Fülszöveg: 

Alwyn, az Írnok élete örökre megváltozott. Az egykori zsivány immáron Lady Evadine Courlain kémmestere és védelmezője, aki a nemes hölgy démoni apokalipszisről hírt adó látomásainak hála kiérdemelte a hívők fanatikus tiszteletét.

Azonban Evadine egyre csak növekvő hírneve nyomán összetűzésbe kerül mind a Koronával, mind a Szövetséggel. Ahogy sötét viharfellegek gyülekeznek a királyságban, mindkettő igyekszik a maga hasznára fordítani a nő befolyását.

Miután Evadine seregét Alundia hercegségébe küldik, hogy véget vessen egy lázadásnak, Alwyn kénytelen a régi ösztöneire hagyatkozni, hogy küzdhessen az új ügyért, amire felesküdött. A halálos viszályok és a felfedett, ősi titkok közepette olyan harc tombol, ami végül eldönti majd Albermaine királyságának sorsát, és kihatással lehet a megjövendölt és méltán rettegett Második Csapásra is…

Szerintem: 

Sok minden van benne, amit szeretek egy fantasy vagy egy történelmi regényben. Csak még nem az igazi, avagy van némi hiányérzetem. De

nézzük is meg, miért.

A formátum az előző részben ismertek szerint készült: az Írnok visszaemlékezéseit olvashatjuk, amelyben elmeséli személyes élményeit Evadine kapcsán. De van hozzá egy keret is: az Írnok jövőjében találták meg a feljegyzéseket, rendezték és megosztják a vezetőséggel. Így kapunk egy szöveget arról, hogy mennyire veszélyes ez az anyag és mennyire más helyenként, mint a nép hitelesített történelme.

Vagyis, ezzel hitelességet ad a szerző a kötetnek. Ha történelmi regény lenne, ezzel mélyítené el, hogy higgyünk az elbeszélőnek. A másik, amit különben szoktam szeretni, hogy mennyire más, ami ténylegesen megtörtént, és amit abból az utókor megőrzött, amiben hisznek. Itt már van egy kis hiányérzetem: a jelen fordítója közli, hogy van eltérés, de az ő hitüket nem ismerjük. Ettől a reakciói nagyjának nincs alapja. Sejtem, hogy a végére majd kiderül, hogy miképpen haladt a történelem az Írnok szövege után, de jelenleg ez még csak alapok nélküli utalás.

Az Írnok története lassan indul be. Amúgy is vastag a kötet, de elég hosszan készíti elő a rész cselekményét. Politikai ármánykodás van, illetve magyarázzák a szereplők, hogy az Evadine számára kijelölt feladat miképpen csapda.
Avagy, nulla ellátmánnyal és hadipénztárral ellenséges területen kellene hódítania és tartania egy romvárat. Amiután megérkeznek, ahogy majd csatáznak és innen gyűrűznek tovább az események, már izgalmak is érkeznek. Több csata, nyíltabb ármányok és kémkedés, és az Evadine – Írnok közti kapcsolat is egyre feszültebb. Kb. mint egy romantikus regényben, megvan köztük a szikra, de mindig, amikor már engednének neki, valami közbejön. Vajon ez is egy horog akar lenni, hogy összejönnek-e a végére? Amennyire Ryan könyveit ismerem, nincsenek vérmes remények. Egyikük, mindkettejük meghal majd, vagy olyan feladatot kapnak, ami elszakítja őket egymástól. Talán nem is olvastam még tőle párnak boldog véget.

Az kifejezetten tetszett benne, ahogy a hatalom – hit/vallás témája gyakran előkerül benne. Hogy az egykori elvek miképpen váltak a hatalom kiszolgálóivá, és az egykori rendszer miképpen korrupt árnyéka önmagának. Meg is beszélik ezt, és ebbe van beleágyazva a szereplők mozgatórugója: Evadine és társai reformálnák, visszahoznák az igazi elveket az elnyomó hatalom ellenében. Sejthető, hogy ez miképpen érinti a hatalom jelenlegi urait. Van ugyan, aki felveti, hogy a rendszer nem tökéletes, de a feladatát ellátja és rendet tart. Ha forradalmat játszanak, mit kezdenek a káosszal?
Mivel az Írnok mondja el a történetet, az ő érvelésük a meggyőzőbben hangzó. Akkor is, ha az Írnok azért Evadine személye miatt is teszi, amit.

Stílusára teljesen passzol a szerző kötetei mellé. Nagyszabású csatajeleneteket tud írni, akadnak pörgősebb párbeszédek és politikai/etikai megbeszélések. Egy-egy szereplő nyelvében is jellemzi magát. Nem szépirodalmi mélység. Nem is olvastatja magát velem annyira, mint egy-egy jobban szertetett szerző, de ez még a korrekt határon belül van.

Talán még a szerzőtől sem lesz a kedvenc sorozatom, de majd a vége eldönti. Az biztos, hogy a cselekmény érdekel annyira, hogy a történet vége – vagyis a következő kötet – várós legyen.

Idézet: 

Azt akarom, hogy mindenki tudja, miképp éltem, mert akkor azt is megértik, hogy miért haltam.