Fülszöveg: 

Olykor még a Pokolban is fagy. Paradiso egykor csodálatos városába beköszöntött kilencvenkilenc borzongató tele, ahol a forrongó nyár történései után mindenki a sziget csapdájában vergődik. Míg Sam és a motorosok a végső leszámolásra készülnek, és a boszorkánylány Valéria a szerelme életéért küzd, a Doktor pedig egy a korábbiaknál is hajmeresztőbb titokra bukkan. A város kiismerhetetlen ura talán egész Paradisót el akarja pusztítani… és ez a veszély mindenki terveit felülírja.

Szerintem: 

Az utolsó fejezethez érkezik Paradiso története. Meg kell harcolni a városért és a szigetért, vagy beletörődni, hogy Vernon végigjátssza a színdarabot, aminek csak ő látja előre a végét.

Így aztán a szokottnál gyorsabb kötetet kapunk. A

külön utakon járó szereplőket elkezdi összehozni a szerző: Valéria és Adam útjai újra összeérnek, amikor a fiú megsérül, és a lány már nem éri be annyival, hogy magát büntetve csak távolról figyeli. Sam és Carmen rejtőznek, készülnek lecsapni. Nem is sejtik, hogy Eli sem távozott, hanem Adamet készíti fel, hogy csatlakozzanak hozzájuk a harcban. A Doki meg kezd mindenhol ott lenni, mert ő is látja, a város meggyógyításához ő maga nem elég, kellenek a szövetségesek. A boszorkány, a rádiós fiú, a lovasok. Így felveszi a kapcsolatot és megszervezik az ellentámadást. Ha nagyon le akarom szűkíteni, akkor a regény arról szól, hogy ezek az emberek összefognak és csatába indulnak. Maga a csata pár oldal a végére, egyfajta tetőpont nagy pillanatokkal, de a kötet nagyja az oda vezető út.

Ha megnézzük a szereplőket, akkor azt is ki lehet emelni, hogy a különcök diadalát ünnepeli. Kicsit benne érzem azt is, hogy akik előre viszik a világot, mindig valamiképpen mások. Különcök. Akiknek erősebb az erkölcsi érzékük, akik nem olvasnak be a tömegbe, akik mások. Valahol látom is abban a tragédiát, hogy Vernon is éppen ilyen. (Avagy Lucifer, ahogy Valéria majd megnevezi egy korábbi nevén.) Mert az előre nem feltétlenül jobb is. A változás lehet pozitív, negatív is. Vernonnak az előjel mindegy, ő az unalom ellen harcol.

Van a kötetben egy remek monológja arról, hogy ő az unalomtól akarja az emberiséget megmenteni. Az, hogy mit kezdenek az emberek a tőle kapott változással, nem rajta múlik. Fejtegeti, hogy az emberiség az, aki nagyon dolgozik a saját kipusztításán. Ahogy a történet indult, ahogy a majmok a kedvéért felvettek egy botot, már ilyen volt. Agyon akarták verni vele egymást. Furcsa, ha őt is meg tudtam érteni a végére? Pláne, hogy megláttuk, mi volt a fináléja. Messze nem tömegpusztítás és a bombázó nem is atomot vagy bombát hordozott.

Sőt, elgondolkoztatónak érzem, hogy a vízió, amit lefest a jövőről, mennyire az, amiben szinte élünk. Monitorok előtt. Akkor ki is nyert ebben a történetben? Egyáltalán van itt vesztes, nyertes? Megünnepelik a győzelmet, szóval, valamit nyertek. De mit? Nekem olyan érzetem volt, hogy éppen az történt, amit Vernon akart. A sziget fizikailag kiszabadul, a fentről irányított agymosásnak annyi, de nagyobb távra nézve mi indul itt el?

Még mindig megvan az érzetem, hogy nagy allegóriaként kellene az egészet olvasni. Az már bajosabb, ha egyben meg is akarom érteni. Nálam úgy működött inkább, ha az egyéni történetekre koncentrálok. Ebben a részben kifejezetten tetszett a Doki elő-, vagy Eli eredettörténete. Azok jó történetek önmagukban és nem feltétlen kell bennük keresni a tanulságot, bár lehet azt is.

A stílus és hangulat továbbra is szürreális. Egyedi képi világa van, ahogy a jeleneteket is építi, egybefolyatja, növeli a hatást. Sűrűn éreztem kétértelműnek, a történettől függetlenül a jelennek szólva a tanácsot. Pláne azt a részt, hogy ki kell törni a börtönből.

De összességében számomra még mindig elég kérdőjeles ez a történet. Nem is annyira ez a rész önmagában, hanem az egész trilógia. Komolyan volt/van egy olyan érzetem, hogy Paradiso nem csak egy sziget egy várossal, ahogy a szereplők is többek maguknál, típusok. Lehet, ez olyan trilógia, amit betegen kellene olvasni, ködös aggyal valahogy jobban passzolnék hozzá…

Idézet: 

Az egész élet mérgező. De attól még bele kell kortyolni!

Aki nem enged az erkölcsnek, az leszarja a logikát is.