Atomháborút követő, viszályos, változó világos, harcos.

Az atomháború lakhatatlanná tette a bolygót. Az emberek a föld alá szorultak vissza. Budapest túlélő a metró alagutakban hoztak létre csoportokat és küzdenek a túlélésért. Van, ahol a békés fejlődés lenne a cél, a változások elfogadásával hagyni, hogy a folytonos mutációk segítségével egyszer újra felszínre kerülhessenek az emberek. Még nem sejtik, hogy a Kisfiú, aki mentálisan kapcsolódik egy felszínen élő Döghöz, milyen szerepet fog játszani az emberiség sorsában. Ám vannak, akik most is készek mindenre a hatalomért és a rögeszméjük megéléséért. Egy egykori TEK tisztviselő a csapatával háborúba indul egy gépért, mely reményei szerint képes szűrni a sugárzást. Kevesen vannak, akik megpróbálhatnak tenni ellene, de ha nem cselekednek időben, a ténykedése elhozhatja az emberiség végét, a jövő lerombolását.

A Metró regények az oroszok körében már-már kultikusak, egész univerzum épül köréjük. Magyarul is elég jól mennek. Nem meglepő, hogy nálunk is létrejött egy ilyen regény. A megjelenése már kalandosabb: a szerzőt felkérték, megírta a könyvet, de egy kiadói váltás miatt más úton kellett kiadatnia a kötetet. De megjelent, így aki az eredeti Metró világot szerette, most megtudhatja, milyen ez magyarosan.

Az első benyomáson az volt, hogy ez morbidabb, mint ami lemegy a torkomon. A regény keretbe van ágyazva: a jövőben, pár százzal évvel később, amikor a regény történetének eseményei a kezdőpontot jelentik, amikor megindult a változás, ami majd elvezet abba a látott jövőbe. Ahol az emberek már minimálisan emberiek – itt még extrémebb formák vannak, mint a Sötét Édenben voltak. Nem akarom bemutatni őket, de az érzést megragadnám. Tőlem távol áll, hogy egy ilyen hibrid világot és lakosságot elképzeljek. Még akkor is, ha osztom azt a nézetet, hogy a túlélés feltétele az alkalmazkodás és változás, nem csak ilyen körülmények között, hanem általánosan az életben is.

A regény törzsét képező történet viszont emészthető, és fokozatosan vezet el addig, hogy az emberiség hogyan kezd el változni, és milyen jellegűek ezek a módosulások. Közben pedig ott van annak a kalandos története, hogyan készülnek lecsapni a Gépért.

Több szálon haladnak az események, és a végére minden logikusan összeáll. Hogyan kapcsolódnak a szereplők, mit tesznek, melyek majd a jövőbe vezetnek. Egyikük sem egy tipikus hős, de a világuk sem éppen tipikus. Kisfiú még próbálja feldolgozni, mi történik vele. Dög sokkal nagyobb változáson megy keresztül: ő értelmesebbé válik, míg Kisfiú még nagyobb különc lesz a kapcsolatuk miatt. Psziché igazi túlélővé vált, aki a pszichés képességeit arra használja, hogy a saját bandáját vezesse. Ő is még csak gyerek, de ő pozitívan használja, amiben más. Még a küldetést is elvállalja, amikor beleszalad.

A történések mellett a szerző a társadalmakat is bemutatja, amelyet az emberek létrehoztak. Vannak benne elég kegyetlen módszerek a túlélésre, ahogy a tömeg mások szó szerint húsán és vérén éli túl. Még abban is vannak fokozatok, mennyire emberséges kannibalizmus, amire vetemednek. A Húsban is voltak hasonlók, itt valahogy mégis jobban megrázott a dolog. Mert itt voltak olyanok, akik teljesen természetesnek vették, hogy embereket esznek és tenyésztenek, mint más a marhákat. Hogy lehet embereket teljesen vágómarhaként kezelni, és úgy beszélni a szaporításukról, ahogy itt teszik?

Amit viszont hiányoltam: kevésbé tudtam elképzelni a történetek helyszíneit és a külsőségeket. A társadalmak, a kalandok, még a genetikai mutációk is jól megírtak, elképzelhetőek és alaposak, de milyen maga a metró? Azt nem tudtam meg.

Más, mint az eredeti volt, de ennek örültem is. Része, de eredeti is.

Baron: Kárhozottak városa – Mint disztópia: 70% különleges világa van, kalandokkal és borzalmakkal pörgetve a sztorit.

Szubjektíven: 65% sok is volt kicsit, ahova az élet fejlődik. Lekötött, de borzongtam is tőle.

Megbocsátós, újrakezdős, szerelmes.

Jack és Evie mindig is elválaszthatatlanok voltak. A barátságból szerelem lett, és a két kamasz meg is fogadta egymásnak, hogy a másik lesz számára mindig az igazi. Ám a családi tervek keresztülhúzzák a számításaikat: Evie apja külföldi munkát kap, és az egész családnak költöznie kell. A fiatalok szerelmesek annyira, hogy egy távkapcsolatot is képesek lennének megpróbálni. A levelek azonban megszakadnak, és Evie csak a híreket kapja, hogy Jack lett a középiskola legnagyobb nőcsábásza. A szíve darabokra törik. Évekkel később tér haza, és újra találkoznak egymással. Az elemi vonzalom még közöttük van, de mindketten sértettek és tört szívűek: miért hagyták el egymást évekkel korábban? A múlt rejtélyének megfejtse után kapnak még egy esélyt a boldogságra, de Evie őriz még egy titkot, mely tönkreteheti a kapcsolatát az egyetlen férfival, akit mindig is szívből szeretett.

A romantikus regényeknek megvan a tipikus cselekményváza, amihez a legtöbb tartja is egymást. A szerelem, a félreértés miatti szakítás és a szereplők szenvedése, majd egy gesztussal kibékülnek, hogy még nagyobb happy end következhessen. Már eléggé unom ezt a sablont, de ez a regény nem csak ennyivel húzta az idegeim. A konfliktusai is és csavarjai is olyan szappanoperásak, hogy szórakoztatás helyett bosszantottak.

Nézzük csak: nagy kezdeti boldogság, pipa. Félreértés miatt hatalmas szakítás és szívfájdalom, pipa. Bocsánat és új esély, pipa. Itt annyival van csak több, hogy van egy újabb konfliktushelyzet, ami szakításhoz vezetne, de szerencsére annyira nem volt elvetemült a szerző, hogy beduplázza a zsáner alapvető szerkezeti elemeit.

A történet nem csak azért kiszámítható, mert ennyire követi a zsánert. Hanem mert kezdetektől nyilvánvaló, hogy nem tudtak túllépni egymáson. Amikor haragban vannak, és kerülik egymást, akkor is, még maguknak is nyilvánvaló, hogy összetartoznak és szeretik egymást. Ami irritált is: 6 év telik el, tulajdonképpen a fiatal felnőtt éveik. Egyetem, továbbtanulás, első munka, a szülőktől elszakadás. Meghatározó élmények, amelyek közben nem a másikat várták vissza sírva, hanem új kapcsolataik is voltak. Akkor mégis, hogyan térnek vissza érzelmileg és fizikálisan ugyanoda azonnal vissza, mint 16-17 éves korukban? Egyszerűen nem hiteles, hogy a 23-25 éves énjük azt érzi, amit a 16-17 éves. Ennyi idő alatt változtak, új emberek lettek – de itt ennek nyoma sincs, ők teljesen úgy csinálnak, mintha ugyanazok lennének, akik kamaszként, csak most idősebbek.

Az is tiszta idiótaság, hogy mi volt a szakítás mögött. Annyira nyilvánvaló, ki és hogyan kevert be nekik… Abba már bele sem megyek, az mennyire béna, hogy nem voltak képesek telefonálni. Evie a barátnőjét fel tudta hívni, a szerelmét meg nem? Most komolyan, csak leveleztek, amikor telefonálni is tudtak volna? És meg sem kérdezték a másikat, mi történt?

A szereplőkről tulajdonképpen nem tudtam meg tulajdonképpen semmit. Evie szereti Jacket, a férfi meg a nőt viszont. Evie alacsony, és vigyáznia kell, mit eszik. Jack annyira jóképű, hogy az összes környékbeli nő az ágyába akar mászni. Ennyit tudok róluk. Sorry, de ez édeskevés és ennyitől kedvelni se fogom őket, csak szidom a regényt.

Az egésznek a stílusa is fájdalmas. Nyálas, túlírt és fájdalmasan romantikus az egész. Helyenként szabályosan szenvedtem, miközben olvastam. Az 1000 csók is megviselte az idegeim a részben hasonló idiótaságaival, de ez még annál is rosszabb volt.

Nem simán egy romantikus női mese, hanem egy buta mese, alig ábrázolt és felszínes szereplőkkel, bugyuta csavarokkal és műkönnyekkel.

Próbálok valami pozitívumot találni benne, de csak az jut eszembe, hogy a borítója tetszett. Be is húzott a csőbe, de levontam a tanulságot. Ettől a nőtől nem olvasok többet.

Bliss: Soha többé örökké - Mint romantikus: 20% tipikus, a zsáner leggyakrabban előforduló elemeit halmozza, bután.

Szubjektíven: 5% kiszámítható, unalmas, és a szereplők is irritáltak. Minden túl szép, happy.

Melyik regény első és utolsó mondata az alábbi?

1: Vetkőzz!

És továbbra is meg fogja őket idézni, hogy rémséges tetteket vigyen véghez.

2: Ez vagyok én.

Hát, talán még arra is jut időnk, hogy kitaláljunk egy titkos csapatkézfogást, mielőtt a következő hatalmas szörny befordul a sarkon...

Megoldás: Tovább!

Házasságos, bosszút állós, családos.

Nándi az egyetem egyik szépfiúja. Jó családi háttere van, jóképű arca – nincs lány, akit ne tudna megszerezni magának. A kis szürke egér Emő rég álmodozik róla, hogy megszerzi magának a fiút. Nándi játszik is kicsit vele, de amikor felbukkan az életében Flóra, a másik lánynak esélye sem marad. Flóra pár évvel idősebb, annyira tehetséges, hogy külföldi ösztöndíjat kap és komoly barátja van. A kémia azonban Nándi mellé sodorja, és érte a fiú változni kezd. Hűséges lesz, aki feleségül is veszi a lányt és otthont teremt kettejüknek Gödöllőn. Évekkel később azonban minden kezd szétesni. Hiába van egy édes kisfiuk, eltávolodnak. Olyan sérelmeket cipelnek, melyeket képtelenek kimondani, csak szenvednek maguknak. Színre lép Nárcisz is, Emő nemezise, aki meg akar fizetni Nándinak.

Általában nem nehéz belőni, egy-egy könyvet kinek lehet ajánlani. Mi a legerőteljesebb sajátossága a kötetnek? Krimi, vagy romantikus? Dráma, kortárs vagy gyerekkönyv? A Semmiért egészen nem adja magát ilyen könnyen.

Részben, áll rá, hogy szerelmes regény. Kétszer két kapcsolat is van benne, mindegyikben a szerelem különböző formáival. Nándi és Flóra, amiből házasság is lesz. Nándi és Emő/Nárcisz. Flóra és Lakos – különben csak engem irritál, hogy mindenki keresztnéven van emlegetve, erre Flóra komoly barátja és a végén az életébe visszatérő férfi meg nem Miklós vagy András, hanem Lakos? Az egyik szenvedélyesebb, a másik közelebb van a barátsághoz és a stabilitáshoz, biztonságos, de akad olyan is, ami inkább rajongás és elvakultság, semmint igazi érzelem. Mindegyik más, és mindegyik összekapcsolódik.

Mégsem tökéletesen romantikus regény, mert itt nincsenek happy endek, szenvedélyes jelenetek és nyál sem. Itt a hétköznapok belegyalogolnak mindenkibe, az érzelmek kihűlnek, és változnak az emberek. Más irány, komolyabb, mint egy szimpla romantikus regény.

Sajátos, egyedi hangja van a szerzőnek, ami szinte egy külön kis verbális buborékba zárt, amíg olvastam a könyvet. Nem elvont, nem nehezen érthető, nem is posztmodern. De más, mint a szimpla szórakoztató irodalom átlagos nyelvezete. Nem is a szavaiban, hanem ahogy összefűzi őket és atmoszférát teremt vele Istók Anna. Nagyon megfogott vele, és ez vitt előre a könyvben akkor is, ha a cselekmény nem éppen az én kedvenc zsánerem.

Mennyi esemény történik ebben a könyvben? Igazából nem sok. Érzelmileg viszont rengeteg minden van benne. Nándi oldaláról is, de elsősorban a női szereplőknél. Emő oldaláról a mámoros, esztelen szerelemtől kezdve a nagy csalódás, megsemmisülés és a rideg bosszú van a palettán. Flóra egy biztonságos és stabil szeretet és egy szenvedély között billeg az elején. Majd a bűntudat mély tengereit is megismerjük vele. Az anyaságot. Azt, ahogy a titkok felemésztik az embert és a kapcsolatát is.

Meg tudtam érteni mindenkit, nagyon erős a kötet érzelmi alapozása és felépítése. Viszont, nyomorult Lakos volt az, akit sajnáltam. Flóra elég alaposan elbánik vele a regény első felében, és a végén is ledob rá egy kisebb atombombát. Ami el is gondolkoztatott: Lakosnak nem lesz jobb azzal, hogy Flóra elmondja neki a múlt azon darabkáját, a sötét titkot, amit eddig elhallgatott. A nő fog megkönnyebbülni, neki lesz könnyebb. Még ingadozom is, milyen befejezést képzeljek kettejüknek, hiszen Istók Anna nyitva hagyja a történetüket.

Tanulságot nem érdemes pár mondatban kiemelni belőle. Komplexebb annál – az életről mesél. Amiben rossz döntéseket hozunk, amiben változtatni kell, szenvedni, és remélni, hogy sikerülhet rendbe tenni a dolgainkat. A pillanat hozza a döntéseket, amivel együtt kell élni – a megbánás általában késő.

A végét leszámítva nagyon megfogott a könyv – komolyan az fáj, hogy nem tragikusabb? Az.

Istók: Semmiért egészen - Mint női: 85% hangulatos a szöveg, a cselekmény érzelmileg erős annyira, hogy leköt végig.

Szubjektíven: 70% a végét nagyon nem szerettem, különben sodort végig a történet.

Cím: Hogyan készítsük el a koporsónkat

Szerző: Morgan Larsson, egy újabb elvetemült skandináv. Először magyarul.

Műfaj: komikus, dramedy

Cselekmény: adott egy nem mindennapi, kéthetes kurzus. A jelentkezők megtanulják hogyan, és el is készítik saját koporsójukat. Közben rengeteg beszélgetés lesz, és már a kiválasztási folyamat is arra épül, milyen emberek a jelentkezők.

Várható megjelenés: merjek ilyet írni? Októberre van a magyar kiadás tervben.

Miért várós?

• Kis fekete humor, nekem az bejön.
• A skandinávok kortárs irodalmára is vevő vagyok.
• Mert annyira abszurd a sztori. Mégis, ki akarja elkészíteni a koporsóját?

Nyomozós, hatalmi játszmás, viszonyos.

Decius Caecilius Matella előkelő római család sarja, akik éppen csak lemaradtak arról, hogy nemesnek nevezhessék magukat. Így is fontos pozíciókat töltenek be, és anyagaik terén is jól állnak. Decius feladata, hogy pár Rómában történt gyilkosságnak a végére járjon. A városban zajló politikai megmozdulások miatt sokakat nem érintene, ha annyiban hagyná a dolgokat, de Decius nem szereti félbehagyni a dolgokat. Ahogy egyre több holttest kerül elő, ő észreveszi az összefüggéseket. Ahogy összerakja a részleteket, rádöbben, hogy Róma sorsát meghatározó politikai összeesküvés van készülőben, és ennek melléktermékei a holtak. De vajon tud-e bármit tenni, hogy véget érjenek a gyilkosságok és a bűnösök megfizessenek? Vajon a szépséges és gazdag Claudia ezért mutat felé érdeklődést, vagy a saját személye lett kívánatos Róma egyik legszebbének a szemében?

Az ókori Róma bármilyen zsánerű regénynek könnyeden lehet a helyszíne. Lehetnek románcok, történelmi regények, fantasy, drámák, vagy akár krimik is. John Maddox Roberts krimit írt a várossal a főszerepben és egy sajátos nyomozóval a középpontban.

Mielőtt bárki is említhetné Saylor és Gordianus nevét, hamar a különbség: Decius nem hivatásos nyomozó- Állami tisztségviselő, akinek munkaköri feladatai között fordul elő, hogy egy-egy esetet fel kell derítenie. Gordianus ellenben magánnyomozó volt, akit magánszemélyek béreltek fel különféle munkákra. Maguk a karakterek is más személyiségek, Decius lényegesen fiatalabb és jobban visszaadja a dekadens Róma világát, ha azért messze nem annyira romlott is, mint maga a város. Ez elég nagy különbség akkor is, ha a kor egyezik is azzal, amelyben Gordianus mozog.

Mint történelmi regény, sok tekintetben érdekes. A kor szokásai, eszközei és némileg a latin kifejezések is benne vannak a regényben. Hitelesnek éreztem, és kifejezetten szórakoztatónak találtam azt, ahogy a fiatal Caesar megjelenik a lapokon.

Ha már Caesar: az elbeszélő az idős Decius, aki már megélte az egyik legnagyobb római felemelkedését és bukását. Néha a narrációban is felbukkan egy-egy megállapítás, ami a jövőre vonatkozik és amelyből Decius nézetei kitűnnek. Ezeket külön figyelemre méltónak találtam – színesebb tőle a regény és az elbeszélés.

Mint krimi, azonban nekem kevés volt a könyv. Decius nem is igazán nyomoz, hanem informálódik, és így állnak össze a fejében a dolgok. Ok, az ókori Rómában nem vonulhat fel egy ókori CSI egység, de azért többet szerettem volna annál, hogy Decius beszélget ezzel-azzal, nem is feltétlenül a gyilkosságokkal kapcsolatban.

Decius magánéletében pedig felbukkan egy nő, Claudia. Ő sokat kapott a noir regények femme fatale hősnőitől. Tesz olyasmiket, amire ezek a későbbi utódok is elismerően csettintenének. Sokáig nehéz is eldönteni, milyen szerepe lesz a történetben, de elejétől belengi a személyét valami veszélyesség.

Nagy tanulságokat nem fogok ebből a történetből levonni, de az nagyon feltűnő, mennyire romlott az a világ, ahonnan Decius származik. A felszín alatt virágzik a korrupció, és a hatalmasok minden eszközzel játszanak a hatalomért. Az emberéletek mit számítanak nekik? Amíg nem a sajátjuk az, semmit. Most nagyon nem is esett jól azt olvasnom, hogy Decius mennyi mindenre rájön, előkeríti a felelősöket, és a politikai hatalom képes átírni a történteket a saját szájíze szerint. Mintha az igazság semmi lenne, csak az számítana, aminek hinni akarják.

Nem egy mai regény, csak a magyar kiadása új. Ha elég sikeres lesz, még elég sok kötet vár arra, hogy nálunk is megjelenjen. Caesar miatt érdekelne belőle ennél több is.

Roberts: Királycsel – Mint történelmi krimi: 70% visszaadja a kor szokásait, hiteles a hangulata is. Krimi kevesebb.

Szubjektíven: 59% nem találtam szimpatikusnak a hőst. Most lehangolt a mutatott korrupció.

Hódításra készülős, információkat gyűjtős, harcos.

A sápadtak már felismerték, hogy a felszín nem olyan lakhatatlan, mint eddig gondolták. Készülnek a kitörésre, és a hozzájuk képest fejletlen technológiával rendelkező emberek leigázására. Közben a saját népük köréből is végsőkig kiszipolyozzák a nem katonacsalád leszármazottait. A dabasiak közben minden erejükkel információkat gyűjtenek. Tudják, hogy valami fenyegeti őket. Tudják, hogy a sápadtak hozzájuk vannak közel, és ha előjönnek, őket támadják meg elsőként. Várkony a saját feje után menve lejut a bunkerbe is, ahol egy korabeli lánnyal sikerül beszélnie is. Réka felismeri a lehetőséget, és a fiúval tart. Ő is részt vesz az előkészületben, hogy megelőző csapást mérjenek a sápadt katonákra.

Rám jellemző, hogy azok a regények, cselekményszálak és karakterek maradnak meg jobban a fejemben, amelyek tetszettek. Igaz, a Sápadtakat ráadásul nem is régen olvastam, de egyből beugrott Bocsi és Várkony, meg a két eltérően fejlődő társadalom is. A vérkészítményeken élés eléggé beleégett az agyamba, annyira borzalmasnak találtam. Ennek ellenére hálásan fogadtam, hogy nem csak az előzményeket összefoglaló pár oldal, de a fontos karaktereket kigyűjtő szedet is van a kötetben. Átfutottam rajta, és máris képben voltam mindenkivel és mindennel. Az első részt ez természetesen nem pótolja, de emlékeztetőként kiváló.

A kötetet alapvetően két szakaszra lehetne bontani. Az első a háborúra való felkészülés, mindkét oldalról. A dabasiak és a sápadtak is információkat gyűjtenek, gyakorlatoznak és készülnek. Közben még több színét és részletét megismerjük annak, hogyan működnek a rendszereik. Milyen a gazdaságuk, a társadalmi hierarchiájuk, a kultúrájuk. Kifejezetten élveztem, ahogy szembe van állítva egymással a dabasiak keményebb és a középkort idéző rendszere a modernebb, de lényegesen elnyomóbb Szürke berendezkedéssel. A regény egyik csúcspontja, amikor a dabasiak cselekvésre akarják késztetni a szürkéket, és Réka részéről kimondásra is kerül, hogy a szürkékkel mi a baj. Nem az intellektusuk, nem a képzettségük, hanem hogy mellette elfelejtettek cselekedni. Inkább elviselik a kalitkát és szenvednek kicsit, ha a kényelmük különben megvan, minthogy kiálljanak magukért.

Ebben még modern üzenetet is felfedezni véltem. Mert nem elég a ma emberének sem, ha ő a klaviatúra bajnoka és a feje tele van fennkölt gondolatokkal. Ha nem áll ki magáért, ha azt várja, hogy mások tevékenykedjenek, míg ő csak az észt akarja osztani, pusztulásra van ítélve. Egyensúlyt kell találni: eszmék és tettek együtt kellenek.

A dabasiak azért tudnak működni, mert náluk ez a kettő megvan. Talán keményebb a szabályrendszerük, de az a kor miatt olyan. Az kell a túléléshez, működik is.

Továbbra is Várkony a regény egyik fő karaktere, akiben megtestesül a korszak ideális embere. Tettre kész, kellően kreatív és bátor, miközben az esze is a helyén van. Vannak érzelmei, félelmei – ha azokat magába is zárja, mert nem divat kimutatni őket. De ott vannak, és Réka is akkor kezd el bízni benne, amikor a fiú megmutatja neki az emberi oldalát, nem csak a gyilkost, aki leszámol azzal, aki veszélyt jelent.

Réka ebben a könyvben, aki nagyon mássá tud válni. A szürkék félénk kamaszlánya volt, aki a végére méltó harcostársa a dabasi seregeknek. Ő be tudja látni, és tud is úgy élni, hogy az eszméket nem csak hangoztatja, de érvényre is juttatja őket, küzd értük.

A sorok között Réka és Várkony minimális romantikus érzelmet is kapnak, így annak sem lesz hiányérzete, akinek nem regény egy könyv némi szerelem nélkül. De itt nem az a lényeg.

A kötet második fele pedig a csatáké. Akciós, pörgős, szórakoztató.

Talán az újdonság varázsa miatt is, az első kötetet jobban szerettem egy kicsit, de ez a rész is a fogamra való volt. Alapos, jól átgondolt, szórakoztató és gondolkoztató egyszerre.

Urbánszki: Újvérűek – Mint disztópia: 75% kalandregényes, szerethető szereplőkkel. A társadalomrajza jól felépített.

Szubjektíven: 80% Várkony és Bocsi továbbra is kedvencek. Tetszett, mennyire alapos.

• Joker: Azzal, hogy folyton kihívást állítok eléd, és emelem a téteket, minden alkalommal erősebbé teszlek. Ez teszi különlegessé a kapcsolatunkat: azért vagyok a legnagyobb ellenséged, mert én vagyok a legnagyobb rajongód is!
• Batman: Nekünk nincs kapcsolatunk.
  
• Joker: És még rám mondják, hogy őrült! Mi vagyunk Gotham legkedveltebb álompárja! (Murphy: Fehér Lovag)

Semmi sem rosszabb, mint olyan benyomást kelteni, mintha megerősítésre szorulna, semmi nem rosszabb, mint megerősítésre szorulni. (Pinborough: 13 perc)

Az élet maga egy fejtörő, megoldásra váró kérdések véget nem érő sora. (Leonardo da Vinci-rejtvénykódex)

– Találnunk kell egy helyet, ahová mehetünk. A rendőrségre, vagy ilyesmi. Vagy G.I. Joe, vagy esetleg a Bosszúállók kellenének ide. Vagy a Vasember! Vagy valami!
– A Vasember nem létezik, Jack.
– De Robert Downey Jr. létezik. Fogadjunk, hogy tud segíteni! (Brallier: Az utolsó srácok a Földön)

– Most mindjárt azt fogja mondani, hogy olyasvalakire lenne szükségem a háznál, akinek van nêmi tapasztalata ilyen dolgokban, ugye? – kérdezte a nő. – Olyasvalakire, mint maga.
– Készséggel elismerem, hogy sok minden nincs meg bennem a kutyák csodálatos tulajdonságai közül. Rosszul apportírozok, és nem pitizek. De hogy jót is mondjak, az orrom általában nem nedves, és naponta fürdök. (Quick: Halálugrás)

A hölgy, aki behozta a hullámos papagáját, és megkérdezte, mi lehet az oka, hogy a madár nem eszik, és nem énekel. A gond csupán az volt, hogy a papagáj már nem élt. Igazi Monty Pythonhoz méltó jelenet volt…  (Schott: Egy kisállatrendelő hétköznapjai)

A szép írásmű is csak vigyázattal fújt szappanbuborék. Száll valameddig a végtelen időben. Aztán elfakul, elmúlik az is. (Gárdonyi: Szívlobbanás)

Egyetlen pillanat alatt megtaláltam azt, amit elveszítettem. Végül is az élet pillanatokból áll, nem igaz? Az egymást követő pillanatok teszik ki az életet. Néhány pillanat elrepül: egy ostoba álom, ahogy feldaraboljuk a zöldséget, kivisszük a szemetet, vagy levágjuk a körmünket. Néhány viszont nem. (Denzil: A néma gyermek)

Miért hisznek az emberek mindig a naplóknak? Azok csak szavak. (Pinborough: 13 perc)

– Dumáltam egy kicsit Jonah-val.
– Az álmatag költő sráccal, aki meg akar dugni?
– Nem is akar.
– Már-már röhejes, hogy mennyire meg akar.
– Azt mondta, komor vagyok, torz és acsargós.
– De cuki! Ez szerelmes. (Awad: Nyuszika)

Szörnyekkel harcolós, baráti társaságos, küldetéseket végrehajtó.

Jack árvagyerek, aki 13 éves korára már túl van pár családon és csalódáson. Most azonban minden megváltozik: a semmiből eljött a világvége. Szörnyek és zombik jelentek meg, a katonaság sokakat kimentett, de a városban ragadóknak nem tudnak segíteni, nekik maguknak kell boldogulnia. Jack támaszponttá növeli a faházát, és megkeresi az egyetlen barátját, a tudóspalánta Quintet. Ketten együtt meg akarják menteni Jack ideálját, az iskolaújság szerkesztőjét, June-t. Első körben azonban csak a nagydarab, korábban életüket megkeserítő Dirköt találják meg – a világ végén még vele is képesek kibékülni, és ütős csapatot alkotni. Nem várt barátok, nagy ellenségek várnak a fiúkra, miközben megtanulnak bízni egymásban, és igazán összedolgozni.

Van pár téma, amiről nehéz elképzelni, hogy gyerekkönyvet lehet készíteni belőle. A zombik is ilyennek tűntek. Gondoljunk csak bele! Élőholtak, akik tulajdonképpen folyamatosan rohadnak. Agyilag zoknik, miközben mások agyát és belsőségeit szeretnék csócsálni. Mondjuk, abban a világban, ahol sikeres lehetett egy ember és zombi Rómeó és Júlia sztori, miért is lepődöm meg azon, hogy már a kissrácok is zombikról olvasnak…

Azért lehet gyerekkönyv zombikkal és szörnyekkel ez a kötet, mert nem a horror elemeken van a hangsúly. Igen, könnyen lehetne belőle az is. Ám itt még a szörnyek is kapnak cuki vonásokat, és messze nem ijesztőek. A zombik is inkább tűnnek viccesnek és szerencsétlennek, mint halálos gyilkológépeknek. Ugyan nem egy utalás van arra, mennyire nagy az életveszély a szereplők körül minden nap, ez hangulatában nem jelenik meg.

Főleg Jack játéknak fogja fel a helyzetet, és nem érzik az egésznek a súlyát. Egyetlen jelenet van benne, amikor valami megcsillan, hogy azért nem ennyire móka és kacagás az élet, ha a szomszéd egy benga szörny, a kertedet meg elözönlik az éhes zombik. June az, aki kimondja, hogy retteg és nem találja a helyét a világban. Jack azonban hamar elveszi ennek az élét, majd June is átmegy világvégi amazonba.

A történet gyorsan halad, minden fejezetre be van ütemezve valamilyen akció. Nem feltétlenül harc, de jut bele felfedezés és kaland. alapból gyorsan lehet olvasni a szedés és a sok rajz miatt, de a cselekmény is segíti a sebesebb haladást.

Fontos elem a kötetben a humor. Nyelvi, szituációs, kisebbeknek és nagyobbaknak. Mindkettőből volt benne olyan, amit megjegyeztem és amin tudtam mosolyogni annak ellenére, hogy már egy ideje nem vagyok a célközönség korosztályába tartozó olvasó. Gyerekekre van hangszerelve, kedves poénokat írtak bele. A témából adódóan fekete humor is lehetne benne, de a szerzők megállták, és ilyet nem írtak bele.

Akad benne bőven popkulturális utalás. Ezeket bírom, így itt is jó kedvvel fedeztem fel őket és állapítottam meg, hogy a Marvel milyen hatással van a kultúránkra. Ha a zombik eljövetelekor is arra várnak a srácok, hogy Robert Downey Jr. megmentőként fog megjelenni.

Ki kell emelni, mennyire jól sikerült a kötet grafikája. Nem ronda, de nem is művészien alapos rajzok kerültek bele. Igényes skiccek? Azt külön díjaztam, hogy több szerepük volt, mint a szöveg puszta illusztrálása. Saját poénokat kaptak a rajzok, és olyan párbeszédek is annak beléjük ágyazva, melyek különben nem részei a regény szövegének. Így kicsit képregénnyé is válik gyerekkönyv mellett.

A karakterek gyerekek. Típusokat testesítenek meg: okos, jópofa, erős. De gyerekkönyv, belefért így is.

A bátorság és a barátság benne az értékek, ez is pozitív.

Van belőle animációs sorozat, jön a regénynek folytatás is. Sikersztori lett, megérdemelten.

Brallier: Az utolsó srácok a Földön - Mint gyerekkönyv: 75% képek és szöveg egységben, humoros és kalandos, pozitív üzenettel.

Szubjektíven: 70% szerettem a humorát, ha az ízlésemhez képest túl gyerekek is a szereplők.