Menekülős, helyes úton maradós, kalandos.

Richard Hannay nem egy hős, de olyan helyzetbe keveredik, amikor helytállásával szolgálhatja az országát és a világot. Megismerkedik egy kisemberrel, aki kémekről és Európa békéjére törő tervekről mesél neki. A férfit meggyilkolják, és a rendőrség Richardot tartja felelősnek. A férfi menekülni kényszerül, és maga kezdi el kinyomozni, milyen játszmák zajlanak a háttérben és a valódi gyilkost. Útja során Skócia szépséges tájait is bejárja, és folyamatosan trükközik, hogy se a rendőrök, se a gyilkosok ne akadjanak a nyomára. Richard ismeri a saját határait, és mindig annyit vállal és kockáztat, amennyivel még elbír. Így később ő is elmondhatja, megcselekedte, amit megkövetelt a haza.

Színpadi darabként is megy, filmet Hitchcock készített belőle. (Még nem láttam, de annyira ismerem leírásokból, hogy megállapítsam, a cselekmény fontos elemein is változtattak. Más Richard személye, az áldozaté is.) John Buchan ezzel lett sikerszerző, nem is engedte el a hőse kezét, több regényt is írt a karakter személye köré. Magyarul a 39 lépcsőfok, amit kézbe vehetünk – kíváncsi is vagyok, fogy majd-e annyira, hogy a folytatást is kiadják.

Tipikusan az a regény, amit papíron szeretek. A cselekmény pörög, Richard egyik kalandból keveredik a másikba, és folyamatosak az akciók. A hangulathoz hozzá ad az is, hogy ez az egyik első ártatlanul menekülő hős a popkultúrában. Az ő leszármazottja Harrison Ford szökevénye, vagy Tom Cruise a Dick történetben, amikor egy olyan gyilkosság gyanúsítottja volt, melyet még el sem követtek.

Mégis, nem is értem miért, nagyon nem tudtam mit kezdeni ezzel a történettel. Ha a hős mozgásban van, veszélyben és cselekednie, nem kellene unnom. Ehhez képest volt olyan, hogy arra kaptam fel a fejem, hogy már esik ki a könyv a kezemből. Nem is tudom megindokolni, de egyszerűen nem kötött le a cselekmény, kicsit sem. Sokat mond, hogy két kép maradt meg belőle az emlékeimben: az egyik egy tájleírás, ahol a zöld mezőket patakok szelik át és osztják táblákra. A másik, ahogy Richard smink segítségével változtatja el a külsejét és bízik benne, hogy senki nem ismer majd rá.

Nálam szokatlan, hogy a leírások azok, amelyek megmaradnak. De Buchan látványosan ír, szinte láttatja a panorámát. Nem viszi túlzásba, de kellően színes és részletes leírásokat írt.

Talán az is volt a bajom, hogy Richard számomra szürke karakter lett. A regény cselekményközpontú, és szinte semmit nem tudok róla. Átlagfigura, aki egy nehéz helyzetben helyesen akar cselekedni. Azért több motiválja, mint a saját túlélése, de irritált, hogy ki ez az ember – nincs válaszom rá. Magányos farkas is, ami sokszor nem zavar, Baldacci és Child is ilyen hősökkel dolgozik, de azért náluk több az emberi kapcsolat. (Nem csajozásra gondolok, egy akció- és kémregénynél nálam nem elvárás, hogy jöjjön a Nő. Bár azért a kémregénybe Femme Fatale besétálhatna.)

Volt azonban egy hangulat benne, Buchan saját korának lenyomata, amit értékeltem a kötetben, ha ez nem is olyasmi, amiért élvezetes lesz az olvasás. A kívülről érkező, jelenlegi rendszert fenyegető felemelkedő új hatalom, a kémmozgások – érezni belőle, hogy akkoriban kezdett emelkedni Hitler és a nácik csillaga, és lehetett érezni Európában, hogy ez valami olyasmi, ami még komoly gondok forrása lehet.

Bár értem, miért lett ez népszerű regény, miért írhatott neki Buchan 5 folytatást is, és keltette fel a Hitchcock házaspár figyelmét, nekem ez most nem tetszett. Annyira nem, hogy jelenleg azt is kizártnak tartom, ha esetleg megjelenne a folytatás, elolvasnám. Annyi esélyt adok még a történetnek, hogy a Hitchcock filmnek utánanézek. Ha megtalálom, megnézem és tetszik, az a regénynek is adna egy lökést.

Buchan: 39 lépcsőfok – Mint kémregény: 70% végig kalandos és adrenalinnal hajtott, képszerű leírások sorával.

Szubjektíven: 15% papíron tetszenie kellene, ehhez képest majdnem elaludtam rajta.

A pokolba vezető úton csak az első lépést nehéz megtenni… (Bukros: A gyám; IN: Sár, vér, levendula)

Miközben az egyik utazáson szerzett emlékeket sorolgatjuk, már a következőre készülünk.
Jussanak eszünkbe azok, akik már előre mentek. Jussanak eszünkbe azok, akik majd utánunk jönnek.
Egy napon mind találkozni fogunk, ott, túl a horizonton. (Arikawa: Az utazó macska krónikája)

Sokszor végignéztem, ahogy egy-egy irodalény percekig bajlódik egy bögre teával. Megégeti magát a forró vízzel, kilöttyenti az egészet az asztalra és a földre, tíz centi távolságról a kuka mellé dobja a filtert, végül betörik a körme, ahogy megpróbálja kinyitni a tejesdobozt. Képzeld csak el ezt az eseménysort David Attenborough narrálásával: „Az irodalény életben maradási esélyei rendkívül csekélyek az irodán kívül.” Néha összeszorul a torkom a természet csodáit szemlélve… (Kása: Hogyan indítsd újra az Univerzumot)

Az első szerelem gyakran fullad kudarcba – jegyezte meg Jana. – Ha minden szerencsétlen mániákus gyilkossá válna, aligha maradna normális ember a földön. (Panov: A prófécia)

Ha az ember szeret, kockáztatja a veszteséget. (Weir: Boleyn Anna)

Az embereknek rettentően fontos az idő. Úgy érzik, nem adatott nekik belőle elég, ezért folyton azon aggódnak, hogy rosszul osztják be. (Kása: Hogyan indítsd újra az Univerzumot)

Hát nem tudjátok, hogy vannak dolgok a világon, amelyeket jobb meghagyni a titokzatosság ködében? (Arikawa: Az utazó macska krónikája)

Hatalmi harcos, országot megváltoztatós, kosztümös.

A Boleyn-család emelkedik felfelé Tudor Henrik udvarában. Az apa egyre hangzatosabb kinevezéseket kap, már mer tervezni a gyerekei házasításával is felfelé. Mary és Anna lányait a francia királyi udvarba helyezi el udvarhölgynek, ahol Anna világi műveltségre, modern nézetekre szert tesz. Mary viszont szörnyű tapasztalatokat szerez egy erőszakos királyról. Hazatérve Mary férjhez megy, de az angol király sem bizonyul jobbnak a franciánál. Anna taktikusabb nála: amikor beleszeret egy gazdag örökösbe, házasságot készít elő. A terveit azonban meghiúsítják, viszont Henrik felfigyel a nőre. Anna nem szereti, de felméri, mit jelentene a királynéjának lenni. Küzdeni kezd érte, és ténykedése nyomán új vallás születik. Elődje sorsa azonban őt is utoléri: egy kislány és halott fiuk. A férje viszont fiú örököst akar.

Egyszer érdemes lenne megszámolni, melyik az angol király vagy politikai vezető, akiről a legtöbbet írtak. Van egy erős tippem, hogy Tudor Henrik a feleségeivel és a lányaival előkelő helyen lenne egy ilyen listán. Magyarul is sok-sok regényt találunk, amely foglalkozik a királlyal, aki 6 feleséget fogyasztott el.

Ahogy Gregory, Weir is megírta a maga verzióját és minden feleségnek egy-egy kötetet szentelt a sorozatában. (Azért az érdekes lesz, hogy a hármas és a következő Anna hogyan kap egy-egy kötetet, mert nem voltak annyi időt a színen, hogy azzal egy regényt meg lehessen tölteni. De ez még a jövő zenéje.)

A leghíresebb a feleségek között bizonyára az, akivel minden kezdetét vette: Boleyn Anna. Érte új vallás született, és az angol király évekig harcolt a feleségével, Katalinnal miatta. Van is a köztudatban egy kép az inkább vonzó, mint szép nőről, aki inkább az eszével és a taktikával lett királyné. Elég csak abba belegondolni, a saját testvérének gyereke volt a királytól, vagyis valami plusz kellett, hogy viszony helyett házasságot akarjon a férfi.

Weir olvasatában Anna cseppet sem volt számító vagy körmönfont. Az átlagnál műveltebb volt, és tele volt olyan tapasztalattal, mely szerint a férfiakban nem lehet bízni. A szüzességét óvta, és ezért képes volt nemet mondani a királynak. Ez, a nem tüzelte fel a férfit, akarta a nőt, aki őt nem. Aztán majd Anna felméri, mit jelent egy király asszonyának lenni, és már tudatosan akar királyné lenni. Ám Weir Annája nem egy hataloméhes, számító asszony, csak egy olyan nő, aki lehetőleg boldog akar lenni, vagy ha az nem jön össze, akkor biztonságot akar teremteni magának.

A könyv első felében nyoma sincs még az angol királynak. Anna a francia udvarban művelődik, és azt látjuk, későbbi szokásai és elvei hogyan alakulnak ki. Igaz, néha gúnyosan tudtam mosolyogni azon, a lányként szilárd elvek hogyan változnak majd férjes asszonyként. Érdekes volt, hogy abban a korban a nők hogyan élhettek, milyen eszközök voltak a kezükben (nem sok). Ez a rész lekötött, itt még nem zavart, hogy ez egy eszményi, ártatlan nő portréja.

De jön Henrik, és elvesztett a könyv. Abban nem volt semmi érdekes, hogy minden a terhesség és a születendő babák körül kezdett forogni. Anna portréját tovább építette, vázolt egy karakteres, egyre megszállottabb királyt is mellé. De a történelmi finomságok kivesztek, a szereplők közti dinamika pedig ismételte önmagát.

Weir viszont olvasmányos. Szabadabban bánik a hősei karakterével, nála fontosabb az egyén, mint a tökéletes történelmi hűség. Könnyebb olvasni, mint Gregory köteteit.

Tanulságot nem akarok levonni belőle. Bár… Vigyázz, mit kívánsz, mert teljesülhet?

Miközben tudom értékelni, hogy a szerző megteremtette a saját Boleyn Annáját, azért túl kedves volt nekem ez a kép. Nagyon ártatlan. Egyszer el lehetett olvasni, de nem ez a kép marad meg a fejemben a kettes feleségről.

Weir: Boleyn Anna – Mint történelmi: 65% sok tény, regényszerű és a karakter is jól felépített. Más, mint a kánon.

Szubjektíven: 59% a történet és a stílusa tetszett, Anna megközelítése nem. Hol a ravaszság?

Hozzáteszem, vannak olyanok, amelyekből sokkal jobban szeretem az elkészült filmet, de mivel azoknak az eredetijét nem olvastam (pl. Collette: Gigi), maradtam azoknál, melyeknek már kipipáltam az olvasását.

5: Lee: Ne bántsátok a feketerigót! – Alabama állam, az 1930-as évek. Egy fehér nő nemi erőszakkal vádol meg egy fekete férfit. Atticus Finch vállalja el a védelmet, amellyel saját családját is veszélynek teszi ki, ellenük fordul a közhangulat. Miközben a tárgyaláson egyenlőtlen küzdelmet folytat, és lépten-nyomon a rasszizmussal kell küzdenie a becsületes férfinak, gyermekei is leckét kapnak az életből.

4: Corman: Kramer kontra Kramer – Billy négy éves és most nem mindennapi helyzetet kell feldolgoznia. Az anyja elhagyta a családot, nem csak a férjét, de a kisfiát is. Apja menet közben jön bele a gyereknevelésbe egyedül, és stabil otthont teremt a fiának. A visszatérő felesége azonban a gyereket akarja – a szülők képtelenek megegyezni, és bíróságra kell menniük. Ki kapja a felügyeletet: az anya, aki elment és visszajött, vagy az apa?

3: Swarup: Semmit és mindent – a Gettómilliomos történetének alapja, de itt már volt bőven változtatás is a cselekménynek, és nem csak abban, milyen kérdésekre kell választ adni a műsorban. Adott egy szegény, indiai fiatalember, aki megnyer egy tévés műveltségi vetélkedőt, amiért meg is hallgatja a rendőrség. Nem hiszik el, hogy ilyen művelt lenne. Ram pedig mesélni kezd, melyik kérdésre honnan tudta a választ – mindhez van egy tragikus története az életéből.

2: Harris: A bárányok hallgatnak – szörnyű sorozatgyilkos szedi áldozatait, a rendőrség és az FBI tehetetlen. Van azonban egy ember, aki képes lehet betekintést nyújtani a szörny világába és a nyomára vezethet. Ám ő egy másik szörnyeteg: Hannibal Lecter doktor, a kannibál zseni a börtönben. Az idő sürget, és egy fiatal ügynöknő igyekszik rávenni az együttműködésre a doktort. Ám minden válasznak ára van, és Lecter lassan, de biztosan hálót sző a nő köré. Neki is van egy terve…

1: Tolkien: A Gyűrűk Ura – a mesékké lett múltban volt egy gonosz, Szauron, aki minden szabad nép vesztére tört. Gyűrűket kovácsolt, s az Egybe beöntötte minden ereje esszenciáját. Az emberek és tündérek összevont serege képes volt legyőzni, de megölni nem. A Gyűrű elveszett, és ha visszatér gazdájához, eljön a vég. Egy fiatal hobbit bácsikájától megörököl egy gyűrűt, és a család barátjáról kiderül, igazából nagy mágus. Ő állítja, ez az a Gyűrű. El kell vinni Mordorba, meg kell semmisíteni. Megszületik egy Szövetség a szabad népek fiai közül és elindulnak. A 3. rész vitte az Oscart, melyben mindenki az utolsó küzdelemre készül. Megvívják a Fehér Város csatáját, míg Frodó és Samu haladnak a hegy felé.

Történelmi, ármányos, romantikus, mindennapos.

Két fiatal lány ugyanabba a portyára induló fiatalemberbe szerelmes – míg imádottjukért reszketnek, rádöbbennek, hogy ugyanaz a fiú tetszik nekik. A barátnők harcának a hazatérő fiú és a valóság vet véget. (Tavaszból a télbe) Annus okos fiatal lány, de testi fogyatékossága miatt pontosan tudja, hogy nincsenek jó kilátásai a házasságra. Mikor egy beteg, terhes asszonynak kell segítség, rádöbben, milyen útra kell lépnie. (Fűben, fában) Jelena még csak kislány, amikor végig kell néznie, ahogy a fiatal herceget, Bélát megvakítják. Évekkel később ő az a hajadon, akinek hozzá kell mennie a trónért küzdő Bélához. A kezdeti nehézségek után a férje felismeri, mit nyert a nejével, és együtt küzdenek már a trónért. (Hatvannyolc) Egy fiatalember búsong, hogy hozományért kellett nősülnie – nem szereti a nejét, akit még teherbe sem sikerül ejtenie. Egy estén kétségbeesett tettre szánja el magát. (A szekér)

Sokat írom, de most is úgy gondolom, hogy a novellás kötetek remek kiadványok, és szívesen olvasom őket. Pláne, az olyan igényes és szórakoztató darabokat, mint a jelen kötet. Két nagy piros pontot is kap tőlem már a kezdeteknél: egyrészt, kezdő magyar íróknak adott megjelenési lehetőséget. Másrészt, történelmi a téma. Nagyon szeretem a történelmi regényeket, és most kifejezetten élveztem, hogy ilyen novellákat olvashattam.

A szervező elv a középkor volt, röviden. Ha ennél kicsit többet mondok, akkor azt írom, hogy minden megengedett volt, ami a középkori tematikába illik. Ugyanúgy el lehetett mesélni egy király harcát a hatalom megtartásáért, mint két parasztfiú esetét az igazságszolgáltatással vagy a falusi és városi mindennapokat a középkori Magyarországon. Árpád-házi királyok vagy egyszerű parasztok? Itt mindenkinek jutott hely.

Így egy nagyon színes és változatos kötet jött létre, amely után úgy éreztem, hogy jobban ismerem a középkort. Nem csak a nagy történelmi tényeket, hanem a mindennapokat is. Hogyan éltek, milyenek voltak akkoriban az emberek és a szokások. Mivel ennyire tágak a lehetőségek, azt sem lehetett tudni, a következő történetben mi fog várni rám. A trónt sorsát meghatározó hatalmas csata vagy királyi cselvetés? Netán egy fiatal jobbágy gyötrődése egy jobb életért? Fiatalok harca a szerelemért, vagy polgárok bosszútörténete? Mindenre van esély, és sok mindenféle esemény elő is került.

Ám ez nem jelenti azt, hogy ne lenne szerkesztve, méghozzá gondosan a kötet. Az alapvető elv az időbeliség volt. Ahogy haladunk a történetekben, úgy érünk bele az érett középkor világába. Így még arról is véleményt formálhatunk, hogyan változott a társadalom és az emberek mindennapjai. Jobb, rosszabb, másabb lett.

Sok szerző, sok stílus. A változatosság gyönyörködtet. Ez szerencsére olyan válogatás, amikor a történetek döntő többsége tetszett. Ez köszönhető annak is, hogy sok-sok jól mesélő szerző történetei vannak itt összeválogatva. Azért azt nem állítom, hogy minden novella a fogamra való volt, de egy olyan sem akadt volna, ami kifejezetten irritált volna.

Megvannak természetesen a magam kedvencei a történetekből. Ezeket leginkább a cselekmény miatt választottam. Némelyik annyira jó sorsokat és képeket vetett fel, hogy szívesen tartottam volna tovább is a szereplőkkel. A favorit a Hatvannyolc, amely Vak Béla udvarába vezet el minket, de a férfi felesége szemszögéből. Ahogy sikerült egyszerre Trónok harcába illő hatalmi ármányokat beletenni, és egy nő hiteles lélekrajzát, le a kalappal. De a Göröngyös utak testvérpárja, vagy A gyám fiatal feleségének a további sorsát is szívesen megismerném. Jó sztorik, jó karakterek.

Most már csak annyi a dolgom, hogy utánanézzek, milyen hasonló kiadványa van még a kiadónak, mert ilyesmit szívesen olvasnék többet is. Tanultam is, szórakoztató is, remek.

Sár, vér, levendula - Mint történelmi: 85% hiteles, változatos, nagy korszakot átfog, hétköznapokat is mutatva.

Szubjektíven: 90% a legtöbb történetét szerettem, kalandosak és informatívak is voltak.

• Animus: Mínusz 18 - skandináv krimi
• Cartaphilus: Pokoli gépezetek - ifjúsági fantasy
• Athenaeum: A király háborúja - történelmi
• Kossuth: Kossuth tér - krimi
• Álomgyár: A végső megoldás: remény - dokumentumregény
• Agave: Fogd a kezem - thriller
• Fumax: Batman - Fehér lovag  - képregény
  • Halj meg a kedvemért - képregény (Mindkettő hónap közepére van ígérve, matematikailag az ez a hét.)

Február

3. May: Az inka öröksége - ifjúsági kaland 4

4. Ezentúl lesz banán! - ifjúsági 3,5

5. Forsyth: A Róka - kémregény 3,5

6. Arikawa: Az utazó macska krónikája - kortárs 4,5

7. Panov: A prófécia - urban fantasy 3

8. Zapata: Szívvel a falnak - romantikus 1,5

    A vasorrú Indzsibaba - mese 4

9. Remender: Kígyóverem - képregény 3,5

    DiMartino: Hatalmi harc 2. - képregény 3

    Kása: Hogyan indítsd újra az Univerzumot - sci-fi 3,5

Ezzel meg is lenne a heti olvasmánylista.

Mai világképes, abszurd kalandos, programot újraindítós.

Csongor éli az átlagos mindennapjait Londonban. Bejár dolgozni, amikor arra figyel fel, hogy az emberek nem tudnak mit kezdeni az akcentusával. Már azt kezdi hinni, hogy egy hatalmas áprilisi tréfába botlott, amikor egyre több jel mutat arra, hogy a világban valami hatalmas baj van. Mintha Magyarország soha nem is létezett volna. Eltűnt a térképekről, a Netről, az emberek emlékeiből is. Szerencsére David Bowie a segítségére siet, ha csak virtuálisan is, hogy elmondja, mi történik itt és mi a teendő, ha nem akar Csongor a világgal együtt semmivé lenni. Nincs több dolga pár különc segítő közreműködésével, mint újraindítani az Univerzumot. Mint egy számítógépes programot. Mert a világ tulajdonképpen nem más, mint egy szimuláció egy kristályon. De attól még jobb futó szimulációnak lenni, mint egy kikapcsolt programnak, nem igaz?

Vallomás: a kortárs szépirodalom és én nem éppen járunk kéz a kézben. Anno egyetemen a tanárral is folyton azon vitáztam, mi a jó a posztmodern irodalomban. Miért jó az egy írónak, hogy elidegeníti az olvasóit és kínszenvedés kihámozni a lényeget a történetéből? Még ma is komoly gondjaim és kétségeim vannak ilyen téren.

Van azonban pár regény, amelyeknek sikerül modern, már-már szépirodalomnak lenniük, és mellette megmaradnak olvasóbarátnak, szórakoztatónak. Ezek azok a kötetek, amelyek tartják bennem a lelket, hogy azért lehet még a modern trendeket is követni, mondani valamit a világról, és mellette értelmes történetet is összehozni olvasható stílusban.

Most megint találtam egy ilyen kötetet, aminek még azt is sikerült elérnie, hogy jobban szeretem a kortárs elemeit, mint a szórakoztató irodalom felét. De akkor nézzük is meg ezt egy kicsit jobban és indítsuk újra a szemléletmódunkat!

A regény első felében megismerjünk hősünk és az ő munkás mindennapjait. Már ezeknél a részeknél érezni, hogy valami van a levegőben, érkezik majd a sci-fi vonal, de addig is kapjuk a ráismeréseket a mi valóságunkról. Kása Ferenc mesél nekünk a sorok között a magyar valóságról és reménytelen jövőképről, a kivándorló életről, de úgy általában a mindennapi mérgekről. Sokszor azon kaptam magam, hogy helyeslően bólogatok olvasás közben, és mélyen egyetértek. Hangot adott a szerző annak, amit én is érzek.

Még a szókincsembe is át fogom venni tőle az irodalény fogalmát, ami számomra a kötet nagy élménye volt. Azt nem állítom, hogy kellemes rájönni, hogy magam is irodalény életmódot folytatok, de nem az lenne a szépirodalom lényege, hogy rádöbbentsen valamire magamról, és indítson bennem valami változást? Ezt Kása Ferenc itt és most, az én olvasatomban megugrotta. Igen, így élek, így élünk – és most már tudom, mire kell tudatosabban figyelnem. Nem bezárni magam – ha nem is kitörni, de nyitni.

Ahogy haladunk előre, erőteljesebb lesz a sci-fi vonal. Jönne a világmentő kaland, de arra bevallom, már kezdtem elveszni. A sci-fi környezet ki van találva, jó az alapgondolat, de maga a cselekmény, a tényleges kalandok nem tudtak lekötni. Még akkor sem, ha a kellemesen különc szereplőkkel szimpatizáltam. Valami izgalmasabbat, kalandosabbat, valami mást vártam. De az nem lett: világépítés remek, cselekményépítés nem.

A stílusa tetszett. Kellően olvasmányos, és néha olyan humora van, hogy egyszerre tudtam volna nevetni és sírni rajta. A popkulturális utalásokat is imádom, így azok is bejöttek. Bár, rengeteg volt belőle. El is gondolkoztatott, ez vajon mennyire van kockáknak szánva? Mert a Trónok harcát mindenki érteni fogja, de bizony itt annyi más is van, hogy igencsak képben kell lenni, hogy minden átjöjjön. Lehet, a kevesebb több lett volna – bár én élveztem így is.

A sci-fi nem a szívem csücske, de ebben a kötetben volt, ami szólt hozzám. Ettől értékes.

Kása: Hogyan indítsd újra az Univerzumot - Mint sci-fi: 55% van mondandója, van stílusa, sok utalása, a cselekmény azonban elfogy.

Szubjektíven: 65% mai is, néhol szórakoztató is – de jobban szerettem gondolkodni rajta.

Egységért küzdős, hatalmi harcos, természetfeletti képességes.

Korra csak békét szeretne teremteni, és újra összehozni a szellemeket és az embereket. Ám azt kell tapasztalnia, hogy a szellemek visszavonultak, a korábban buja és pezsgő világ kiszáradt és elhagyatott. Az emberek sem könnyítik meg a dolgát: a sereg máris felsorakozott, hogy a szellemeknek véletlenül se legyen kedve visszatérni. Miközben Korra a polgármester döntéseit szeretné befolyásolni, az alvilágban felemelkedőben van egy új bandavezér, akinek személyes elszámolnivalója is van a lánnyal. Bolin megkezdi a munkát, mint rendőr, a bátyja igyekszik bevezetni a mindennapi feladatokba, miközben ők is az alvilág ügyleteit igyekeznek feltárni. A légidomárok egyelőre békés módon igyekeznek politikai változást elérni és segíteni a szellemekkel való békülést, bár ott is akad, aki az erejét inkább bevetné.

Mennyire lehet drága egy évad anime vagy mesesorozat? Máig rühellem, hogy a Bleach zárását csak olvashattam, nem csinálták meg az anime végét. Próbálom ezt a sorozatot úgy felfogni, hogy legalább képregényben kapunk egy újabb szeletet az Avatar világából, de egyre hatalmasodik a panaszos hang a fülemben.

Még mindig nagyon bosszant, mennyire anyagias a kiadás. Alig pár oldal, még 100 sincsen, amihez képest kifejezetten drága a kiadvány. Meg lehet nézni, ugyanebben az árkategóriában milyen Fumax vagy egyéb kötetet lehet kapni. Azt pedig nagyon kétlem, hogy akkora lenne körötte a hype, hogy az indokolná az árát.

Irritál, hogy ilyen rövid – majd a három rész ad ki együtt egy normális hosszúságú történetet. Nem értem, miért nem lehetett egyben megjelentetni. Bocs, naiv vagyok. Tudom. 3 vékony kötet, mind ilyen áron. Mindig azok a mocskos anyagiak…

A cselekmény kezd alakulni erre a részre. Minden szereplő elindul a maga szálán, és majd a végére kezdenek el összeérni a történeteik. Korra az egységért küzd, a fiúk rendőrségi munkában vannak benne, és a politikai kampányok ideje is beköszönt, ha egyelőre ott még tényleges munka nem is történt, csak tervezgetnek. A végére gyorsulnak be annyira az események, és kapunk tényleges akciót, hogy felcsigázzák annyira a készítők az olvasót, hogy érdekelje, hogyan fejeződik majd be a történet. Nincs olyan erős, közel sem, mint a mesesorozat történetei, de nincs is annyi ideje és tere, hogy azt leutánozza.

Ami viszont sokkal jobban zavar annál, hogy a történet lehetne ütősebb is: maga Korra karaktere. Soha nem kedveltem annyira, mint az elődjét, de azért megvoltak a maga pillanatai. A mesében már eljutottunk addig, hogy felelős avatar lett, mondhatni: felnőtt. Most viszont megint olyan gyerekesen viselkedik, ami egész egyszerűen kiakasztó. Mintha visszafejlődött volna – hozzá képest mindenki sokkal érettebb és értelmesebb. A hiszti jeleneteket kifejezetten utáltam. Valahogy hihetetlen is, hogy még mindig nincs tisztában azzal, milyen politikai és kapcsolati tőke már önmagában az, hogy ő az avatar.

A világáról azonban nem tudok rosszat mondani. Sok lehetőség van benne, érdekesek a képességek és a szellemvilággal való kapcsolat is. Még akkor is, ha ez a kötet ezeket most nagyon nem használta ki. Hiányzik is, amikor az alapsorozatban részről részre fedeztük fel, mire képes az avatar és a különféle hajlítók…

A grafika olyan, mint a mesesorozaté is volt. Minden szereplő felismerhető, és egyezik a kinézetük is. A világ is az a világ. Valamennyire tudott is kárpótolni a néznivaló Korra jelleméért, de azért boldogabb lettem volna, ha a történet és a karakter sikerül jobban.

Hiányolok egy izgalmasabb történetet, ha azért már haladni is kezdtek az események. Korra gyerekes, de a mellékszereplőket még most is bírom. A legnagyobb ütőkártyája pedig az, hogy anime hiányában így jutunk csak vissza ebbe a világba, új kalandok közé.

DiMartino: Hatalmi harc 2. – Mint képregény: 55% a mese grafikáját abszolút hozza, elindul a cselekmény, de Korra…

Szubjektíven: 50% szeretem a világát, a grafikáját, de a hősnő egyre gyerekesebb. Kár érte.

Középiskolás, útkereső, véres.

Marcus kifejezetten rossz helyzetben találja magát: a kezében egy elit maffiózó főnökének a fiának a feje, a mellette álló lány pedig pontosan tudja, hogy megcsalta a legjobb barátnőjével. Csodával határos módon mégis sikerül életben maradnia, és úgy tűnik, Maria az, aki megérti és tudja szeretni minden problémájával együtt. Lehet, hogy végre révbe érkezett és vége a véres történeteknek? Ám a lány felszívódik üzenet nélkül, és Marcus elveszti a lába alól a talajt. Nem tudja, hogy Maria nem önként távozott. Egyik önpusztító buliból keveredik a másikba, még a korábbi barátait is elidegeníti magától. Nem sejtheti, hogy az évzáró vizsga valami olyat tartogat, amire senki nem volt felkészülve.

Ez volt az első kötet, amelynek a cselekményét nem láttam a sorozatban, így érdeklődve vártam, merre fog haladni a szereplők sorsa. Egyszerre volt jobb is, meg rosszabb is az eredmény a vártnál.

Még mindig két fő csapása van a történetnek: egyrészt, itt van az iskola, benne a gyilkos vizsgák és a diákok az egymás közti feszültségeket sem békés úton rendezik. A zsarolás, fizikai erőszak és szexuális szabadosság része a mindennapjaiknak. Marcus ráadásul ebben a részben kifejezetten szenved, és egyik rossz döntést hozza a maga után. Nyomorult, depresszív hangulatban van, amit nem jó olvasni. Szerettem a narrációját, de most a szokott sötét, ironikus humor helyett is ezt a nyomort kaptam vissza. Nagyon nem csípem a szenvedő hősöket, ami most Marcus is. Ok, értem, érzelmileg a történtek után így kell lennie, csak jóval messzebb megy az önpusztításban, mint amit tudok tolerálni.

A másik oldal, az iskola, ami még kicsit a társadalmat is leképezi, csak extrém helyzetben. Itt is megvan az elit, aki örökli a hatalmát, kiváltságos, és olyan előnnyel indul, amit lehetetlen behozni. A regény végén kapunk egy nagyon éles pontot is, hogy mit tesz ez a réteg azért, hogy továbbra is övék maradjon a korlátlan hatalom. A nagy hal megeszi a kisebbeket – tudnék egy durvábbat is mondani a nagyobb kutyával, de ugyanaz a lényege. A képregény tökéletesen mutatja a kapitalista rendszer gyilkos voltát, és az emberek általános erkölcsi süllyedését. Mert nem csak az orgyilkos osztály tanulói élnek így…

Ez a történet az eddigi legjobban Marcus története. Teljesen az ő nyomora és kisebb-nagyobb akciói töltik meg a kötetet – nem számolom az előző szál zárását, abban még más is előfordult nagyobb súllyal, de az a vonal záródni látszik. Jön Marcus nyomora, az újabb kihívás az iskolában. A cselekményben az érdekel legjobban, úgyhogy kicsit úgy vagyok ezzel a kötettel, hogy letudtam, most majd jöhet egy számomra izgalmasabb kötet, amit remekül felvezetett a Kígyóverem vége.

Mivel képregény, meg kell említeni a grafikát is. Ha nagyon rövid akarnék lenni, annyit írnék, hogy pont olyan, mint korábban is. Nem olyan, amire azt lehet mondani, hogy szép. Nyersek, karcosak, néha még karikatúraszerűnek is mondanám az alakokat. Nem tetszenek a szereplők, és bár annyira egyediek, hogy megkülönböztessem őket, biztosan nem tenném ki poszterként egyikük portréját sem a falra. Nem tartom szépnek ezt a képregény sorozatot. Nem a rajzok, a történet tart még itt, bár ebben a részben több volt a szenvedés és Marcus nyomora, mint amit bevesz a gyomrom.

A színvilága viszont tökéletesen illik a cselekményhez. Egyszóval: sötét.

Összefoglalva lehet értékelni, hogy halad a cselekmény és kifejezetten izgalmas záró jelenetet és folytatási irányt kaptunk. A történet mögött van egy olyan társadalomkritika, amit érdemes átgondolni is. Ám Marcus szenvedései közel elviselhetetlenek, és borzalmas döntéseket hoz a magánéletében. A rajzok sem az ízlésvilágom. De azért a 4. részre jövök vissza.

Remender: Kígyóverem – Mint képregény: 60% a grafika a szokott, a történet új irányt vesz – személyesből harc felé.

Szubjektíven: 50% sok szenvedés, Marcus maga alatt – a vége tetszett, de addig… jaj.