Fülszöveg: 

A ​harmadik ég mágikus faluregény, a sóvárgás története és az emlékezésé: egymásra, a letűnt gyerekkorra, a világ csendjére. Szerelemről mesél, egy bűvös ajkú fiúról és egy sziromlelkű lányról, révedezőkről és bajkeverőkről, a tengerről és a hegyekről, egy mitikus szigetről és az egek titkairól. Itt, északon bölcsek laknak és álmodozók, szabadok és sajgó lelkűek – az ő hol álomszerű, hol szívszorító sorsukat beszéli el Török Ábel regénye, amelyet olvasva végre el tudjuk hinni, hogy mégiscsak létezik varázslat a világban.

„Ismeretlen tájakon új mesék felé visz egy döcögő szekér, majd mindig visszatér egy északi faluba, hogy megmutassa szeretteit. Ismét útnak indul, elérhetetlen szigetet keres a háborgó tenger fölött lebegő hideg ködben, de a sziget mégis a következő nemzedékekre marad. És a szekér visszatér a faluba, ha volt oly bátorsága, hogy a csendet hallgatta, amikor nekiütközött a tengerfenék homokjának, ahol a víz összezúzta a csontjait, és elvette tőle a nevét. Visszatér oda, ahol tavasszal a falubeliek fából faragott szíve ropogós rügyeket bont, az északi éjszaka sebeket nyit, a nappal bársony sugara melegít, s a melegszívű emberek hideg földben lelnek otthonra.
És a szekér ugyan megáll, de ahogy a világnak, ennek a történetnek is rengeteg vége van, a szerző nem is hagyja abba, hiába záródnak a szavak, válnak mozdulatlanokká a mondatok, a történet áramlik tovább most és mindörökké: a történet, amelyet sosem lehet elfelejteni, ahogy elmesélte.”

Szerintem: 

Veszélyes egy dolog az előzetes elképzelés és ötletelés, mi vár egy könyvben. Most konkrétan epikus fantasy volt az előzetes kép a fejemben, de 'a harmadik ég' valami egészen más. Még kódolom is magamban, micsoda.

Talán arra húznám fel, amit

a köszönő szavakban olvastam. Hogy egy olyan világot igyekezett megteremteni a szerző, ami az édesanyja által mesélt történetekre emlékeztet. Ez egy idilli, világvégi, ismerős és mégis más közeg. Nem lesz pontos az analógia, de tudnám hasonlítani a faluhoz, ahonnan a Csillagpor hőse származott el. A mesevilág határán, de még a valóságba kapaszkodva. Valami ilyesmi ennek a kötetnek is a világa.

Nagyon erős a könyv atmoszférája – sűrű, és valóban keveredik benne az emberien ismerős és a mesékben megjelent világ. Éppen csak érinti a mágia szele: a szereplőink nem hős lovagok, nem mentik meg vagy változtatják meg a világot, de nem is gonosztevő sötét lelkek. Mindenkinek megvan a maga helye, szakmája és kvázi kölcsönkereskedelemmel a kis falu szépen megél. Szeretnek, szenvednek, megvívják a maguk mindennapi kis harcait. De közben meg elfér olyan történet benne, mint a bajba jutott fiú mellé keveredett farkas, aki az életmentés után hű társ lesz egy életen át. Felbukkanhat varázsló.
Még egy, nem bírom megállni. Visszatérő képe, hogy a szekér kereke pörög előre, az idő halad vele. Annyira idézte Jordan kerekét, ami szintén folyamatosan pörög előre és egyre hozza el az új korokat… csak itt epikus vonal, csak egy falu és annak lakói.

Bár nem mondanám, hogy vannak főszereplők, azért kiemeltebb szereplők vannak. Az itt élők egy nagy mozaik részesei, sokaknak vannak benne történetei, egy-egy rész, amiben ők vannak a fókuszban. Ám akadnak páran, akik sokkal többször bukkannak fel, mint a többiek. Akiknek az élete, küzdelmei egyfajta sorvezetőként végigvisznek a történeten. Ezeknek nem is kell feltétlenül kalandnak lenniük – udvarlás, házasság, gyereknevelés. Vándorút otthonról, hazatérés és a világban kijelölt hely elfoglalása.

Ahogy már írtam, inkább hangulata és atmoszférája van, mint végigvihető cselekménye. Így nem a konfliktusok jellemzők, amelyeket fel kellene oldani. Talán csak két olyan esetet tudnék kiemelni, amely miatt jó és rossz oldalt el lehet különíteni, amikor valakinek a sötét fele dominál. Dómart kitagadja az apja és a fiúnak el kell vándorolnia. Az öreg élete végén igyekszik azt a sebet begyógyítani, bár jóval korábban felismerte, hogy rossz döntést hozott és el is menekült otthonról, nem bírva szembenézni magával. A másik szerintem rosszabb: van benne egy férfi, aki reménytelenül szerelmes volt, a kiszemelt nő mást választott. Az ő reakciója a nemi erőszak volt. Ez egész egyszerűen nem az a történet, amiben ellentétes oldalak összecsapása vinné előre a cselekményt.

A különös hangulatát fokozza a nem megszokott írásképe is. A szóbeliséget, a folyó beszédet idézi meg nekem, hogy kisbetűkkel íródott. Eleinte nagyon zavart, volt, amit nem is bírtam elengedni. A 'nemecsek ernő' íráskép egyszerűen bántja a szemem, és eleinte a személyek neveit ezért nehezemre is esett kiszűrni vagy megjegyezni. Hiányzott a szokásos párbeszédes formátum jelölése is, de ilyet azért többet láttam már, jobban viseltem. Érdekesebb ettől, de nem tudom azt írni, hogy tetszett így.

Ami biztos, hogy élményt kínál, a mesékhez közel, ha annak nem is nevezném. Elringatja az embert és a kerék csak pörög tovább.