• Forsyth: A Róka

Az autista Luke agya egyszerűen máshogy jár, mint a többi emberé. Imádja a kihívásokat, és egy számítógépes rendszert feltörni neki a legjobb játék. Az amerikaiak legféltettebb rendszereibe is azért hatolt be, hogy jelezze, nem tökéletes a védelem, és mert képes volt rá.

A családot védőőrizetbe veszik, az Államok nagyon ki akarja adattatni a fiút és lecsukni. Ám a rutinos kém, Adrian Weston mást gondol. Eléri, hogy egy titkos programra hagyják nála a fiút a családjával. Luke anyja, öccse, bele is megy, de az apa válni akar és költözni az Államokba. Így is történik.

Első ügyként egy arab fegyverkezési programot hiúsítanak meg, amiért a Közel-Kelet radikális fele és az oroszok is Luke fejét akarják. Weston csapdát állít, és megrendezi a fiú és családja halálát. Közben őket biztonságban elrejtik – kivétel az apa, akire még az Államokban lecsaptak és meggyilkoltak.

Luke köré testőrök kerülnek, köztük egy 39 éves özvegy tiszt, akivel Luke megözvegyült anyja hamarosan már viszonyba bonyolódik. Weston rendszeresen hozza a feladatokat, Luke feltöri a kódokat. Így szabotálják az oroszok olajvezetékét, amivel függővé tennék a Nyugat energiaellátását. Észak-Korea atombombáját, majd egyéb fegyverkezéseit, miközben az Államok a sok hamis ígéret lebukásakor visszamondja a segélycsomagokat. Lassan forradalom indul a Kim család ellen.

Weston már azon töpreng, milyen jövője van a fiúnak, ha már nincs ellenfél, akit le kellene győzni. Egy kiránduláson azonban Luke súlyosan beveri a fejét. Agyműtét kell – felépül, de a zsenije, amivel bárhova bejutott, már nincs meg. Cserébe sokkal ügyesebb a társas kapcsolatokba, lényegesen emberibb. Az anyja hozzámegy a katonához, a programot felszámolják, és úgy hagyhatja mindenki abba a feladatát, hogy jobb hellyé tették a világot.

• Arikawa: Az utazó macska krónikája

Azért kell új otthon a macskának, mert Szatoru rákban haldoklik. Végül a nagynénjéhez költöznek be a macskával, a férfi onnan jár el kezelésre. De nem segít. Hamarosan már kórházban fekszik, és haldoklik. Nana a nagynénivel marad, aki annyira megszereti az állatokat, hogy egy kiscicát is befogad az öreg kandúr mellé. Nana őt még ki akarja képezni a macska létre, aztán már kész csatlakozni a másvilágon a gazdájához, akivel álmában még szokott beszélgetni.

Királylányt mentős, szerencsét próbálós, mágikus.

A gazda esélyt kap kiválasztani, mikor érje a balsors. Most, vagy öregkorára. A jelen pillanatok alatt lesz pokoli: a vagyont, a családját is elveszti. Hogy lesz belőle boldog ember? (Mikor legyen az ember szerencsés?) Megözvegyül a király, de nem talál az elsőhöz méltó szépséget feleségnek. A lánya az egyetlen, aki megfelelne. A királylány nagyon szökni akar az apjával kötendő nász elől, lehetetlen feladatokat ad ki, majd szökni kényszerül három gyönyörű és egy ocsmány ruhával. Vajon a ronda ruhában felismeri a szomszédos, fiatal király a szépséget, akiért a szíve dobog? (Az egérbőrös királyleány) A királyfi mindig elzárva alszik a kastély kertjében, az apját izgatja, vajon miért. A titok meglesésére beküldött banya elijeszti a fiú szerelmét, a csodaszép tündért, aki ilyenkor járt kedveséhez. A fiú nem törődik bele a veszteségbe, a párja után indul. (Miért járt a királyfi a körtefa alá aludni?)

A Népek meséi sorozat jubileumi kötete volt ez a rész, amely az 50. volt a sorban. Kárpátukrajnai mesegyűjteményt választottak erre a helyre – az utószóban indokolni is igyekeztek, miért pont ezt. Leginkább a gyűjtő személye miatt, de ma, 2020-ban ez a szempont nem tudott rám különösebb hatással lenni.

Maguk a mesék sokkal jobban érdekeltek. Van-e bennük valami olyan, ami különösen jellemző erre a csoportra? Valami, ami ennek a mesekincsnek a sajátja? Nem tudnék ilyet kiemelni. Az alapmesék ugyanazok, mint bármely európai népnél, akiktől eddig olvastam. A legkisebb fiú sikeresebb lesz a bátyjainál, legyenek szegények vagy hercegek. Még az olyan tipikus figurák is megvannak, mint a félni nem tudó fiú, vagy a királylány, aki minden trükkel igyekszik elkerülni, hogy férjhez kelljen mennie, de aztán érkezik a lánykérő, akit nem tud kicselezni. Akadnak egyéni színek a mese szövésében, de az alapmotívumok és mesék felismerhetőek maradtak.

Egy terület volt, amiben viszont meglepő fordulatokat találtam. Több nőellenes mese is van ebben a gyűjteményben. A megmentésre váró királylányok gyakran passzív karakterek, akiknek kimerül annyiban a szerepük, hogy szépek és a megmentőjük karjaiba hullnak, de itt ennél is halványabban a nők. Az egyik mesében van egy hírhedt királylány, akinek a közelébe se lehet menni, mert elüldözi a kérőit. Erre mi történik vele? Amikor alszik, melléfekszik a mese hős hercege, aki rágerjed az alvó lányra. (Nekrofil hajlamok, hello!) Nem csak feküdni fog mellette – majd távozik. Évekkel később az este gyümölcse, a 4-5 éves kicsi herceg rábukkan az apja búcsúlevelére, amiből megtudják, ki volt a herceg. Királylány erre mit tesz? Perel nemi erőszakért? Á, dehogy! Férjhez akar menni a herceghez. Mondhatom, remek üzenet. Nem is tudtam, nevessek vagy sírjak az ilyen és hasonló fordulatokon.

Mivel alapvetően szeretem az ilyen „világgá megy a herceg, legkisebb fiú, stb. és kalandok után szép feleséget és boldogságot talál” meséket, jókat tudtam mosolyogni is a kötet nagyján, de azért hiányoltam, hogy nincs többféle mese. Állatmese, mondjuk. Talán 3-4 akadt benne olyan, ami keresztény mese – ezeknek nem fájna a hiánya.

A negatív tapasztalatok listájára felkerül még, hogy sok mesének nagyon gyors, szinte csak vázolt cselekménye van. Hirtelen a végük is, mintha a mesélő unta volna a mesélést, gyorsan összecsapta volna az eseményeket és aludni küldte volna a mesehallgató gyerekeket.

Tanulságokat se nagyon lehet belőle levonni. Nem éppen mesei üzenetként azt le tudtam vonni, hogy az ember jobban jár, ha nem bízik senkinek és semmiben. Hiszen még a saját testvér is képes az öccse ellen fordulni és merényletet tervezni, megvalósítani.

Egy kis átírással kellemes kis mesekönyv lehetne. Jelen formájában azonban érdemes előbb beleolvasni egy-egy történetbe, mielőtt gyerek kezébe kerül. Némely üzenete eléggé elavult.

A vasorrú Indzsibaba - Mint mesekönyv: 70% hasonló, de kalandos mesék gyűjteménye, egy-egy meglepő véggel.

Szubjektíven: 75% több változatosság jól esett volna, de alapvetően bírom ezt a típust.

Romantikus, látszat házasságos, sportsztáros.

Vanessa Mazur már ott tart, hogy felmond és kezd valami mást magával. Nem azért szerzett diplomát és törte magát, hogy házvezetőnő legyen. Igaz, a főnöke miatt páran irigylik. Aiden Graves az amerikai football egyik sztárjátékosa, egy jóképű és nagydarab kanadai, aki vagyonokat keres és a lányok a lábai elé omlanak. Vanessa nem – ennyit tesz, hogy ő mos a férfira és kénytelen minden hóbortját elviselni. Amikor Vanessa végre felmond, Aiden rá akarja venni, hogy menjen hozzá vissza. Eléggé kétségbe van esve: vízum kell neki, szerződés. Vanessa viccből veti fel, nősüljön a zöld kártyáért. A reakció: Aiden feleségül kéri. Megalkusznak, és a lány annyi pénzt kap, amiből elindíthatja a saját üzletét. Arra azonban nem számítanak, hogy a látszat házasság alatt egyre jobban megismerik egymást, és vonzódni kezdenek a másikhoz. Lehet ez a nász mégiscsak az igazi?

Üdv a sablon romantikus regények világában! Mire számíthatsz? Két szép emberre, akik eleinte talán nincsenek oda egymásért, de összekerülnek. Feltámad a szenvedély, mélyülnek az érzelmek és egy utolsó próbatétel után már nyakunkba is szakad a happy end.

Ha ennél többet szeretnél, kérlek, más könyvet válassz magadnak! Mit szeretnél mást benne?

1: humort? Kérlek, itt az nincsen. Igen, vannak olyan komédiák, ahol arra építenek poénokat, hogy két nagyon más ember megpróbálkozik az összebútorozással, miközben érzelmileg is egyre közelebb kerülnek. Ám itt abszolút a romantika a meghatározó irányzék. Aiden és Vanessa kalandjain nem fogsz mosolyogni, Zapata elfojtott szenvedélyben utazik.

2: sportot? Ugyan Aiden a történet szerint nagy football sztár, a történet szempontjából ennek semmi jelentősége. Nem követjük az NFL meccseket, nincsenek felkészülős részek. Semmi, amit egy sporttörténetben várnánk. Ha e fiatalember Hollywood szívtiprója lenne, egy sikeres zenész, vagy akár egy technikai céggel meggazdagodott ifjú titán, vagy Christian Grey alteregója, akkor is ugyanilyen lenne benne minden. A státusza csak azért fontos, mert van pénze bőven.

3: emlékezetes karaktereket? Vanessa hamar túlfeszítette az idegeim. Ugyan a szerző nehéz gyerekkort talált ki neki, de az minimálisan sem látszik Vanessa jelenén. Már minden trauma és fejlődési ív a múltjában van. Itt ő már egy kész és erős nő – hiteltelennek is találtam a múltját, annyira nem hagyott nyomokat a karakterén. Aiden meg semmilyen. Nem lennék képes jellemezni. Így különösen irritálónak találom, hogy azzal reklámozták, ilyen lenne mr. Darcy, ha amerikai focit játszana. Siralmas. Ha minden karakter mr. Darcy alteregója lenne, azért, mert a történet elején mogorvább az átlagnál, rengeteg boldog-boldogtalan figurára rásüthetjük, hogy ő mr. Darcy, ha rendőr lenne. Mr. Darcy, csak vagyon nélkül. Mr. Darcy, ha nem a nőket szerette volna. Sorolhatnám oldalakon keresztül.

A mellékszereplők meg alig vannak jelen, itt minden Vanessa és Aiden románca körül forog.

4: élményeket a szövegtől? Nekem inkább csalódásokat sikerült begyűjtenem. Vanessa alapból nem volt szimpatikus, és helyenként annyira fennakadtak a szemeim a szövegétől, hogy már szemészeti szakrendelésen gondolkodtam. Szórakoztató regény, nem kell szépirodalomnak lennie, de igényes lehetett volna.

Egy pozitív megjegyzésem lenne a történethez: tudtam díjazni, hogy itt nem esnek a szereplők egyből ágyba. Zapata a végéig elhúzza az erotikus jelenetek megjelentetését – arra azért már el lehet hinni, hogy mást is felfedeztek a másikban, nem csak a telt ajkakat és izmos hasfalat. Igaz, ezzel feszültséget akart teremteni a szereplők között, az már annyira nem sikertörténet.

Összefoglalva ez a történet nem nekem lett kitalálva. Elég nagy volt körötte a hype, és nem tudom, miért. Nem izgalmas, nem romantikus, a szereplők is semmilyenek. Most éppen divat.

Zapata: Szívvel a falnak - Mint romantikus: 25% tipikus történet, egyszerű szereplőkkel, minimális cselekménnyel.

Szubjektíven: 10% nem szerettem a szereplőket, untam a történetet, a végét is lehetet tudni.

Mi a közös a két regényben?

Megoldás: Tovább!

Jóslat ellen küzdős, titkos világos, varázslatos.

A Ljud Házban él egy legenda: el fog jönni egy fiú, aki a fajtájában egyedülállóként képes lesz a varázslatra. A népe élére áll, és elsöpri a többi uralkodót, hogy a Ljud és vele a Hírnök uralja a világot. A fiú megszületik, és Vszeszlava királynő elrejti a világ és a népe elől is. A hatalom megtartása érdekében kockázatos játszmába kezd, nem sejtve, mit indít el ezzel. A merényletet túlélő fiú saját sereget szervez, és minden lényt el akar már söpörni, az árulónak tartott Ljud Házat is. Már egy mágikus forrást megszerzett, most a következőre pályázik. A játszmába a másik udvarok is bekapcsolódnak, hiszen nekik is nyilvánvaló: most még legyőzhetik Hírnököt, ha összetartanak. Ha még egy Ház elbukik, nekik is végük. Pár ember is a forrás körüli hajszába keveredik, és feltárul előttük egy emberek elől rejtett, mágikus világ. A Titkos Város Moszkva mélyén.

Úgy tűnik, az oroszoknak hajlamuk van olyan fantasy világokat kitalálni, amelyekben a mi világunk mögött rejtőzik egy sötétebb, mágikusabb világ is. Lehet, nem kellene kettő után általánosítanom – bár, a legnépszerűbb orosz fantasy történetek között ott van az Éjszakai őrség és folytatásai, aminek nagyon emlékeztet a világa ahhoz, amit Panov könyvében olvastam. Igaz, mindkettő urban fantasy, de a zsáneren túl is érzek hasonlóságokat.

Van a hétköznapi világ és város, amit mindenki lát. Ám a színfalak mögött mágikus lények élnek, akik szervezik a maguk életét és az emberek előtt nem fedik fel maguk. A borító egész jól vissza is adja, hogy ott vannak a városban, jelen vannak, de annyira beolvadva, hogy csak az avatott szem ismeri fel őket.

Az még tetszett is, ahogy mitológiát épít köré Panov. Házak uralják a mágikus lényeket, mindegyiknek megvan a maga eredettörténete és sajátossága a küllemében és az erejében is. Kicsit sajnáltam is, hogy nem a szövegben van sok információ, hanem a végén egyfajta mellékletben vannak kigyűjtve a házak jellemzői. Lehet, hogy azzal kellett volna kezdenem az olvasást? Egyedi elnevezéseket vezetett be a szerző, sok mindenben újít, nem csak a zsánerben mozgó alakokat helyezi a maga világába. Itt pl. nem olyan egyszerű a világ, hogy vannak vámpírok, boszorkányok, stb. Maga az emberi faj is elmosódik, legfeljebb humanoid varázslényekről beszélhetünk.

Ami viszont kevésbé tetszett: azonnal fejest kell ugrani ebbe a világba, és menet közben kitalálni, hogyan működik, röviden minden. Pedig volt olyan szereplő, aki most keveredik bele a mágikus dolgokba, és jön rá, hogy létezik egy Titkos Város is. Nem is értettem, miért nem őt követjük legalább a történet elején kicsit többet, hogy vele együtt megértsük, ki kicsoda, mire képes, milyen a Házak közti dinamika.

De mindennél sokkal jobban fájt, hogy nincs olyan szereplő, akinek igazán tudnék drukkolni. Hajlamos vagyok azzal a szereplővel együtt érezni, akit a többiek kijátszottak, és aki elindul bosszút állni. Az elején színre is lép egy ilyen fiú, csak éppen hiába marad életben, a merénylet annyira megrontja, hogy belőle lesz a regény rossza. Mégsem drukkolhatok azért, hogy egy az emberek által is keresett sorozatgyilkossá lett egyén nyerjen… De azért azt díjaztam volna, ha legalább a számomra legellenszenvesebb lényen bosszút tudott volna állni. Van itt egy királynő, aki a saját hatalmát védelmezve tulajdonképpen elárulja a népe örökségét és a fiút is szinte szó szerint hátba döfi. Az ő halála lett volna, aminek örültem volna. De ebben a világban nincsen világos árnyalat, legfeljebb szürke, az is a fekete felé közelebbi skálán helyezkedik el.

Korrekten megírt, több szempontból is ötletes regény, de nagyon sok az ellenszenves szereplő, és a világépítésben is éreztem a kezdő író próbálkozásait.

Panov: A prófécia – Mint urban fantasy: 75% jól kitalált világ, változatos lények, egyedi mitológia korrupcióval.

Szubjektíven: 35% pont az lett a kedvencem, akit tönkretettek. Végig ezért morogtam.

Cím: Madame Picasso

Szerző: Anne Girard – nálunk ezzel debütál. Ha szerencsénk lesz, Hollywood híres színésznőiről is ír, még talán azt is olvashatjuk majd.

Műfaj: történelmi, romantikus, művészettörténet

Cselekmény: Eva fiatalon Párizsba költözik, és nagyon igyekszik feltalálni magát a városban. A Moulin Rouge varrónője lesz, ahol felfigyel a fiatal nőre az egyre sikeresebb Pablo Picasso. Udvarolni kezd neki, és Eva lesz a zseni első nagy szerelme. Miközben a kapcsolatuk alakulását látjuk a lapokon, betekintést nyerünk Párizs művészetébe, a korszak híres – hírhedt helyeire.

Várható megjelenés: remélhetőleg már tavasszal érkezik

Miért várós?

• A Kossuth eme sorozatát nagyon szeretem, eddig minden elolvasott kötete bejött.
• Művészettörténet és románc? Nyerő párosítás!
• A történet is érdekel, de a borító is megfogott. Már láttam a magyar tervét, egyszerűen kell nekem!
• Eva története is érdekel, Párizs is.

Barátos, elköszönős, életigenlő.

Nana nem volt mindig házi macska: az utca kandúrja volt, aki szerette is a szabad életet, és pontosan tudta, melyik embertől mit várhat. Volt egy macskabolond, aki rendszeresen élelemmel látta el, és mindig volt hozzá egy jó szava. Amikor a macska megsérült, hozzá fordult segítségért. Szatoru befogadta és gyógyíttatta a kandúrt, aki vele maradt a jobbulása után is. Évek óta barátok, amikor a férfi egykori barátokat kezd el felkeresni élete különböző szakaszaiból. Új gazdit keres imádott macskájának. Nana érzi, hogy Szatoru nem szívesen válna meg tőle, az okot pedig nem ismeri, ahogy a barátok sem. Így mindig meghiúsítja az örökbefogadást, és tart tovább a gazdájával. Egészen addig, míg már nincs hova, és fel kell dolgozni, mi vár a férfira és a kettősükre.

Ha japán irodalom, nekem a Battle Royale ugrik be. A japán alkotás is a manga és anime élményeim hozza fel, esetleg a japán népmeséket. Van egy olyan kép a fejemben, hogy a japán történetekhez társítsak valami természetfelettit és bizarrt. Tudom, előítélet, ami ellen érdemes küzdeni is.

Az utazó macska krónikája remek eszköznek bizonyult e feladatra. Japán szerző, japán regénye, ami Japánban játszódik. De nincs benne természetfeletti elem, semmi bizarr jelenség. Egy olyan egyetemes, emberi és sok tekintetben szép történet, ami kis átdolgozással bárhol megtörténhetne. Az ember a kulcsszó, ha az egyik főszereplő egy macska is.

Nana, akit érdemes külön is kiemelni. Ez a cicó egy karakter! Macskás, nem lett belőle emberszerű lény, a gondolkodásában megmaradt állatnak. De megvannak a maga sajátos dolgai, ami miatt ő önmaga, és nem egy másik macska. Nem csak a farka érdekes állása, amiről a nevét kapta. A makacssága, a hűsége, a kalandvágya. Ok, a gazdájához való ragaszkodásában több az emberi vonás, mint a valódi. Nem a macska az a háziállat, ami a gazda személyéhez kötődik. Mondhatni, a kutyának az ember a fontos, aki gondozza és eteti. A macska viszont a környezetéhez hű – ergo: ne költözz macskával! Neki fontosabb a ház, mint a személyed! Ok, bocs elkalandoztam. Kutyás személy vagyok, de ebben a történetben tudtam szeretni ezt a nagyszájú, hűséges macskát, aki egy kutyának is példát mutathatna szeretetből és ragaszkodásból.

Tetszett, ahogy Arikawa elmélyítette a történetet. A konkrét cselekmény nagyon sovány: a férfi autóba ül a macskájával, és beszélget néhány baráttal a múltjából. Ám ezen az úton megelevenedik a múlt is, így egy egész élet történetét megkapjuk a visszaemlékezéseknek hála. Szatoru egész életében egy olyan kedves és szerethető fiú volt, aki már szinte túl jó, hogy igazi legyen. Ennek látjuk bizonyítékát élete minden szakaszában: a barátai felé mutatott hűségében, az áldozatokban, amiket meghozott.

Lehet hamar sejteni, mi van a történet hátterében, miért kell a macskának új otthon. Így meglepetés nem is ért, legfeljebb a regény hangulatában. Lehetett ezt volna nagyon tragikusnak is megírni, hogy valósággal belenyomják a lapok a kezünkbe a zsebkendőt. Helyette Arikawa az életet ünnepelte, és megtalálta a harmóniát, a szépséget, egymás szeretetében a vigaszt a legsötétebb percekben is. Igazi, lélekmelengető könyvet tett le az asztalra, amiből már várom, mikor forog a film is.

Emlékezetes marad azért is, amikor Nana, a kandúr viszi a szót. Nagyon mély és elgondolkoztató kijelentései vannak – látszólag macskákról, macskásan megfogalmazva, de mégis nagyon emberien. Ez egy bölcs, állatos kötet, ahol végig fontos nem elfelejteni, hogy az életet egyszer élhetjük meg, akkor kell belőle a legtöbbet kihozni.

Szomorúságában is lírai. Tartottam a könyvtől, de pozitív csalódás a végeredmény.

Arikawa: Az utazó macska krónikája - Mint kortárs: 80% kellemesen lélekmelengető történet, szép a szövegezése és a történet is.

Szubjektíven: 75% szomorúan szép – tudtam, mire megy ki a játék, de valami csavart vártam.

Kémes, adatszerzős, merényletes, világpolitikai játszmás.

A brit Titkos Hírszerző Szolgálat kötelékében Adrian Weston már sokat tett a hazájáért. Már lehetne nyugdíjas is – a világ szemében az is, aki átadta a stafétát a fia generációjának. Ám most egy olyan ügybe csöppen, ami miatt kész megint belevetni magát a kémek játszmájába. Az amerikaiakkal szerveztek egy közös akciót: egy angol vidéki kisvárosból, egy családi házból egy eddig ismeretlen zseni feltörte az Államok összes, hozzáférhetetlennek hitt szerverét. Kárt nem tett, csak szétnézett. Mindenki döbbenetére a hacker egy alig 18 éves kamasz, Luke Jennings. Az autista fiú a gépek világában van otthon, és mindenhova képes bejutni, a szakemberek sem értik, miképpen. Az USA lecsukná kémkedésért, de Adrian ravaszabb tervet forral. Ha használják Luke zsenijét, komoly lépéselőnyre tehetnek szert ellenfeleikkel szemben, és ő kész megtervezni a lépéseket.

Forsyth egy olyan szerző, akit fejben la Carre mellé teszik a képzeletbeli könyvtáramban. Mindketten rutinos, vén rókák, akik a kémregények terén alkottak nagyot. Forsyth neve mellé azért az akció címszó is felkerül, de több tekintetben is emlékeztetnek egymásra a történeteik.

A Róka már a modern kémkedés világába vezet el minket. Az információ hatalom, és hol táruljuk ezeket? Szervereken, számítógépeken. Így az lesz a legjobb kém, aki ezeket képes lesz megszerezni. A hacker korszak jön el, amikor egy zsebre tett adathordozón annyi adat elfér, ami kiforgatja a világot a sarkaiból.

Forsyth regényének a trükkje, hogy ötvözi a modern korszakot a korábbi trükkök világával. Az egyik szereplő rutinos öreg, a másik egy alig 18 éves ifjonc. A múlt és a jelen találkozik. Mert külön-külön egyik sem érhetne el sikert, de ketten együtt döntő változásokat képesek hozni. Luke megszerzi az adatot, és Weston tudja, hogyan érdemes azt felhasználni.

Ahogy már említettem, Forsyth régi játékos, így nem meglepő, hogy Weston szála lesz a vezető. Meg sem próbálta azt megírni, Luke hogyan tör be a rendszerekbe. Elintézte annyival, hogy nagyon másképp működik az agya, megcsinálja, és senki nem érti hogyan. Kényelmes megoldás, de értem, miért ezt választotta. Azt profin írja, hogyan sakkoznak egymás ellen a hatalmak, a hacker módszerek más műfaj. Aki a hacker világba akarna jobban elmerülni, a Mr. Robot mellett köthet ki. (Elvileg könyvben is létezik, nem csak a sorozat, bár nagyon úgy tűnik, nálunk eléggé csúszik a megjelenése.)

Nem tudtam nem észrevenni, mennyire más a szerző világnézete a korábbi történeteihez képest. Forsyth nem szokott happy endet írni, minden történetében ott van valami keserű él. Ha valamit el is érnek, de. Most nincsen de. Olyan idilli képet kapunk a történet végére, hogy nem is akartam elhinni. Az utolsó mondatba is azt vártam, jön a de. Vajon reménykedni kezdett, hogy alakulhat még jól a világ sorsa, vagy csak nekünk akar reményt nyújtani? Mert itt bizony olyan dolgok indulnak el a regényvilágban, ami napjainkban sem lenne megvetendő. (Nem tartom valószínűnek, hogy Kasszandra látomás a kötet.)

Változatlan viszont a szerző stílusa. Realista, tárgyilagos, szenvtelen. Már-már száraznak nevezném, de a cselekmény oldja ennek hatását. Pörgeti az eseményeket a szerző, de érzelmileg nem hozza közel. Még akkor sem, ha olyasmiről ír, ami kifejezetten érzelmes. Mondjuk, mrs. Jennings, aki új férfi mellett új életet kezd és visszatér az életébe a szenvedély. Pedig egy-egy képe kifejező, mint a kemény katona apáé, aki az újszülöttje láttán sírta csak el magát. Az érzelmeket az olvasó vagy bele tudja adni, vagy nem.

A végére kezdtem kicsit belefáradni a cselekmény körforgásába is. Luke és adatszerzés, Weston trükkje, a hatása az ellenfél rendszerében és politikájában. Majd újra.

De összességében korrekt regény, egy mai témával. Az információ hatalom!

Forsyth: A Róka - Mint kémregény: 70% alapos, átgondolt, eseménydús, miközben mai történet is.

Szubjektíven: 55% a kémes sakkot élveztem, a szerző száraz stílusát már kevésbé.

Melyik penge élesebb? A hazugság, vagy az igazság? Mindez lényegtelennek tűnik, mikor az ember torkát átvágják és egy nagy vértócsában fekszik az egész világ szeme láttára (Sixx-Gittins: A heroin-naplók)

– A hazugságok világában élünk.
– Az igazság mindig ott van valahol, Sara. A hazugságóceán alatt várakozik. (Koontz: A görbe lépcső)

A világ nem sír, ha sírsz. A világ csak világ. Ezt hasznos észben tartani. Otthon a világ is én vagyok. Idekint a világ idegen. Még csak nem is fenyegető. Közönyös. Ez a legrettenetesebb. Ettől csak tovább sírni lehet. (Laboda: Amerika; IN: Ezentúl lesz banán!)

Az élet teli volt meglepetésekkel, túl sok sebbel és túl kevés kötszerrel. A csúcsok túl magasak voltak, a mélységek pedig olyan mélyek, mint Hadész, a holtak otthona. (Sixx-Gittins: A heroin-naplók)

Maradj szegény, akkor élni és munkálkodni fogsz. Ne csillogó fémek tegyenek gazdaggá, hanem eszed és szíved. Akkor boldogabb leszel minden ősödnél. (May: Az inka öröksége)

Ezalatt apa kiugrik a kocsiból, és felveszi azt a jiu-jitsu pózt, amit a Csípős-Savanyú nindzsarobotok főszereplói is szoktak.
– Íííjááá! – üvölti.
A két alak mozdulatlanná merevedik.
– Figyelmeztetlek titeket, alávaló barátaim – mondja apa, mintha ő lenne Csípős-Hiroki –, hogy ismerem a kung-fut, a karatét és számos más ázsiai szót! (Patterson & Grabenstein: Robotház)

Furcsa, hogy az élet megy tovább, a föld is forog, mint mindig. Mindnyájan azt gondoljuk, hogy mi és a szeretteink vagyunk a világmindenség középpontja. De a világmindenséget egyáltalán nem érdekli, hogy mi boldogok vagyunk-e, vagy éppen megdöglünk a hóban. (de Wind: Auschwitz, végállomás)

– Amikor a futógépen vagy… nem érzed úgy magad, mint egy hörcsög a mókuskerékben?
Ruth grimaszol, és megnyalja a szája szélét.
– Mint egy hörcsög?
– Vagy bármilyen rágcsáló. Tudod, abban a forgó izében. Úgy értem, nem érzed úgy, hogy te húzod a rövidebbet? (Awad: Antilányregény)

Függőség: Mikor valamit bármelyik pillanatban abba tudsz hagyni, feltéve, hogy csak jövő kedden kell. (Sixx-Gittins: A heroin-naplók)

Az élethez nem jár garancia (Holden: Bright Side)