Augusztus

9. Cummins: A gyűjtő - krimi 3,5

10. Alekszijevics: Utolsó tanúk - történelmi 5

11. Caplin: Egy krémes Párizsban - női 4

12. Rutherfurd: Dublin - Az alapítás - történelmi 4,5

13. R. Kelényi: Szédítő Balaton - női 4

14. Liu: A kiválasztott - képregény 4,5

     Dick: A jövő orvosa - sci-fi 3,5

15. Pollard: Nyáridő a kis francia panzióban - női 3,5

    Chevalier: A hölgy és az egyszarvú  történelmi romantikus 4,5

Újabb fülledt héten vagyunk túl. Szerencsére, akadtak hozzá hűsítő olvasmányok!

Kosztümös, kapcsolatos, műalkotást létrehozó.

Jean Le Viste nem olyan ember, akit vissza lehet utasítani. Hatalma van és gazdag is. A festő Nicolas des Innocents, aki a portréiról kezd egyre ismertebb lenni, tőle kap megbízást. Egy faliszőnyeg sorozatot kell megterveznie. Az eredeti téma egy csata lenne, de Viste felesége egy kis segítséggel eléri, hogy a teremben, ahol a lányai is rendszeresen meg kell, hogy jelenjenek, kellemes téma legyen a falakon. Nicolas azt kell fesse, ahogy egy hölgy elcsábítja az egyszarvút. Ez a téma már a kedvére való a festőnek is – az egyszarvú legendája a kedvenc története a hölgyek ledöntésére – és a házban más is felkelti a figyelmét. A legidősebb Viste lány, Claude szépsége megigézi. A képek elkészülnek, és a belga Georges de la Chapelle kapja a szövésre a megbízást. Nicolas ebbe a folyamatba is belekóstol és felfigyel Alienorra, Georges vak leányára, akire elrendezett házasság várna.

Tracy Chevalier is olyan szerző, akinek megvan a maga témája. Romantikus és történelmi színezetű regényeket komponál egy-egy művészettörténeti alkotás köré. A leghíresebb a Leány gyöngy fülbevalóval, de bőven akad más regénye is a szerzőnek.

A hölgy és az egyszarvú létező falikárpit, Párizsban van múzeumban. Ahhoz nem nagyon tudok hozzászólni, hogy mennyire jelentős alkotás vagy a művészettörténetben milyen jelentősége van. Még a regény után is képes lennék azt mondani, hogy ’csak’ egy faliszőnyeg. Abban Nicolas gőgját osztom, hogy kevésbé tartom művészetnek, mint pl. a festészetet.

Ez a regény értékeiből azonban semmit nem vesz el. Életre kelti, ahogy ez az alkotás megszületik. Az ihlet, a tervezés pillanataitól fogva a megfestésen át a megszövésig minden munkafolyamatot ábrázolt a szerző. Tele van olyasmikkel, amitől bennfentesnek érezhettem magam. Az olyan részletek, mint a tér kitöltése a kárpiton, a levágás ünnepélyes művelete vagy a céhek szabályai hangulatossá, élővé, ugyanakkor nagyon informatívvá tették. Szórakoztató regény, de sokféle ismerettel leszünk gazdagabbak a befejezése után, nem csak egy jó történettel. Én kedvet kaptam legalább a neten megnézni a képeket.

A szereplői is életre kelnek a lapokon. Chevalier jó érzékkel látja el őket jó és rossz tulajdonságokkal, célokkal és életpályával. Alienor lett a kedvencem, aki vakként dolgozik meg a helyéért, és küzd, hogy hasznos legyen. Tudtam sajnálni, amikor a kékfestő ügyködött, hogy feleségül kapja, és összességében a sorsának alakulásával is ki voltam békülve. Az egyetlen, amit ő gesztusnak szán, de én pont az ellentétének érzem, amikor a fiát a férje apjáról nevezteti el. Az, hogy a másik férfi gyereke kapja a férj apjának a nevét… Talán velem van a baj, de inkább érzem gúnynak, mint pozitív gesztusnak. Még akkor is, ha a szerelmes férfi csak azért veheti el a lányt, hogy mentse a szégyentől/lányanyaságtól.

Nicolas a számomra megosztó szereplő. Annyira taszítónak érzem, ahogy csábítja el a nőket sorba, de valahogy mégsem tudtam utálni. Sok érték van benne a tehetségén túl is, a szíve is jó, csak annyira nőfaló…

De szerettem azt is, ahogy társadalmi kérdésekre rávilágít, és még a mának is ki tud szólni vele. Ahogy Georges felesége tehetséges szövő is lenne, de mivel nő, esélyt sem kap bizonyítani. Bele tudnám magyarázni a feminizmust is, de működik nélküle is a regény.

Nem fantasy, de érdekesnek találtam, amit Chevalier az unikornis/egyszarvú karakterével kezdett. Végig jelen van, hiszen ezt festik/szövik. Felmerül, hisznek-e benne vagy csak kitaláció. Átbeszélik a hozzá kapcsolódó hiedelmeket. Plusz, kap egy átvitt jelentént, szexuális áthallásokkal és végigvitt metaforával. Ügyes.

Nem kellett bele híres személy vagy esemény, történelmi volt a kortól, a hangulattól és a karakterektől. Élmény volt olvasni – miközben tanultam is belőle.

Chevalier: A hölgy és az egyszarvú - Mint történelmi romantikus: 75% erős karakterábrázolásban és életre kelti a korszakot is.

Szubjektíven: 85% lekötött és nagyon informatív is, miközben a cselekmény is sodort előre.

Esküvős, családi viszályokat rendező, nyári.

Emmy és Alain már nem csak szerelmesek és boldogok, de jegyespár is. A szezon végére van tervben az esküvő, és Emmy anyja nagyon rá is pörög, hogy a lányának megadja az álomesküvőt. Csak éppen a párnak már inkább teher, mint segítség, ami energiát a lagziba kell ölni. Állandó ruhapróbák, egyeztetés a torta, a zenekar, a ruhák miatt. Feszültséget szül, hogy az egyik koszorúslány, Kate nehezen talál az alakjára csinos ruhát megfelelő színben. Hogy Alain volt neje, aki a férfi testvéréért hagyta őt el, házassága összeomlóban van. Hogy Rupert még mindig a válásával szenved: Gloria hol enged, hol többet követel, és nehéz bármiben is döntésre jutni. Mellette a panzióban is helyt kell állni, és idén akadnak problémás vendégek. Mint a frissen elhagyott férj, aki most bárkivel nagyon flörtölni akar.

Pár jelző, ami nagyon illik a könyvre, és mind elé oda tehetném, hogy NAGYON. Ez a regény nagyon csajos. Nyári. Könnyed. Limonádé.

Egy trilógia zárlata, de leginkább olyan érzetem volt, hogy egy nagyon elnyújtott zárlatot olvasok. Igazából már nincsenek nagy konfliktusok, Emmy révbe ért és boldog. Ez már csak arról szól, hogy kimondja az igent, és mellette minden szereplő megtalálja a boldogságát. A végére komolyan édességmérgezésem kezdett lenni attól, hogy mindenki szerelembe esik, rájön, hogy babát vár és boldogan készülnek a család bővülésére, vagy éppen rég rejtett sebeket tudnak feltárni, megbeszélni és elindulni a gyógyulás felé.

Lehet egy könyv túl happy? Mert ez az. Főleg a végére.

Nem igazán szerelmes, mert Alain és Emmy már nagyon fix pár, és nincs felhő életük közös egén. Abból látunk pár képet, hogy mennyire egymásra vannak hangolva, milyen csodásan töltik együtt a mindennapokat is, és már tervezik azt is, hogy a következő lépés az esküvő után a családalapítás lesz. Ugyan nem szeretnék bele ehelyett egy műkonfliktust, de ez így nagyon mű és nem éreztem hitelesnek sem. Túl szép, hogy igaz legyen érzetem volt tőle.

Humort annak kellene szolgáltatni, hogy milyen események és vendégek vannak a fogadóban. De egyik sem igazán vicces. Még az a férfi sem, aki csajozni próbál, csak éppen annyira durván, hogy mindenkit messze elriaszt magától. Azt meg nem is minősítem, hogy ez már a harmadik kötet, ahol arra írnak poént, hogy Gloria a volt feleség és a férfi kutyájának is a neve. Talán elsőre vicces volt, a harmadik részben már nem az.

Inkább elkeserítőnek találom, milyen emberek vannak. A nyaralók, akik lehazudnák az eget is az égről képzelt panaszaikról, hogy kedvezményt kapjanak a kialkudott bérleti díjból. Az újdonsült tulaj, aki megsértődik, hogy elhanyagolt és romos házát más nem rohan kivenni, reklámozni és dolgozni helyette. Értem, hogyan akar a szerző az emberi dőreségeken nevetni, de ezeken nem tudtam.

A stílusa is olyan kis semmilyen. Könnyed és csajos, de semmi súlya. Mondjuk, sejtettem, hogy nem ebben lesz megírva az élet titka, könnyen lehetett olvasni is, csak annyira hiányzott nekem valami karakter belőle.

A kultúrák találkozása sincs benne, semmilyen téren. Emmy angol, Rupert is, Alain félig az, ahogy az öccse családja is vegyes: a felesége francia, ő maga félig angol. A helyszín a Loire. Akkor miért annyira angol ez a sztori? El tudom képzelni, hogy nagyon nyaralni vágyom, ezért szeretnék ennyire más tájakról olvasni, de ezt leszámítva is: ha ez kis francia panzió, akkor miért volt olyan érzetem, mintha Angliában játszódna? Egy nyomorult jelenetet leszámítva, amikor Emmy kastélyokat ajánl egy nászutas párnak.

Bántom, de azért nem volt rossz élmény. Egyszerűen csak többet vártam, de ez nem több egy sorozatzáró, boldog és csajos limonádénál.

Pollard: Nyáridő a kis francia panzióban – Mint női: 65% némi komikus elemmel színezett romantika, melyben mindenki révbe ér.

Szubjektíven: 55% kellemes, hangulatos, de már csak a happy endre hajtást éreztem ki.

Caplin: Egy krémes Párizsban

Nina és Sebastian nagyon összevesznek. Teljesen mást gondolnak a szakácsművészetről: Nina élvezhető, finom sütiket, míg Sebastian az elit konyhát képviseli. Amikor a lány az új barátaival meg akarja menteni a férfi által megmentett pékséget, berendezi és saját sütikkel feltölti, indulnak egy versenyen, a férfi teljesen kiborul.

Nina haza is utazna, de Sebastian még meg tudja állítani. Belátja, hogy a lánynak sok mindenben igaza volt és a sütibárnak élnie kell tovább. Szeretné, ha Nina vezetné. Bevallja azt is, hogy rég tetszik neki a lány, de mivel a bátyja a legjobb barátja, félt, mi lenne, ha összejönnének. De meg akarja próbálni. Nina is – marad és pár lesznek.

R. Kelényi: Szédítő Balaton

Caroline belátja, hogy Pierre nem a neki való férfi. Soha nem lehetne igazán az övé – a férfinak gyereke és felesége van, ha nem is élnek együtt. Ő nem akar csak szerető lenni, minden vagy semmi.

Viszont, a gyerekkori ideál, Ádám szingli lesz a történet végére. A barátnőjéről kiderül, hogy kémkedett utána, és ő volt a besúgó a másik oldal felé. Caroline és Ádám így nyugodtan összejöhetnek, és a panziót együtt üzemeltetik tovább.

Egy helyi üzletember próbált nagyobb részesedést szerezni a piacból, ezért áskálódott és nyúlt törvénytelen eszközökhöz. Caroline leleplezi, és ebből újabb cikk születik.

Jövőt megismerő, időutazós, más kultúrába csöppenő.

Jim Parsons elégedett az életével, és tudja, hogy hasznos munkát végez, amire büszke lehet. Szerető felesége van és orvosként hivatásra lelt. Hisz az életek megmentésében. Egy napon azonban valami történik. Mire feleszmél, egy másik valóság veszi körbe. Jim annyira bízik magában, hogy biztos benne, a szakmájára itt is szükség van, egzisztenciát épít magának és hazakerül. A jövő azonban többszörösen is döbbenettel tölti el: egyrészt, megszűntek a rasszok és a nyelvek is, minden összeolvadt. Itt ő a furcsa a fehér bőrével és egyszerű öltözködésével, angol beszédével. Mi több, az orvosi hivatás itt nem létezik és megvetett. A halált beépítették a kultúrába és a népesség is szigorúan szabályozva van. Vannak, akiknek tervei vannak a férfival és nem csak az ő túlélése a tét.

Philip K. Dick regényei gyakran idegenek nekem, és nem nagyon tudok mit kezdeni velük. Szerencsére ez a kötet nem ez az eset: elég populáris és cselekményben is gazdag, hogy el tudjon kötni engem is, miközben megvan a kérdésfeltevés is.

A cselekmény majdnem klasszikus időutazós. A főhős kiszakad a maga korából, megismer egy másikat, és lassan a hazatérés vágyát felváltja a világ megmentése, pláne, amikor egy küldetésben is részt kell vennie és megfejtenie egy rejtélyt.

Elég mozgalmas a regény, és fordulatok is vannak elhelyezve benne. Ugyan van, ami kiszámítható: amikor a végén Nathan és Grace megjelennek, nekem egyből leesett kik ők, Jimnek nem volt ennyire egyértelmű. De ennek ellenére is szépen összeérnek a szálak, és minden kereken megvalósul: mi történt akkor és most, az idősíkok hogyan illenek össze ok-okozatban és cselekvési sorrendben.

Közben Dick a szokott intenzitással teremt egy világképet, amely él a lapokon. Ahogy Jim felfogja és megérti, vele együtt mi is képessé válunk erre. Nagyon más, mint a sajátunk – szerintem mai szemmel halmozottan, mint az eredeti megjelenésekor. A mai ember a fiatalságot és az életet hajszolja, ahogy Dick ki is fejti, igyekszik megfeledkezni saját halandó voltáról. A jövőbeli világban ez megfordul, és a halál csak egy szerves része az emberi élet ciklusának. Ott nem egy személyben, hanem csoportban és az utódokban való továbbélésben gondolkodnak. Az elején még A kukorica gyermekei is eszembe jutott Kingtől – itt is csak fiatalok vannak. Itt nem javítanak a testen semmit, és ha már öregszik, beteg, stb. lesz, könnyen eldobják az életük, hogy egy új, fiatal, erős egyed lépjen a helyére. Itt a szaporodás feltétele, hogy egy egyén bevégezze. Össze van kötve élet és halál.

Sok minden miatt megfogott ez az elmélet. A túlnépesedést teljesen megszünteti, és ez biztosítja, hogy az élő egyedek erősek és szépek legyenek. Lehet sopánkodni a szociális háló nemléte miatt, vagy az ezen rendszeren kívül rekedtek sorsán – itt pl. egy fogyatékosnak esélye sem lenne az életre. Embertelenebb, de van olyan része, amit pozitívnak éreztem.

De Dick behozza a rasszizmust is. Most az van kitaszítva, aki nem a vegyes etnikum képviselője. Ugyanaz a gyűlölet és társadalmi szituáció, csak a korábbi elnyomott vált zsarnokká. Vagyis, itt nem éreztem, hogy lenne haladás. Viszont, olvasóként kaptam már érdekes gondolatot a faji alapú gyűlölet természetéről. Ami mai probléma is.

A stílusa a szokott lényegre törő, minimalista. Dick nem ír túl semmit, mindenből kiemeli a lényeget és már halad is tovább. Se hosszas leírások, se jellemfejlődések nincsenek. Tárgyilagos – most volt annyi cselekmény, hogy nekem kipótolta, amit esetleg a szereplők érzelemvilágából hiányoltam volna.

Továbbra is a novelláit szeretem jobban, de ebben szerettem az élet – halál felfogásokat és volt olyan cselekménye is, amiben történtek dolgok.

Dick: A jövő orvosa - Mint sci-fi: 65% a rasszizmus és halálfelfogás a téma – cselekménybe ágyazva gondolkoztat.

Szubjektíven: 60% az olvasmányosabb Dick kötetek közé tartozott, és elgondolkoztató is.

Családi titkot megismerő, menekülő, szövetségeket felmérő.

Maika a Hollóval ered Kippa nyomába, akinek el kellett menekülnie több rókával együtt. Kitört a háború, és a védtelen lények gyorsan áldozattá váltak. Míg Kippa a szökésen dolgozik és elkezd feléledni az ereje, Maika csapdába sétál. Egy titokzatos Úr akar beszélni vele, és jogot is formál rá. A férfi ugyanazt a jelet viseli, mint Maika és állítja, hogy ő az apja. Korábban ő hordozta az öreg istent, látta az álmait és tanult belőle, de benne nem ébredt fel, mint a lányában. Ő meséli el más szemszögből Maikának, hogyan és miért született erre a világra. Neki is megvan a maga terve arra, hogy az isten segítségével milyen irányba tereljék a történelmet. Maika új szövetségi vonalakat ismer meg, és felfedez nem egy titkot is, bár még mindig vannak homályban maradó részletek.

Ez volt az első olyan Monstress kötet, melyet jelöltek ugyan a képregény kategóriában a Hugo-díjra, de nem nyerte meg. Az első 3 begyűjtötte, és 2021-ban az 5. rész is jelölve van. Érdeklődve várom is, annak majd sikerül-e a győzelem.

Liu halad tovább Maika kalandjaival, miközben újabb és újabb rétegeket ad az általa bemutatott világhoz és lényekhez. Bár ez már a 4. kötet, még mindig olyan érzésem van, hogy továbbra is csak alapoz és ennél sokkal nagyobb események várhatóak.

A történetet váltott nézőpontból meséli el. A fő szálon továbbra is Maika ügyeit követhetjük, de kap egy külön kalandot Kippa, új titkok derülnek ki Ren mesterről és a Bárónő is szövögeti a hálóját. Még nem tartanak össze a vonalak, inkább újabb és újabb utak nyílnak a cselekményben. (Nem véletlenül érzem úgy, hogy még bőven van hova haladnia a szereplőknek és az eseményeknek.)

Tetszett, ahogy a személyes történések beolvadnak a nagyobb ügybe. Maika rátalál az apjára, megismeri a gyerekkora újabb fejezeteit – ez kifejezetten személyes, de ott van benne a több gyökere is. Hiszen az apjának, de az anyjának is megvolt vele a maguk célja, és az a világra is nagy hatással lesz. Kippa kapcsán is kiderül valami mágikus kapocs és képesség, de ez még annyira homályos, hogy csak sejteni lehet, milyen jelentősége lesz később.

Egyre nehezebben döntöm el, ebben a világban ki szimpatikus és ki inkább ellenszenves. A Bárónő egyre távolabb áll tőlem, és a nagyhatalmi játszmáikat sem élvezem. Mondjuk, azt megnézném, milyen arcot vág majd Maika, amikor rádöbben, hogy élete szerelme, akinek az elvesztése még fáj neki, már a nagynénje felesége…

Összetett és részletes fantasy világa van, ami miatt lassan jegyzetelni lesz kedvem. Sokféle lény él benne, és nagyon nem mindegy a világban, a történelemben elfoglalt helyük sem. Ezek határozzák meg a történet jelenében elfoglalt helyüket és céljaikat, ki miért sodródik egyre közelebb egy véres összecsapásba.

A szereplők kapcsán is érnek még meglepetések. Maika jelleme nem mindig érthető nekem, de azt nem tudom sajnálni, hogy összetett személyiség. Izgalmas is ezzel együtt. A jelen kötetben azonban Kippa, aki miatt felhúztam a szemöldökön. Egész eddig azt hittem, fiú. Talán, mert kis rókának és nem rókalánynak emlegették. Erre kiderül, hogy rókalány? Ok, a képessége is érdekes lesz, de érzékenyen érint, amikor a szereplők nemét nem tudom ránézésre megmondani egy képregényben. Itt nagyon nem jön be a nemsemleges kinézet.

A rajzok továbbra is szépek. Nem a Monstress a kedvenc képregényem, ahhoz olyan elemek, mint a Bárónő és Maika kapcsolata túlzottan nem tetszenek, de az egyik legszebben rajzoltnak ezt tartom. Ez a kötet is szép, esztétikus.

Már várom, mikor jelentik be, hogy film vagy sorozat készül belőle. Addig is, lehet majd tovább olvasni Maika és barátai történetét…

Liu: A kiválasztott – Mint képregény: 85% minőségi rajzok, összetett karakterek és továbbra is bővül a világa.

Szubjektíven: 75% a Bárónő egyre ellenszenvesebb, még mindig várom, mi a nagy játszma.

Hősök keresik megalkotójuk!

Vagyis, ki az a szerző, aki az alábbi szereplőket életre keltette?

Druss

Connavar

Helikáón (Aineásznak is nevezik)

Jon Shannow

Sigarni

Megoldás: Tovább!

Örökséget átvevő, beépülő, magánéletet rendbe tevő.

Caroline Wood a szokásostól eltérő módon most nem nyomozni és dolgozni indul. Nagybátyja, az undok Andor bácsi halt meg és csak a nő tud elmenni és átvenni az örökséget. Nem is kicsit lepődik meg, amikor kiderül, hogy félig megörökölt egy panziót. A másik fele pedig azé az Ádámé lett, akiért egész kamaszkorában oda volt, de aki őt észre sem vette. Ádám most is jó pasi, persze szépséges barátnője is van, és nagyon nem akarja eladni a panziót, hanem működtetné egy étteremmel együtt. Míg Caro megoldást keres, szembesül a kiújuló érzelmeivel és szembe kell néznie a megérkező főnökével is, aki viszonyt kezdene vele, de továbbra is nős. Hogy ne unatkozzon, Pierre Duval még egy cikk ötletére is rálel a Balatonnál: Caro épüljön be séfként egy étterembe, hogy leleplezze a helyi telekmaffiát.

Barcelona, Róma, Hollywood, Rio, és most egy Isten háta mögötti település a Balatonnál? Könnyen ráfognám, hogy elveszett az a helyszínbéli színvonal, ami eddig megvolt. Csakhogy a szerző magyar, a Balaton nagyon magyar – ezt magunkénak lehet érezni, ha mondjuk nem is tud annyit a jelenlegi helyszín, mint a Riviéra.

Nagyon benne van a sorok között, hogy megvannak itt is a szépségek és a természeti kincs sok mindenért kárpótol. Ott van a történetben Tihany és Balatonfüred, maga a Balaton. Ha nem is lett olyan nyaralós, mint amit szerettem Rio és Barcelona esetében, kipótolja hazaszeretettel. Máshogy szép ez, mint azok voltak. Ha az olvasó még ismeri is a környéket, az ad neki egy pluszt, mert itt végig úgy érezni, hogy ezek jó helyek, érdemes ide menni és nem a Riviéra, tény, de vannak értékei. Vagyis, a hazafias érzelmeket nagyon telibe kapja.

 Újfent jönnek a női kérdések, és nem csak a szerelmi élet kapcsán. Caro megint egy olyan helyzetben találja magát, ami elágazás az életében. Milyen a jó élet? Hogy lehet egyszerre otthon az ember és kalandozhat is? Vagy a megbocsátás. Caro elvágta magát a múltja és családja ezen felétől, de most a magyar gyökerek és az apja is visszatér az életébe. Mit lehet ezzel kezdeni?

Természetesen, azért domináns a szerelmi szál is. Az tetszett, ahogy Duval felé intézi a dolgokat Caroline. Most éreztem először nagyon együtt vele, és imádtam, ahogy el tudja mondani a férfinak, ki ő és mi fér bele az életébe. Határozott, érett, erős nő volt, itt volt leginkább olyan, akit modern hősnőnek neveznék. Az Ádám-szál más történet. Nekem halálom a semmiből jött hirtelen nagy románc meg az első szerelem valótlan újraélése is – ezeket nem tudom elhinni. Itt ez a kettő kombinálódik, és kifejezetten zavarni tudott, amikor Ádám az egyik percben édeleg Lénával, rá 2 napra meg éli a nagy szerelmet Caro ágyában.

Ahogy a sorozatban lenni szokott, megint van egy kis nyomozás is. Ahogy az előző részekben is, ez most is csak egy plusz szín, ami érdekesebbé teszi a könyvet, de nem lehet elsősorban krimiként olvasni. Túl egyszerű a megoldása hozzá, meg most is nagyon esetlennek érzem Caroline nyomozását is, ha ezt lehet annak nevezni.

Viszont, a beépülés a konyhára séfként, miközben főzni se tud, megint hozza a humoros perceket. A konyha világa különben is olyan téma, ami leköt – megvan annak a maga bája, ahogy a színfalak mögött üzemel egy konyha és a vendég asztalára étel kerül. Kicsit bele lehet lesni ebbe, ha elsősorban a humor maradt is meg e részből.

Bár eddig nem ragoztam, de érdemes azt is kiemelni, hogy az Álomgyár külsőre is szépen rendben tartja ezt a sorozatot. Egységes borítóképek, jópofák – a szép jelzőig nem mennék el, de majdnem. Jó kézbe venni meg polcra is tenni a sorozat köteteit.

Bár az előzetesen meghirdetett részek végére értünk, van a sorozatnak akkora sikere, hogy nem csak pólóként jelent meg Caroline, de készül a 6. kötet is. Vagyis – írok még róla.

R. Kelényi: Szédítő Balaton – Mint női: 70% a krimi színezet mellett elférnek női kérdések, kis románc és humor is.

Szubjektíven: 75% közel áll hozzám a helyszín, a konyhai világ és lassan Carót is bírom már.

Cím: Volt egyszer egy varrodám – Az utolsó reggel Párizsban folytatása

Szerző: Náray Tamás – inkább divattervezőként ismert, de sok másban is kipróbálta magát. Van családregény sorozata (Zarah) és most sorozattá bővíti a Valóságos regényét is. Amin meglepődtem, hogy mennyire szeret sütni, és szakácskönyveket is jelentet meg.

Műfaj: karriertörténet

Cselekmény: Dárnay Dávid története folytatódik, épül a karrier a divat bűvöletében. Nyíltan fel is vállalja a szerző, hogy önéletrajzi elemeket használt fel, de attól ez még nem önéletrajz. Regény, csak valós elemek is akadnak benne. Még eléggé titokzatos is a fülszöveg, mi várható pontosan.

Várható megjelenés: ősz eleji megjelenési tervekben tűnt fel

Családtörténetes, előre jutásért küzdő, hatalmi játszmás.

Az ír szigeten már a 400-as években komoly társadalmi hierarchia alakult ki. A szigeten több királyság élt egymás mellett, és nem sikerült egyetlen uralkodó alatt egyesülni. Conall a főkirály nővérének és egy törzsfőnek a fiaként született, és korán megárult. Tanult, jóképű herceggé serdült, akit a szíve a druidák felé húzott, noha harcosnak szánták. Egy ünnepségen látta meg a szépséges nemeslányt, Deirdrét. A fiatalok vonzódtak egymáshoz, de a főkirály is magának akarta a lányt, akit második feleségként maga mellé akart venni. A féltékeny királyné halállal fenyegette a lányt, aki megszökött Conall oldalán és a menedékükben egy kis boldogság várt rájuk. Ám a főkirály nem törődött bele a lány elvesztésébe. Sok béke nem jutott a leszármazottaknak sem. A kereszténység térnyerése, az angolok hódítása, háborúskodó és kibékülő családok sorsa alakította a történetüket.

Edward Rutherfurd egy bizonyos módszerrel alkotja meg a regényeit – legalábbis, az eddig olvasottak alapján. Családokat emel ki, és az ő nemzedékeik során keresztül egy város, egy ország, egy térség történetét is bemutatja.

A Dublin eredetiben monumentális munka. Az ókortól indul a saga a modern korig – nem is fért bele egyetlen történetbe, két regény is született belőle. Az alapítás az első, és már magyarul is megjelent a folytatás. Ebben a kötetben különben a Tudor-kor jelenti a zárást, kiemelve az uralkodói ház trónra jutását, a trónkövetelők egyikét, majd Henrik küzdelmét, hogy elválhasson Katalintól és elvehesse Boleyn Annát. Az különben ad neki egy pluszt, hogy ezt nem a szokott szemszögből mutatja be. Azt látjuk, hogy az írekre ezek az események milyen hatással voltak. Csak egy példa: az nem nagyon izgatta őket, ki az angol király felesége. A reformáció már inkább, hiszen az írek erősen katolikusak.

De az egész kötetre el lehet mondani azt, hogy a főszereplők a kiválasztott családok sarjai közül kerülnek ki, de nagyon sokan ott vannak jelentős eseményeken, vagy ismernek történelmi nagyságokat. Így látunk sok híres/hírhedt eseményt, és folyamatosan mutatja azt is, ezek hogyan hatottak a mindennapi emberekre.

Szerettem benne, ahogy a családok sorsa összefonódik az évszázadok alatt. Egykori ellenséges családok egyesülnek, az egykori történetükből mítosz lesz. A kedvencem különben az volt, ahogy most láttuk, hogyan alakult ki egy becenévből a Welsh család neve. Azt is ki kell emelni, hogy ennek a kötetnek az elején ott vannak a főszereplő családok családfái, és még korszakra is be van osztva, hogy ki kinek a kortársa. Sokat segített követni az eseményeket, rokonságokat.

A külön korszakok külön történetek, így változatosság is van, hiszen az egyes szereplőkkel más-más dolgok történnek. Akadt benne szerelmi történet, bosszú, de politikaibb színezetű is. Az egyik utolsóban egy nő szinte egész életében gyűlöl egy másikat, mert belenevelték, hogy ő kapta meg az örökségét helyette. A spanyol származású asszony minden mondatába, tettébe bele akarja látni a rossz szándékot és félremagyarázza a helyzetet. Lesz is meglepődés a végére, amikor neki is leesik, mit képzelt csak és mi a valóság. Jók, emberiek a helyzetek és a szereplők is. Élők, hitelesek – attól függetlenül, hogy pozitív vagy negatív oldalon állnak.

Egy dolog volt, ami rendszeresen megzavart a cselekményben. Nem sűrűn, de Rutherfurd kiszól a történetből és szinte esszét időzően magyaráz az olvasónak. Általában bevezetéseknél, de helyenként a történeten belül is. Történelmi, releváns – csak visszaránt. Hugo módszere volt hasonló, de ő tényleg esszéket ékelt be. Rutherfurd nem megy addig.

Szerettem ezt a kötetet – volt benne kaland, szerelem, hatalmi harc, sok történelem. Érdekel is, hogyan és kikkel haladunk majd a saga második felében tovább.

Rutherfurd: Dublin: Az alapítás - Mint történelmi: 85% nagyon regényes, családregényként is megáll, miközben informatív is.

Szubjektíven: 75% egy-egy magyarázó betét nagyon kizökkentett, de a történeteket szerettem.