Fülszöveg: 

Caroline Ansley és Charles Doyle valaha szerették egymást, de egy brightoni utazáson a kapcsolatuk véget ért. Azóta is ugyanabban a faluban laknak, így elkerülhetetlen, hogy találkozzanak, de ma már csak kimért, hűvös viszonyt ápolnak.
Édesanyja halála után a férfi európai körútra indul, míg távollétében a közeli birtokra új intéző érkezik. Joshua Smith elnyeri Caroline szívét, és már az esküvőt tervezik, amikor Charles újra felbukkan. A házasság híre felkavarja a férfit, de nemcsak Charles zavarodik össze, Caroline-ban is feltörnek a régi emlékek, amikről azt hitte, már jó mélyen elzárta őket a szívében.
Az élet megismétli önmagát, amikor a társaság ismét Brightonba megy, és bár egyiküknek sincs kedve a közös utazáshoz, a fájdalmas, tengerparti emlékek felelevenítéséhez, a sors úgy hozza, hogy együtt kell elindulniuk.
Vajon túl tudnak lépni a múlt sérelmein? Őrzik még a szerelmet, amit egymás iránt éreztek? Létezhet második esély azután, ahogy Charles elbánt Caroline-nal, vagy a tengerparton végleg elválnak útjaik?

Szerintem: 

Azért ragadt meg az előző történelmi romantikus Hadházi Anitától az emlékezetemben, mert nagyon Jane Austen átiratnak tudtam olvasni. Most kissé halványabb ez az érzetem, de a Könnyűszív is

idézi számomra az angol klasszikust.

Konkrétan, eszembe juttatja a Meggyőző érveket és nem is kicsit. Csak modernizálva vannak az elemei és jobban meg van pörgetve a cselekmény. Itt is van egy szerelmespár, akik a szülők mesterkedése miatt nem lehettek egymással és évekre elszakadtak egymástól. A különbség itt az, hogy nem a lány családja tartotta szegénynek a kérőt, hanem a birtokos apának nem tetszett a fia szerényebb lehetőségű szerelme és közéjük állt. Erősebbek az érzelmek, jobban felcsapnak a szenvedélyek, de akkor is megvan a deja vu érzés.

Tudok különben még egy ilyen elemet benne – miután Caroline jegyese, Joshua leszerepel a nő előtt és Caroline szakít vele, a férfi simán megszöktet egy másik örökösnőt és Franciaországba viszi. Ugyanezt a trükköt a Büszkeség és balítélet is megjátszotta, csak itt nem Caroline testvére a másik lány és Charles sem veti úgy magát be, mint ott Darcy. Nem is ugyanaz a végeredmény. De attól még deja vu.

Akkor, ami viszont új ebben a történetben. Caroline egy modern hősnő, még viktoriánus/régenskori környezetben is. Igazságtalannak érzi, hogy feleségként a saját pénze költéséhez is a férje engedélye kell. Hogy férfi és nő nem lehet egy szinten egy kapcsolatban, mert minden úgy van alakítva, hogy a nő függésben legyen. Ő kész inkább egyedül maradni, mint ennek csapdájába esni. Iskolát akar alapítani, tervei vannak. A család is ezek között van, de nem magát feladva érte.
Ugyanakkor megvannak a maga gyengeségei. Okos, értelmes nőnek van kikiáltva, de Joshua nagyon könnyen megvezeti. Az is a kelleténél hosszabb folyamat, amíg Charles egyáltalán beszélhet neki arról, hogyan történtek az ő szemszögéből a múltbéli dolgok. Caroline nem egyforma mércével méri az embereket, és van is olyan pont nem egyszer, ahol saját maga is érzi, hogy keményebb és zordabb a férfival, mint az jogos lenne.

Charles viszont azon a ponton lép elénk, ahol meghozta a jellemfejlesztő lépését. Amikor eldönti, hogy küzd azért, akit szeretne. Ő már megtette a fejlődést, ami a nő előtt még ott lesz. Ő a könyv jófiúja, akinek mindene megvan. Vonzó külső, műveltség, vagyon, szerelmes szív. Talán csak azzal volt bajom, ahogy szinte keresztként felveszi magára a régi tetteit, és olyan sokáig hagyja beleegyezően, hogy Caroline ostorozza érte. Van egy olyan sejtésem, hogy ebben a kapcsolatban sem lesz meg az egyensúly, amit Caroline annyira szeretne elérni. Mert itt a férj lesz az, aki annyira rajong, hogy mindent elnéz, megenged és megvesz a feleségének. Avagy, alakulóban a viktoriánus papucs.

A mellékszereplők szintén Austen világába helyeztek vissza. A nagynéni, aki Charlesnak házasítaná ki az unokahúgát? Elizabeth és Jane anyja nagyon-nagyon emlékeztet rá.
de azt értékeltem, hogy érdemben használ mellékszereplőket. Nincs sok, de ők jelen vannak és hatnak a cselekményre. Kicsit el tud venni annak az éléből, hogy minden Caroline körül forogjon.

Modernebb a gyorsabb tempó, a szexualitás nyíltabb megjelenése – de nem megy addig, mint egy Kleypas-kötet. Vagyis, itt nem lesz házasság előtti közös alvás és egyebek.
A szenvedélyek nagyobb hőfoka magával hoz egy édeskés, nagyon románcos stílust is, amit már nehezebben viseltem. Főleg Caroline naplói akasztottak meg – kb. olyannak írnék le egy nagyon lelkes, ám kellően amatőr románcot történetben és stílusban is.

Mindent összenézve nálam a középmezőny, avagy az átlagból nem emelném ki. Már azt sem értékeltem újdonságként, hogy Austen-elemeket keressek benne. Nem rossz olvasni, nem is bosszant, de olyasmit se találtam benne, amiért szeretném.