Fülszöveg: 

 Életének ​nagy részét Glück István a Dráva és a Duna összeszögellésében elterülő Kopácsi-rét peremén, Bellyén élte le. A minden természeti gazdagsággal megáldott vadászterület, bolyongásainak, vadászatainak, természetjárásának színhelye, melyet „Aranytenger"-nek nevezett, a Drávaszög legnagyobb uradalmának volt része. A birtoktest erdei, rétjei, vizes élőhelyei európai hírű vadászterületeknek számítottak. Nagy híre volt a bellyei szarvasnak, amelyről Széchenyi Zsigmond is megemlékezett és hosszan értekezett. A bellyei birtokról, a Kopácsi-rét természeti szépségeiről, a nádasokról, pagonyokról, vizes árterekről és az ott szerzett vadászélményeiről szóló elbeszéléseit igazából nemrég fedeztük fel újra. Éppen akkor, amikor kiéhezetten keressük azokat az írásokat, melyek figyelmünket újból a természet szépségei felé igyekeznek terelni. Éhe van az efféle elbeszéléseknek. Mai olvasója is érzi, hogy varázslatos hangulatúak a megszólalásai. Úgy fogalmaz, ahogyan Assisi Szent Ferenc halála előtt írt, az ószövetségi hagyományokat követő Naphimnuszában vallott a teremtett világ iránti szeretetéről. Glück István írásainak javában, ugyancsak a természetben gyönyörködve, szintén magasztalja és dicséri a teremtett mindenséget. A Teremtőre figyelve, a szent méltatlan utódaként ő is ámulva rácsodálkozik és megörökíti a rét, a mocsár, a ringó nádas, a sűrű erdők világát, lakóit, az évszakok varázslatos változásait. Az összes szépség számára is Isten kezének munkáját dicséri és áldja. El-elsütötte fegyverét, a trófeák előtt ő is fejet hajtott, de a hozzájuk vezető út, az az atmoszféra és környezet, amelyben megszerezte azokat, hasonló élményt jelentett számára. A rétek, nádasok, mocsarak világában való gyönyörködés legalább olyan fontos volt neki, ha nem lényegbevágóbb, mint a vad elejtése. Hozzáértőként hitelesen ír a gazdag dél-baranyai természeti környezetről, elbeszélései hűséges képet festenek egy azóta részben elveszett, összezsugorodott világról. A természetet és élővilágát tökéletesen bemutató, vele harmóniában élő embert ismerünk meg írásaiból. Megkívánjuk, bárcsak vele lehettünk, kísérhettük volna vadászatain, természetjárásain.

Szerintem: 

Mélyen zavarba hozott ez a kötet. De az is lehet, egyszerűen nem értem a

vadászok lelkiségét. Nem mintha bármikor is közel éreztem volna magamhoz őket.

A novelláskötet Glück István elbeszéléseit, novelláit tartalmazza. Egy olyan területen élt, ahol mondhatni vadvilág vette körül. Őzek és szarvasok, vaddisznók, mindenféle madarak. Ami pedig megzavar, hogy a novellák feléből árad, hogy mennyire szereti ezt a világot a szerző. Mondhatni, imádattal tud írni egy naplementéről, a madarak vonulásáról, a vadak megfigyeléséről. Élmény neki, ha kint lehet, láthatja őket és megörökítheti a benyomásait. Ezeket a novellákat tudtam is szeretni – a csendes erdő- vagy tavi látogatásokat, amikor rácsodálkozik a körötte levő szépségekre.

A kötet másik felében viszont a szerző vadászik és ezeket a történeteket írja meg. Nem fér a fejemben, hogy az ember, aki az egyik novellában arról áradozik, milyen szépek a szarvasok, a másikban agyonlövi őket és a trófeáknak örvendezik. És lehetne mondani, hogy novellának nem rosszak. Felvezeti, van benne feszültség és a végére befejezést is kapunk. Ezekben van a cselekmény, a kaland. Csak éppen, taszít az egész. A vadászatban képtelen vagyok szépséget látni, én mindig szerencsétlen állatokat sajnáltam, akik puska elé kerültek. Sokféle volt, sajnos – őzek, szarvasok, nyulak, ludak és kacsák, vidra… többek között.

Egy novella van benne, ami aztán végképp kiakasztott. Ebben a szerző kutyái nekiesnek a vidráknak és többet el is intéznek puskás kisegítéssel. Ha a bundáért vadásszák őket, azt legalább meg tudom érteni. Az is elszörnyeszt, de legalább nem értelmetlen. Itt viszont a kutyák szétszaggatják szerencsétlen vidrákat, annak mi értelme? Csak értelmetlen gyilkolás. Az elbeszélő meg megállapítja, milyen szép nap és izgalmas vadászat volt. Sikítani tudtam volna.

A papi iskolázottság különben érződik a szövegen. Akár egy szentbeszédet is ide tudnék hozni, annyira szerkesztett és szép igyekszik lenni. Ha nem is szépíró, de tudatos és lelkes, gondos amatőrnek simán elmegy.

A kiadással kapcsolatban egy megjegyzés: nagyon szépen illusztrált a kötet. Lapozgatni és nézegetni a képeket az állatokról jobban is esett, mint a vadászkalandok olvasása.

Nem szakadok el az alapgondolattól, most is nagyon ezt érzem: a természetjáró örömét át tudom érezni, a vadászmámor meg mélyen taszít. Itt mindenki átélhetően meg volt írva.