi a nyugati és a keleti történeteket, világot. A halál utáni élet, a gyermeket oltalmazó szobrok, a másvilágra távozás és a rájuk vadászó démon, a láncok. Az egyik kedvenc anime/manga történetem a Bleach, és nem kevés elemet találtam onnan ismerősnek. Ez azért más, de a mitológiájában felismerem az azonos elemeket. Ettől otthonosabb is, keleti is. Ugyanakkor a történetbe tett csavar a Hatodik érzék klasszikusa. Amikor a szellem nem is tudja magáról, hogy már szellem, meghalt. Megvan az összes ismerős elem – pl. ahogy keresztülnéznek rajta és csak Jizo, akivel beszélni tud. Hamar rá is ismertem, és ezt a motívumot az a film nagyon ismertté tette a nyugati kultúrkörben. Több film, regény is használta utána. De ettől függetlenül működik itt is, és szép ívet kapott, ahogy Aki megismeri és el tudja fogadni a valóságot. Az meg, ahogy a banya – démon gyűjti a lelkeket, hogy megláncolja, kínozza, végül felfalja őket? Stephen King és Az, szintén nyugati klasszikusnak mondanám.
Kerek, egész és több meglepetést tartogató történetet kaptunk, amiben egymás mellett szépen elfért valami felemelő és magasztos, meg a horror. Mert Aki nyomában egy banya jár, aki fel akarja falni. Horror a története, úgy is van rajzolva. Ugyanakkor ez a szeretet meséje is, mert minden mellett arról szól, hogy akik szeretnek és gondolnak ránk, anélkül, hogy tudnák, védelmet nyújtanak. A szeretet a nagyobb erő. A fény legyőzheti a sötétséget.
Kevés, tulajdonképpen csak 3 szereplőt mozgat, de ezeket felépíti, mélyíti és emlékezetessé teszi. Az elveszett Aki, mit sem sejtve a történetéről, csak haza akar menni. Jizo, a nagybetűs védelmező, aki nem csak erővel, de szeretettel, tanáccsal, mosollyal is ott van a fiú mellett. Ő maga a jóság. A banya, akit többé tud tenni a történet, mint egy éhes szörnyeteg. Ahogy a saját láncainak foglya lesz, mélyen kifejező. A szörnyek nem születnek, azzá válnak.
Az izgalmasabb kérdés, hogy milyen konfliktusok vannak a történetben. A legegyszerűbb: a banya enni akar, Aki élni akar és elmenekülni előle. Ismerős hajsza, aminek az egyik fél győzelme hoz feloldást. De van egy ennél mélyebb, nehezebb csomópont is a történetben: Aki belső küzdelme, hogy elengedje az életét, elfogadja a halált és tovább tudjon lépni. Meg kell látnia, hogy az élete nem jelenti a szeretete halálát. Azért maradhat nyoma, az volt az értelme mindennek.
Ahogy már írtam is, animációs filmként is nagyon el tudom képzelni. Van egy szép története, emlékezetes szereplői és tartama is. Az külön izgalmasabbá teszi, hogy a nyugatiak számára is ismerős elemek mellett a keleti hitvilág színezi.
Idézet:
Nem szabad hagyni, hogy eltévedjenek, akiket szeretünk.
Fényt kell gyújtani nekik, hogy mindig visszataláljanak.
És ha nincs már fény, akkor neked kell azzá válnod.
– Láttál már ennyi csillagot az égen?
– Azok mind…gondolatok…ígéretek…és könnyek, amelyek megkapaszkodtak az égboltban. Azért ragyognak, hogy sose felejtsék el őket