Vírus ellenszere után kutató, kutatós, vészhelyzetre reagáló.

A hidegháború javában zajlik, a világűr meghódítására is. Az amerikaiak egyik eszköze lezuhan – ezt követően egy csapat váltogatott tudóst hívnak össze. Nekik volt egy vésztervük és ötletük: szerintük nagyon is lehetséges, hogy az első, nem emberi életformával való találkozás nem értelmes lénnyel lesz. Egy vírus vagy baktérium is visszajuthat a Földre, aminek beláthatatlan következményei lennének. A megelőzés, a gyors reagálás, amire a kezdetektől felhívják a figyelmet. Most összeszedik őket, mert a lezuhant eszközt egy kisváros lakói szedték össze. Már mind halottak, egy csecsemőt és egy öreg részeges alakot leszámítva. Rá kell jönniük mi történt, elszigetelni az esetet és lehetőség szerint gyógymódot találni. Az emberiség jövője a tét.

A maga nemében korszakalkotó regény volt, nem véletlenül akkora a híre ma is. Aktuálissá teszi több dolog is: a vírussal való küzdelem, és az is, hogy mostanában kapott folytatást is. Több filmes feldolgozása is van, úgyhogy az is megismerheti, aki nem akarja elolvasni.

Mai szemmel több hiányosságot látok benne, mint amennyi értékelhető dolgot. Nekem már nem számít újdonságnak a témája, hiszen ez volt az a regény, ami után megindultak a hasonló történetek. Így értékelem, hogy ez volt az első ilyen sci-fi, de jobban élvezni nem tudtam tőle.

Aki olvasott már pár Crichton-regényt, tudja, hogy a szerzőt nem éppen az élvezetes cselekményvezetéséért szeretjük. Az Androméda-törzs a szokottnál is erősebben féltudományi, és így regényként nehezebben is tudtam értékelni.

Valósággal dokumentumregényként követi le az eseményeket, és mindössze 5 napban, a katasztrófára való reagálást mutatja meg. Nincsenek látványos elemek benne: a tudósok bevonulnak a laborba és kutatnak. Valóságközeli, el tudom hinni, hogy egy ilyen munka valóban így zajlik. Kutatás, tévutak, a megcsillanó megoldás – annyira tudományközeli, hogy a pörgő cselekményhez szokott énem unatkozott. De ez egy ilyen zsáner, és sajnos a hozzám hasonló Pierce Brown és John Scalzi olvasó nem éppen az ilyen sci-fi történetekben érzi jól magát. Hiába tudom, hogy mennyire eltalált, ahogy életszerűen bemutatja Crichton a történteket, annyira alapos a háttere és a témája, hogy tudományközeli tud lenni – mégis, nekem nem tetszik.

A formából adódóan a nyelvezete is sterilebb, magyarázó. Tudományközeli ez is. A stílusa szenvtelen, leíró jellegű. A zsánert kiszolgálja, jó hogy ilyen – de hogy ismételjem magam, nem szerettem meg jobban tőle a regényt.

Amihez még egy történetben kötődni szoktam, azok a szereplők. Én vagyok az a zakkant, aki kilométereket rohangászik meg aludni is alig tud, amikor egy szimpatikus szereplővel valami rossz történik egy regényben. Itt viszont azt vettem észre, hogy senkihez nincs semmilyen kapaszkodóm. Ezek az emberek nem személyiségek, tudósok. Össze is mosódtak a fejemben, és nem is igen tudom megkülönböztetni őket. Így aztán kedvelni sem tudtam úgy őket, vagy drukkolni értük. Bár végig tudtában voltam, a cselekmény egyértelműen adja, hogy itt a tudományos munka és a vírus megállítása az elsődleges, azért nekem hiányoztak azok az emberi alakok, akikért drukkolhatok.

Ezt a regényt nem érdemes azért olvasni, mert ki akarunk kapcsolódni vagy izgulni. Elmélyült, komolyabb sci-fi ez. Azt kell megállapítanom, hogy nekem továbbra is a Jurassic Park marad a szerzőtől a nagy kedvencem. Ezt csak túléltem valahogy.

Crichton: Az Androméda-törzs - Mint sci-fi: 55% tárgyilagos, hitelesen elmondott és elbeszélt történet, elgondolkoztató.

Szubjektíven: 40% értékelem, hogy műfajteremtő, de akkor is untam! Se izgalom, se hősök.

Régi szerelemmel újra találkozó, titkokat őrző, viszonyos.

16 évesen Cally halálosan szerelmes volt az iskolai focicsapat sztárjátékosába, a helyes és kedves Williambe. A fiú viszonozta az érzéseit, és tele voltak nagy tervekkel. A szalagavató, elveszteni a szüzességük, és az egyetem mellett is együtt maradni. Ám a lány Las Vegasba költözött az anyjával, és amikor Will meglátogatta, már valaki mással volt. Megsebezték egymást, és elváltak útjaik. Ám most Cally kénytelen visszaköltözni, és szembenézni a helyiek előítéleteivel, és Will-lel, aki az eltelt 7 évben csak még helyesebb és tökéletesebb lett. A szikra még mindig megvan közöttük, Will vissza is akarja kapni a lányt, bármit mondjanak róla és bármit tett is ellene 7 éve. De amíg Cally őrzi a titkait, nem lehetnek igazán együtt, hiába szeretnék mindketten ezt.

Lexi Ryan trilógiát írt e szereplők köré – magyarul az első és a harmadik rész jelent meg belőle. Ez a harmadik. Azért az első fülszövegét elolvastam, abban Will a mellékszereplő, akit éppen megkér az exe, hogy ne nősüljön meg. Ebben Will két komoly exéről van szó, úgyhogy elképzelhetőnek tartom, hogy az előző két rész annak a két nőnek a története.

Bár ezzel a résszel kezdtem, semmilyen hiányérzetem nem volt. William és Cally története teljesen kerek ezzel együtt is. Az már más lapra tartozik, hogy mennyire nem szerettem ezt a regény. Jó sok minden miatt.

Egyrészt, az a klisé az alapja, ami a leginkább fel tudja húzni az agyam. William és Cally első nagy szerelmei voltak, de aztán 7 évig semmilyen kapcsolat nincs köztük. Mégis, a lány visszajön, és ott folytatják, csak még komolyabban, mint ahol abbahagyták. Egyszerűen nem vagyok hajlandó elhinni, hogy 7 év alatt nem fakultak meg az érzelmeik! Mások lettek, múltjuk van külön, miért is kellene mindennek változatlannak lenni?

A kapcsolatuk kimerül annyiban különben, hogy találkoznak, felmérik mennyire szexi még mindig a másik és annyira epekednek egymás után. Majd gyűrik a lepedőt. Még csak azt sem beszélik meg, kivel mi történt az eltelt időszakban. Nem vagyok hajlandó ezt szerelemként és működő kapcsolatként elfogadni. Nekem egyszerűen nem hihetőek ezek a szex körül forgó, egymást minden alap nélkül nagyon imádó regények.

Aztán, ott van a konfliktus is. Cally titka. Valahol tragikus és drámai is lehetne, hogy mire kényszerült egy 16 éves. De miért? Komolyan nem talált más kiutat? Annyira röhejes lett drámai helyett a múltja, hogy azon a szálon is csak szenvedtem.

Azt gondolom mondanom se kell, hogy a nyálregények sémáját is tökéletesen kielégíti a regény. Boldogság, ostoba félreértés, nagy gesztus és happy end. Untam az egészet.

Nem bírtam a szereplőket sem. William túl jó, hogy igazi legyen. Mindent megbocsát, csodásan néz ki, kedves és értelmes, sikeres. Callyről meg nagyjából annyit tudtam meg, hogy nagyon szereti a férfit, a testvéreit és szexi. A titkolózásával még inkább irritált. Azt sem szerettem, hogy ez egy kétszemélyes regény. Hiába vannak mellékszereplők, alig szerepelnek. William és Cally vannak minden jelenetben, a legtöbben meg ő ragozzák a vonzalmuk, fájdalmuk és hasonlókat.

A szövege is semmilyen. Se egy szebb sor vagy gondolat, vagy valami, amire fel lehetne figyelni benne. Lehetne rosszabb is, de igazság szerint semmilyen élményt nem nyújtott.

Semmitmondó, nyálas és hiteltelen, szenvedélyes viszonyra épülő sztori, ami szórakoztatni se tudott, inkább felbosszantottam magam rajta.

Ryan: Bárcsak! - Mint romantikus: 15% abszolút a sémát követi, buta a konfliktusa, nem hiteles a történet.

Szubjektíven: 5% nem szerettem a sztorit, a szereplőket, még azt sem, ahogy meg van írva.

Keressük a színt!

1: McConaughey: ...lámpa

2: Earls: A ... 48 árnyalata

3: Scalzi: ...ingesek (De Lakatos Leventének is van olyan regénye, aminek csak ez a szín a címe.)

4: Jókai: ... rózsa (A középiskolai kötelező :) )

5: Tammet: ... napon születettem (De Nora Robertsnek is van ilyen színű dáliája.)

Megoldás: Tovább!

Magánnyomozós, zsarolót kereső, jövőről döntő.

Cormoran Strike akaratlanul is botrányt okozott Robin esküvőjén. Matthew nem tudja megbocsátani, hogy a menyasszonya Strike-ra mosolygott, miközben igent mondott, elvileg neki és nem a főnökének. Ahogy az is súlyos téma, hogy Robin vissza akar menni dolgozni, és nem keres másik állást. Strike is vívódik, hiszen szerette volna, ha megmarad az esélye annak, hogy egy napon többek is lesznek egymásnak, mint kollégák. A nő nászútja után a távolságot tartva, ki nem mondott gondolatokkal folytatják a közös munkát. Két ügy is foglalkoztatja őket: egy sérültnek tartott fiatalember állítja, hogy gyerekként látott egy gyilkosságot, és arra kényszerítették, hogy hallgasson. Egy befolyásos gazdag férfi pedig a zsarolóját akarja elkapni, de azt nem árulná el, mit kell titkolnia. A két ügy lassan összeér, miközben Robin sorsfordító döntést készül meghozni a magánéletéről.

Húztam-halasztottam ennek a kötetnek az elolvasását, annyira rossz érzést keltett bennem az előző rész vége. Fura, de leginkább Matthew helyzetébe tudtam beleképzelni magam. Mennyit küzd Robinért, aztán Cormoran a legrosszabbkor esik be…

Az különben nem jó jel, hogy ez krimi, és mégis arról van kedvem írni, hogyan alakítja a szereplői életét Galbraith. Miért kell egy férfi – egy nő munkakapcsolatba elkerülhetetlenül szerelmet beleírni? Ez a személyes problémám, de nekem sokkal jobban működik a Cormoran – Robin páros, ha csak barátok és nyomozótársak. Nagyon nem szeretem azt az irányt, amit a szerző elkezdett alapozni és hangsúlyozni. Robin vonzódik a férfihoz, és Cormoran is egyre inkább a nőt látja Robinban. Csak éppen nem ennyire egyszerű a történet. Robinnak egy nem működő, de régi kapcsolata van, Strike meg olyan könnyen szed fel nőket, hogy még Robinnak se esik le, hogy akár esélye is lenne a férfinál (Matthew annál jobban leveszi.). Itt még nem megy át a történet romantikusba, és inkább csak a narrációból tudjuk, hogy mi alakulhatna közöttük, de így is sok volt.

Nyomorult Matthew… nekem csalódás az is, amit vele tesz a szerző. Nagyon leépíti, és így érthető, Robin miért teszi, amit. Csak éppen… nem vagyok azzal kibékülve, hogy ez a nyitánya egy Robin – Strike másféle kettősnek.

Sokféle teher van a szereplők vállán, és mivel szakmailag most jól állnak, a magánélet adja a regény fő konfliktusait. Át lehet érezni, többeket meg lehet érteni, alapos munka ilyen téren is. Csak éppen egy krimiben jobban díjaznám, ha a nyomozás kapná a nagyobb súlyt.

Amihez távolról indulunk neki. Sokára kezdődik el az ügy, és még több idő, mire elkezdenek összeállni a dolgok bármelyik szálon is. Kevés a fordulat és nincs úgy tálalva, hogy igazán érdekesnek érezzem. De legalább logikusan állnak össze a részek és szép, kerek lesz az ív, mire mindent felderítenek. Tudtam értékelni ezt is, ha annyira nem is fogott meg, ahogy a zsarolót keresik. (A másik szál, a gyilkosság, ami vagy megtörtént, vagy nem, szinte véletlenszerűen kerül elő és nem azon dolgoznak igazából.)

Tetszettek a kis plusz dolgok, amik belekerültek a történetbe. Annak a kérdése, hogy mennyire jó/rossz, hogy híres lesz egy magánnyomozó. A londoniak hangulata az olimpia előtt – abban még a humort is megtaláltam, ahogy Strike kapcsolatba keveredik az olimpiát ellenzők egy csoportjával.

Kezdem különben ebben a sorozatban is érezni, amit a Harry Potter részeknél is a szerzőtől, miután nagyon befutott a könyvekkel. Kezd sok lenni a nyújtás, a semmitmondó betoldás. Jók a karakterei, szépen összeáll a krimi is, de az oldalszám megnyomása… kriminél nem jó.

Nem ez a kedvenc részem a sorozatból, de összességében nem rossz ez sem. Csak nagyon nem vagyok megbékülve a romantikus irányba nyitással.

Galbraith: Halálos fehér – Mint krimi: 70% kényelmesen, logikusan építkezve összeér a cselekmény. Markáns hősök.

Szubjektíven: 65% a vége sokat húzott rajta, de nem szerettem Matthew leépítését + a nyitást.

Cím: A Chanel nővérek

Szerző: Judithe Little – ezzel a kötettel debütál.

Műfaj: női, családregény

Cselekmény: Édesanyjuk halála után a Chanel lányok árvaházba kerülnek. A lányok már itt tudják, hogy többre hivatottak a szerény, láthatatlan életnél, ami itt várna rájuk. Kikerülve Coco varrónőként kezd dolgozni, míg Ninette kalapszalont nyit. A testvérek karrierje egyre feljebb ível, míg divatdiktátor név nem lesz a Chanel.

Várható megjelenés: nyár végén jön magyarul

Miért várós?

• Chanel most felkapott téma lett, jól illik a trendbe ez a kötet is.
• Nem életrajzi, csak igaz történet alapján. Már a fülszövegből kiszúrtam, hogy más, mint az életrajzban.
• Ez egy jó sztori, átdolgozva is érdekel.
• A divatról is szívesen olvasok.
• Legyek csajos? A magyar borító is szép.

Jövő felé mutató, diktatórikus, számítógépes, rejtélyes.

Jao Bai professzor szaktekintély a mesterséges intelligencia kutatásban. Az idős, kínai férfi megkapja az államtól az engedélyt, hogy egy konferencián a világnak beszéljen az eredményeiről. Így akarták felvidítani: egy küldetésben elhunyt az egyetlen fia, és az elméje tompítása nélkül gyógyszeresen nem lehet kezelni a depresszióját, így alternatív megoldást kerestek. Még szinte be sem fejezte a beszédét, a titkos szolgálat le is csap a férfira, amiért elmesélte, milyen génmódosított ikreket segítettek a világra. Aki ért hozzá, nem csak azt vehette le abból, hogy az AIDS ellen védettek a született kicsik, de az emberi intelligenciába is belenyúlhatnak így. Kína lezár, a tudósnak nyoma sincs, így egy amerikai Tomas Noronha segítségét kéri, aki az egyetlen nyugati, aki az utóbbi 10 évben beszélt a professzorral. Azonban Noronha nincs felkészülve arra, mennyire előrehaladott már a tudomány.

Emlékszem, amikor az első J.R. dos Santos regényeket elkezdték magyarul is megjelentetni. Természetesen a da Vinci robbanása után, ezt is Dan Brown pótlékként igyekeztek köztudatba hozni. Még az is megvan, mekkora sokk volt az első kötetet olvasni. Mert ez bizony nem kalandregény, sokkal inkább elméleti és ismeretterjesztő.

Ez igaz a Halhatatlan történetére is, amely a mesterséges intelligenciák, az emberiség jövőjének témáját járja körbe. A regény jelentős része, majdnem az egész arról szól, hogy Noronha gyors fejtágítót kap abból, hol jár már a tudomány és mi a jövő képe. Mellette nagyon kicsi az a rész, amikor Jao Bai körül valóban zajlanak az események, és csak a végére érkezik meg egy kis valódi, regényes cselekményvezetés.

A történet felépítése is inkább egy iskolai előadásra emlékeztet. Weilmann magyaráz a történész Noronhának, rajta keresztül nekünk a téma sok-sok ágazatáról. Végigveszi, milyen területeken vannak már ott az intelligens gépek. Orvoslás, közlekedés, pénzügy, és hosszan lehet sorolni. Kifejti, ez milyen hatással lesz/van az emberi társadalomra és gazdaságra. Különösen döbbenetes, ahogy nem egyszer egybecseng azzal, amit már tapasztalunk. Pl. az emberi munkaerő leváltása a gépire.

Hosszan szó van az emberi evolúcióról is, ami különben ugyanazt mondja, amit a már emlegetett Dan Brown is az Eredetben. Az emberi test egyre inkább gépiesedik, és jön a cyborgok kora. Csak éppen Santos messzebb elmegy. Azt még kicsit emésztem is, ahogy a szuperemberek és a mesterséges intelligencia kezd majd egybemosódni nála. (Az nem teljesen tiszta, minek szuperember, ha majd egyszerűen a mesterséges intelligenciát építjük be, illetve az kiváltja az embert majd minden területen.)

Kína államát érdemes még kiemelni. Orwell se nagyon álmodhatott rosszabbat ennél.

De az egész könyv nagyon gondolkodtat: tömény, és bár érthetően van megírva, nem informatikusok is megérthetik, kell odafigyelés olvasás közben. Az, hogy kinek mennyire mond újat? Azért tudunk ebből sok mindent, Big Data és az elnökválasztások, stb. csak itt össze van szedve, rendezve és kihangsúlyozva. Noronha visszatérő meghökkenései egy ponton már irritáltak, de át lehetett ezen lendülni.

A végén így furcsa, amikor valóban regénnyé válik, Jao Bai akcióba lendül, és történni is kezdenek dolgok. Nem sok, de azért lehet regényként eladni. Azt meg inkább nem ragozom, mennyire kevés szerep jut az egészben a főszereplőnek. Noronha már bejáratott figura, aki ide rácsodálkozni érkezett több mindenre.

Sokféleképpen megfog, néhol megijeszt, de regényként nehezen szerethető kötet.

Majd elfelejtettem: vannak utalások a 9. részre, az Életjelre. De amennyire kell ismerni, itt elmondják. Nem olvastam, de anélkül is simán értettem ezt a sztorit.

dos Santos: Halhatatlan – Mint sci-fi: 50% az ismeretterjesztés benne van, átfogó és alapos, regényként kevésbé jó.

Szubjektíven: 55% érdekes volt, sok mindenre rámutat és tetszett, hogy belegondolva ijesztő.

Barátnős, hétvégi kirándulós, eltűnő, kiderülő titkos.

Négy barátnő készül a téli szünetben egy közös nyaralásra. Az amszterdami lányok egyike gazdag, és a családnak az Ardennekben van nyaralója, amit pár napra megkapnak. A négyes nekivág, de már a kezdetektől nagy a feszültség a társaságban. A félénk, csendes Kim féltékeny, mert pontosan látja, hogy a legjobb barátnője, Abby, egyre inkább hanyagolja az új lány kedvéért. Abby már az első nap a barátját hiányolja: amióta összejött Casperrel, vele tervezi a jövőt és nagyon szerelmes. Feline beteg, fáj a torka, de a betegség mögött valami egészen más rejtőzik. Pippa sem könnyíti meg a helyzetet, aki szívesen szurkálódik a lányokkal, megtudja a titkaikat és ha a saját érdeke úgy kívánja, zsarolja is őket. Az erdei házban aztán a titkok elkezdenek kiderülni, és mire a lányok észbe kapnak, már kevesebben is vannak. Mi történik? Valaki vadászik rájuk?

A divatos, kortárs ifjúsági regények leginkább romantikusak, ha van is mellette fantasy elem, vagy valamilyen más zsánerből színezet. Ezért is tudom értékelni, amikor találok egy olyat, amiben a romantika a mellékes színezet és valami mást kínál a regény.

A holland írónő az Álnokban elsősorban thrillert írt. Négy lányt hoz közel, akik későn veszik észre, mekkora veszélyben vannak. Feszült thriller, hiszen mi olvasóként többet látunk, és amíg a játszmában levő lányok azt hiszik, hogy minden rendben van, mi pontosan tudjuk, hogy szépen sorban áldozatok lesznek. Izgalmas, ki következik és hogyan. A Tíz kicsi indián ugorhat be Agatha Christie-től, csak fiatalabbaknak és lényegesen kevesebb vérrel.

A kötet hangulatát fokozza, hogy a tett mögötti indítékot és a tettes személyét nem ismerjük. Ettől ijesztőbb, ahogy egy névtelen árny sorra vadássza le őket. Wallis de Vries annyira rejti a személyét, hogy egyszerűen nem lehet rájönni. Ahogy a lányok történeteiből többet megtudunk, tippelni lehet. Csak éppen ez az a típusú thriller, amikor a helyes megoldás előkészítés nélkül robban az arcunkba. A tettes személye meglepő, és csak a nagy leleplezéskor fedik fel az indítékait. Általában ilyenkor írom azt, hogy jobban szeretem, ha logikusan le van vezetve, ki és miben ármánykodik. Ennek a regénynek azonban van valamije, ami ezt kiváltotta.

Hiszen ez ifjúsági regény is, és a thriller mellett kamasz lányok problémáit, kapcsolatait is boncolja. Négy lány, négy teljesen más karakter és problémakör. Nagyon csalóka az a felszín, mennyire jó barátnők. Féltékenység és ármányok vannak, amelyeket fokozatosan bont ki a szerző. Egy kivétellel mindenkinek megvan a maga személyes pokla, amit nem fed fel a többiek előtt. Az a maradék egy meg nagy ármánykodó, szociopata vonásokkal. Az eltűnések nélkül is robbannak a hétvégén.

A szerelmi konfliktuson át a barátság témakörén át a családi problémákig felmerül itt minden. A szerző váltogatja a lányok között a fókuszt, és a maga fejezetében mindenki álcája mögé belátunk. Annyira mások, hogy több típusú olvasó is megtalálhassa azt a személyt, azt a problémát, amivel tud azonosulni. A megoldások nem feltétlenül tökéletesek, és nem egy rózsaszín happy end születik, de ezt is tudtam értékelni. Ha már a thriller vége enyhített és nem olyan kegyetlen, mint egy felnőtt regényben lehetne, legalább a személyes szálak nem lettek kilúgozva.

Könnyen olvasható, és a lányok közti váltások dinamikussá is teszik.

Határozottan tetszett és kedvet kaptam a szerző másik megjelent regényéhez is.

Wallis de Vries: Álnok - Mint YA thriller: 85% fordulatos, a thrilleres események mellé kamaszgondok hangsúlyosak.

Szubjektíven: 75% a vége gyengébb, a válaszok nem tetszettek: vagyis az elkövető és az ok.

Az emberi elme végtelen útvesztő, könnyű eltévedni benne. (Hart: Obscura)

Íme, a leghasznosabb tanács, amit adhatok, öcskös, mindig készülj fel minden eshetőségre, mert az élet már csak ilyen: hajlamos gonosz tréfát űzni az emberrel! (Musso: Most!)

És a tortában van valami különleges. A szeretet nyelvén beszél. Édes nyalánkságot ígér. Olyan, mint egy gyors ölelés. A tortákat karácsonyra, születésnapra, ünnepekre sütjük. És esküvőkre. Boldog napokra. Ezért szeretek annyira tortát sütni. A világnak több boldogságra van szüksége. (Caplin: Egy szelet torta Brooklynban)

Miért érzem magam úgy, mint egy hatvanas évekbeli kémregényben? – kérdezte Pine, és körülnézett. – Ó, James Bond! Hol vagy most, amikor szükségem lenne rád? (Baldacci: Az irgalom útja)

Az érzelmek jönnek-mennek – irányíthatatlanok. Így aztán nincs értelme aggódni miattuk. Végül is az embereket a tetteik alapján ítélik meg, így volt ez már a kezdetek kezdetén is. (Sparks: Az utolsó dal)

– Hallod, Hulk, hozzád egyáltalán nem passzol az íj – röhögött éppen Rick.
(…)
– Na, megszólalt Frodó – bokszolta finoman vállba Ricket a fiú. – A gyűrűt hol hagytad?
– Bedobtam Hole irodájába. Ott mindig olyan forró a helyzet – válaszolta Rick (Fróna: Démonok közt)

A megbánás sosem visz előre. (Springer: A rózsaszín papírlegyező esete)

Sokan élnek boldog kapcsolatban, de a szerelem valóban megnyitja a szívünket, és így könnyebben megsérülhetünk. De megéri kockáztatni, mert rengeteg csodálatos dolog jár együtt azzal, ha valaki szeret, és valakit szeretnek. (Caplin: Egy szelet torta Brooklynban)

Hogy milyenek vagyunk, azt azok diktálják, akiknek elég hatalmuk van ahhoz, hogy megmondják, milyenek legyünk. (Baldacci: Az irgalom útja)

A jó szomszédság záloga a jó kerítés. (Dabos: Visszaverődések viharában)

– Nem gondoltam, hogy magának van lelkizős oldala is – kuncogott Megaira. – Eddig főleg a marcona énjét mutatta!
– Mindenkinek több arca van, kölyök – mondta a férfi, aztán váratlanul megpörgette a lányt. (Fróna: Démonok közt)

Kisvárosi, nyomozós, családi.

Franz Eberhofer szülőhelyének rendőre. Korábban dolgozott Münchenben is, de a társa és egy pedofil elleni fellépés hazavitte. Az apjával és a nagyanyjával él, rendszeresen sétáltatja kutyáját, szereti a hasát és időnként összebújik az őrs egyik titkárnőjével. Csendes életét a bátyja látogatásai törik meg, akivel vetélkednek az apjuk elismeréséért, és aki rendszeresen a nőügyeivel borzolja az öccse kedélyét. Most éppen egy román nő van mellette, aki minden alkalmat megragad, hogy kikezdjen a férje öccsével. A községben is változnak lassan a dolgok: egy házat megörököl egy kanadai szépség, akire a rendőr is felfigyel, nem csak szakmai okokból. Egy család tagjai tragikus események során, különös módon halnak meg, miközben eladták a családi birtokot. Franz bűnügyet sejt és nyomozni kezd, hiába nézik a felettesei túlbuzgó képzelgőnek.

Az a helyzet, hogy még nem tudtam eldönteni, mennyire kellene komolyan venni ezt a sorozatot és a főszereplőjét. Humoros vagy inkább krimi, csak sok komédia elemmel? Kell még legalább egy kötet, hogy eldöntsem.

Maga Franz alakja is zavarba hoz. Az első benyomásom az volt róla, hogy pontosan olyan, amilyennek a főnökei gondolják. Túlbuzgó és nem éppen a tények érdeklik, beképzel dolgokat és jó szándékkal, de a bajt keveri. Aztán megfordult a fejemben, hogy Franz nem is rossz rendőr, jók a megérzései. Szóval, még nem döntöttem. Szimpatikus is, nem is. Emberi, hibákkal és egyéni vonásokkal. Pozitív, ahogy kötődik a családjához, a munkamorálja. Nem szerettem a szerelmi életét, vagy a bátyjához való viszonyát. Pozitív szereplő, ő a regény hőse, de nagyon nem tudtam azonosulni vele.

A krimi. Nem az a fajta, amit szeretek. Sokáig az sem biztos, hogy van ügy, nem csak Franz képzel bele dolgokat a helyzetbe. A módszerei is olyan esetlegesek, és gyakran inkább a humor dominál, nem a komoly munka. Mégis, mit lehet arra mondani, amikor a magánnyomozó barátjával nyomon vannak, és pont olyan hotelbe mennek, ahol melegek szoktak megszállni, és mindenki párnak nézi őket?

De legalább az ügy szépen kisimul, és a végére Rita Falk szépen összeköti a pontokat. Amilyen komolytalan addig, a kötet második felére már jobban éreztem magam a történetben. Még abban is érzek pozitívumot, hogy Franz emberként is dilemmában van az üggyel: amikor már látszik, hogy olyan eredmény jön ki, ami nem fog tetszeni neki, viaskodik magában, hogy képes legyen valóban meglátni és felderíteni az esetet.

Sok-sok mellékszereplőt mozgat a szerző, és nagyon sokan – majdnem mindenki – kap komikus vonást is a jellemében. Papa, aki Beatles függőségben szenved, és a fia legszívesebben szétlőni a lemezeit – ki is költözött előle a disznóólba, amit lakássá alakít. (Ez már önmagában komikus és borzalmas egyszerre. Ólban lakni…) A kuponokat gyűjtő, süket nagyi. A báty, aki veszi a nejeket jobb szó híján. Emberiek, egyediek, csak velük is úgy vagyok, hogy taszítanak is. Szélsőségesek nekem? Még ezen is merengek majd.

De az is lehet, hogy csak Rita Falk humora nagyon más, mint amit értékelni tudok. Ami poénos elem, én inkább kiakadtam rajta az egész köteten át. Ez abszolút szubjektív, nekem egyszerűen nem ez vicces. Lehet, hogy ez zavart végig? Könnyen lehet.

Nem egyszer volt olyan érzetem, mintha A mi kis falunk krimi verziója lenne, amiben Stoki nyomozgat. Csak ez német vidék és Stoki neve Franz. Tényleg nem tudom, hogy tetszett.

Falk: Télikrumpligombóc – Mint krimi: 65% humoros elemek bőven vannak benne, a szereplők is komikusak. Könnyed.

Szubjektíven: 50% még nem nagyon tudom hova tenni. A krimit kevesellem, nem humorom.