Fülszöveg: 

Patrick, röviden GUP (Gay Uncle Patrick – Meleg Nagybácsi Patrick). születésük óta odavan unokahúgáért és -öccséért, Maisie-ért és Grantért. Szereti velük tölteni az időt, amikor egy hétre meglátogatják Palm Springsben, vagy amikor elugrik hozzájuk az ünnepekre Connecticutba. Azt azonban már túlzásnak érzi, hogy ő vigyázzon rájuk, és szoros kötelék alakuljon ki köztük.

Amikor megtörténik a tragédia, és a gyerekek anyja meghal, az apjuknak pedig a saját egészségével kell foglalkoznia, Patrick hirtelen a gyerekek gondozójának szerepében találja magát.

Saját Guncle Szabályain kívül nincs sok kapaszkodója az életben, és fogalma sincs, hogyan boldoguljon a gyerekekkel. A szerelme halála és megrekedt színészi karrierje miatt amúgy is labilis a lelkiállapota, és Palm Springs-i életvitele a legkevésbé sem teszi őt alkalmassá erre a nagy feladatra.

Hamar ráeszmél, hogy a szülői gondoskodás nem egyenlő az ajándékokkal és a lazasággal. Rájön, hogy a lehengerlő szöveg mögött ő is csak egy esendő ember.

Szerintem: 

Elsőre azt hittem, valami kis könnyed, nyári ifjúságit olvasok, amiben GUP (Patrick, a meleg nagybácsi) és a két rokon gyerek majd együtt kalandozik és vakációzik. Hát igen, nem olvastam el a fülszöveget – csak a borítót néztem meg.

Eredmény: fejbe csapott, hogy

kezdettől már milyen dráma van ebben a történetben. Mert ez nem egy könnyed nyár, hanem a gyászfeldolgozás és a továbblépés regénye. Vagy, legalábbis annak az első lépéseit megteszik. A kiindulási pont ugyanis az, hogy Patrick egyetemi legjobb barátja, Sara meghal 3 év komoly betegség után. Egy gyógyszerfüggő férj – mellesleg Patrick öccse is ő – és két szenvedő kisgyerek marad utána. Mivel Patrick öccse elvonóra megy, addig a gyerekeknek hely kell és Patrick lesz rá megkérve.
Patrick nem akarja vállalni, de belekényszerül a helyzetbe. Magával viszi a gyerekeket Palm Springsbe, és célul tűzi ki, hogy nem engedi, hogy a tragédia elvegye a maradék gyerekkorukat. Ő felvidítani akarja őket, és kirántani őket a gyászból.

A történet azonban még egy réteget kapott: nem csak a gyerekek gyászolnak. Patrick elvesztette most a legjobb barátját. 4 éve egy autóbalesetben a szerelme veszett oda, és még azt sem tudta feldolgozni. Így nem csak a gyerekeknek kell segítenie, közben saját magával is folyamatosan szembe kell néznie. Igen, adhat tanácsot és szervezhet programokat, de saját magának is meg kellene fogadnia, amit a gyerekeknek javasol.
Így a kötet annak is a története lesz, hogy Patrick miképpen lesz jobban. Hogy tud szembenézni a Joe elvesztése miatti gyásszal, újra ismerkedni. Hogyan nyit a szomszédai felé és a karrierjébe is új életet kell lehelnie. Mert szeretett színészkedni, nem csak híres volt, az a hivatása is volt.

Rowley képes volt a folyamatot elkapni, ahogy a gyerekek és a nagybácsi is lépésről lépésre halad. A gyász egy folyamat és a könyvben Patrick majd költőien is megfogalmazza a testvérének, hogy gyűrűzik a szív körül.
De a gyógyulás regénye ez, amiben lassan és kis lépésekkel, de jobban lesznek. Megerősítik a kapcsolataikat és itt valóban áll, hogy a szeretet a legjobb gyógyszer. Azokba kapaszkodni, akik szintén szerettek és veszteséget szenvedtek el. Nem véletlen, hogy Patrick most kezd kimászni a saját poklából, hogy a gyerekeknek szükségük van rá, hogy megengedi magának, hogy szeresse a két gyereket és ők is őt. Nem véletlen, hogy amikor az öccs kijön az elvonóból, úgy összekapaszkodik a gyerekeivel.

Patrick erős személyiség, egykori sztárszínész és ennek megfelelően is viselkedik. Ez hoz humort is a történetbe, bármibe is fognak majd a gyerekekkel vagy a színészi karrierjével. Van benne önimádat, de mellette nagy a szíve is, így nem kell róla szólnia mindennek, ha szeret is szerepelni és akadnak önző húzásai.
Lehet kedvelni és jól eladja ezt a könyvet. Mert ez igazán az ő története – az ő gyászáé, továbblépéséé és kapcsolatra találásáé a családjával.

Amit viszont eltúlzottnak éreztem, az LMBTQ téma több oldali feszegetése. Patrick kapcsán rendben van. Természetesen, simán hozza, hogy meleg. Nincs túlírva, nem kapott kliséket. Patrick egy jellemzője a sok más között, hogy a férfiak vonzzák.
Viszont, a szomszédai egy poligám, hármas kapcsolatban élnek. Azt át se látom, nem is akarom, főleg, amikor olyan témák kerülnek szóba, hogy miért nem tudnak örökbe fogadni, vagy a trió mexikói tagja apa, de a családja megtagadta és a gyerekét sem láthatja. (Meleg is, poligám is, meg apa is? Akkor biszex? De feladtam, hogy megfejtsem.)
A mélypont viszont az volt, amikor az unokahúga nem akar medencézni, és a kisöccs majd elárulja, hogy a nővérének a fürdőruhával van baja. Nem akar lányos dresszt, így majd rövidnadrágban és pólóban fürdik. Azért Rowley nem kezdi el fő témaként boncolgatni, hogy a gyerek keresi a nemi identitását, de a sorok között benne van, hogy a családnak nyitottnak kell arra is lennie, ha a gyerek inkább fiúnak érzi magát. Ezt meg azért túlzásnak éreztem – egy 9-10 éves kislányról van szó, minek már rátennni a gender témát? Ez úgy, ahogy van, kimaradhatott volna. Simán elég lett volna annyi, hogy nem szereti a fürdőruhát.

A stílusa is sokkal töményebb, mélyérzelmi, mint amit olvasni vágytam. A humoros betétek ellenére is ez egy komor, fájdalmas történet komolyan megírva. Nincs könnyedség, nincs mosolygás, legfeljebb könnyekkel. Ha nem is nyomaszt, de közel járt hozzá.
Máskor talán ezt jobban fogadom, most viszont nagyon nyomott.

Jó filmes alapanyag is lenne, szerintem meg is nézném. De nem volt könnyű olvasni. Van benne tartam és kifejezetten szépen megfogalmazott részek, más viszont túl van nyomva. Hát igen, nem egyszer elkapott a szelektálhatnék, egyes elemeket kidobtam volna belőle.

Idézet: 

A gyász a szív körül kering. Van, amikor nagyobb köröket ír le. Azok a jobb napok. Olyankor tudsz mozogni, táncolni és lélegezni. És van, amikor szűkebb körben jár. Azok a nehezebbek.

– A normálisra törekvés szörnyű dolog – mondta Patrick. – Ennél magasabbra kell célozni.
– Mégis miről beszélsz? – kérdezte felbőszülten Maisie.
– Akarj magadnak többet.