Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Jordan: Szemtől szemben

2025. január 19. - BBerni86

Fülszöveg: szemtol_szemben.jpg

A születése óta vak Naomi Balkerne Heights kicsi, nyomasztó városkájában tengeti életét. Mindennapjai sivárak, házassága tönkrement; a 36 éves nő azt fontolgatja, hogy véget vet szenvedéseinek, és öngyilkos lesz. Ám a végzetes döntés előtt belebotlik egy brutálisan meggyilkolt fiatal nő testébe. Érzékeli, hogy valaki más is ott van a tetthelyen – aki őt figyeli. Naomi ugyan nem láthatja gyilkost, mégis ő az egyetlen személy, aki azonosíthatja.

Ez a rémisztő igazság mindent megváltoztat: Naomi rádöbben, élni akar, éppen akkor, amikor az élete a legnagyobb veszélyben forog. Miközben a holttestek egyre csak gyűlnek, és a rendőrség hiábavalóban kutat a tettes után, minden egyes mozdulatára figyelnie kell, és megválaszolnia a kérdést, amin a sorsa múlhat: miért hagyta őt életben a gyilkos?
Egy ilyen apró kisvárosban a gyilkos biztosan a közelben ólálkodik, talán közvetlenül szemtől szemben vele…

Szerintem: 

Eléggé vegyesen éreztem magam a regény elolvasása után. Thrillerként szerettem, de

más tekintetben… Kell nekem egy szereplő, akit utálhatok vagy szerethetek. Itt meg valami egészen érdekes helyzet állt elő.

Ugyanis, van egy hősnő, a vak Naomi, aki megtestesít sok mindent, amit egy szereplőben nem bírok elviselni. Naomi is az a típus, aki megnehezíti magának az életét. Igen, szépen össze van rakva, és vannak ilyenek valóban, de attól még az agyamra ment. Naomi ugyanis hoz egy döntést, aztán szenved tőle. De semerre nem tudja elkötelezni magát. Kidobta a férjét – csak éppen még mindig szereti, magányos nélküle és egy borzalom, milyen szertartásai vannak. Pl. a mellette levő párnára fújja az arcszeszét, hogy érezze az illatát. 2 év után! Visszakaphatná, a férfi visszajár és egyértelmű, hogy bár mással él együtt, ha Naomi füttyent, visszajön. Naomi pedig és ezt utáltam – nem küldi végleg el. Ugyan azt mondja, köztük mindennek vége, de mégsem löki el végleg. Ha tényleg ennyire el akarja taszítani, csak mesélnie kellene neki az abortuszáról. De nem teszi meg. Ahogy újra sem kezdi vele. Csak szenved, és mindenki más is. Ahogy meg az öngyilkossággal kacérkodik… Hozna egy döntést, tartana ki mellette, ne csak halogatná és ’majd holnap’. Rosszabb attól, hogy mivel vak, a család még sajnálja is, noha Naomi velük is figyelmetlen és bántó. Simán kihagyja az unokahúga születésnapját, eszébe se jut, mert fetreng az önsajnálatban. Szóval, elég erős késztetésem volt, hogy a gyilkos azon ténykedésének drukkoljak, hogy Naomi is váljon áldozattá. Ki is akadtam, amikor a kutyáját szúrja le – szerencsére túlélte –, nem a nőt.

Csak éppen menet közben elkezdtem sajnálni. Akkor már tényleg lesz oka félni, a gyilkos utazik rá. Sokkal kegyetlenebb, mintha vele is gyorsan végezne. Kicsit olyan, mintha tesztelné, hogy mivel vak a nő, vajon tudja-e azonosítani? Megjegyezném – a másik kiemelt szereplő, a nyomozó fel is veti a kérdést, hogy Naomi miben más, mint a többi áldozat. Velük gyorsan végzett, könyörület nélkül, míg ezt a nőt hagyja mindig élve elmenekülni. A vége ismeretében ennek nagyon is lesz értelme.

Mert a vége, az jó egy kis csavar. Ott van egy fontos szemszögváltás, és igazán megtudhatjuk, mi és miért történt igazából. Annak a fényében már jobban tudom sajnálni a nőt. De az egész helyzetet is.

A regény másik trükkje, hogy értelmesen váltogatja a nézőpontokat. Naomi különleges világa, mivel vakként neki nincs vizuális ingere. Elég ijesztő lenne bárkinek, hogy egy sorozatgyilkos van a nyomában, de ő még csak nem is látja. De ott a nyomozó is, akinek szintén megvan a maga baja, akit a főnöke többször is le akar állítani, de aki ráérez sok mindenre és valóban próbál nyomozni.

Így szépen van krimi és thriller vonal is benne: az egyik retteg és próbál túlélni, a másik pedig követi a nyomokat, és szépen össze kezdi kötni a pontokat egy 20 évvel korábban kezdődött esettel, amiért sokan a nyakára másznak, de akkor sem adja fel.

Sikerült pörgetni a cselekményt, miközben Naomi oldalával bőven van érzelem is a kötetben. Kifejezetten tetszett, ahogy a sorok között ott van, hogy miképpen nyomta rá az egész életére a bélyegét, hogy Naomit az anyja szó szerint kidobta babaként. Bár nem fejtegeti, annyira egyértelmű, hogy ide vezethető vissza, hogy nem akar saját gyereket. Bár, az megérne egy misét, hogy örökbefogadták, szerető anyja és nővére lett, és mégsem lett elég. Ő valahogy soha nem volt boldog azzal, ami az övé volt, kellett neki, ami a depresszióba löki.

Gyorsan lehet olvasni, könnyed és érthető. Utólag, a vége ismeretében meg jól fel is tűnt, hol voltak a figyelmeztető jelek és az igazság nyomai elrejtve. Bírom, amikor elég okos a könyv, hogy így át tudja értelmezni magát a végére.

Ha Naomi nem megy olyan sokáig az agyamra, még jobban is tetszett volna, de így is pozitív az összebenyomás. Simán fogok még olvasni a szerzőtől.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr2018778426

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása