Kamaszos, szerelmes, traumát feldolgozó.

Edie 17 éves kamaszlány, aki pont egy olyan boltba sétál be este nasiért, amit kirabolnak. Rá is fegyvert fognak, és csak egy srácnak, Johnnak köszönheti, hogy nem lett nagyobb baj. A lány azonban nem bír a megszokott életében maradni, iskolát vált. Nem segít az sem, hogy egykori legjobb barátnője szenzációt csinálna az esetből, és magukra szabadítaná a sajtót. Pont oda kerül, ahova John is jár. Aki egyszerre imádott és hírhedt figura: drogos múlt miatt balhésnak tartják, de annyira helyes, hogy a lányok megvesznek érte. A közös élmény barátokká teszi a párost, de persze többről kezd szólni a történetük, főleg, amikor a szex is képbe kerül. John ugyanis képtelen elviselni a gondolatot, hogy Edie mással jöjjön össze, de azt sem képes kimondani, hogy szerelmes a lányba.

Legjobban azzal fognám meg, hogy ebből már kinőttem. Nagyon kamasz hősnőnk van, aki nagyon kamaszos első nagy szerelmet kap és nekem hihetetlen az egész történet. Pedig lehetett volna tragikusabb, és érzelmileg jobban összerakott is, de leginkább a szerelmi szálra koncentrált. Ennyi meg kevés a boldogságomhoz.

Kezdjük talán azzal, hogy a történet Edie nézőpontjából van megírva. Ő meg annyira tipikus kamaszlány, hogy az már húzza az idegeim. Nagyon érzelmes, és nagyon sokszor nyavalyog. Ehhez hozzájön, hogy az önbizalma közelít a nullához, és komolyan nincs kibékülve az alakjával sem. Maga a stílus sem tetszett, ahogy megnyilvánul a lapokon, és a személyisége sem. Ő pont az a kamaszlány, akit akkor írnak, ha az átlag kamaszlányokat akarják megfogni az írók. Kicsit duci, kicsit magányos, de persze az álomherceg jön érte fehér lovon…
De legjobban az zavart, hogy volt itt egy olyan trauma, amit értelmesen is meg lehetett volna írni. A PTSD, meg ahogy a barátnője beáldozta őt a hírnév hajszolása közben. De Edie nem esik át semmilyen fejlődésen, gyógyuláson. Jön John és a szerelem és máris minden rózsaszínű.

John karakterével hasonló gondjaim vannak. Ő kap egy problémás családot, bűnöző testvéreket, és neki is ott a drogos múlt. Ehhez képest mi már egy megjavult srácot látunk, aki maximum azért küzd, hogy mások is higgyék el, hogy már nem balhés srác. Ez a váltás a semmiből jön, pedig most zajlott. Csak épp megírva nincs, mindössze a végeredmény, a kamaszlány álom John.
De maga John karaktere is vérszegény. Mit tudunk meg róla azon túl, hogy rákattan a hősnőre és milyen helyes?

Azt tudtam díjazni, hogy azért barátok előbb lesznek, mint szerelmesek. Van egy minimális fejlődési íve a kapcsolatuknak, ami egészen addig működik, hogy képbe kerül a szex. Barátoknak jobbak voltak, mint párnak. Akkor volt témájuk, hihetőbb íve annak, ahogy hol távolodnak, hol közelednek egymás felé. Onnantól kezdve, hogy kimondják, szeretik a másikat, túl mesebeli lett az egész. Minden akadályt legyőznek, és együtt készülnek a jövőjükre. Az a barátsággyűrű is a végén… Fogadnék, ha nem gimnazista hősöket ír Scott, hanem egyetemistákat, az eljegyzési gyűrű lett volna.

Romantikus regény, így nem kellene azon fanyalognom, hogy tényleges cselekmény sincs benne elég, de tényleg nincs. Az elején és a végén van egy feszültebb helyzet, igazi veszély, különben a tipikus középiskolás és szerelmes gyötrődés.

Nekem ez most nem tetszett. Se a cselekmény, se a főszereplők, se Edie stílusa. Csalódás volt.

Scott: Bizalom – Mint YA: 50% érzelmesen megírt történet olyan hősnővel, akivel lehet azonosulni. Tipikus.

Szubjektíven: 25% nem szerettem a hősnőt és a regény stílusát sem, ebből nőttem már ki.

Malerman: Malorie

Miután az intézet lakói megbolondulnak, Malorie fogja a gyerekeket és elmenekülnek. Egy tanyán lelnek otthonra, és az anyjuk mindentől távol tartja őket. Tom azonban elmenne, feltalál dolgokat és kísérletezne, hogy tudnak az emberek újra látni. Amikor egy népszámláló itthagyja a papírjait, a nagyszüleik nevét találja meg Olympia és Tom. Malorie képtelen nyugton maradni, tudnia kell az igazat és elindulnak.

A vak vonatot veszik igénybe – Malorie itt is fent hagyja a szemkötőt. A gyerekek nem akarják, Tom ki is megy levegőzni. Itt megtalálják olyanok, akik egy olyan városba invitálják, ahol kísérleteznek és már nem kötik le a szemüket. Malorie utána menne, de rátámadnak és lelökik a vonatról. Olympia utána megy, és együtt indulnak Tom megmentésére. Olympia már el meri mondani, hogy neki nem kell kötő. Ő látott már lényt is, rá nincs hatással.

A városban Tom tesztelheti a találmányát, egy szemüveget. Azzal kérik, hogy nézzen rá egy lényre. Megteszi, és működik. Mire az anyja ideér érte, már tudják, hogy ez az esélyük. Malorie megtalálja itt az apját, kibékül a fiával és elfogadja a változást. Gary, akivel végez és így lezárja a múltat.

Marshall: Három apró hazugság

A végére minden hazugság kiderül. Olivia rájött, hogy a fia és a nevelt lánya viszonyba kezdtek. Féltette a fiú zenész karrierjét, így azt hazudta nekik, hogy féltestvérek. Daniel ezért jött össze másik lánnyal, és Sasha ezért akart bosszút.

Valóban történt erőszak is, de a lány hazudott. Daniel öccse erőszakolta meg, de megfenyegette, hogy azt kell mondania, Daniel volt – mindig féltékeny volt a bátyjára, tönkre akarta tenni. Miatta feküdt le Daniellel a lány, majd hazudott róla később.

Sasha megerősítette az erőszak történetét bosszúból.

A végére a hazugságok kiderülnek, és 10 év után megpróbálják rendezni a kapcsolataikat. Sasha mindenkit elveszít: felismerik mennyire önző, hazug dög, még Daniel is elfordul tőle. Az öccse mehet börtönbe, és Daniel kérheti, hogy vegyék elő az ügyét és mondják ártatlannak. Az anyjával is sikerül kibékülnie.

Kamaszos, örökséges, mágikus, baráti társaságos.

Négy Ösvény mágikus kisváros. Négy család alapította, akik mágikus képességekkel rendelkeznek, de cserébe ide vannak kötve és őrizniük kell a Rengeteg szörnyetegét. A jelenlegi örökösök kamaszok: Justin, akire mindenki felnéz, és titkolja, hogy nem sikerült a beavatása, nincs különleges képessége – húga viszont a kártyáival a jövőbe lát. Harper, aki elbukott, a Homályban rekedt négy napra, és elvesztette egy karját is. Isaac, aki pusztító erőt örökölt. A negyedik örökös, Violet most tér először haza – az anyja elmenekült innen, és a másik lánya halála után jött haza, bár lányát nem avatta be, mi várja itt. Justin tudja, hogy bár ereje nincs, valamit tennie kell, mert a Homály erősödik, emberek halnak meg. Violet lehet a kulcs – a lány és anyja érkezése fel is kavarja az állóvizet. Hatalmi és mágikus harc indul.

Korrekt sorozatkezdet, van benne ötlet, de elsősorban YA regény és nem fantasy. De lehet ez még jobb, látok rá esélyt, mert a világa izgalmas.

A képességek, ahogy a városnak egyszerre védelmezői és rabjai, a szörnyeteg, akit még nem érthetünk pontosan, micsoda is ő. Ezek mind tetszettek benne – főleg a szörnyetegben látok lehetőséget. Herman megadja még a kellő nyitottságot, hogy ne tudjuk, ki is ebben a történetben az igazi gonosz. Valóban rém volt, akit el kellett zárni, vagy a családok azért tették, hogy mágiát szerezzenek? Van még kérdés, amire érdekelnek a válaszok, és ez jó.

A mágiához kapcsolódóan kalandok is akadnak a regényben. Violet mágikus beavatása, ahogy a fiatalok elkezdik kutatni, hogy mi történt korábban, mit tehetnek ők most. Majdnem mindenki egy titkos szervezetbe is belecsöppen, és nagyban megy a titkos ármánykodás a négy család között. Ezt is lehet még fokozni, ráadásul egyes képességek miatt igencsak gyilkos harcok lehetnek.
Csak éppen az ifjúsági, ami megint lefáraszt. A négy főszereplő szerelmi élete és keservei közel olyan fontosak, mint a küzdelmük a szörnyeteggel és a családokkal. Van egy szabály: a családok tagjai nem lehetnek együtt. Ha összejönnek, gyerekük lesz, a képességek kioltják egymást, és elvesztik a mágiát. Ennek ellenére Harper és Justin között erős a szikra, amit alaposan elnyomnak magukban, de a többieknek nyilvánvaló, hogy mi feszül közöttük igazán. Ehhez jön hozzá, hogy Isaac és Violet is szerelmes lesz – csak éppen olyanba, aki másba szerelmes a négyesen belül. (Direkt nem mondom el, ki kibe. Mivel Isaac és Violet is biszex, nem is olyan egyszerű ráérezni.)
Szerencsére nem a szerelmi életük a fő gondjuk, a szerző eléggé helyen tudja tartani, hogy aki éppen élet-halál harcot vív mágiával, nem azon fog merengeni, hogy 'szeretlek, te is szeretsz, miért nem vagyunk együtt'. De értem, ifjúsági, kell az érzelem is benne.

Mennyire vannak más kamasz kérdések benne? Leginkább a megfelelési kényszer. Ahogy a gyerek meg akar felelni a szülőjének, és egy ponton ezért meghasonlik. Mert ahogy felnő, látni kezdi, mit kellene változtatni. De ehhez lázadni kell, és itt még nem tart minden szereplő. Ez is egy lehetőség, mi lehet még itt.

A karakterek szerethetőek, bár egyszerűek. A kötelességtudatuk és a szerelmi vágyaik határozzák meg őket, Violet esetében ehhez jön hozzá a gyász. A szülők közt pedig a hatalomvágy lesz nagy motiváció.

Annak ellenére, hogy a szerelmi szálai nagyon nem tetszettek, ifjúsági fantasynak elég kalandos, és látok még benne lehetőséget. Érdekel a folytatása is.

Herman: Az elemésztő homály - Mint YA fantasy: 75% korrekten alapozza a világot, elég kérdést hagy a folytatásra is.

Szubjektíven: 60% kicsit sokallom a kamasz vonalat, de a szörnyet és a családokat bírom.

Hősös, harcoló, idegen világos.

Amerika Kapitány a SHIELD igazgatójaként egy titkos csoportot hoz létre, melyek az emberek szeme elől rejtve keresik a vészhelyzeteket és hárítják el azokat. Több egykori harcostársát beszervezi, de új embereknek is ad esélyt. Még akár olyanoknak is, akik korábban a rosszfiúk csapatát erősítették. Az egyik tag, Sharon több is a számára, mint harcostárs, a magánéletben is párost alkotnak. Most éppen rejtélyes koronák nyomában járnak, melyekkel magát a Sötétséget lehetne visszahozni a világba. Meglepődnek, hogy nem csak egy, több korona létezik, és kezelniük kell a helyzetet. A csapat egyik fele a Földön, a másik a Marson néz szembe az ellenséggel, aki képes a Titkos Angyalok agyát is átmosni a megfelelő eszközzel.

Röviden: sovány. A történet, a cselekmény bonyolítása, a karakterek és az akciók is. Mindegyikből lehetett volna több is. Talán az is közrejátszik, hogy a Fumax kiadványoknál megszoktam, hogy egy-egy ciklust adnak ki egyben, így ez a történet önmagában érthető, csak rövid és nem elég összetett.

Az kevésbé zavar, hogy korábbi események jelentik az alapját. Az elején ezek össze vannak foglalva, így lehetett érteni annak olvasása nélkül is. Szabadon használja a karaktereket is, különféle világok tagjaiból áll össze az Angyalok stábja. Meg különben is, akkora nagy a Marvel univerzum, hogyha minden egyes kötetet és történetet ismerni akarnék, egy élet nem lenne elég, hogy visszaolvassam őket.
Az viszont zavart, hogy senki sem egyéniség. Sok új és régi karaktert mozgat, de egyikük sem jellegzetes vagy/és kimagasló. A képességeiket leszámítva alig lehet megkülönböztetni őket. Bátrak, nagy harcosok, a jó ügy harcosai. Ok, ez egy akciómenet, de akkor is nagyon felszínesnek éreztem, ahogy a szereplők jelen vannak. Van, akik kapcsolatban élnek egymással, ami itt kerül némi csókolózásban, semmi a kapcsolat mélységéből. Vagy, az egyiküket az egyik korona agymossa, tesz szörnyűségeket, és az egész el is lesz felejtve, ahogy lekerül a korona. Különösebben még lelkiismeret-furdalása sem lesz.

Nem vagyok oda a lelkizésért, pláne egy képregényben, de itt annyira egysíkú mindenki, hogy valami kellett volna. Legalább egy kis teret adni a szereplőknek, hogy ne csak a megszokott sablonokat játsszák újra. A nagy hősök, akik mentik a világot – de mellettük kik ők?

A cselekmény sem olyan, amivel jól elvagyok. Nincs igazán nyomozás, csak akció követ akciót. Filmen talán izgalmasabb lett volna, elnézegettem most is, de különösebben nem tudtam belemerülni, ki ver kit éppen.

Poén sem volt annyi, hogy az feldobja és eladja. Pedig, ha már akció, akkor egy-egy jól megválasztott egysoros tudta volna növelni a tetszési indexem. Deadpool is azokkal adja el magát többek között, de ezen angyaloknak az sem jutott.

Végül, a grafika. Nagyon plasztik. Nem néz ki rosszul, de azt sem mondanám, hogy jól. Olyanok a figurák, mint a GI Joe katonák. Drabálisak nem egyszer, és olyan érzetet keltettek, mintha gyurma vagy inkább játékfigurák lennének. Néha a fogakat kivillantó mosolytól a hideg futkosott a hátamon. A fogakat nagyon nem találták el.

Ez lesz a végszó: többet vártam a kötettel. Legalább egy jobb cselekményt, nem csak akciókra épülő kémakciót. Itt viszont csak egymás verését kaptuk, meg egy szálat, amin majd haladhatnak tovább az események.

Brubaker: Mars mentőakció - Mint képregény: 50% akciómenetként működik, de a cselekmény, a karakterek is sekélyesek.

Szubjektíven: 45% a futottak még kategória. Nem túl szép, nem túl izgalmas, de nem is fájt.

A Kossuth Kiadónak fut most egy szerzői sorozata Híres nők címmel.

Amit eddig olvastam belőle, nekem tetszett, így egy kis címösszerakó játék következik a sorozat köteteivel, hátha más is kedvet kap valamelyik részhez.

Rakd össze a sorozat köteteinek címét!

1: Maria Callas                                      A: és a szerelem illata

2: Amrita Sher-Gil                                 B: és a szerelem dala

3: Frida Kahlo                                       C: -

4: Madame Picasso                              D: -

5: Edith Piaf                                          E: Bécs Múzsája

6: Alma Mahler                                     F: és az élet színei

7: Coco Chanel                                    G: és a szerelem eleganciája

8: Grace Kelly                                      H: a díva

Megoldás: Tovább!

Cirkuszos, beépülős, nyomozós, nővéres.

Emma szenved vidéken, és ezt az apja is észreveszi. A húgához küldi Budapestre, ahol éppen a Barnum társulat érkezése tartja izgalomban a fővárosiakat. Emma számára ez azért is fontos, mert a barátnője a társulat tagja. Meg is döbben, amikor levelet kap, hogy kerülje messze a cirkuszt és ne látogassa meg az asszonyt. Mili és Richárd is bajt szimatolnak, de mivel a báró még gyógyulófélben van a sérüléseiből, a lányoknak kell beépülni, és kideríteni, mitől retteg Emma barátnője. Mili, Emma és Márika a cirkuszban aztán nem egy titokra bukkannak, és Emma új hódolói is okoznak kellemetlen/kellemes perceket a társaságnak. Tolvajok és rejtélyek, vőlegény-jelöltek feltűnése közepette a nővérek mindent kiderítenek.

De jó volt visszatérni a sorozat világába! Most is gyorsan beszippantott, és igazán különleges helyszínt is kaptunk benne – a kedvelt szereplők visszatértéről nem is beszélve.

Így kell értelmesen folytatást írni. Nem egy zárt történetbe erőszakolt bele a szerző valami újranyitott konfliktust, hanem előtérbe hozta azt a szereplőjét, akinek a sorsa még nem volt elrendezve. Így Emma jön, lát és megleli a boldogságát és jövőjét.

Közben megkapjuk mindazt, amiért a sorozat szerethető:
Kalandos és korrekt krimi szálakat hoz, miközben történelmileg is hiteles. Most is kapjuk a sok lábjegyzetet, hogy mi is lássuk, mennyire a tények köré írta a cselekményt a szerző. A Barnum tényleg volt itt, és nem kevés forrást használt fel Böszörményi, hogy olyannak lássuk, amilyen lehetett.
A történelmi hangulat erős. Nem csak a cselekmény, az olyan részletek, mint a régi elnevezése a tereknek és utcáknak, a ruhaneműk, hanem nyelvében is megidéz egy másik korszakot. A szereplők beszéde úgy régies, hogy az nem zavaró vagy elavult. Hanem egy plusz szín, ami a világépítés része.
(Azon lehet merengeni, hogy olvasás közben kizökkent-e egy-egy értelmezendő mondat vagy kifejezés. Mivel annyira része a világnak, olyan hangulata van, így ezt nem tudom negatívan értékelni. Talán kicsit nehezebb így olvasni, de plusz élményt nyújt.)
A szereplők is hozzák a formájukat. Nagyon bírtam Richárd kitöréseit a betegágyból, de a kedvencem Márika és az ő színes megjegyzései lettek. Nagy karakter az a lány, és most is övé a legjobb beszólások. Továbbra is nagyszívű, talpra esett és szimpatikus.
Romantikus, de a századelő stílusában. Visszafogott, gyakran inkább csak sejtetett és nem kimondott dolgokból kell olvasni. Anno Mili és Richárd között is élveztem a sorok közti érzelmi feszültséget, most Emma kap hasonlót, csak gyorsabban eljutunk a lánykérésig.
Humoros, nyelvezetében és szituációkban is. A mohamedán udvarló minden megjelenése mulatságos, és Márika is mosolyogtat.

Talán csak maga a Barnum Cirkusz, ami engem azért taszít. A freak show szinte undorít. Böszörményi nem ezeket a dolgokat emelte ki, de mivel ez az egyik olyan téma, amitől borzadok, nekem ez is sok volt. Nem fogom megérteni, az embereket miért érdekelték az ilyen testi torzulások, és hogy lehetett őket szenzációkként eladni. Számomra a cirkusz másról szól, így hiába éreztem korrektnek a rajzolt cirkuszi képet, rosszul éreztem magam benne.

Most majd érdeklődve várom, visszatér-e a szerző még e világba. Szerintem vagyunk páran, akik a Richárd – Mili közös nyomozásokat is szívesen olvasnánk, pláne, ha Márika is belefolyik a dolgokba…

Böszörményi: A Barnum-rejtély – Mint történelmi krimi: 80% történelmileg alapos, szórakoztató, jó folytatás és önálló sztori is.

Szubjektíven: 75% maga a Barnum lök kicsit messzebb, de továbbra is alapos, gondos munka.

Cím: Vándorok

Szerző: B.E. Belle - többkötetes magyar írónő, aki romantikus történeteket ír sorra, amelyekben nagyon gyakran megjelenik a tánc is.

Műfaj: romantikus, női

Cselekmény: Vivien táncművész volt, akinek egy törés összezúzza az álmait és a karrierjét. Az egyetlen értelmes cselekedetnek az tűnik, ha elutazik Spanyolországba és megismeri az apját. Itt azonban egy szenvedélyes cigányasszony ad új értelmet az életének, aki elkezdi a flamenco világába bevezetni a nőt. Csak éppen az asszony fiába beleszeretni tiltott lenne...

Várható megjelenés: tavasszal, várhatóan májusban

Miért várós?

• Még mindig reménykedem, hogy lesz egy inkább táncos, mint romantikus regény Belle-től.
• Butaság, de tetszik a borító.
• Ahogy a flamenco is.

Régi titkot körbejáró, baráti körös, kamaszos, féltékenykedő.

Egy kisvárosba új család érkezik. Zenészek, szépek és vonzóak. Apa, anya, két fiú és egy nevelt lány. Ellen a vonzáskörükbe kerül, és a lány, Sasha a legjobb barátnője lesz nagyon hamar. Ám mindent felbolygat, amikor a nagyobb fiút azzal vádolja a baráti kör egyik tagja, hogy megerőszakolta. Daniel börtönbe kerül. 10 évvel később, a büntetés letelt, Daniel felbukkan a környéken. Sasha eltűnik, és Ellen aggódni kezd, mi van, ha Daniel elkezd bosszút állni azokon, akik börtönbe juttatták. Már a börtönből is írt nekik, és hazugsággal vádolta a lányokat. Ellen kénytelen szembenézni a korábban történtekkel, a maga szerepével, és feltenni-e a kérdést, helyesen döntött-e 10 éve.

Az ellenszenvem nem a regénynek szól, inkább a cselekményének és annak a három kis hazugságnak, ami a címbe is belekerült. Annyira irritál, amikor valaki ártatlanul szenved és még rendes kárpótlást sem kap! Ez egy ilyen regény.

A cselekmény két idősíkon játszódik, váltott nézőpontban. Egyrészt, a jelenben vagyunk, amikor Ellen a barátnőjét keresi és nyomozgat Daniel után, akit gyanúsítottként kezel. Emberekkel beszél és egyre paranoiásabb. Ez a sík tetszett jobban, mert itt vannak meglepetések. Ahogy a nő látni kezdi, ki milyen igazából, és sokan hogyan csapták be magukat a múltban. Lassan, de az igazság felszínre kerül.
A másik síkon a múltba megyünk vissza, amikor kamaszlányok barátkoztak, szerelmesek lettek és végzetes hazugság hálóba ragadtak, aminek áldozatai is lettek. Ez egy kamaszos, bulváros vetület, aminek rosszat tett az is, hogy eleve tudjuk, mire megy ki a játék. Már a regény elejéből tudjuk, milyen ítélet fog születni a bíróságon. A jelen kiegészítéseként lehet érdekes, hiszen a múltban látjuk, mit élt át Ellen, mit gondolt. A jelenben pedig jönnek az olyan tények és infók, ami miatt a múltat át kell értékelni, ha az nagyon nehéz is.

A végére kapunk egy elég nagy csavart, amikor kiderül, kik voltak a regény nagy intrikusai. Az némileg dob rajta, de mégsem tetszett a vég. Nem éreztem úgy, hogy a felelősök elég büntetést kapnak, és az áldozatok sem olyan szinten kapnak elégtételt, ami járna nekik. Tudom, nincs tökéletes igazság, de itt sokan és annyit szenvedtek, hogy nagyon nem érzem egyensúlyban a mérleget és ez lehúzta a könyv utóízét.

A végét leszámítva kényelmes a tempó, és a történet nőies is. Sokalltam a kamasz szálakat, a sok érzelmet és féltékenységet, miközben egyes érzelmi rugókat mégsem vesézett ki a szerző. A kis kamasz szerelmek és bosszúk itt vannak, de a negatív és káros érzelmek mélyére nem jutunk el. A regény gonosza miért lett olyan féltékeny és pusztító? Ameddig elmegy, azt nem indokolja egy kamasz féltékenység. Vagy csak simán szociopata és fogadjuk el ezt?
De Ellen és Sasha kapcsolata is megér egy misét. Sasha részéről érthető, mit jelentett neki ez a kapcsolat, mire használta. De Ellen megszállottsága… miközben fiúk tetszettek neki, és heteroszexuális kapcsolatai voltak, nem egyszer az ötlött fel bennem, hogy valójában Sasha a szerelme. Ahogy féltékeny a kapcsolataira, ahogy tapad rá, az már beteges volt.
Elméletben Olivia kiemelt karakter még, de neki nagyon sovány a története. Az anya, aki hinni akar a fiában, de meginog. A múltban neki is volt egy hazugsága, ami tragikus folyamatokat indított be, de ezt leszámítva inkább elszenvedője, mint alakítója az eseményeknek. Daniel és az öccse, Nicholas halványak és alig jellemzettek hozzájuk képest.

Szövegében, cselekményszövésében is női thriller. Egyszer el lehetett olvasni.

Marshall: Három apró hazugság - Mint thriller: 55% női nézőpontú, érzelmekkel operáló regény, idősík-ugrásokkal feldobva.

Szubjektíven: 50% a hősnőt nem szerettem meg, és a vége sem tetszett. Nagyon nőies is lett.

Családot egyben tartó, útra induló, szabályokkal túlélő.

Malorie a gyerekekkel a Vakok Iskolájában kezdett új életet. Itt sem enged fel, szigorúan ragaszkodik a szabályaihoz, és szemkötővel éli az életét. Amikor itt is az emberek megőrülnek, Malorie fogja a gyerekeit és elmenekül. Hármasban töltik a következő 10 évet, szigorú szabályokat betartva. Tom azonban 16 éves korára kíváncsi a világra, találmányai vannak és egyre inkább elege van az anyja paranoiájából. Ő látni akar, próbálkozni és kiszabadulni. Olympia igyekszik összebékíteni őket, egyre kevesebb sikerrel. Amikor egy népszámláló papírjain Malorie ismerősök nevére bukkan, rászánja magát az újabb útra a kamaszokkal. Odakint aztán mindenkinek szembe kell néznie a démonjaival, legyenek azok valósak vagy a fejükben létezők.

Az alapművet szerettem, és most még barátkozom azzal, hogyan folytatta Malerman a történetet. Van benne ötlet is, de kicsit több az, ami nem tetszett most benne.

Ami megvolt:
1: a világ fojtogató volta. Továbbra is sok a kérdőjel, és nem érti senki, mi történt a világgal és mik ezek a lények, mit akarnak. Ez félelmetes. Ugyanakkor nagyon emberinek érzem, ahogy az emberek belefásulnak a félelembe is, és próbálnak szabadabban élni, próbálkoznak megoldást találni. Malerman ezt a családon belül is leképezi: Tom, aki szabadulna. Malorie, aki ragaszkodik minden szigorú szabályhoz. Olympia, aki próbál híd lenni köztük.
2: ötlet a cselekményben. A vak vonat alapelve még akkor is tetszik, ha most éppen nagyon eszembe jut róla a Snowpiercer barátságosabb verzióban. Egyszerre érzem nagyon ötletesnek, ugyanakkor nagyon ostobának. Azt meg nem firtatom, hogy technikailag hogy áll ez össze. Honnan szedik a mozgáshoz szükséges energiát? Inkább társadalmilag érdekes, hogyan küzdenek a régi életből valamit visszaszerezni.
3: a fő karakterek, főleg Malorie és Tom átérezhető rajza. Az egyik ebben nőtt fel, neki ez a norma és képviseli mindazt, amiért az emberiség vezető fajjá vált. Talán idealizált is a fiú, mert nem csak technikai majdnem hogy zseni, de jól nevelt srác is, akinek még a gyengesége sem igazán rossz tulajdonság. Az, hogy élni akar és próbálkozni, inkább pozitív dolgok. Vele ellentétben Malorie életben maradni és tartani akar, és ezt is megérthetővé teszi Malerman. Főleg az előzmények ismeretében, ami magyarázza, mitől lesz ennyire merev és kemény a nő.
4: még mindig szeretem a stílusát. Gyors, pörgős, hamar lehet haladni vele. Nincs túlírva, amit kell leír, de a vizualitás helyett az érzelmekre, félelmekre és a hangokra teszi a súlyt.

Ami viszont nem tetszett:
1: a túl rózsaszín befejezés. Legyen jó a vége, de itt túl sok mindenre és túl hamar találnak megoldást. Nekem olyan hihetetlen, hogy ami 17 év alatt nem jött össze, most varázsütésre megoldódik.
2: Malorie jelleme. Hiába értem, hogyan alakult ilyenné, és Malerman oda is figyel rá, hogy részletesen megmutassa, mi van a nő fejében, akkor is torz. Főleg, amikor valami miatt engednie kell: túl könnyen fogadja el Olympia titkát, túl könnyen lép át Tom világába a végén és az a majdnem szerelmi szál roppant fura. Talán úgy fogalmaznám meg, hogy amilyen mereven bezárkózott egy felfogás rendszerbe, amilyen kemény és rendíthetetlen volt addig, túl könnyen változik meg a végére.
3: ha nagyon piszkálom a leírt dolgokat, logikailag sok minden nem akar összeállni. A már emlegetett vonat működése csak egy a sokból. Gary visszatérése. Olympia hogyan jöhetett rá, hogy ő immunis? De igyekszem nem gondolkodni ezeken, akkor jobban élvezem a regényt.
4: talán az is, hogy már elmúlt az újdonság varázsa. Annyira nem bővül a világkép, hogy új legyen a történet. Már nem olyan ijesztő a vakság benne. A gyerekek hallása túl jó ahhoz, és a vonat is biztonságosabbnak tűnik, mint a csónak korábban.

Bár kissé csalódtam, azért nem bánom, hogy olvastam. Szórakoztató volt, ha ezen nem is tudtam úgy megijedni, mint az első részen.

Malerman: Malorie - Mint disztópia: 65% már nem új. Kisebb a feszültség, alig bővül a világa, Malorie megosztó.

Szubjektíven: 70% tetszett Tom és Malorie szembeállítása, azért még hangulata is van.