Nagyon könnyű magunknak hazudni, mert erre senki nem hívja fel a figyelmünket. Senki nem fogja azt mondani: várj csak, ez nem igaz. Talán van egy halk hangocska a lelkünk mélyén, amely az éjszaka sötétjében megszólal, de könnyű semmibe venni, különösen, amikor felkel a nap, és újra beindul az élet. A napunkat kitölti a munka, a család, a barátok, a hobbik, a társasági élet, és hamarosan már egyáltalán nem halljuk azt a hangot. (Marshall: Három apró hazugság)

Káprázatos borítók gyakran üres oldalakat takarnak. (Whelan: Egy év veled)

– Csak kolonc lennék, Atticus? – kérdezte. – Komolyan?
„Ess térdre, és csússz a hasadon! Most”
– Nos…
„Nem jó! Megbuktál!”
[…]
„Oké, feküdj le, és ajánld fel neki a torkod! Nem, várj, úgy a kutyák adják meg magukat. Tudom már! Add neki a pénztárcád!” (Hearne: Beszorítva)

Egy dolog jobb, mint királynak lenni… irányítani egyet. (Brubaker: Mars mentőakció)

Nem kell szörnyetegnek lenni, hogy bántsuk egymást. Szentnek sem, hogy szeressük. (Herman: Az elemésztő homály)

Ó, drágám! Egy napon majd megérted, hogy a szaval csak szavak. Tudnak sebezni, de gyógyítani is. (McGee: Királyi élet)

Nem érti, hogy ha egész életedben szemfedőt viselsz, azzal csak állandósítasz egy hazugságot, amelyet sosem látsz a saját szemeddel? (Malerman: Malorie)

A civakodás remek találmánya a szerelmi életnek, mert utána mindig sokkal édesebb a turbékolás. (Böszörményi: A Barnum-rejtély)

– Mi az a PR-os?
– Olyasmi, mint a vén görög szofisták, akik addig játszottak a szavakkal, amíg el nem hitted, hogy a fent az lent van. A PR-osokat azért fizetik, hogy elhitessék az emberrel, hogy egy rakás szar a talajtermékenységre fordított befektetés. Professzionális hazudozók.
– Á! – Manannan arckifejezése megvilágosodott. – Politikusok?
– Nem, okosabbak, és kevésbé pitiánerek. Ők adnak tanácsot a politikusoknak. (Hearne: Beszorítva)

Deadpool. Tökéletes keverék: vicces, izgalmas, eredeti. (Scott: Bizalom)

Ebben az életben semmi sincs örökké. De aki szeret valakit, és akit valaki viszontszeret, meglelheti a maga meseországát.
Bármi és bárhol legyen is az. (Whelan: Egy év veled)

– Magyar lányok! – nevetett fel Forster a fejét csóválva. – Micsoda gyönyörű, ravasz boszorkányok maguk!
– Vigyázzon barátom, mert az ily szavak nálunk már flörtnek számítanak – mondta Emma –, és ha ezt meghallja a húgom férje, nyomban párbaj lesz a dologból!
– Akkor hát tekintsük úgy, hogy gyönyörűnek csupán kegyedet neveztem – kacsintott Emmára kölkös pimaszsággal a Pinkerton-ügynök –, Mrs. Ambrózynak pedig kizárólag a „ravasz boszorkány” titulus jár! (Böszörményi: A Barnum-rejtély)

Atticus, azt hiszem, Alfred Hitchcock szelleme kísért minket. Először a keselyű, most pedig két hatalmas holló tart felénk. (Hearne: Beszorítva)

A jövő itt van, és aki a legtöbbet ígéri érte, viheti. (Brubaker: Mars mentőakció)

Romantikus, kórral szembenéző, életutat választó.

Ella megnyeri a Rhodes-ösztöndíjat, amivel az Oxfordra megy egy évre. Pontos tervei vannak: ezzel a régi álmát váltja valóra, közben besegít a kedvenc politikusa kampányába, és ha hazatér, az lesz a főállása. Csak azzal nem számol, hogy megismeri itt Jamie-t. A fiatalember tartja a lány egyik óráját, és a kezdeti ellenszenv hamar valami másba csap át. Barátság extrákkal – a lány azonban fokozatosan rádöbben, hogy több is ez barátságnál. Neki fontos a fiú, és nehéz lesz hátra hagynia, ha letelt a tanév. Jamie egy titkot őriz, és Ella egy ponton rádöbben, mi az. Akkor már sokkal többről szól a történetük, mint egy tanévnyi szerelemről. Jamie folyamatosan harcol az életéért, Ella pedig küzdene vele. A fiatalember azonban nem akarja, hogy Ella bármit is feladjon érte.

Töprengtem, hogy álljak neki írni erről a regényről. Eltöri az ember szívét? El. Romantikus regény? Az. Van benne egy nagy törés, ami után már nem egy tucat romantikus történet, miközben mégiscsak az.

A regény első fele a YA románc. Adott a két fiatal, akik tele vannak jó tulajdonsággal. Fiatalok, dögösek, okosak és rajongva szeretik a maguk területét. A kampányok Ella vérében vannak, míg Jamie a versekkel él. Az nagyon sablon, ahogy Jamie a lány agyára megy, de ennek ellenére nem tud neki ellenállni, és simán belemegy egy viszonyba.
Whelan itt még azzal próbálkozik, hogy megismerjük Ella évfolyamtársait és baráti hálót sző a lány köré. Csak éppen itt is megvan, amit nem szerettem. Ahogy Jamie és Ella közül hiányzik a szerelem és a szenvedélyt sem találtam hitelesnek, ezeknél a diákoknál a beszédstílusok nem tetszett. Oxfordi diákok, mindegyik nagyon okos és a maguk területén kiemelkedőek. Órákon így is beszélnek. Más színtereken meg az IQ esik vagy 40 pontot. Vissza a középiskolába, vagy még lejjebb. Hogy van az, hogy az egyik percben latinul idéznek, és fennköltek, utána meg olyan ordináré a beszédük, hogy fáj olvasni? Ez volt az egyik olyan dolog, ami nagyon bökte a szemem a regényben.

Aztán jön a nagy törés. Jamie titka. Halálos beteg, amit mindenki elől igyekszik rejteni. Végstádium, ritka rák. Ella megtudja, és innentől egyszerre van benne az önfeláldozó szerelem, a közös küzdés – vagyis valamilyen szinten a tipikus nagy szerelmes téma. Plusz Ella köre kikerül a fókuszból, már csak szerelmes regény, amiben Ellának és Jamie-nek jut hely, legfeljebb a fiú szülei kerülnek még többször elő.
Ami miatt ez mégis más, a reménytelensége. Ettől szomorú az egész. A szerelem nem győz le mindent, és Jamie tulajdonképpen azért küzd, hogy ami még van neki, azt megélhesse és a maga szabályai szerint mehessen el. Whelan ad nekünk egy nem rózsaszín befejezést, itt nincs happy end, de azért nem is papírzsebkendőt nyom a kezünkbe a zárlathoz.

Ez most önellentmondás lesz, de ez egyszerre tetszett is, meg húzta le nekem a könyvet. Mert az jó, hogy nem kell a rózsaszín szemüveg, és nem mesét kapunk, csodás gyógyulással. Azok a végek rosszabbak. Csak éppen annyira igazságtalannak érzem, hogy valakinek ez a sors jut. Okos, helyes, gazdag, szeretik és van mit adnia, mégis a halál les rá minden sarokban, és nincs menekvés. Vagyis, ez a vég jobban tetszik, mintha meggyógyulna, mert igazibb, de annyira sajnálom is és szomorú vagyok miatta.

Ezek után talán nem lesz meglepő, hogy Jamie karaktere volt a szimpatikus. Őt eladta a tragédiája. Ella sokkal halványabb, és nem tetszett, ahogy a munkáját itt megmutatták. Nem igazán derül ki mit csinál, és az is olyan gyerekes, amikor a nagy tippet adja a szenátor asszonynak. Érezni, hogy az csak bele van nyomva, hogy legyen valami, ami visszacsábítja a lányt az Államokba. Már maga az, hogy beleegyeztek, hogy az óceán túlfeléről dolgozzon… hihetetlen.

Összefoglalva, nagyon sajnáltam Jamie-t, és így egyszerre jó is, meg fájdalmas is a regény vége. Ella halvány, a szerelmi szál hirtelen és utáltam, ahogy a baráti köre beszélt. Nem tudom azt mondani, hogy tetszett a regény, de megérintett. Letört.

Whelan: Egy év veled - Mint romantikus: 70% több egy tipikus szerelmi történetnél, bár klisét így is bőven használt.

Szubjektíven: 55% így a jobb a vége, a cselekménye – de azért szomorú. Plusz, a beszédmód.

5: Keyes: Született királynő – a négy részes sorozat utolsó részében jutunk el addig, hogy valóban küzdenek, eldől a világ sorsa. Ebben van a legtöbb esemény, és messze ez a legizgalmasabb. Kiderül, mit jelent a jóslat, küzdenek fegyverrel és mágiával, míg szerelmi szálak is szövődnek a szereplők között.

4: Lebbon: AVP Armageddon – a Harag háborúja trilógia is a zárlatra érkezik el a csúcsponthoz. Az alien hordák, az emberek és a Predator törzsek összecsapnak, de a háború mellett sorsfordító döntéseket is kell hozni. Egyesek mindent feláldoznak, mások a végsőkig küzdenek, és a különféle csoportok céljai is kiderülnek.

3: Taylor: A rémálmok múzsája – bár ezt a kötetet is lehetett volna sűríteni, szépen elosztja a konfliktusokat és a kalandokat. Miközben az isten ivadékoknak maguk közt is rendezni kell az ellentétjeiket, egy új és veszélyes ellenség közeledik feléjük. A múlt sebeit be kell gyógyítania, hogy képesek legyenek szembenézni a jövő veszélyeivel.

2: Black: A gonosz király – Jude alkut kötött, és királyt csinált Cardanból. A színfalak mögött azonban Jude irányítja a tündért, és az uralkodói terhek nem könnyűek. Jude majd megszakad, miközben a tündér sem könnyíti meg a dolgát. Szabadulna a béklyóból, miközben taszítják és vonzzák is egymást a lánnyal. Van esély nagy szerelemre, de szörnyű végre is.

1: Butcher: Dresden-sorozat: Harry Dresden kalandjairól el lehet mondani, hogy egyre jobbak és jobbak lesznek. Visszatérő, karakteres mellékszereplők szórakoztatnak, miközben a világról és annak sokféle lakójáról is egyre többet megtudunk. A vámpírok társadalma, a mágusok tanácsának működése, a tündérek közti háborúk, Harry küzdelmei, hogy visszakapja a szerelmét. Butcher egyre növeli a téteket, ás úgy tűnik, ötlettel is bírja. Magyarul 8 kötetnél tartunk, angolul 17 van, így még van is mit várni.

Kalandos, mágikus, új druidát avató, érzelmeket tisztázó.

Atticus végre kiképezte Granuaile-t, már csak a földhöz kell kötnie, és hosszú évszázadok óta először két druida járhat majd a Földön. Csak éppen az egyetlen hely, ami alkalmas a kötésre, az Olimposz lábánál van, ahol akad egy isten, aki nagyon szívesen kibelezné Atticust. Most azonban kénytelen kockáztatni, a helyszínre érkeznek és megkezdik az érzékeny mágikus beavatkozást. Közben menekülnek, harcolnak – csak egy téma van, amit Atticus igyekszik elkerülni. Granuaile már feszegeti, mi is van közöttük a tanár-diák kapcson túl. Atticus addig képtelen erre gondolni, amíg a nő nem lesz druida, és nem tudja megvédeni magát. De balszerencséjére egy másik isten is bejelentkezik, hogy a világvégével riogasson: Loki.

Kedvet kaptam elővenni a korábbi köteteket is. Most nagyon abban a hangulatban sikerült olvasnom, amikor vevő voltam a humorára. Jókat vigyorogtam rajta, még kalandos is és a magánéleti szálak is haladnak végre.

Ez különben megint egy olyan sorozat, aminek olyan 'sűrűn' jönnek ki az új részei – de legalább kijött, örülök ennek is!!! –, hogy sikítani tudnék egy ez történt korábban fejezetért. Az viszont nincs, így kapaszkodok a cselekménybe beletett mankókba. Szerencsére annyi akad benne, hogy annak visszahozza az emlékeit, aki olvasta a korábbi részeket. Új olvasók: az aktuális kalandot érteni fogják, Hearne pontosan körvonalazza most mit és miért csinálnak, legfeljebb zavaró lehet a korábbi kalandokra az utalás, de azok nem úgy részei a cselekménynek, hogy az aktuális kaland megértéséhez kellenének.

Fantasy, egy jól kitalált világgal. Mitológiák szövik át, és a klasszikus görög-rómain túl bőven kapunk viking mitológiát és keltát is. Szépen összeáll, jól van felépítve, és vannak a szerzőnek nagyon eredeti ötletei. Az idő szigetek például ilyen, ha én is inkább szomorúnak találom őket, mint Granuaile, nem csodának, mint Atticus.

Közben egy kalandregény is, amiben sokan vadásznak főszereplőnkre. Így bőven akad harc, menekülés és minden ehhez köthető részlet. A görög részek tetszettek is, a skandináv mitológiába visszaugrást és a Fenrir elleni harcot éreztem összecsapottnak. Ahhoz képest, hogy az micsoda egy farkas, könnyen ment. Mondjuk, sejtem, hogy az még csak alapozás…
Közben épül Atticus és Granuaile kapcsolata, és szerettem is, hogy Atticus szemszögén keresztül nincs ez túlírva. Ez nem egy romantikus regény, de annyi szerelem és évődés van benne, hogy nőként is jól szórakoztam rajta némi románcra igénnyel.

Ha már szórakozás. Atticus és Granuaile (ha elég sokszor leírom, talán nem kell mindig puskáznom – azt hittem, az ázsiai nevek a legrosszabbak, de az írek is feladják a leckét) mellett itt van Oberon, aki talán a kedvenc szereplőm lett. Ennek a kutyának van humora, józan világlátása és szereti a Gyűrűk Urát! Jó barát, hűséges, és nagyon egyet tudtam vele érteni, amikor arról beszél, hogy az emberek túlbonyolítják a szerelmi életüket. A romantikus regényekbe gyakran érzem én is így, így Oberon szívemből szólt. De emellett nagyon sok vicces beszólást kap, és Hearne egyenrangú szereplővé írta a többiekkel.

Kicsit talán epizódnak éreztem ezt a regényt – van ugyan önálló kaland benne, és kicsit megy előre a cselekmény egésze is – de már most előkészíti, hogyan tovább. Nincs semmilyen lezárás, csak az aktuális kaland után máris jöhet a következő.
Mivel a kötetben van a következő részből pár oldal, nagyon remélem, hogy jönni is fog magyarul is. Olvasnám tovább a druidák kalandjait.

Hearne: Beszorítva – Mint fantasy: 90% egyedi és humoros hang, kalandos cselekmény, kedvelhető szereplők.

Szubjektíven: 95% szerettem a történetét, a szereplőket és a kapcsolataikat, bejött a humora.

• Európa: A zongorista - történelmi, dráma
• Vinton: Sosem látott férj - történelmi romantikus
• Klett: Best of Crime Stories - krimi, nyelvtankönyv
• Gabo: Isten harcosai - történelmi fantasy
  • Érkezés a sötétségbe - sci-fi
• Animus: A hableány halála - krimi
• Fumax: A Fehér lovag átka - képregény
• Menő: Felelsz vagy mersz - ifjúsági
• Agave: A végső igazság - sci-fi
  • Elvesztek Párizsban - történelmi, kémregény
  • Tízezer ajtó - fantasy
• General Press: A remény napjai - történelmi romantikus
• Könyvmolyképző: Gonosz mélység - YA fantasy
  • Sötét, magányos átok - YA fantasy
  • Merit nélkül - romantikus
• 21. Század Kiadó: Nem vagyunk már gyerekek - kortárs, női
  • A könyvkötő - disztópia, fantasy

Március

22. Sándor: Meddig jössz - kortárs/női 5

23. Rowling: Az Ickabog - meseregény 4

24. Malerman: Malorie - disztópia   4

25. Marshall: Három apró hazugság - thriller 3

26. Böszörményi: A Barnum-rejtély - történelmi krimi 4,5

27. Brubaker: Mars mentőakció - képregény 3

      Herman: Az elemésztő homály - YA fantasy 3,5

28. Scott: Bizalom - YA 2,5

      McGee: Királyi élet - YA strandkönyv 3,5

Lassan jön a tavasz. A héten se volt olyan érzésem, hogy ki kell szabadulnom a természetbe és élvezni a napfényt... Legalább könyvben volt pár élményem.

Kamaszos, szerelmes, ármánykodó, rangos.

A függetlenségi háború megnyerése után Washington Amerika királya lett. Ennek következményeképpen a forradalmak sehol sem robbantak ki, így pl. Franciaország is királyság maradt, ahogy a Romanovok is még orosz cárok. A Királyság most nagy váltásra készül: Beatrice hercegnő lesz az első királynő a történelmükben. A lány élete a kötelességről szól, és elvárják, hogy eszerint válasszon férjet is. A tökéletes jelölt is megvan Teddy személyében, csak éppen a lány a testőrébe lett szerelmes. Az iker fiatalabb testvérei feje is a szerelem miatt fő: Jeff herceg egy közrendű lányba, Ninába szerelmes, miközben kékvérű exe, Daphne vissza akarja őt szerezni; Samantha hercegnőnek meg pont az a Teddy kellene…

Guilty pleasure kamasz olvasmánynak kiváló: gazdagok és szépek élete a köbön, pazar díszletek között, és a legfőbb gondja a szereplőknek a szerelem és a viszálykodás. Csak azt sajnálom, hogy ennél szerintem ebből többet is ki lehetett volna hozni belőle…

Szóval, értitek. Itt aztán minden akörül forog, ki kit szeret titokban és nyíltan mit játszik meg. Mindhárom hercegi sarj a happy endért küzd, és egyiknek se tűnik úgy, hogy sok esélye van.
Váltott szemszögből van elbeszélve a történet, így minden fontos szereplő fejébe beleláthatunk. A szerző nő, így ez a lányokra vonatkozik. Érzelmesek, manipulálnak, hisztisek, vagy éppen a végtelenségig visszafogottak és elnyomottak – szinte vártam, Bea mikor robban. De egyelőre túl jól nevelt ehhez…

Kamaszként jobban tetszett volna, amikor a Gossip Girl könyveket olvastam és néztem a sorozatot is. Daphne – Jeff – Ethan sztoriban abszolút megláttam a Blair – Nate – Chuck háromszöget. Kavarásban, érzelmi játszmákban hozza a könyv a kötelezőket.
Csak éppen, már kinőttem a kamaszkorból és most kezdek belefáradni a zsánerbe.

Kezdjük csak azzal, hogy a szereplők nagyja borzalmasan naiv! Jeff úgy van vezetve, mint egy pincsi kutya. Az nem veri csak át, aki nem akarja. Nina megszerzi a srácot, akit mindig imádott és ilyen könnyen feladná a harcot? Bár McGee igyekszik megértetni, hogy tört össze a szíve és miért cselekszik így, akkor se bírtam, ahova a történet végére kilyukad.
De a szereplők többségére igaz, hogy nem tudtam őket megkedvelni. Még Sam a leginkább életre való – Bea túl tökéletes kell, hogy legyen. Jeff túl léha és felelőtlen. Daphne be van állítva minden rossznak, a nagy intrikusnak. Egyoldalúak. Sam egy fokkal színesebb, mert ő lázadozik és keresi a helyét a világban.

Aztán itt ez az alternatív világ, aminek már az alapja inog. Ok, nem történelmi regény, de Washingtonnak mégis hogyan lett örököse? Utalnak rá, hogy ugyanaz a felesége ebben a verzióban is. Nekik meg nem volt közös gyerekük! Akkor, mégis, hogy lehetnek a szereplők George Washington egyenes ági leszármazottai?
Annyira érdekelt volna, milyen ez az alternatív világ. Az európai királyi házak, vagy éppen Amerika királyságként. Annyit tudtam csak kihámozni, hogy hercegségre lett osztva – Bea ilyen családok fiai közül kellene, hogy férjet válasszon. Ennyi! Még csak az sem derül ki, mi lett a rabszolgasággal. Mert itt nem volt Észak és Dél. Vannak nekik még rabszolgáik? Vagyis, a világábrázolás egy nagy nulla.
Nem tetszett az sem, hogy csak a tárgyaikban látszik minimálisan, hogy napjainkban játszódik a történet. Néha elővesznek egy mobilt, autókat vezetnek és repülőgépre ülnek. Ha ezeket levesszük, simán lehetne kosztümös is.

Vagyis: van egy érdekes ötlete a szerzőnek, de nem használja ki. Beéri azzal, hogy szimpla szereplőket szerelmi sokszögekben és ármányokban mozgat. Kamasz guilty pleasure, szórakoztató a maga módján – nekem már nem annyira.

McGee: Királyi élet – Mint strandkönyv: 70% lehetőségekkel teli az alap, de nem bontja ki, marad a szerelmi téma.

Szubjektíven: 55% egy-egy ötlet tetszett benne, de a cselekmény túlzottan romantika körüli.

Kamaszos, szerelmes, traumát feldolgozó.

Edie 17 éves kamaszlány, aki pont egy olyan boltba sétál be este nasiért, amit kirabolnak. Rá is fegyvert fognak, és csak egy srácnak, Johnnak köszönheti, hogy nem lett nagyobb baj. A lány azonban nem bír a megszokott életében maradni, iskolát vált. Nem segít az sem, hogy egykori legjobb barátnője szenzációt csinálna az esetből, és magukra szabadítaná a sajtót. Pont oda kerül, ahova John is jár. Aki egyszerre imádott és hírhedt figura: drogos múlt miatt balhésnak tartják, de annyira helyes, hogy a lányok megvesznek érte. A közös élmény barátokká teszi a párost, de persze többről kezd szólni a történetük, főleg, amikor a szex is képbe kerül. John ugyanis képtelen elviselni a gondolatot, hogy Edie mással jöjjön össze, de azt sem képes kimondani, hogy szerelmes a lányba.

Legjobban azzal fognám meg, hogy ebből már kinőttem. Nagyon kamasz hősnőnk van, aki nagyon kamaszos első nagy szerelmet kap és nekem hihetetlen az egész történet. Pedig lehetett volna tragikusabb, és érzelmileg jobban összerakott is, de leginkább a szerelmi szálra koncentrált. Ennyi meg kevés a boldogságomhoz.

Kezdjük talán azzal, hogy a történet Edie nézőpontjából van megírva. Ő meg annyira tipikus kamaszlány, hogy az már húzza az idegeim. Nagyon érzelmes, és nagyon sokszor nyavalyog. Ehhez hozzájön, hogy az önbizalma közelít a nullához, és komolyan nincs kibékülve az alakjával sem. Maga a stílus sem tetszett, ahogy megnyilvánul a lapokon, és a személyisége sem. Ő pont az a kamaszlány, akit akkor írnak, ha az átlag kamaszlányokat akarják megfogni az írók. Kicsit duci, kicsit magányos, de persze az álomherceg jön érte fehér lovon…
De legjobban az zavart, hogy volt itt egy olyan trauma, amit értelmesen is meg lehetett volna írni. A PTSD, meg ahogy a barátnője beáldozta őt a hírnév hajszolása közben. De Edie nem esik át semmilyen fejlődésen, gyógyuláson. Jön John és a szerelem és máris minden rózsaszínű.

John karakterével hasonló gondjaim vannak. Ő kap egy problémás családot, bűnöző testvéreket, és neki is ott a drogos múlt. Ehhez képest mi már egy megjavult srácot látunk, aki maximum azért küzd, hogy mások is higgyék el, hogy már nem balhés srác. Ez a váltás a semmiből jön, pedig most zajlott. Csak épp megírva nincs, mindössze a végeredmény, a kamaszlány álom John.
De maga John karaktere is vérszegény. Mit tudunk meg róla azon túl, hogy rákattan a hősnőre és milyen helyes?

Azt tudtam díjazni, hogy azért barátok előbb lesznek, mint szerelmesek. Van egy minimális fejlődési íve a kapcsolatuknak, ami egészen addig működik, hogy képbe kerül a szex. Barátoknak jobbak voltak, mint párnak. Akkor volt témájuk, hihetőbb íve annak, ahogy hol távolodnak, hol közelednek egymás felé. Onnantól kezdve, hogy kimondják, szeretik a másikat, túl mesebeli lett az egész. Minden akadályt legyőznek, és együtt készülnek a jövőjükre. Az a barátsággyűrű is a végén… Fogadnék, ha nem gimnazista hősöket ír Scott, hanem egyetemistákat, az eljegyzési gyűrű lett volna.

Romantikus regény, így nem kellene azon fanyalognom, hogy tényleges cselekmény sincs benne elég, de tényleg nincs. Az elején és a végén van egy feszültebb helyzet, igazi veszély, különben a tipikus középiskolás és szerelmes gyötrődés.

Nekem ez most nem tetszett. Se a cselekmény, se a főszereplők, se Edie stílusa. Csalódás volt.

Scott: Bizalom – Mint YA: 50% érzelmesen megírt történet olyan hősnővel, akivel lehet azonosulni. Tipikus.

Szubjektíven: 25% nem szerettem a hősnőt és a regény stílusát sem, ebből nőttem már ki.

Malerman: Malorie

Miután az intézet lakói megbolondulnak, Malorie fogja a gyerekeket és elmenekülnek. Egy tanyán lelnek otthonra, és az anyjuk mindentől távol tartja őket. Tom azonban elmenne, feltalál dolgokat és kísérletezne, hogy tudnak az emberek újra látni. Amikor egy népszámláló itthagyja a papírjait, a nagyszüleik nevét találja meg Olympia és Tom. Malorie képtelen nyugton maradni, tudnia kell az igazat és elindulnak.

A vak vonatot veszik igénybe – Malorie itt is fent hagyja a szemkötőt. A gyerekek nem akarják, Tom ki is megy levegőzni. Itt megtalálják olyanok, akik egy olyan városba invitálják, ahol kísérleteznek és már nem kötik le a szemüket. Malorie utána menne, de rátámadnak és lelökik a vonatról. Olympia utána megy, és együtt indulnak Tom megmentésére. Olympia már el meri mondani, hogy neki nem kell kötő. Ő látott már lényt is, rá nincs hatással.

A városban Tom tesztelheti a találmányát, egy szemüveget. Azzal kérik, hogy nézzen rá egy lényre. Megteszi, és működik. Mire az anyja ideér érte, már tudják, hogy ez az esélyük. Malorie megtalálja itt az apját, kibékül a fiával és elfogadja a változást. Gary, akivel végez és így lezárja a múltat.

Marshall: Három apró hazugság

A végére minden hazugság kiderül. Olivia rájött, hogy a fia és a nevelt lánya viszonyba kezdtek. Féltette a fiú zenész karrierjét, így azt hazudta nekik, hogy féltestvérek. Daniel ezért jött össze másik lánnyal, és Sasha ezért akart bosszút.

Valóban történt erőszak is, de a lány hazudott. Daniel öccse erőszakolta meg, de megfenyegette, hogy azt kell mondania, Daniel volt – mindig féltékeny volt a bátyjára, tönkre akarta tenni. Miatta feküdt le Daniellel a lány, majd hazudott róla később.

Sasha megerősítette az erőszak történetét bosszúból.

A végére a hazugságok kiderülnek, és 10 év után megpróbálják rendezni a kapcsolataikat. Sasha mindenkit elveszít: felismerik mennyire önző, hazug dög, még Daniel is elfordul tőle. Az öccse mehet börtönbe, és Daniel kérheti, hogy vegyék elő az ügyét és mondják ártatlannak. Az anyjával is sikerül kibékülnie.