Túlerővel szembeszálló, mágikus, háborús, fejlődő.

Edrin végre hazatérhetett, és a mágus azon dolgozik, hogy egyetlen rossz oldalra tévedt varázshasználó se maradjon, aki felelős volt a korábban történtekért. Azonban háború közeleg, és a klánok ragaszkodnak hozzá, hogy Edrin vezesse a mágusokat, akikkel együtt hadba vonulnak. A férfinak így szembe kell néznie az anyai nagyanyjával, aki egyszer már majdnem feláldozta a férfit az istenének. A nagyanyja azonban csak egy baj a sok közül: a közeledő erők sokkal hatalmasabbak és gyilkosabb erők birtokosai, mint bárki is gondolhatta volna. A világ legidősebb mágusa egy parazitával kiegészülve rabszolgakánt tartott sereget vezet maga előtt, és a cél, hogy mindenki az ő szolgájuk legyen. Edrin és társai reménytelen helyzetből, túlerővel szembenézve igyekeznek megmenteni a világot, hogy aztán kiderüljön, Edrin olyan zsarnok-e, amitől feltűnése óta félnek a mágusok.

Mivel egy sorozat második része, érdemes megnézni, mennyire kell ismerni az elsőt, hogy érthessük ezt a regényt. Lenne érvem ellene is, mellette is. Tulajdonképpen az első rész konfliktusa lezajlott, azt a csatát megvívták, és ha pár nyitott szál maradt is, az a történet véget ért. Most egy másik háború, másik istenféle indul a szereplők ellen, ez egy új történet.

Viszont, hoznak onnan magukkal kapcsolatokat, mágikus tárgyakat – minimális utalások vannak, mi az és mi a története, de természetesen egy egész regényt pár mondat nem pótol ki.

Ami ennél is fontosabb, hogy az előző rész megadta a mitológia alapjait. Sajátos mágikus rendszer jellemzi ezt a regényvilágot – most Johnston tágítja, több mindent megtudunk és megérthetünk, de az alapokat nem véletlenül rakta le korábban. Nem lehetetlen összeszedni a dolgokat innen, de sokkal gördülékenyebb, ha az első kötetet is olvastuk.

Bár általában erre lyukadok ki, de azért leírom ide is: el lehet olvasni ezzel kezdve a történetet, de sokkal nagyobb élmény, ha valóban 2. résznek olvassuk!

A cselekmény rengeteget fejlődött. Izgalmasabb, kalandosabb és nagyobb volumenű eseményeket kapunk. Korábban az volt a bajom, hogy egy epikus fantasy alapjait rakja le a szerző, de a cselekmény nagyon kisszerű maradt. Akkor minek a monumentális világ és a hitrendszer, az összetett mágia? Azért, hogy ez a rész ilyen lehessen. Itt megjönnek a tétek és a nagyságrendileg súlyosabb események. Háború zajlik, véres csatákkal, sokféle összecsapással. A mágikus és a test-test elleni küzdelmek is itt vannak, miközben Johnston átfogja a háború egészét is. A konkrét csatajelenetek nem sokszor kötnek le, itt izgalmasak és pörgőek voltak, faltam az oldalakat.

Talán azért is, mert annyira sokféle sors és történet bontakozik ki. Vannak, akik olyan butaság miatt vesznek oda. Mások hatalmas, hősi önfeláldozással adják az életük valami nagyobbért. Nagyon sok karaktert megkedveltem, és nem csak a hősök közül. De ez egy olyan helyzet, amikor a zsiványok is megmutathatják, mit érnek igazán. A középpontban pedig ottvan a zsarnok mágus, Edrin Walker.

Már nem annyira antihős, mint korábban. Ő egy jó ember, aki nem tudja magáról, hogy milyen értékei vannak. Küzd a családjával és az előítéletekkel, amelyek azért érik, mert zsarnok – vagyis, arra van adottsága, hogy bemásszon mások fejébe, és azt hitessen el, amit csak akar, rabszolgává tehet egész tömegeket. Mintha az, hogy ilyen ereje van, arra predesztinálná, hogy valóban megalomán szörnyeteg legyen. Közben kétkedik magában, így folyamatosan van egy dilemma, mennyit tehet még meg, mielőtt szörnnyé válna.

Az egyetlen, amit most nehezményezni fogok, hogy gyakran mocskosabb a szöveg, mint amit a történet alátámaszt. Sok az indokolatlan trágár beszéd.

De különben olyan izgalmas, pörgő a könyv, hogy az bocsánatossá teszi a nyelvezetet.

Johnston: A Megtörtek Istene - Mint fantasy: 95% kalandos és izgalmas cselekmény, erőteljes karakterek, jó világépítés.

Szubjektíven: 95% helyenként funkció nélkül mocskos a szöveg, különben nagyon bejött.

Cím: Visszaverődések viharában

Szerző: Christelle Dabos, ezzel a sorozattal ismert nálunk.

Műfaj: fantasy

Cselekmény: a szilánkok egyre aprózódnak, a világ a pusztulás szélén áll. Az egyetlen esély, ha megtalálják a Másikat és megfejtik az istenek titkait. Ophélie, Thorn és a barátaik újabb kalandra indulnak.

Várható megjelenés: a karácsonyi szezonban, december eleje talán.

Miért várós?

• Egy olyan sorozat zárlata, amit eddig elolvastam és szerettem.
• Már nagyon érdekelnek a válaszok, mi is ez a világ igazán.
• Úgy szeretném, ha a hősöknek lenne egy happy end!
• Izgalmas világa van, és Dabos eddig bírta ötlettel.

Női, átverős, üzletért küzdő, múltat rejtő.

Faye sikeresen elrendezte a dolgokat. Az anyját és a lányát Olaszországban rejtette el, mindenki halottnak hiszi őket, miközben apja és a férje ülnek a meggyilkolásukért. Faye élvezi a gazdagságot, a családját, míg azzal nem szembesül, hogy valaki fel akarja vásárolni és tönkretenni a cégét. Visszaszáll a ringbe, ellenlépéseket tesz, miközben a szerelem is rátalál a vonzó, válófélben levő David képében. A férfinak azonban megvannak a maga titkai, ráadásul Faye volt férje és az apja együtt szöknek meg a börtönből. A szenvedésekkel teli gyerekkor, amit a nő régen maga mögött hagyott, félő, hogy megint tönkretenné az életét. Szerencsére vannak olyan asszonyok, akikre számíthat, és akikkel szembenézhet bármilyen szörnyeteggel, aki szembejön vele.

Két olyan mozgalom is van, amelyek fontosak és kell is a témákkal foglalkozni, de ahol nagyon könnyen át lehet esni a ló túloldalára. A Black Lives Mather és a #metoo. Sem a nem fehér bőrűek, sem a nők nem illetik azt, hogy ezen rajtuk kívül álló jellemzők miatt hátrányosan megkülönböztessék vagy bántsák őket.

Lackberg már Faye első történetében – melyben megszabadult a férjétől és bosszút állt – kijelölte az irányt, nagyon erőteljes a női erő és a nők kihasználása elleni hang a regényben. Ezt fokozza a második részben, annyira, hogy azt már túl soknak éreztem. Nem simán felhívja a figyelmet a helyzetre és együttérzésre késztet, hanem dogmát csinál belőle és súlyosan általánosít.

Vegyük csak azt, milyennek mutatja a férfiakat!

Faye életében kétféle akad belőlük. Az első típus, aki bántja és kihasználja. Szexuálisan, de más értelemben is bántalmazták, igyekeztek tönkretenni. Az apja, a bátyja, a férje, és arról is lehetne mesélni, David milyen játszmát űz. (De az spoiler lenne, így hiába várjátok, hogy elmeséljem, neki milyen vaj van a fején.) A másik típus a toyboy. Szexi, általában fiatalabb pasik, akikkel csak viszonyt vagy egyéjszakás kalandos alakít ki.

A regényből konkrétan azt lehet kiolvasni, hogy minden férfi egy szemét állat, aki bántja a nőket, vagy csak szórakozni akar és a farka vezeti őket egyik viszonyból és kalandból a másikba. Túl egyoldalú az ábrázolás!

Amit akkor is tartok, ha pontosan értem, milyen üzeneteket emel ezzel ki Lackberg. Miért intéz el Faye minden férfit olyan brutálisan, ha ártottak neki? Mert teljesen mindegy, hogy egy tizenéves kamaszfiúról vagy egy közel 40 éves férfiról beszélünk – ha bántja és kihasználja a nőket, fizetnie kell. Miért van Faye-nek annyi viszonya fiatalabb pasikkal? Mert vele mutatja meg Lackberg, hogy a nő olyan lény, aki megélheti és élvezheti a szexualitását.

Érthető, de még ezen a szinten is érzem, hogy átesett a ló túloldalára. Mert azt már korábban is láttuk, hogy milyen viszonyokba megy bele. De most felfedezi az édeshármasokat, és azokkal együtt már elég sok szex bekerült a regénybe, aminek ennyi funkciója nincs.

Nehezen békültem meg azzal is, milyen brutálisra van megfestve Faye gyerekkora. Egyre megterhelőbb és brutálisabb jelenetekbe sodródunk – a nemi erőszak az egyik kriptonitom, arról nagyon nem szívesen olvasok. Itt kellett – ha nem is realisztikusan megírva, de érzelmileg nagyon megterhelően.

Plusz, Faye kezdi elveszíteni a szimpátiám. Egyrészt, prűdebb vagyok, mint ahogy ő megéli a szexualitását, az nekem már túlzó. Másrészt, már gyerekként olyan húzásai vannak, hogy azon merengtem, mennyire szociopata a nő.

Ugyanakkor a regény másik fele, az ármányok és amit az üzleti életből kapunk, még mindig nagyon lekötött. Sodort a regény, csak sok elemével nagyon nem vagyok kibékülve.

Lackberg: Ezüstszárnyak - Mint skandináv krimi: 65% több érzelem és múltbeli titok, erős női üzenet, de erőszakosan.

Szubjektíven: 55% inkább tetszik, mint sem, de egyre ellenszenvesebb Faye és az üzenet is.

Szuperképességes, egykori barátot megmentő, igazsággal szembenéző.

David a Leszámolók vezére lett, amire nem volt felkészülve. Más azonban nincs, és egyértelmű, mit kell tenniük: a professzort visszaszerezni, és így megállítani Fénypontot. Leszámolni Vésszel, az Idollal, aki minden baj okozója végső soron. A kivitelezéssel azonban akadnak gondok. Követik Fénypontot, de képtelenek eléggé a közelébe férkőzni és szembesíteni a gyengeségével, ami megválthatná. Pedig sietniük kell: ha ő végzi be előbb a tervét, a világ leghatalmasabb Idoljává válik, akit már esélyük sem lesz megmenteni vagy megállítani. Ő is vadászik rájuk, és bárki segít nekik, ő is veszélybe kerül miattuk. Közben David a saját félelmeivel is birkózik: Vész neki is adott valamilyen képességet, és csak remélni meri, hogy ez mégsem igaz, és nem lesz belőle Idol, akit elnyel a sötétség.

A szerzővel kissé elfogult vagyok, egy könyvét leszámítva eddig minden nagyon tetszett, amit olvastam tőle. A Leszámolok első része, az Acélszív is megvett magának. Ok, a Tűzlény, a második rész egy kicsit kevésbé volt az, amit vártam, de a Vész megint telitalálat. Nem is nagyon akarok és fogok belekötni, simán örültem, hogy olvashatom.

Viszont, mennyire fogja érteni, aki nem követte a sorozatot? Az alaphelyzet egyszerű. A világban szuper képességű emberek jelentek meg, ők az Idolok. Változatos képességeik vannak, csak éppen van még egy közös jellemzőjük. Mindegyik gonosz. A Leszámolók küzdenek ellenük, és próbálnak megoldást találni. Ennél jobban nem mesélem el az előző kettőt, pedig lenne mit.

A fő cselekményt, hogyan akarják a professzor elméjét visszaadni, és a végén hogy kerülnek szembe Vésszel, lehet érteni. De maga a világ, a karakterek motivációi és a korábban történtek nagyban hozzáadnak az élményhez. Úgyhogy, hiába lehet a fő szálat érteni, mindenkinek azt tanácsolom, az Acélszívvel kezdjen. Megéri.

Ez a kötet is változatos és pörgős, izgalmas cselekménnyel rendelkezik. A Leszámolók egy új városba követik Fénypontot, nyomoznak itt, terveket szőnek, akciót terveznek és hajtanak végre, de van, hogy nekik kell menekülni. A cselekmény tehát pipa, arra egy rossz szót nem lehet találni. Kalandos, fordulatos és még kellő humor is van a sorok között.

A világot Sanderson tovább építi. Nem csak azzal, hogy egy új városba vezet el minket és vázolja a helyi viszonyokat, de a bolygón uralkodó állapotokból is kapunk ízelítőt, ahogy Tűzlény képessége párhuzamos univerzumok sorát is megnyitja. Szórakoztatóan, érthetően tovább épült a Leszámolók világképe.

David révén pedig olyan karaktert is kaptunk, akihez több oldalról is lehet érzelmileg kapcsolódni. Egyrészt, neki kell a vezetőnek lenni, és cipelni az ezzel járó felelősséget és kétkedést, hogy elég-e a feladatra. Másrészt, saját magával is állandóan viaskodik, és rejtett félelmei vannak. A Tűzlény végén elvileg Idol lett belőle, és retteg, hogy valóban ez történt. Érdekes kettősség, ahogy rajong az Idolokért, a szerkentyűk segítségével imádja használni a képességeiket, de az, hogy ez lehet a saját sorsa is, halálra rémíti. Valahol poén az is, amikor a végén kiderül, mit adott neki Vész.

Vész és Tolvajkulcs. Sanderson remekül ért a gyomrosok kiosztásához, maradjunk annyiban. Tolvajkulcs erős Idol, akire vadászik Fénypont és így kényszerű szövetségre lép a Leszámolókkal. Néhol már egészen megkedveltem, egy csibésznek tűnt, hogy aztán… Meglepett a fordulat, de nagyon passzolt. Bírom, amikor egy sztori logikailag is stimmel.

Meg az is bejött, hogy mi a sötétség, hogyan lehet ellene küzdeni. Az egy jó üzenet.

Zárásul talán annyit, hogy a filmjogok már egyszer elkeltek. Megszerettem ezt a sorozatot annyira, hogy előre féljek, mit tesznek vele a filmesek. Mert Sanderson remekül megírta.

Sanderson: Vész - Mint disztópia: 95% zárja a szálakat, akcióval, drámával és humorral is. Nő az univerzuma is.

Szubjektíven: 100% amit vártam, megkaptam. Izgalmas, humoros, meglepő, szórakoztató.

Az élet nem kínálja tálcán a reményt. Neked kell megteremteni cselekvéssel és folyamatos mozgással. (Tobin&Pugacz-Muaszkiewicz&Stachyra&Currit: Vaják)

Hát nem tudjátok, hogy minden emlék ajándék, és az egyetlen ajándék az emlék? (Bessenyei: A feledés folyója)

– Ha nem fogod be, akkor ezzel az izével fogom levágni a szádat, és a képre ragasztom – mutatta fel Olívia a spatulát.
– Az elég érdekes kompozíció lenne. Az összképet Picasso, a módszert pedig Hannibal Lecter irigyelné. (Király: Semmi pánik)

Párizs azért nagyszerű, mert minden utca, amelyen végigmegy az ember, olyan, mint egy nyitott könyv. Igazából azért imádom, mert bár a városban ott lélegzik a történelem, az mégsem az én történelmem. (Kwan: Kőgazdagok problémái)

Ezen a világon senki sem az, akinek mondja magát. Senki. Mások lesznek, amikor otthon magukra zárják az ajtót. És mindegy, ki mit gondol, igazából senki sem ismer senkit… A legtöbb, amiben reménykedhetsz, hogy talán saját magadat ismered. És néha, amikor meglátod a valódi önmagadat, el kell fordulnod tőle. (Connelly: Feslett szőke)

Háború, technológiai és társadalmi fejlődés; a jelek szerint az utóbbi kettő mindig az előbbivel jár együtt. (Shetterly: A számolás joga)

mikor nincs semmid, az legalább teljesen megvan (Smith: Hogy lehetnél mindkettő)

Ilyen az igazságszolgáltatás – biccentett a szobor felé. – Nem hall. Nem lát. Nem érez, és nem fog szóba állni magával. Pont olyan, mint egy feslett szőke, Bosch nyomozó. (Connelly: Feslett szőke)

Mule három ujját mutatja, ahogy a cserkészeknél szokás, ás elköszön.
– Olvass a sorok között!
– Ennyi az IQ-d? (Ponicsán: Az utolsó szolgálat)

Mindezt végiggondolva és meghányva-vetve magában, rá kellett jönnie, hogy Leonardo da Vincinek igaza volt. A jelen kor egyáltalán nem olyan bölcs, mint a lángész annak idején remélte, épp ellenkezőleg. Az emberek, jobban, mint valaha, áhítoznak a meggazdagodás után, és pusztítják egymást a hatalomért. (Raffaitin: Leonardo da Vinci titka)

– A New York-i rendőrségnek szánalomra méltó a technikai felszereltsége.
– Azért annyira nem – mormolta Eve. – Ez a fickó egy igazi profi. Talán még neked is meggyűlne vele a bajod.
– Ha nem haragszol, ezt sértésnek veszem. (Robb: Halálos bosszú)

Az amerikaiak imádják a sikertörténeteket, ugyanakkor szeretnek háborogni az érinthetetlen elitrétegről, meg az abba beletartozók túl nagy fizetéséről. (Austerlitz: A Jóbarátok-generáció)

Hibákkal szembenéző, árulót kereső, istenekkel ismerkedő.

A világot megmentették, de a három gyereknek egyre inkább azzal kell szembenézni, hogy valami mégis rosszul sikerült. Saját korukban hárpiákba botlanak, akiket titokban igyekeznek legyőzni. A helyzet fokozódik, amikor a görög isteneknek megint szükségük van rájuk. Lethe, a felejtés istennője, egyben az Alvilág egyik folyója eltűnt. Héphaisztosz szervezkedik a börtönéből, több istennek is ajándékot küldött, és gyanítják, hogy új szövetségest szerzett. Mivel Zeusz nem tudja, kiben bízhat, megint a jövő harcosai segítségét venné igénybe. Kéer megint a segítőjük lehet, miközben kivallatják az isteneket, milyen ajándékot kaptak és próbálnak rájönni, mi lehet a kovács isten terve. Közben az otthoniak miatt is aggódniuk kell: Adria és Erik szülei válnak, Marcell a tetoválása miatt van bajban, amit nem magyarázhat el, miért és hol kapott.

Második részéhez érkezett a sorozat, ami meglepően jól viszi tovább a cselekményt. Nagyon tetszett az irány, ami az újabb fordulat és nyomozni való lett. Nem kellett megerőszakolni a regény világát, hogy értelmes folytatása lehessen.

Az előző résznél nagyon nehezményeztem, hogy tele volt mitológiai történetek felelevenítésével, amelyek elnyomták a regény tényleges cselekményét és a gyerekeket. Most jobbak az arányok, és sikeresebben be vannak építve a cselekménybe a történetek.

Ahogy az isteneket látogatják sorra, akik megkapták az ajándékot, előkerülnek róluk történetek. Működik, miért ezek a történetek és ahogy el vannak mesélve. Logikusan jön belőlük a regény fordulata, Héphaisztosz terve. Vagyis, a cselekmény váza sokkal jobban tetszett, és regényesebb, gördülékenyebb.

Az is működött, hogy egyáltalán látjuk a szereplőket a jelenükben és a múltban. A múlt furcsa, időtlen nekem. Ok, istenek között mászkálnak, nem történelmi regény, hanem fantasy kaland gyerekeknek, de semmi ókori görögös nincs benne. Ha már egyszer a múltba mennek vissza, nem bánnám, ha legalább azt tudnám, mégis mikorra mennek vissza. Ezért is szerettem jobban a jelen korszakot, ami hitelesebb, mert nincs úgy időn kívül.

Kalandos, mozgalmas regény, de a mitológiai történetek most is nagyon lassítják. Kevésbé bánom, mert itt több értelmét láttam a regényben. Még most sem igazi krimi, de nem is kell annak lennie.

Ez gyerekkönyv, és az kell, hogy legyen benne kaland, ami volt. Legyen benne valami tanulható – volt benne. Megint sok mindent fel lehetett szedni a görög mitológiából, és tetszett, amit kimondanak az istenekkel kapcsolatban. Egyre inkább érzem azt, hogy Héphaisztosz érvei is elfogadhatóak, és ha nem lenne benne nem kis hatalomvágy is, érteném, hogy miért akarja megdönteni az isteneket, és lehetne belőle hős is. Kicsit, mint Prométheusz, aki az emberek javáért fellázadt, ellent mondott Zeusznak és segített, és borzalmasan megfizetett érte. Igen, csak nála nem volt ott a hatalom téma, ami itt igen. Héphaisztosz uralkodni is akar, Zeuszék helyett. Ezért marad a rosszfiú oldalon.

Végül, kell, hogy lehessen azonosulni a gyerekekkel. Adria és Marcell esetében most megvan az a pont, amihez rá lehet kapcsolódni érzelemben. Adria azzal szembesül, hogy az amazonok leszármazottjaként milyen örökséget cipel. A férfiakban a rosszat látja, és könnyen továbbáll. Az anyja már a második válásában van benne, és a lány most fogja fel, hogy hiába akar majd családot, és jobban csinálni, ez benne is megvan. Marcell pedig igazságtalan büntetéstől szenved, amiért haragszik, de szereti a családját. Ki nem élt már át ilyesmit?

Jobban tetszett az előző kötetnél, minden tekintetben. Még mindig van hova fejlődni, de megvan a jó irány. Hajrá, jöhet a harmadik kötet!

Bessenyei: A feledés folyója - Mint gyerekkönyv: 70% okosan beépíti a mitológiai elemeket, kalandos és gyerekbarát.

Szubjektíven: 65% jobb történet, szerethető folytatás, de még mindig vannak fenntartásaim.

5: Wheeler: Királyforrás - mi lett volna, ha a Tudor-ház nem dönti meg a Yorkokat? Jeff Wheeler ezzel a gondolattal játszik el, de fantasy köntösben. A szereplőkben felismerhetőek a Rózsák háborújának szereplői, de egy izgalmas fantasy körítéssel. Adott egy király, aki képes az akaratát mágiával másra kényszeríteni. Adott egy nemes fiú, akinek a családját száműzik, csak ő maradhat. De hogy élje túl az ármányokkal teli udvart?

4: Costeloe: Eldobott gyerekek - Rita és Rosie története megtörtént eseteken alapul, és szívet tépő. Egy anya kénytelen lemondani a lányairól, mert az új férje nem kívánja más gyerekeit nevelni. Mire a nagyi értük tud menni, az apácák már a világ másik felére küldték a kicsiket. Amikor az élet nem számít, és az ártatlan gyerekek sokféle módon szenvednek. Válogatott borzalmak, amelyek egykor mindennaposak voltak.

3: Zepeda Patterson: A fekete trikó - sport versenyes thriller, melyben valaki a Tour de France bundázására készül. Egy biciklis a merénylő nyomában, miközben el kell döntenie, most is feláldozza-e magát a menő versenytársáért, vagy maga is a fekete trikóra hajt. A versenysport és a kerékpározás belső világa, ami messze nem olyan idilli és szép, ahogy kívülről tűnik. Egyes szereplőkben fel is lehet ismerni egyes kölcsönzött vonásokat.

2: Frei: Bábel - adott egy Indiana Jones világát idéző tudós, aki elveszett kincsek után kutat. Egy népszerű fiatalember, aki a saját bőrén tapasztalta, hogy a műkincspiaccal és az emberekkel is mit tesz a terrorizmus. Elege lett, és kidolgoz egy tervet, hogy változtasson a dolgokon. Mi meg foghatjuk a fejünket, mert elgondolkozhatunk azon, hogy a művészet hogyan válik a terror eszközévé, napjainkban is.

1: Doctorow: Radikálisok - napjaink súlyos konfliktusait teszi a középpontba, de olyan környezetbe, hogy nem csap egyből arcon, hogy a mi világunkról mesél. A kedvencem az, amelyben tulajdonképpen a DC szuperhőseinek a világában mesél a rasszizmusról, és hogy még egy Superman szintű karakter is gyűlölt alakká lehet, ha megpróbálja felszámolni. De súlyos az is, ahogy megmutatja, mi történik, ha tartósan hagyjuk, hogy önző és saját céljaikért harcoló emberek vezessék az egész társadalmat. De téma lesz a biztosítási rendszer és a menekültek kérdésköre is. Elegen a fejükhöz kapnak, hogy lassan egy disztópiában élünk?

Örökségért küzdő, párkapcsolatos, botrányos.

Nick és Rachel két éve házasok – Eleanor már alig várja, hogy nagymama legyen. Az, hogy Rachel apja nem csak gazdag, de menő politikus is, számára elfogadhatóvá tette a menyét. A pár agyára is megy az akcióival, amelyeknek az üzenete, hogy unokát akar. Még inkább felpörög, amikor Nick nagyanyja, az Öreg Hölgy haldoklik. A rokonok a helyszínre özönlenek, mindenki az örökségét várja. Eddie különösen belelendül a betegápolásba és gyászba, így akarja elérni, hogy az asszony Nick helyett rá hagyja a birtokát. Nick és Astrid érkeznek azért, hogy valóban elköszönjenek. A végrendelet azonban felkavarja az állóvizet: közösen öröklik a házat és a birtokot az asszony gyermekei és két unoka. Nick megmentené az örökséget, de a nénjei pénzt akarnak. A Bingek is akcióba lépnek, Astrid válni próbál, és Carlton szemet vet Nick egyik unokatestvérére. Ármánykodás indul!

Kellett aludnom rá egyet, hogy megtaláljam a regény előnyeit. Elsőre, a végére hiába szórakoztam jól, kifejezetten csalódásnak éreztem a zárlatot. Számomra a Kőgazdag ázsiaiak olyan strandkönyv, amin a gazdagok luxus körülményein és ármányain szörnyülködöm ámuldozva. A botrány kell belőle, az a poén!

Ehhez képest nagyon lassan indult be a történet. A teljes első fele mintha csak előkészítés lenne. Eddie és Eleanor ugyan alkotnak ekkor is, de sokkal kisebb mértékben és volumennel, mint amit ettől a sorozattól megszoktam. A cselekmény is ezt hozza, hiszen Ah Ma haldoklik, és az örökség biztosításának nem az a módja, hogy feltűnjenek és botrányba keveredjenek.

Már itt érezni, hogy mennyire varrja el a szerző a szálakat. Vegyük csak Astridot, aki megtalálta Charlie mellett a boldogságot, és már az ujján a jegygyűrű is, amit egyenesen a kritikus nagymama adott a férfinak, ezzel is kifejezve, hogy örül nekik és most el fogja fogadni őt a család, nem, mint első alkalommal.

De a nagymama meghal, és megindulhat újfent az őrület. Kwan rá is kapcsol kicsit, de már inkább kedvesebb szálakat hoz, vagy külsősök keverik a zűröket. Astrid és Charlie nem várt nehézséggel küszködnek – de az exek bosszúja nem olyan durva, amit pl. Colette tudott művelni a 2. részben. Kitty is alkot, de abban is nagy a gyerekesség, ahogy a mostohalánya ellen versenyez, igazából cél nélkül. Colette távolról van a cselekményben, és még így is ő a legnagyobb intrika. (Ami valahol szomorú.)

Az is mutatja, hogy más lett ez a történet, hogy legszívesebben arról olvastam, hogy Carlton hogyan talált magára, és tűnik fel az életében a Nő. Az elkényeztetett fiúból komoly üzletember lett, aki méltó párra talál Nick egyik gazdag unokatestvérében az angol ágról. Kicsit lánymesés, ahogy udvarol neki és alakul a kapcsolatuk, csak egyetlen zökkenővel – ahogy már említettem, Colette maradt Miss Intrika, hiába szerepel alig. Sikerül most is bekavarnia az exének.

Visszavett Kwan a luxus világának bemutatásával is. Igazából azoknak engedi meg a boldogságot, akik szerényen élve is boldogulnak, illetve a gazdagságukat nem pazarolva élik meg. Nick és Rachel, a komolyabb Carlton, Astrid, aki maga mögött hagyja majd az elit életét és talál valami mást, Araminta és a férje. Hiányoztak is a kis lábjegyzetek, a márkák és rettenetesen drága luxuscikkek bemutatásai.

Ami némileg kárpótol, hogy minden szál olyan befejezést kap, amit a szereplő megérdemelt. Nagy happy end, csúnya bűnhődés, mindenkinek a tettei szerint. A cél most a zárás volt, és ezt abszolválta Kevin Kwan.

Zárásul talán annyit, hogy ezt nem mondanám romantikus regénynek, ahogy a sorozat sem az. Van szerelmi szál, de ez sokkal inkább bulváros női olvasmány rejtett társadalomkritikával.

Kwan: Kőgazdagok problémái - Mint strandkönyv: 75% lazább kezdés után kezd felpörögni, minden szálat pozitívan elvarrni.

Szubjektíven: 70% az elején alig ismertem rá, több ármányt szerettem volna! Túl happy is.

• Athenaeum: A világ hülyéi - humoros, ismeretterjesztő
• Lettero: Alfie új munkát kap - női, humoros
• Animus: Lázár - skandináv krimi
• Alexandra: Bekavarás - ifjúsági
  • Szibériai csapda - krimi
• Kossuth: Quentin Tarantino - életrajzi
• Lazi: Mr. Darcy összetörte a szívemet - romantikus
• 21. Század Kiadó: Gyilkos szándék - krimi
  • Mindörökké Jóbarátok - rajongói könyv
  • Akiért a harang szól - klasszikus
• Európa: Jáde háború - fantasy
• Agave: Mozgástér - sci-fi
• Fumax: A birodalom vére - fantasy
• Gabo: Meghaltok mind - krimi
  • A titkárnő - thriller
• Partvonal: A terapeuta - thriller
• Könyvmolyképző: Wonder Woman - YA fantasy, akció
  • Elveszett babácskák - erotikus thriller
  • Marilla a Zöld Oromból - lányregény
  • Mogador oroszlánja - női
• Álomgyár: Mögötted - női thriller
  • Halálos Hollywood - női krimi