Új éltet kezdő, szerelmes, másokon segítő.

Marnie nem akar mást, csak egy átlagos és boldog családi életet. Úgy véli, megtalálta hozzá az ideális férfit is. Az ünnepek alatt mennek haza, bemutatkozni a családnak. Ám Marnie szokás szerint hibát vét: a rokonságban egy szimpatikus embert talál, aki pont a család fekete báránya. Blix néni meg is mondja a lánynak, hogy nem illenek össze az unokaöccsével. Marnie rá hasonlít, nem az átlagemberekre. A lány ennek ellenére nem engedi el az álmát, és kierőszakolja az esküvőt akkor is, amikor a párja el sem akar menni a szertartásra. Két hétnél tovább nem is tart a frigy. A megtört Marnie a kamaszkori szerelmével vigasztalódik, és nem találja a helyét. Blix kínál új esélyt: végrendeletében a lányra hagyja a házát és vele a barátait, akik meglátják a lányban ugyanazt a pluszt, ami Blix része is volt. Marnie eleinte csak hamar el akarja adni a házat, de sok új esély nyílik itt. Visszatér az elvált férje, az alagsor lakója is érdekes férfi és igaz barátokra is lel.

Sorozatnyitány, ami meg is ijeszt. Már a kezdetet is unalmasnak találtam, bele sem akarok gondolni, merre tudja ezt tovább vinni a szerző. Biztosan megint jönne pár szomszéd, akiknek segíteni kell és a regény végére összejött pár életébe is lehet erőszakolt konfliktust írni. Mondjuk, a gyerekvállalás miatt…

De ez egyelőre ez a rész. Aminek az elején még történt valami – a családdal ismerkedés, a hamar széteső frigy és a költözés. Amíg megismertük a lány körül az új embereket, még le is kötött a sztori. Csak utána olyan, mintha minden megállna.

Marnie a saját életét leszámítva mindenkinek meg tudja mondani, mit kellene csinálnia, kivel kellene lennie. Pl. a szomszéd háziasszonynak már kapásból azzal jön, hogy meg kellene bocsátania a férjének és újrakezdeni, mert tökéletesen passzolnak. Ettől kezdve ezen a szálon ez ismétlődik – a szomszéd gyötrődik, Marnie meg ismételgeti neki, hogy mit kellene csinálnia. Jó szándék van benne, és segíteni akar, de komolyan az agyamra tud ezzel menni. Regényben is idegesített, az életben valószínűleg még jobban megakasztana egy ilyen mindent jobban tudó karakter. Pláne, ha még igaza is van.

De Marnie saját élete egy olyan katyvasz, amit utáltam megismerni. Három férfi van az életében, és egyszerűen rühelltem olvasni, milyen helyzetet teremt magának. Még jár a gimis barátjával, de azért összefekszik a volt férjével, a pincelakót legalább egy jó darabig csak barátként tartja… Az egyik legjobban utált karakterek számomra a csalók – most komolyan együtt kellene éreznem egy nővel, aki viszonyokba gabalyodik? Attól, hogy ő is rosszul érzi így magát, nem fogom megkedvelni. Tudja, hogy nem így kellene, mégis csinálja. Akkor én meg ellenszenvesnek találom és pont.

Kevés különben is a rendes konfliktus. Mindenki eléggé egy pályán mozog, és átlátható, hol kell kikötniük a történet végére. Még a leginkább az olvastatta magát, ahogy Marnie leszámol az illúziókkal és hamis álmokkal, és elkezdi a saját életét hozni. Azt tenni, ami boldoggá teszi, és nem azt, amiről úgy gondolja, hogy ezt várják tőle. Ez tanulságnak is jó, ez menti nekem leginkább a könyvet: arra bíztat, hogy úgy éljünk, ami nekünk megfelelő. Azzal nem leszünk boldogabbak és mások sem szeretnek jobban, ha kitalálunk egy képet és annak akarunk megfelelni.

A szöveg tipikus női regényes. Dominálnak az érzelmek, és ennek megfelelően érzelgős a szövege is. Követhető, egyszerű, könnyen befogadható. Egy kicsit több humort elbírt volna, de ez nem az a történet.

Összefoglalva, az üzenete miatt nem rühelltem teljesen, de nem szerettem a hősnőt, a szerelmi kiszámítható konfliktusokat és kevés volt a képesség miatti mágikus realizmus is.

Dawson: Szerelmi varázslás kezdőknek - Mint női: 60% lelkizős, női regény, amelyben a szerelem a fő kérdéskör. Emberbarát történet.

Szubjektíven: 40% nem szerettem meg a szereplőket, és a történetet is eléggé untam.

Lowen beköltözik a birtokra, és megtalálja Verity kéziratait. Ám ez nem egy krimi, hanem egy napló. Lowen gyorsan rákattan: Verity és Jeremy viszonyáról, majd házasságáról szól.

Kiderül, a nő megszállottan szerette a férjét. Meg is inog, amikor már házasok és teherbe esik. Mert látja, a férjének a gyerek fontosabb, mint ő. Próbál vetélést előidézni, de nem sikerül. Ikerlányaik lesznek. Idegenkedik tőlük, keveset is foglalkozik velük. Az izgatja, hogy az ágyába visszacsalja a férfit.

Ahogy olvas, Lowen egyszerre kattan rá a jelenbéli és az akkori férfira. A jó apa, a szenvedélyes szerető, a jó házigazda. Amikor egy csók is elcsattan, már nincs visszaút. Szeretők lesznek.

Közben Lowen elolvassa, hogy amikor inogni kezdett a házasság, Verity behazudott egy terhességet. Szerencséje volt, utána tényleg gyorsan teherbe esett, és így lett a fiúk. Őt szeretni is tudta a nő, a lányokkal ellentétben. A kis ideális családjában nem szerepeltek az ikrek. Verity okozta a halálukat. Utána zár úgy, hogy talán neki kellene hajtania egy fának.

Közben Lowen arra is rájön, hogy a nő csak megjátssza a kómát. Jeremyt is beavatja, aki kikényszeríti a nőből a reakciót. Majd meg is ölné - Lowen segít neki úgy elrendezni a dolgokat, mintha álmában érte volna egy roham. Kicsit szétmennek, de aztán együtt új életet kezdenek máshol. Lowen is babát vár, kislányuk lesz.

Így találja meg Verity utolsó levelét, Jeremynek írta. Búcsú - a regény, amit Lowen is olvasott, kamu. Még azért is megbocsát a férfinak, hogy megrendezte az autóbalesetet, amibe majdnem belehalt - mert elhitte azt a kamu naplót, regénykezdeményt. Az volt a terv, hogy fogja a fiukat és elmenekül. De jött Lowen... A nő megfogadja, ezt Jeremy soha nem tudhatja meg.

Királyi udvaros, szerelmes, játszmás.

Hollis jószívű, kedves lány – Koroa nemese, de nem a legelőkelőbbek vagy a leggazdagabbak közé tartozik. Amikor a király a környékre látogat, megakad a szeme a lányon. Hollis nem fűz ehhez nagy reményeket: nem elég előkelő a származása, nem elég szép. Nem is hiszi, hogy képes lenne királynévé válni. A jóképű Jameson tetszik ugyan neki, de inkább baráti alapon, mint szerelemmel. Mégis, amikor Jameson kész a királynéjévé tenni, készen áll, hogy a tőle telhető legjobban lássa el a feladatát. Amikor azonban az udvarba menedékért jönnek a szomszéd királyságból, a lány tekintete összeakad a menekült család legidősebb fiáéval. Silas megérti őt, kedves, és vele megvan az a szikra, ami a királlyal nincsen. Ő azonban a király nem hivatalos jegyese. Most kit kellene tennie? Hallgasson a szívére, és szökjön el a szerelmesével, vagy áldozza fel magát a hazájáért?

Ennek a regénynek sikerült meglepnie, és ezzel lesz számomra emlékezetes. A teljes első fele, sőt, majdnem a teljes könyv kiszámítható és rossz értelemben lányregényes. Mű konfliktus van benne, és olyan hősnő, aki hamar tépte az idegeim. A vége viszont…

Talán az utolsó 20-30 oldal, ott viszont meglépett egy nagyon merész lépést a szerző. A feje tetejére állított mindent, amit addig felépített. Ok, George R. R. Martin királyságaiból ismerek már nem egy meglepő húzást, azzal is tisztában vagyok, mi minden történhet egy esküvőn – de eszembe nem jutott volna, hogy Kiera Cass is bevállal egy ilyet. Összességében a regény most sem tetszett, csak gyenge átlagosnak tartom, de a vége nagyot dobott rajta.

Akkor is, ha kicsit fáj miatta a szívem. Mindig rosszul viselem, ha olyanok halnak meg, ráadásul ártatlanul, akiket megkedveltem egy történetben. (Igen, Martin, Robb Stark halála még mindig fáj!) Akkor is, ha az itt felfedett csavar egyáltalán nem ért meglepetésként. Ahogy Hollis megtudja, mi zajlik a szomszéd királyságban és miért menekül el annyi nemes, már tudtam, hogy Silas családjának miért kellett új otthont keresnie.

 A történetről, a végét leszámítva, sok jót nem tudok írni. Adott egy lány, akinek az a dilemmája, hogy két remek férfi közül melyiket válassza. Szenveleg, tulajdonképpen a semmin. Nem is szerettem meg Hollis alakját. Nem értettem, miért szeret bele Silas és Jameson is olyan gyorsan. Szép és kedves, de különben nincs benne semmi. Az a tipikus szomszéd lány karakter, akivel a kamasz lány olvasók állítólag olyan könnyen azonosulnak. Ilyen regényben nekem egy karakteresebb hősnő jobban esik.

A barátnője, Delia Grace az a hősnő, akiben lett volna kurázsi. Szép is, okos is, ravasz is és ért az udvari játszmákhoz. Hollis végtelenül naiv mellette – és ez egy olyan tulajdonság, amit nem tudok erénynek látni. Sokkal inkább élveztem volna ezt a sztorit, ha Delia Grace a főszereplő és az ő szemszögéből elevenednek meg az események.

A férfiak pedig szürkék, még Hollis mellett is. Silas a regénybeli álompasi: jóképű, ügyes, figyelmes, nagyon szerelmes. Jameson is hasonló, csak ő komolytalanabb, elkényeztetett. De ezen túl nincs mit mondani róluk.

Túlzottan a könyv stílusa sem hatott rám. Teljesen olyan, mint az ilyen regények általában. Kis kellemes, könnyen fogyasztható. Hogy is írta nemzeti költőnk? Fecseg a felszín, hallgat a mély. Rendben, ilyen könyvet nem mély tartalmakért olvasok, de ebben se tanulság, se élmény, csak kis semmilyen limonádé.

Ha a vége nem lenne olyan, amilyen, ez lenne a legmeghatározóbb, amit kijelentenék erről a regényről. Tipikus és semmilyen egyszerre. Az történik, amit várok. A cselekmény nem sok, az érzelmi része kiszámítható.

Nem tudom, hova fejleszti meg a szerző a sztorit, de azt se tudom még, érdekel-e.

Cass: Eljegyezve - Mint YA: 60% tipikus lányregényes, kidolgozatlan világban, de a végén a csavar megmenti.

Szubjektíven: 55% a regény 4/5-e untatott és Hollis is az agyamra ment. A vége viszont…

Szerelembe eső, hazáért küzdő, kosztümös.

Serena MacGregor még kislány volt, amikor végig kellett néznie az angol katonák mit tesznek a családjával, az anyjával, mindössze azért, mert skótok. A lány heves angolgyűlöletben nő fel és a környék vadmacskájaként tartják számon a különben szépséges teremtést. Serena bátyja Angliában dolgozik azon, hogy Károly herceg a trónra ülhessen. Ebben egy angol gróf, Brigham is segíti, akivel együtt jártak Franciaországban is szövetségeseket toborozni. Mikor már látszik, hogy csak háborúval érhetnek célt, Colin és Brigham Skóciába utaznak fegyverbe szólítani az embereket. Serena az angollal ugyanolyan ellenséges, mint minden angollal. A fiatalembert mégis megbabonázza a lány szépsége és vadsága. Elhatározza, hogy meghódítja – csak azzal nem számol, hogy közben ő maga is milyen szerelmes lesz.

Érdekes ötlet volt ilyen formában megírni ezt a történetet Nora Roberts részéről. A MacGregor családnak egy egész sorozatot szentelt, de az napjainkban játszódik. Modern szerelmes regények – erre kap egy kosztümös romantikus előzményt, ami a jelen szereplők előtt pár száz évvel játszódik? Furcsa. Pláne, hogy a MacGregor család már itt is igen népes, sok gyerekkel. Volt is egy olyan sanda gyanúm, hogy ebből is hosszú sorozatot lehetne írni, de egyelőre más kötetet még nem láttam a család korai éveiből.

Pedig a családok ábrázolása, amiben a szerző nagyon jó. Itt van két fiú és két lány, meg a szüleik. Végig érezni köztük a kötődést, ahogy családként együtt működnek. Mindegyikük más karakter, legfeljebb a szülőkből lehet észrevenni azt, melyik gyerek mit örökölt. Serena vadóc és forrófejű, mint az anyja. A húga olyan úri hölgy, mint az anyjuk. A fiúk kicsit jobban háttérben vannak, de ez leginkább Serena története. De azok voltak a kedvenc részeim, ahol mindenkinek megvolt a maga szerepe az eseményekben. Pl. amikor kitör a háború, és mindenki elfoglalja a maga helyét.

Sok kosztümös történelmi romantikus regényhez hasonlóan a történelem itt is csak a hátteret adja. A két fiatalember – Colin és Brigham – végigküzdi a háborút, de egy csatát sem követünk le velük. Sokkal inkább azon van a hangsúly, hogy Colin aggódik a terhes feleségéért. Hogy Brigham miért kénytelen majd a családjával kivándorolni. Egyes döntéseik indokát megadja, de nem több. Sajnáltam is, mert az azért érdekes, miért akartak uralkodót cserélni, hogy reagáltak a többi uralkodói udvarban – a franciákat sokat emlegetik, de ott is mire kerül a hangsúly? Hogy Brigham micsoda csábító volt Versailles udvarában…

Milyen Serena és Brigham története? Pont olyan, mint a többi hasonló regényben. Kezdetektől nyilvánvaló, hogy mi lesz a vége. Még csak rendes konfliktus sincs, ami a páros útjába állna. Serena magához a férfihoz kezdetektől vonzódott, és az egyetlen kifogása ellene a származása volt. Elég sokáig tartott beismerni magának, hogy nem általánosíthat ennyire. De megteszi, és innentől kezdve jön a happy end,

Még az is kiszámított, milyen tragédia történik a családban. Mert lesz, aki nem éli meg a végét. De olyan személy hal meg, akinek a legkevésbé fáj az elvesztése. Akinek már öröksége is volt, és nem olyan, aki előtt még ott volt az egész élete.

A karaktereket lehet kedvelni, itt igazán még negatív szereplők sincsenek. A másik oldalt, a jelenlegi angol király embereit meg sem ismerjük. Arctalanok, akik ellen háborúba mennek. Ha belegondolok, egy olyan szereplő volt, aki azért negatív. A katonatiszt, aki zaklatta Serena családját. Az ő sorsát azonban elrendezik még a regény alatt.

A stílusa különben olvastatja – könnyen fogyasztható, szenvedélyes kis limonádé. Nem fáj olvasni, de mély nyomokat sem hagy maga után. Azért a szerzőtől még mindig jobban szeretem a krimis történeteket…

Roberts: Királyt Skóciának - Mint romantikus: 65% szenvedélyes, pörgő történet, egy egymásnak teremtett párossal.

Szubjektíven: 55% amíg vitatkoztak, még szórakoztatott. Kár, hogy a történelem csak háttér.

Kire gondoltam?

Eddig egy kötete jelent meg, abban novellák voltak: Különleges karakterek.

Gavin Edeards jegyzi az életrajzát, amely a jövő héten jelenik meg magyarul is.

Bár nem sokat súg, de elkapta a korona-vírust - feleségével együtt.

Színész, de pl. az új filmjének a forgatókönyvén is sokat dolgozott.

Megoldás: Tovább!

Összeesküvős, nyomozós, mágikus.

A mesehősöknek leáldozott. A hősöknek és velük a mesebeli ellenfeleiknek el is kellett hagyni Európát, és Amerikába települtek át, igaz valójukat rejtve az emberek elől és beilleszkedve egy nagyvárosba. Saját közösségük van a városon belül, de már kevés dolog emlékeztet a korábbi énjükre. A mesék hercegnői elsősorban a szexiparban helyezkedtek el. A polgármesterük az Óriás, akinek Babszem Jankó a kifutófiúja. Csizmás Kandúr pedig a rendőre, aki most nehéz esetet kap. Az egykori Csipkerózsika holtan és darabokban kerül elő. Majd Goldie végzi be, az egykori kis hableány, nagyon hasonló módon. Kézhez álló lenne a Farkast, Csipkerózsika titkos barátját lecsukni, de Csizmás többet sejt a háttérben. Nyomozni kezd, Farkassal kiegészülve, és nem csak a gonoszok börtönének világába nyer betekintést, de az egész világukat behálózó összeesküvés és új gonosz nyomára is akad.

Elvetemült ötletekkel lassan Dunát lehet rekeszteni. Amióta Shrek megnyitotta az utat minden kiforgatásához, rendszeresen bukkannak fel ilyen adaptációk. Még a Disney is előszeretettel játszik ilyet az ikonikus karaktereivel.

A Hanyatlás fogja az egész mesevilágot, és beledobja egy homályos és sötét noir atmoszférába. Olyan történeteket ad a figuráknak, hogy elsőre az agyam fel se akarta fogni. Holle anyó, aki most sztriptízt bárt vezet, ahol többek között az egykori Hófehérke, Piroska és a már emlegetett hableány és Csipkerózsika is dolgozott. Ennél még rosszabb, milyen párosítások jönnek össze. Mégis, hogyan járna valaki egy Farkassal? Mert az álca miatt ok, van emberi alakja neki is, még neve is – Dick – de a mesehősök tudják, mi van az álca mögött. Ők mögé is tudnak nézni. A Farkas meg csak farkas. Állat. De rendbe, amióta elolvastam ezt a könyvet, ezen pattogok, de nem fogok megoldást találni.

Inkább azt hangsúlyozom, hogy működik a történet. A karakterek egy része emlékeztet arra, akik egykor voltak. Mások jelentősen megváltoztak. Egyszerre töltik be a saját szerepük, és amit a noir szabályú világ itt rájuk mér. Csizmás sok tekintetben nagyon tipikus noir nyomozó alkat. Magányos farkas, erős erkölcsi érzékkel, fájó szívvel. Tevékeny, de borongós karakter. Kedvelhető alak.

Farkas kivételével a többiek vázlatosabbak, és elég volt fejben tartani, ki kicsoda. Mivel itt más nevük van, noir sablon rajtuk, nehezebb megjegyezni, kik voltak. Pedig az is fontos, mert meghatározza mire képesek. A gonoszok esetében pl. kinek mekkora az ereje és milyen mágiája van. A kapcsolati hálójukra mondjuk nincs hatással, a mesében kik voltak egymásnak. Egykori ellenfelek is lehetnek nagy pajtások itt.

A nyomozás korrekt és jól összeállnak a világ különböző darabkái. A gonoszok mit kezdenek magukkal a speciális börtönükben, milyen mesterkedéseik vannak. Hogyan szocializálódtak az emberek közé a többiek. Milyen játszmák zajlanak a háttérben. A hatalmi harcokon túl ez a történet drogokról és a lények rabigába hajtásáról is szól.

Jó kérdés, ki a rejtőzködő főgonosz. Van, aki eszembe jutott róla, de majd megvárom, Rowley mit mond majd még el róla, hiszen ez sorozatnyitány.

Ami nekem mindig nehezen emészthető, és most sem éreztem indokoltnak, hogy miért kell egyes szereplőknek trágárul beszélnie. Ok, keményebb a hangulata, és a mesékhez képest ez éjsötét, de mindig kizökkentett, amikor egy megnyilatkozás vagy leírás nyersebb volt annál, amit még elvisel a fülem/szemem.

Meggyőző nyitány volt, aminek pluszt adnak a karakterei. Még akkor is, ha egyes dolgokat nagyon nem szívleltem benne. A világa tele van lehetőséggel, és ez nem mese – keményebb vonalú krimi, csak éppen mesehősökkel.

Rowley: Hanyatlás - Mint fantasy: 75% jól ötvözi a mesefigurákat és a noir krimit. Izgalmas, egyedi világgal.

Szubjektíven: 65% kriminek korrekt. Néha durva, milyen életre kényszerültek a mesehősök.

Cím: Az Ickabog

Szerző: J. K. Rowling – Harry Potter megálmodóját senkinek nem kell bemutatni. Próbálkozott utána komoly irodalommal is, az nem jött be. Krimi szerzőként viszont sikeres a Cormoran Strike sorozattal, amit filmesítenek is. A Potter univerzumot sem hagyta el, beindult a Legendás állatok sora, ami inkább filmes projekt.

Műfaj: mese, gyerekkönyv

Cselekmény: Duskáldia minden földi jó hona. Csak éppen, van egy meséjük. Egy szörnyről, akinek a neve Ickabog. Ha pedig egy mese életre kel, egy kedvelt király és birodalma is elbukhat. Mit tehet ellene két gyerek?

Várható megjelenés: novemberben magyarul is várható.

Miért várós?

• A Harry Potter könyveket szerettem, naná, hogy érdekel egy Rowling gyerekkönyv.
• Még elég homályos a történet is, hogy érdekeljen, mi van mögötte.
• A bevételeket Rowling jótékony célra ajánlotta fel – mondjuk, ő már nem azért ír, mert pénzszűkében lenne, de akkor is nemes gesztus.

Család életébe beleső, titkos viszonyt kezdő, családi játszmás.

Lowen küszködő írónő, akinek a szerelmi élete is siralmas. Igaz, a legutóbbi szeretője legalább a barátja maradt és az ügynöke is egyben. A nő visszautasíthatatlan ajánlatot kap: a sikerszerző Verity autóbalesetet szenvedett, de a kiadója folytatná a sorozatát. Lowen kapja a lehetőséget, hogy megírja a visszamaradó köteteket. Beköltözhet az asszony családjához, ahol megismeri és egyre jobban vonzódik Verity férjéhez. Ám Verity hátrahagyott jegyzetei nem egy új regény alapjait tartalmazzák – egyfajta napló, melyből kiderül, milyen szörnyűségekre volt képes az asszony, hogy a férjét megtartsa magának. A saját gyerekei sem voltak biztonságban. Valami most is gyanús a házban – Jeremy és Verity fia úgy viselkedik, mintha az anyja nem is lenne kómában. Valaki mozog a házban, mint egy szellem. Ahogy Jeremy és Lowen között felizzanak az érzelmek, valami egyre fenyegetőbb is közeledik feléjük.

Ez valami olyasmi volt, amit nem néztem volna ki Colleen Hoover sikerszerzőből, így a pozitív meglepetés ereje miatt is szerettem ezt a könyvet. Nem a szokásos, kedves lánymesét hozta, hanem valami sokkal izzóbbat és bűnösen szórakoztatót.

A történetet érdemes kétfelé bontani. A jelenben Lowen gabalyodik egyre jobban bele a Crawford család életébe és múltjába. Ő az a tipikus Hoover hősnő, akit már megszoktam. A kedves szomszéd lány típus, aki nem a legszebb, nem a legokosabb, de helyes is, tehetséges is, és valahogy mindig megakad rajta a könyv jó pasijának a szeme. Kicsit irritál is már, ahogy az átlagossága miatt kellene kedvelni. Különben nem volt bajom a nővel, de minél jobban belegondolok, hogyan épít arra a szerző, hogy könnyű legyen vele azonosulni, annál inkább taszít a személye.

Lowen és Jeremy története is fontos a jelenben. A férfi részéről nincs alaposan megírva, a nőéről annál inkább. Kifejezettem élveztem, ahogy az olvasmányai és a személyesen tapasztaltak együtt hozzák létre, hogy belebolonduljon a férfiba. Mintha a vágya nem is csak a sajátja lenne, hanem beleszeretne abba a szenvedélybe, szexualitásba is, ami Verity könyvéből árad és letaglózza.

Végül, a thriller vonal. Valami van a házban. Mi van, ha Verity nem olyan beteg, mint amilyennek gondolják? Mi van, ha neki is van egy terve? Hoover szépen hagyja a nyomokat, így meglepetés is van, logikus is, így szeretem. A csavar következik a jelekből.

A múlt is egyszerre szerelmi történet és thriller. Erősen erotikus, ahogy Verity a kapcsolatukat ábrázolja. Itt mégsem zavar, mint a szexualitás mélyen meghatározza a kapcsolatukat és a nő karakterét. Nem maga a szex a lényeg, hanem amit kivált a nőből. Milyen dolgokra veszi rá, hogy válik szükségletté és rögeszmévé. Jeremy ezen a vonalon is elég passzív.

Mert ez a két nő regénye. A dögös, érzéki és színes Verity, meg a szürke, de megbízható és átlagosabb Lowen. Bár Verity az antihős, mégis, az ő szála kötött le jobban és ő volt a sokkal érdekesebb karakter.

A két történet kapott egy közös csavart is a végén. Ez azért már kicsit sok volt a jóból – megkérdőjelezi, a teljes könyvre vonatkozóan, hogy mi az igazság, és kiben milyen szörnyeteg lakozott. Bár a fejemmel értékelem a nyitott kérdést, hogy mi dönthetjük el, mit akarunk hinni, mi történt a múltban és a jelenben igazán, azért irritált ez most kissé.

Tetszett, hogy hangjában is már Verity és Lowen szövege. A személyiségük a fejezeteik hangulatában, stílusában is megjelenik.

Bele lehetne abba menni, milyen klasszikusokat idézett fel a történet. Nekem gyakran beugrott a Rebecca – lehet, már túlzottan várom a Netflix filmet, de a végére Jane Eyre is felidéződött nem egyszer. Ennek ellenére tudtam ezt a sztorit is élvezni, megáll a lábán.

Hoover: Verity - Mint női thriller: 90% érzelmes és sötét, sok mocskos részlettel és dupla csavarral a végén.

Szubjektíven: 85% lekötött, főleg a múlt sötét verziója. Szerettem nem szeretni a nőket benne.

Hazafelé tartó, űrbeli, új világ szabályait tanuló, harcos.

Black Jack Geary egy legenda. A hős kapitány, aki az életét áldozta, hogy győzelmet arasson a Szindikátus felett, és a flottáját is megmentette. 100 évvel később a béketárgyalásra tartó Szövetség egy mentőkabint vesz fel. Benne hibernálva John Geary, aki döbbenten veszi tudomásul, hogy mennyi idő eltelt és legendát csináltak belőle, eltúlozva az eseményeket. Mire John észbe kap, a Szindikátus árulásának hála már ő a Szövetség flottájának a kapitánya, és valahogy haza kell vinnie az űrhajókat, miközben túlerő üldözi őket és egy ellenséges galaxisban vannak. John a saját legendájával is meg kell, hogy küzdjön: Black Jackre mindenki hősként néz fel, vagy a bukásáért drukkolnak. Ő azonban nem szokta feladni: miközben egy nagy trükkel elindulnak haza, tanítja a kapitányait harcolni is és ütőképes sereggé alakítani a megtört flottát.

Nem is tudom, miért nem kezdtem bele ebbe a sorozatba korábban. Pont olyan akció sci-fi, ami a fogamra való. Csak pár hívószó, hogy milyen zsánerbe illik: Vörös lázadás, Vének háborúja, Frontvonalak, Végjáték. Ebbe a sorba tökéletesen illik a Rendíthetetlen is.

Aki akcióra vágyik, itt folyamatosan vészhelyzet van, és elég változatos formában. A Szövetség és a Szindikátus háborúban áll, és Black Jack, vagyis John egy vesztes helyzetből kell, hogy győztest csináljon. Van, amikor menekülnie kell, de ehhez is ügyeskednie és taktikáznia kell, esetleg komoly áldozatokat meghoznia. Máskor harcba bocsátkozik, és űrcsatát szemlélhetünk, mint egy négy dimenziós űrbalettet – ez elsőre nagyon vadul hangzik, de Campbell jól megírta. Mellette izgalmas, hogyan szereznek utánpótlást, javítják a hajóikat, és milyen belső háborúk is zajlanak a vezetőségben.

Ha ez nem lenne elég, John komoly dilemmában van azért is, mert a legendájának képtelenség megfelelni. 100 évig ő volt az etalon minden gyereknek, egy szuperhős is kevés lenne ahhoz, amit elvárnak tőle. Ő maga tudja ezt, és nehezen is vállalja a szerepet, de nincs választása. Így izgalmas dinamikát teremt, hogy miközben kifelé nyugodtnak és parancsolónak kell lennie, aki mindig és mindent tud, belül ugyanolyan gyötrődő ember, akire hatalmas felelősséget tettek. De azért is ő a hős, mert John felnő ehhez. Nagyon megkedveltem az alakját. Még akkor is, ha volt egy fogása a szerzőnek, ami a végére komolyan az agyamra ment. Nagyon kevés embernek tud kicsit megnyílni, és akkor szóba kerül is, hogy mennyivel hatalmasabb a legenda, mint John személye – és nem egyszer mások bizonygatják neki, hogy mennyire be tudja tölteni a szerepet, és milyen jól csinál mindent. Ezt a cselekményből is láttam, nekem nem kellett volna ez a tömjénezés. Különben, John sem szereti. De ettől is hős, többet között.

A mellette levő karakterek között is akad emlékezetes, szimpatikusabb és kevésbé rátermett – vannak nagyon alkalmatlan tisztek a seregben – de jól kiegészítik John alakját, és sokkal színesebb így, hogy nem egy emberes show a történet.

Van benne némi humor is – mert John kissé ironikusan szemléli az eseményeket, és a nagy terhelést úgy bírja elviselni, hogy tud nevetni magán és magukon. Jót tesz a szövegnek, jól ellenpontozza a gyakran drámai eseményeket.

Van némi ciklikusság abban, hogy mikor milyen helyzettel kell megküzdenie. Ha egy technikai jellegű probléma volt, utána jön valami katonai. Egyszer egy videójáték is eszembe jutott róla, de nem bántam. Mert azért sokféle helyzet van, és bírom, ahogy kreatívan hozzááll és mindenre talál megoldást a csapat.

Van tehát egy izgalmas történet, amit szórakoztatóan írt meg a szerző, egy olyan hőssel, akit nagyon megkedveltem. Eredmény: kérem a második kötetet is!

Campbell: Rendíthetetlen - Mint sci-fi: 80% kalandos és átgondolt történet, emlékezetes hőssel és sok akcióval benne.

Szubjektíven: 90% helyenként több a tudomány, mint szeretem, de a kaland és a hős remek.